Ma nem leszek hosszan.
Távirati stílus
Kétheti jutalom megérkezett
Söröztünk Xenával jól
Ma úgy keltem, mint egy félzombi, jé
CD-t írtam talicskaszám
Antiszociálist búcsúztatjuk
Otthon hagytam a pénztárcám, jihá
Megyek Pszich2-höz
Aztán régi cimborákkal villámtalálkozó
Aztán vedelek rogyásig este mindenféle különös és zseniális arcokkal jól.
Roger that *KSST*
péntek, május 28, 2004
csütörtök, május 27, 2004
Tegnap este kimozdultunk, kulturálódni. Eredetileg az Agencyn dolgoztam volna, de ebből nem lett semmi, a csillagok nem álltak megfelelően, és nem motozott a sötétben Nyarly, ezért inkább hagytam az egészet a fenébe. Földelementállal és Zerglinggel zajlott ez a (részemről) ad hoc rendezvény, newsflash, most se voltam az a kimondott normális, jihá.
Város, főút, napsütés-imitáció a bal felső sarokban, csinos lányok, póverből slattyogás, mert késésben vagyunk, így kezdődött az alkalom. Haverok, buli, plazma, ahogy azt az űrgárdista mondaná, a 4-es villamos a változatosság kedvéért jól megtömve emberhússal, helyenként büdös volt, más helyenként formás, sz'al semmi kirívó, business as usual.
Rövid kitérő után bezúztunk a Millenárisba, ahol nekibuzdulásunk célja, a Varga filmklub által szervezett "Animáció és halál" kódjelű vetítés készült elkezdődni. Ach, a kultúla édesz illata, hát nem igaz, Lesztat? A "Hónaljszagú plebs" feliratot elfelejtettem az öltönyömre varratni, átok belém, de azért igyekeztem pótolni mindezt azzal, ahogy néztem, egyszerű és váratlan eseményektől mentes volt az arckifejezésem, akár egy szinuszgörbe. Fáradhatatlanul tekergőző körmondataim már az odaúton EMP-ztek. (Miért fél órás viselés után, közterületen derül ki, hogy egy farmer megérett már a mosásra? Undorodom ettől a biznisztől, komolyan.) Aztán, ta-dah, megjelent az előadó. Az előadó ősz bajuszú, nagy tudást emuláló úriember volt, retinaszaggató piros ingben, és a szabotőr mikrofon ellenállásával mit sem törődve, fordulásból lőtte fejbe a felvezetendő első rajzfilm poénját ("Hed-sáát."), majd elképesztő kaliberű klisék hasfalszaggató sorozatait engedte útnak, amiért tényleg ráfért volna egy élő leoltás, de nyájlény voltam, azonfelül érdekelt is a vetítés, szóval inkább erősen arra koncentráltam, hogy "Menjél innen el te most."
Aszongya.
How to cope with death, rajzfilm, elkövető (rendező, forgatókönyvíró, animátor:) Ignacio Ferrares - penge grafika, hozzám hasonlóan egyszerű elmékre hegyezett humor, kiválóan animált, visszataszítóan sikeres dizányú Halál, csattanó. Jó cucc. "Gyors, ütős, humoros, minden, ami nekem kell."
Hasta los huesos, bábfilm, elkövető (rendező, forgatókönyvíró, vágó:) Rene Castillo - ez is egy szédületes alkotás, nagyon szép fizikájú bábfilm, nagyon kifejező figurákkal, a dél-amerikai halálkultuszra jellemző jelenetekkel. El is döntöttem, hogy amíg az Agency-hez nem tudok összehozni egy danse macabre epizódot, megszerzem pótszernek a Grim Fandangót, amúgy is rég fentem rá a fogam. "Ez igen."
Le nez a la fenetre, rajzanimáció, elkövetők (rendező, forgatókönyvíró): Alain Gagnol és Jean-Loup Fellicoli - hát behányok, bazmeg, üvöltötte a torkomban rekedt plebeius. Felesleges erdőirtás, erőltetetten szimbolizáló grafikai megvalósítás, a személyes démonnal való küzdelem baletté egyszerűsítése, ostoba csattanó. A francia nyelv, és az, hogy kábé száz szavas a (francia) szókincsem, csak rontott a dolgon. "Dekadens fos."
Death on Vacation, rajzfilm, elkövető (rendező, látványtervező): Gary Larson - no, hát Gary Larsont nem kell bemutatni, a Far Side megalkotója, félelmetes humrú úriember, akinek van ugyan pár visszatérő toposza, mégis el tudja érni, hogy ne váljon elcsépeltté... általában. A cím már sokat elmond, igazából ezt iterálja a film - hát persze, aranyos, az elején én is felröhögtem, de hamar kiszámíthatóvá vált. No sebaj, egynek jó. "Oké, hogy kellett az ötlet a napi stripbe, na de azért."
Deadsy, vegyes technika, elkövető (író, narrátor): Russell Hoban, illetve rendező: David Anderson - másik foshalom, osztottam ki az este páros "Worst of" díját villámgyorsan. Bár volt benne pár értékelendő kísérlet, a film még csak meg sem próbálta megértetni magát, szellemi maszturbációt meg látok eleget a fórumokon. "Engem bámulsz, gumikacsa?"
The Black Dog, rajzfilm, elkövető (rendezte): Alison De Vere - ohó, ez egy kiváló darab volt megint, kifejező, korrekt, kicsit szimbolikus, kicsit sámánálomra emlékeztető történet (kösz a felvetést, Földelementál, nekem csak lifegett valami hasonló gondolat a tudatom peremén, holott elvileg nekem volt számfeletti ujjam és fogam). Mindezt úgy, hogy figyeltek rám, a szeretve tisztelt nézőre, nem pedig a kulturális felsőbbrendűség elefántcsonttornyából megvetően kikukucskáló Igazzy Művész habogott az arcomba valamit. "Megvettük."
Fisheye, rajzfilm elkövető (látványtervező, animátor, rendező): Josko Marusic - a rajzfilm tempója lassú. Iszonyú lassú, oké, persze, miért várnám, hogy egy 1980-as keltezésű filmben olyan poén legyen az alap, amit azóta még egyszer se lőttek le. Nem túl realista, de nagyon kifejező ábrázolásmód, a rövidke sztori se esik hanyatt a saját lábában. "Jó cucc ez, szeressük."
The Cow, festményanimáció (!), elkövető (rendezte): Alexander Popov - no, ez a teljesítmény monumentalitás a javából. Nagyszovjetpuszta a huszas évek környékén, így első ránézésre, de elképesztő, hogy volt olyan ember, aki minden egyes képkockát önálló festményként hajlandó és képes megfesteni. Rembrandt-képregénynek szokták hívni azokat az írásműveket, ahol az atrófiás történetet mesteri eszközökkel mesélik el. Ez egy Rembrandt-rajzfilm, a jó ég megáldja. A munka még semmit nem tett élvezhetővé önmagában, a pihenéstől eltekintve, de itt azért volt eredmény is: a fény-árnyék átmenetek, illetve a fényreflexek egészen hihetetlenek lettek. Jó, hát a sztori nagyszovjet, van ilyen, kicsit nosztalgikus érzéseket keltett bennem, ennél többet meg valószínűleg nem nagyon akart. "Azt a mindenit."
Mindezek után hazacaplattunk Zerglinggel, volt unleash Mutymor, és egyéb szörnyűségek, aztán orvul megint ma lett. A főnökség vidéken, illetve külföldön, az égvilágon semmi dolgom.
Megalkottuk Magamurával az Agency (ami sajnos nem lehet a sorozat címe) utódcímét: Frontline - Bureaucratic Reality Management . (Ez a megjegyzés motivációs célzattal került bele a postba - szeretettel, a menedzsment.)
Nu. Páka.
Város, főút, napsütés-imitáció a bal felső sarokban, csinos lányok, póverből slattyogás, mert késésben vagyunk, így kezdődött az alkalom. Haverok, buli, plazma, ahogy azt az űrgárdista mondaná, a 4-es villamos a változatosság kedvéért jól megtömve emberhússal, helyenként büdös volt, más helyenként formás, sz'al semmi kirívó, business as usual.
Rövid kitérő után bezúztunk a Millenárisba, ahol nekibuzdulásunk célja, a Varga filmklub által szervezett "Animáció és halál" kódjelű vetítés készült elkezdődni. Ach, a kultúla édesz illata, hát nem igaz, Lesztat? A "Hónaljszagú plebs" feliratot elfelejtettem az öltönyömre varratni, átok belém, de azért igyekeztem pótolni mindezt azzal, ahogy néztem, egyszerű és váratlan eseményektől mentes volt az arckifejezésem, akár egy szinuszgörbe. Fáradhatatlanul tekergőző körmondataim már az odaúton EMP-ztek. (Miért fél órás viselés után, közterületen derül ki, hogy egy farmer megérett már a mosásra? Undorodom ettől a biznisztől, komolyan.) Aztán, ta-dah, megjelent az előadó. Az előadó ősz bajuszú, nagy tudást emuláló úriember volt, retinaszaggató piros ingben, és a szabotőr mikrofon ellenállásával mit sem törődve, fordulásból lőtte fejbe a felvezetendő első rajzfilm poénját ("Hed-sáát."), majd elképesztő kaliberű klisék hasfalszaggató sorozatait engedte útnak, amiért tényleg ráfért volna egy élő leoltás, de nyájlény voltam, azonfelül érdekelt is a vetítés, szóval inkább erősen arra koncentráltam, hogy "Menjél innen el te most."
Aszongya.
How to cope with death, rajzfilm, elkövető (rendező, forgatókönyvíró, animátor:) Ignacio Ferrares - penge grafika, hozzám hasonlóan egyszerű elmékre hegyezett humor, kiválóan animált, visszataszítóan sikeres dizányú Halál, csattanó. Jó cucc. "Gyors, ütős, humoros, minden, ami nekem kell."
Hasta los huesos, bábfilm, elkövető (rendező, forgatókönyvíró, vágó:) Rene Castillo - ez is egy szédületes alkotás, nagyon szép fizikájú bábfilm, nagyon kifejező figurákkal, a dél-amerikai halálkultuszra jellemző jelenetekkel. El is döntöttem, hogy amíg az Agency-hez nem tudok összehozni egy danse macabre epizódot, megszerzem pótszernek a Grim Fandangót, amúgy is rég fentem rá a fogam. "Ez igen."
Le nez a la fenetre, rajzanimáció, elkövetők (rendező, forgatókönyvíró): Alain Gagnol és Jean-Loup Fellicoli - hát behányok, bazmeg, üvöltötte a torkomban rekedt plebeius. Felesleges erdőirtás, erőltetetten szimbolizáló grafikai megvalósítás, a személyes démonnal való küzdelem baletté egyszerűsítése, ostoba csattanó. A francia nyelv, és az, hogy kábé száz szavas a (francia) szókincsem, csak rontott a dolgon. "Dekadens fos."
Death on Vacation, rajzfilm, elkövető (rendező, látványtervező): Gary Larson - no, hát Gary Larsont nem kell bemutatni, a Far Side megalkotója, félelmetes humrú úriember, akinek van ugyan pár visszatérő toposza, mégis el tudja érni, hogy ne váljon elcsépeltté... általában. A cím már sokat elmond, igazából ezt iterálja a film - hát persze, aranyos, az elején én is felröhögtem, de hamar kiszámíthatóvá vált. No sebaj, egynek jó. "Oké, hogy kellett az ötlet a napi stripbe, na de azért."
Deadsy, vegyes technika, elkövető (író, narrátor): Russell Hoban, illetve rendező: David Anderson - másik foshalom, osztottam ki az este páros "Worst of" díját villámgyorsan. Bár volt benne pár értékelendő kísérlet, a film még csak meg sem próbálta megértetni magát, szellemi maszturbációt meg látok eleget a fórumokon. "Engem bámulsz, gumikacsa?"
The Black Dog, rajzfilm, elkövető (rendezte): Alison De Vere - ohó, ez egy kiváló darab volt megint, kifejező, korrekt, kicsit szimbolikus, kicsit sámánálomra emlékeztető történet (kösz a felvetést, Földelementál, nekem csak lifegett valami hasonló gondolat a tudatom peremén, holott elvileg nekem volt számfeletti ujjam és fogam). Mindezt úgy, hogy figyeltek rám, a szeretve tisztelt nézőre, nem pedig a kulturális felsőbbrendűség elefántcsonttornyából megvetően kikukucskáló Igazzy Művész habogott az arcomba valamit. "Megvettük."
Fisheye, rajzfilm elkövető (látványtervező, animátor, rendező): Josko Marusic - a rajzfilm tempója lassú. Iszonyú lassú, oké, persze, miért várnám, hogy egy 1980-as keltezésű filmben olyan poén legyen az alap, amit azóta még egyszer se lőttek le. Nem túl realista, de nagyon kifejező ábrázolásmód, a rövidke sztori se esik hanyatt a saját lábában. "Jó cucc ez, szeressük."
The Cow, festményanimáció (!), elkövető (rendezte): Alexander Popov - no, ez a teljesítmény monumentalitás a javából. Nagyszovjetpuszta a huszas évek környékén, így első ránézésre, de elképesztő, hogy volt olyan ember, aki minden egyes képkockát önálló festményként hajlandó és képes megfesteni. Rembrandt-képregénynek szokták hívni azokat az írásműveket, ahol az atrófiás történetet mesteri eszközökkel mesélik el. Ez egy Rembrandt-rajzfilm, a jó ég megáldja. A munka még semmit nem tett élvezhetővé önmagában, a pihenéstől eltekintve, de itt azért volt eredmény is: a fény-árnyék átmenetek, illetve a fényreflexek egészen hihetetlenek lettek. Jó, hát a sztori nagyszovjet, van ilyen, kicsit nosztalgikus érzéseket keltett bennem, ennél többet meg valószínűleg nem nagyon akart. "Azt a mindenit."
Mindezek után hazacaplattunk Zerglinggel, volt unleash Mutymor, és egyéb szörnyűségek, aztán orvul megint ma lett. A főnökség vidéken, illetve külföldön, az égvilágon semmi dolgom.
Megalkottuk Magamurával az Agency (ami sajnos nem lehet a sorozat címe) utódcímét: Frontline - Bureaucratic Reality Management . (Ez a megjegyzés motivációs célzattal került bele a postba - szeretettel, a menedzsment.)
Nu. Páka.
szerda, május 26, 2004
"...és ha még egy madárcsicsert meghallok, közéd lövetek, kistollas!"
Ma ilyen a hangulatom. Hihetetlenül nehezen indult már megint. Lassan kétpofára döntöm magamba az energiaitalt - egyelőre napi egy doboz az adagom, és érzem, hogy ez sem elég -, de a nullát ezúttal hiába szorozgattam, csak nem akart önnön természete ellen fordulni, és nem lett belőle egy.
Nem értem, miért van ez, de tegnap is épp hogy hazavánszorogtam, az agyam annyira le volt pusztulva, hogy ott bizonytalankodtam a tömegközlekedésen, és egyáltalán, a két lábon járás is követelt némi érzékelhető szellemi erőfeszítést. (Intermezzo: kedves hörgőm. Már több, mint két hónapja leszoktam, igaz, előtte hét évig bántottalak, de neked lett igazad, örüljél, és érd be ennyivel. Ha most kezdesz el büntetni, lecseréllek egy porszívó-gégecsőre, te meg mehetsz anatómiai szemléltető eszköznek valami isten háta mögötti egyetemre. Áuá. Legalább felébredtem.)
No. Szóval. Tegnap haladtam előre istenesen a második epizóddal, köszönhetően Magamurának (ezer köszönet megint, kellett az az indítóötlet nagyon) - kár, hogy az alkotói folyamat során legjobb esetben is csak félig voltam tudatos, és ha így megy tovább, évekig tarthat, legfeljebb, és tartályból küldöm a postjaimat is. Persze, még szépen meg kell írni scriptben, különben sok hasznát nem venni, és ez az a kulimunka, ami miatt ólompillák nőnek a szememre. Sebaj, kicsire nem adunk (intermezzo: a tüdőm most békén hagy kicsit, fél órás vernyákolás után a hardverütközés elmúlt, riadó lefújva).
Este viszont Zerglinggel együtt befutott Bodzilla is, és hozott két sört, és míg Zergling a híres depresszióűző proteinbevitelét intézte, én gyorsan rá is raboltam az egyikre. (Az, hogy felajánlották a sört, sokat elvett a vadászat ízéből, de az orv sörninnya-génjeim amúgy is elég álomszuszékok szerencsére - ezért van például, hogy még sosem kaptak rajta, ahogy egy hájgalléros ukrán maffiózó alkarjára csimpaszkodva ártatlanul bámulok fölfelé a varázslatos módon kiürült korsó pereme mögül. De azért figyeljetek, ha teleszkópos szívószál kattanását halljátok, mert meglehet, a sörötök veszélyben forog.) Ohó, mondta a stimulusra a válaszért felelős agyterület, és Zerglinggel együttműködésben azonnal nagyon hülyék lettünk - a Copfos részére rendszeresítendő harctéri kakaó-dermastim, a téliszalámis zsemléket körbekacagó szendvicshiéna mellett egyéb szülemények is voltak, csak azokat nyomban el is felejtettem. Este aztán végigjátszottam a Sacredet, igen, hát más dolga nem is lett volna a játéknak, mint hogy a végmúvinál beszaggasson, nem haragudtam cseppet sem. Dehogy. Nem is anyáztam. Ugyan, én? De azért elkezdtem egy másik karakterrel is, hát abban azért bízom, hogy ezzel már nem fogok annyit keveregni a térképen (szerintem egyébként sokat elmond a játékról, hogy 38 óra játékidő után a térkép 28%-át láttam). De azért esélyes, hogy most már hátrébb sorolódik ez a játék az életemben.
Úgy nézem egyébként, hogy célfotóval ugyan, de meglesz ez a hónap vége, és hallatszanak egyre határozottabb utalások valami nyáron várható jutalomról, persze az, hogy "több havi" még nem hangzott el, de ne legyek telhetetlen, csak adják ide szépen nekem, és nem lesz baj. Aztán hónap elején szépen talicskára rakom a pénzem, és elviszem megőrzésre máshova, ahogyan az rendeltetett.
* * *
"Mivel honoráljam meg a kedvességét?" - hallatszott lentről, a szomszédból. Hivatali személy agyának brutális bántalmazásáért tessék szépen valami elmekórházba vonulni, rehabilitációra, néni kérem.
* * *
Mentem kreatívkodni kicsit.
Ma ilyen a hangulatom. Hihetetlenül nehezen indult már megint. Lassan kétpofára döntöm magamba az energiaitalt - egyelőre napi egy doboz az adagom, és érzem, hogy ez sem elég -, de a nullát ezúttal hiába szorozgattam, csak nem akart önnön természete ellen fordulni, és nem lett belőle egy.
Nem értem, miért van ez, de tegnap is épp hogy hazavánszorogtam, az agyam annyira le volt pusztulva, hogy ott bizonytalankodtam a tömegközlekedésen, és egyáltalán, a két lábon járás is követelt némi érzékelhető szellemi erőfeszítést. (Intermezzo: kedves hörgőm. Már több, mint két hónapja leszoktam, igaz, előtte hét évig bántottalak, de neked lett igazad, örüljél, és érd be ennyivel. Ha most kezdesz el büntetni, lecseréllek egy porszívó-gégecsőre, te meg mehetsz anatómiai szemléltető eszköznek valami isten háta mögötti egyetemre. Áuá. Legalább felébredtem.)
No. Szóval. Tegnap haladtam előre istenesen a második epizóddal, köszönhetően Magamurának (ezer köszönet megint, kellett az az indítóötlet nagyon) - kár, hogy az alkotói folyamat során legjobb esetben is csak félig voltam tudatos, és ha így megy tovább, évekig tarthat, legfeljebb, és tartályból küldöm a postjaimat is. Persze, még szépen meg kell írni scriptben, különben sok hasznát nem venni, és ez az a kulimunka, ami miatt ólompillák nőnek a szememre. Sebaj, kicsire nem adunk (intermezzo: a tüdőm most békén hagy kicsit, fél órás vernyákolás után a hardverütközés elmúlt, riadó lefújva).
Este viszont Zerglinggel együtt befutott Bodzilla is, és hozott két sört, és míg Zergling a híres depresszióűző proteinbevitelét intézte, én gyorsan rá is raboltam az egyikre. (Az, hogy felajánlották a sört, sokat elvett a vadászat ízéből, de az orv sörninnya-génjeim amúgy is elég álomszuszékok szerencsére - ezért van például, hogy még sosem kaptak rajta, ahogy egy hájgalléros ukrán maffiózó alkarjára csimpaszkodva ártatlanul bámulok fölfelé a varázslatos módon kiürült korsó pereme mögül. De azért figyeljetek, ha teleszkópos szívószál kattanását halljátok, mert meglehet, a sörötök veszélyben forog.) Ohó, mondta a stimulusra a válaszért felelős agyterület, és Zerglinggel együttműködésben azonnal nagyon hülyék lettünk - a Copfos részére rendszeresítendő harctéri kakaó-dermastim, a téliszalámis zsemléket körbekacagó szendvicshiéna mellett egyéb szülemények is voltak, csak azokat nyomban el is felejtettem. Este aztán végigjátszottam a Sacredet, igen, hát más dolga nem is lett volna a játéknak, mint hogy a végmúvinál beszaggasson, nem haragudtam cseppet sem. Dehogy. Nem is anyáztam. Ugyan, én? De azért elkezdtem egy másik karakterrel is, hát abban azért bízom, hogy ezzel már nem fogok annyit keveregni a térképen (szerintem egyébként sokat elmond a játékról, hogy 38 óra játékidő után a térkép 28%-át láttam). De azért esélyes, hogy most már hátrébb sorolódik ez a játék az életemben.
Úgy nézem egyébként, hogy célfotóval ugyan, de meglesz ez a hónap vége, és hallatszanak egyre határozottabb utalások valami nyáron várható jutalomról, persze az, hogy "több havi" még nem hangzott el, de ne legyek telhetetlen, csak adják ide szépen nekem, és nem lesz baj. Aztán hónap elején szépen talicskára rakom a pénzem, és elviszem megőrzésre máshova, ahogyan az rendeltetett.
* * *
"Mivel honoráljam meg a kedvességét?" - hallatszott lentről, a szomszédból. Hivatali személy agyának brutális bántalmazásáért tessék szépen valami elmekórházba vonulni, rehabilitációra, néni kérem.
* * *
Mentem kreatívkodni kicsit.
kedd, május 25, 2004
Öltönyben, nyakkendőben, hivatali rejtőszínben, törökülésben matatok az akták között a szőnyegpadlón. Már gyerekkoromban is erre trenírozhattam - amikor ugyanígy, fakírokat megszégyenítő pocakmeresztgető, görnyedt keselyűpózban pakolásztam nagy átéléssel a tanulmányi cuccaimat, mindig egy bizonyosat keresve -, mert furcsán kényelmes és bejáratott volt az egész jelenet. Hát hogyne, hogy ott volt, amit felsőbb utasításra kerestem, ahol mondták, hogy nem lesz. Azért kezdtem azzal. (Szintet léptem?)
* * *
Levettem a nyakkendőm, erre az inggallérom úgy döntött, hogy oroszosítja a dizányt, és kihajlik a zakómra. Csak nem elég puffadt az arcom, túl sok a hajam, túl kevés a zsírtarkóm és az izmom, valamint az aránytalanul túlértékelt árú nemesfém giligülik száma is nulla, így az összhatás elég hamis. Visszatűröm.
* * *
Antiszociális kolléga átmegy egy másik bandához. Hétfőn már ott kezd. Kétszer annyit keres majd kábé havi szinten, mint én, viszont nem kap jutalmat. Ez normális esetben azt jelentené, hogy én járok jobban anyagilag. Aióta azonban drága pénzügyminiszterünk megszorít, a jutalomról kiderül, hogy adott esetben járhat ugyan, de nem feltétlenül jut, ahogy azt a klasszikus mondja. (Komolyan, egyszer elrabolja majd valami állami alkalmazott, és eltöreti a sípcsontját, és ha már ott van, ki is önti paprikás ólommal.)
Visszatérve Antiszociálisra, kár, hogy elmegy - egyidőben érkeztünk, Pégével együtt. Súlyos volt, amikor Pégé majdnem levert neki egyet, mert túl erőszakosan bitorolta el a gépidőt és az irodai alapterületet, és már vörösödő fejjel üvöltött, akkor Antiszociális elgondolkodva csak ennyit mondott:
- Én örülök, hogy mindezt elmondtad nekem, mert most tudom, hogy mihez tartsam magam.
Pégé akkor megfagyott.
Antiszociális volt az is, aki a Hivatali Terminátornak az egész főosztály füle hallatára azt mondta, hogy:
- Terminátor, ez nem a te dolgod. A te dolgod az, hogy kiadd a feladatot, és ellenőrizd, hogy időben, jól meg lett-e csinálva, nem pedig az, hogy megmondd, hogyan csináljam.
Terminátor ekkor röhögött. És, a várakozásokkal ellentétben nem üvöltötte le ultrahanggal Antiszociális kolléga járomcsontját.
Más kérdés, hogy Antiszociális projektenként átlagosan kétszer beégeti az egész bandát - aligha nézték volna ezt el neki, ha nem tenne le valamit emellé az asztalra. A két alkalom korábban öt volt, így azért látható az elmúlt két évben elért fejlődés.
A háromfős belsős fiúbandánkból már csak én maradtam. Fura. Sic transit, meg Last man stan... sitting.
Az ilyenekbe öregszik bele az ember, neh?
* * *
"Egy jól működő rendszerben nincs szükség hősökre."
"Ez nem minden világok legjobbika, de higgye el, ennél sokkal rosszabbak is vannak, és mind arra várnak, hogy megtörténjenek. Ne, ne is higgye el. Csak tegyen úgy, mint aki elhiszi, technikailag ez úgyis mindegy."
Szerencsére megint van mi köré felcsévélnem az agyam. Bah.
* * *
Levettem a nyakkendőm, erre az inggallérom úgy döntött, hogy oroszosítja a dizányt, és kihajlik a zakómra. Csak nem elég puffadt az arcom, túl sok a hajam, túl kevés a zsírtarkóm és az izmom, valamint az aránytalanul túlértékelt árú nemesfém giligülik száma is nulla, így az összhatás elég hamis. Visszatűröm.
* * *
Antiszociális kolléga átmegy egy másik bandához. Hétfőn már ott kezd. Kétszer annyit keres majd kábé havi szinten, mint én, viszont nem kap jutalmat. Ez normális esetben azt jelentené, hogy én járok jobban anyagilag. Aióta azonban drága pénzügyminiszterünk megszorít, a jutalomról kiderül, hogy adott esetben járhat ugyan, de nem feltétlenül jut, ahogy azt a klasszikus mondja. (Komolyan, egyszer elrabolja majd valami állami alkalmazott, és eltöreti a sípcsontját, és ha már ott van, ki is önti paprikás ólommal.)
Visszatérve Antiszociálisra, kár, hogy elmegy - egyidőben érkeztünk, Pégével együtt. Súlyos volt, amikor Pégé majdnem levert neki egyet, mert túl erőszakosan bitorolta el a gépidőt és az irodai alapterületet, és már vörösödő fejjel üvöltött, akkor Antiszociális elgondolkodva csak ennyit mondott:
- Én örülök, hogy mindezt elmondtad nekem, mert most tudom, hogy mihez tartsam magam.
Pégé akkor megfagyott.
Antiszociális volt az is, aki a Hivatali Terminátornak az egész főosztály füle hallatára azt mondta, hogy:
- Terminátor, ez nem a te dolgod. A te dolgod az, hogy kiadd a feladatot, és ellenőrizd, hogy időben, jól meg lett-e csinálva, nem pedig az, hogy megmondd, hogyan csináljam.
Terminátor ekkor röhögött. És, a várakozásokkal ellentétben nem üvöltötte le ultrahanggal Antiszociális kolléga járomcsontját.
Más kérdés, hogy Antiszociális projektenként átlagosan kétszer beégeti az egész bandát - aligha nézték volna ezt el neki, ha nem tenne le valamit emellé az asztalra. A két alkalom korábban öt volt, így azért látható az elmúlt két évben elért fejlődés.
A háromfős belsős fiúbandánkból már csak én maradtam. Fura. Sic transit, meg Last man stan... sitting.
Az ilyenekbe öregszik bele az ember, neh?
* * *
"Egy jól működő rendszerben nincs szükség hősökre."
"Ez nem minden világok legjobbika, de higgye el, ennél sokkal rosszabbak is vannak, és mind arra várnak, hogy megtörténjenek. Ne, ne is higgye el. Csak tegyen úgy, mint aki elhiszi, technikailag ez úgyis mindegy."
Szerencsére megint van mi köré felcsévélnem az agyam. Bah.
hétfő, május 24, 2004
Úúúááá. Ha űrhajó lennék, akkor most a következő párbeszéd lenne valószínűsíthető:
-Meghajtás?
-Még mindig nincs. Nincs üzemanyag, nincs meghajtás, ennyire egyszerű a képlet.
-Legalább egy felelőst találtak már?
-Nem, úgy tűnik, kellő mennyiséget vételeztünk a legutóbbi állomásnál. Valamiért mégis elszivárgott. A jegyzőkönyvek rendben vannak...
-...a szigetelés viszont láthatóan nincs.
-Pedig elvileg nemrég rakták újra a hajó mesterséges intelligenciáját.
-Biztos az baszta el.
-Lehet.
-Kínos. Legalábbis. Probléma van, felelős nincs, vagy ha van is, nagyon lapít. És hiába is dobnánk ki a légzsilipen, sokat nem lendítene a helyzeten.
-Hát, ilyen tempóval aligha jutunk ki a naprendszerből.
-Az valószínű, igen. Sőt. De hátha sikerül kibekkelni addig, amíg erre vetődik egy tréler, és akkor rimánkodunk szépen valami üzemanyagért, vagy legalábbis kötélre vehetnének minket.
-Álmodik a nyomor. Egy parti sakk?
Nomindegy, átsodródom ezen a napon is valahogy, de azért bízom benne, hogy nem párolgok el közben. *röhög*
-Meghajtás?
-Még mindig nincs. Nincs üzemanyag, nincs meghajtás, ennyire egyszerű a képlet.
-Legalább egy felelőst találtak már?
-Nem, úgy tűnik, kellő mennyiséget vételeztünk a legutóbbi állomásnál. Valamiért mégis elszivárgott. A jegyzőkönyvek rendben vannak...
-...a szigetelés viszont láthatóan nincs.
-Pedig elvileg nemrég rakták újra a hajó mesterséges intelligenciáját.
-Biztos az baszta el.
-Lehet.
-Kínos. Legalábbis. Probléma van, felelős nincs, vagy ha van is, nagyon lapít. És hiába is dobnánk ki a légzsilipen, sokat nem lendítene a helyzeten.
-Hát, ilyen tempóval aligha jutunk ki a naprendszerből.
-Az valószínű, igen. Sőt. De hátha sikerül kibekkelni addig, amíg erre vetődik egy tréler, és akkor rimánkodunk szépen valami üzemanyagért, vagy legalábbis kötélre vehetnének minket.
-Álmodik a nyomor. Egy parti sakk?
Nomindegy, átsodródom ezen a napon is valahogy, de azért bízom benne, hogy nem párolgok el közben. *röhög*
Akkor próba, egy kettő három. A technika ördögét exorcizáltuk egy jó kis izmos, vatikáni jellegű refressel, azóta se tud lelassulni szegény, túlpörgetett kárhozott lélek (refresh yourself with a click!).
Ma a változatosság kedvéért a jobb szemememben szállt el egy ér, örülés, örülés. A bal már rendbejött, így most meg kell tanulnom fordítottan aszimmetrikus arccal riogatni a jónépet, mert így nem fáj annyira.
A hétvége elég lazára sikerült. Pénteken voltam Pszich2-nél, különb-különbféle okok miatt vagy három hétig nem voltam, de most megint. Furcsa volt, megint pszichikai vetkőzőshow-t játszani. Ingerült is voltam emiatt, és a mostani alkalom közel sem volt olyan hatásos, mint azt szerettem volna. Hazaérve elkezdtem az Agency 00 második epizódját megírni, ami azért is sajátos, mert az elsőt se láttam még végig, de hát bátorság élteti a hazát, vagy mafasz. (És ha már ismét felcsapattam az agyamat a Cowboy Bebop zárójelenetével, gondoltam, ki is használhatjuk a keletkezett érzelmi egyensúlytalanságot arra, hogy alkossak valamit.) És lőn. Filóztam még a Világ, földi szemmel-en is, valahogy nem akar egyszerre a fejemben maradni az egész sztori, mindig szétmászkál a vége.
Bodzilla (a Tokiót menetrendszerűen elpusztítani igyekvő cserepes, korábban Dézsa néven hivatkoztam rá), Copfos, Zergling, Napalmgárdista, Sáska, Szőkeherceg, ezen felül szerénytelen jómagam részvételével internalizáltuk a folyadékot a törzshelyünkön, de hamar elpilledtem, így szombaton már viszonylag hamar felébredtem. Zerglinget az ilyesmi persze nem hatotta meg még soha, ezért boldogan szunyált délután egyig - én tizenegytől szexuáltam a lakásban fellelhető valamennyi rézkomplexet. Szombat este játék volt, a szokásos vidám vérszipoly. Állítólag agresszív vagyok, amióta leszoktam a bagóról. Nem kizárt. Egyáltalán nem kizárt. Bár ennek az éremnek is van másik oldala. Megint elcsábultam egy szivarra, ezt azonnal be kell fejezni - túlságosan jólesik még mindig, és így van kikövezve az út a visszaszokásra, ami tudvalevőleg nem opció.
Vasárnap hazamentem. Nem reggeliztem, és mivel a BKV olyan szörnyen kiszámíthatóan működik, az eredetileg tervezettnél háromnegyed órával korábban érkeztem, így röpke percekig bedolgoztam a családi ebéd háttériparába. ("Éheztetnek, dolgoztatnak, verni csak azért nem vernek, mert már el tudok futni.") Frissen volt festve a lakás, de a szag már kiszellőzött, nagyon új kinézete volt az egésznek. Jó apám most már tényleg úgy néz ki, mint egy ősember. Fiatalkorában volt ekkora a haja meg a szakálla, csak nyilván nem ennyire ősz, meg kicsit jobban karban volt tartva. Höhö. Édesanyám már jobban viselte az érkezésemet, meg a távozásomat, éppen a kicsi, keverék, gyors, hangos és hm... nem túl heroikus kutyám volt az, aki nehezen tűrte fel- és lelépésemet. A köztes időszakban végig az ölemben hevert, és vakargattatta magát. Félelmetes egy állat, magasabb a Bociszem skillje, mint az enyém, holott feleannyira se seprős a szempillája. Tápos dög. Nagyapám még mindig nagyon súlyos figura, barátnéja szintén, így aztán jó hangulatban telt a családi ebéd. Bár szüleim még mindig egy pillanat alatt össze tudnak veszni, utána fél óráig duzzognak. Ezt bizonyították is. Röhögtem.
Aztán visszamentem a messzi-messzi Szibériába, legalábbis úgy pakolta tele édesanyám a táskámat, mint aki korlátozottan önkéntes csapat- és vasútvonal-építő tréningre indul valahová a nagy szovjet pusztaság kellős közepére. De a húst és a salátát már vasárnap, azaz tegnap este el is pusztítottuk némi Zergling által elkészített köret kíséretében. (Elmélkedtünk közben kicsit a tárkony karrierjéről a hazai konyhaművészetben.) A leves még megvan, annak szerintem ma járok a végére.
* * *
Van egy párbeszéd-részletem megint. Nem tudom még, kinek a szájába fogom adni. Megint jobban hangzik angolul, mint magyarul. Megint nem értem, miért. ("...it communicates hate well", vélte Spider Jerusalem, lehet, hogy emiatt van. Vagy azért, mert még meglehetősen ifjú koromban kezdtem a kötöttfogású birkózást a rendhagyó ragozással, meg az angol nyelv egyéb tanuló-elbizonytalanító intézményeivel. Azóta is inkább ösztönösen használom, mint tudatosan. Néha elcseszem. Néha nem.) Megint elvitte valaki az agyamat. Megint nem adja vissza. Csak tévelygek keresztül ezen a napon, és alig akar telni az idő.
*ásít és pislog*
Ma a változatosság kedvéért a jobb szemememben szállt el egy ér, örülés, örülés. A bal már rendbejött, így most meg kell tanulnom fordítottan aszimmetrikus arccal riogatni a jónépet, mert így nem fáj annyira.
A hétvége elég lazára sikerült. Pénteken voltam Pszich2-nél, különb-különbféle okok miatt vagy három hétig nem voltam, de most megint. Furcsa volt, megint pszichikai vetkőzőshow-t játszani. Ingerült is voltam emiatt, és a mostani alkalom közel sem volt olyan hatásos, mint azt szerettem volna. Hazaérve elkezdtem az Agency 00 második epizódját megírni, ami azért is sajátos, mert az elsőt se láttam még végig, de hát bátorság élteti a hazát, vagy mafasz. (És ha már ismét felcsapattam az agyamat a Cowboy Bebop zárójelenetével, gondoltam, ki is használhatjuk a keletkezett érzelmi egyensúlytalanságot arra, hogy alkossak valamit.) És lőn. Filóztam még a Világ, földi szemmel-en is, valahogy nem akar egyszerre a fejemben maradni az egész sztori, mindig szétmászkál a vége.
Bodzilla (a Tokiót menetrendszerűen elpusztítani igyekvő cserepes, korábban Dézsa néven hivatkoztam rá), Copfos, Zergling, Napalmgárdista, Sáska, Szőkeherceg, ezen felül szerénytelen jómagam részvételével internalizáltuk a folyadékot a törzshelyünkön, de hamar elpilledtem, így szombaton már viszonylag hamar felébredtem. Zerglinget az ilyesmi persze nem hatotta meg még soha, ezért boldogan szunyált délután egyig - én tizenegytől szexuáltam a lakásban fellelhető valamennyi rézkomplexet. Szombat este játék volt, a szokásos vidám vérszipoly. Állítólag agresszív vagyok, amióta leszoktam a bagóról. Nem kizárt. Egyáltalán nem kizárt. Bár ennek az éremnek is van másik oldala. Megint elcsábultam egy szivarra, ezt azonnal be kell fejezni - túlságosan jólesik még mindig, és így van kikövezve az út a visszaszokásra, ami tudvalevőleg nem opció.
Vasárnap hazamentem. Nem reggeliztem, és mivel a BKV olyan szörnyen kiszámíthatóan működik, az eredetileg tervezettnél háromnegyed órával korábban érkeztem, így röpke percekig bedolgoztam a családi ebéd háttériparába. ("Éheztetnek, dolgoztatnak, verni csak azért nem vernek, mert már el tudok futni.") Frissen volt festve a lakás, de a szag már kiszellőzött, nagyon új kinézete volt az egésznek. Jó apám most már tényleg úgy néz ki, mint egy ősember. Fiatalkorában volt ekkora a haja meg a szakálla, csak nyilván nem ennyire ősz, meg kicsit jobban karban volt tartva. Höhö. Édesanyám már jobban viselte az érkezésemet, meg a távozásomat, éppen a kicsi, keverék, gyors, hangos és hm... nem túl heroikus kutyám volt az, aki nehezen tűrte fel- és lelépésemet. A köztes időszakban végig az ölemben hevert, és vakargattatta magát. Félelmetes egy állat, magasabb a Bociszem skillje, mint az enyém, holott feleannyira se seprős a szempillája. Tápos dög. Nagyapám még mindig nagyon súlyos figura, barátnéja szintén, így aztán jó hangulatban telt a családi ebéd. Bár szüleim még mindig egy pillanat alatt össze tudnak veszni, utána fél óráig duzzognak. Ezt bizonyították is. Röhögtem.
Aztán visszamentem a messzi-messzi Szibériába, legalábbis úgy pakolta tele édesanyám a táskámat, mint aki korlátozottan önkéntes csapat- és vasútvonal-építő tréningre indul valahová a nagy szovjet pusztaság kellős közepére. De a húst és a salátát már vasárnap, azaz tegnap este el is pusztítottuk némi Zergling által elkészített köret kíséretében. (Elmélkedtünk közben kicsit a tárkony karrierjéről a hazai konyhaművészetben.) A leves még megvan, annak szerintem ma járok a végére.
* * *
Van egy párbeszéd-részletem megint. Nem tudom még, kinek a szájába fogom adni. Megint jobban hangzik angolul, mint magyarul. Megint nem értem, miért. ("...it communicates hate well", vélte Spider Jerusalem, lehet, hogy emiatt van. Vagy azért, mert még meglehetősen ifjú koromban kezdtem a kötöttfogású birkózást a rendhagyó ragozással, meg az angol nyelv egyéb tanuló-elbizonytalanító intézményeivel. Azóta is inkább ösztönösen használom, mint tudatosan. Néha elcseszem. Néha nem.) Megint elvitte valaki az agyamat. Megint nem adja vissza. Csak tévelygek keresztül ezen a napon, és alig akar telni az idő.
*ásít és pislog*
péntek, május 21, 2004
özv. Albrechtné Schulteisz Aranka.
A név egyrészt tiszteletből született (varázsszó: Xena művésznő), másrészt viszont...
...másrészt viszont nem. Gondolhatjátok, hogy nem a csinos titkárnőt fogják így hívni.
Ez is punnyadt nap. El kéne már lassan dönteni, hogy harminc fok legyen, vagy zuhogó eső, a kettő vegyítését, a harminc fokos párás meleget tessék szíves lenni mellőzni, mert rohadt ideges leszek. Ha nem működik a párologtató rendszeren, túlmelegszem. Ha túlmelegszem, elforr a hűtővizem, mint Skodának a városhatárban. Ha elfogy a hűtővizem, meglehetősen homicid hangulatba kerülök.
Tehát.
*felnéz* Ezt azonnal fejezd be!
Köszönöm.
Ennyi, vége, kész. Azt se tudtam, hogy ma péntek van-e, vagy csütörtök, kínosan sokáig.
A név egyrészt tiszteletből született (varázsszó: Xena művésznő), másrészt viszont...
...másrészt viszont nem. Gondolhatjátok, hogy nem a csinos titkárnőt fogják így hívni.
Ez is punnyadt nap. El kéne már lassan dönteni, hogy harminc fok legyen, vagy zuhogó eső, a kettő vegyítését, a harminc fokos párás meleget tessék szíves lenni mellőzni, mert rohadt ideges leszek. Ha nem működik a párologtató rendszeren, túlmelegszem. Ha túlmelegszem, elforr a hűtővizem, mint Skodának a városhatárban. Ha elfogy a hűtővizem, meglehetősen homicid hangulatba kerülök.
Tehát.
*felnéz* Ezt azonnal fejezd be!
Köszönöm.
Ennyi, vége, kész. Azt se tudtam, hogy ma péntek van-e, vagy csütörtök, kínosan sokáig.
csütörtök, május 20, 2004
Legyen fent hát itt is. Kulcsszó: temporális kavitáció.
No, még meghegesztem a Hivatali Rémet, és végre tiszta szívvel macerálhatom Magamurát. Neki is látok. Mármint a hegesztésnek.
*szocreál dizányú Darth Vader-maszkkal a fején nekilát*
No, még meghegesztem a Hivatali Rémet, és végre tiszta szívvel macerálhatom Magamurát. Neki is látok. Mármint a hegesztésnek.
*szocreál dizányú Darth Vader-maszkkal a fején nekilát*
No. Most, hogy visszatértem a helyszínről, ahová elrángattak, folytatnám.
Tehát, ma reggel vállamra ült a már említett Jin Roh-val kapcsolatban a kicsit ráncos fejű Stratégiai Elemző Modul, rágyújtott egy Lucky Strike-ra - csak azért, hogy engem idegesítsen -, majd rákezdte:
- Te, figyelj, öreg, nem tűnt fel valami?
- Jó volt a grafika.
- Még valami?
- Hát, elég alternatív verziójú volt az a mese, amire fel volt tekerve a film - vontam vállat, erre majdnem leesett.
- Igen, persze, tudom - szúrta közbe unottan -, a sztoriról mondtad a véleményed.
- Ja, mondtam. Még mindig jó, bár...
- Bár túl kevés az intrika.
- Meg a szüttyögés.
- Ja, meg a szüttyögés, az is - nézett kicsit értetlenül a Stratégiai Elemző Modul. - Egyszer már igazán definiálhatnád azt a fogalmat.
Hallgattam egy kicsit. Semmi nem jutott eszembe, csak a statikus zörej.
- Tautológia, magába forduló érvelés, esetleg valami hasonló jó lesz?
- Nem.
- Hülyén fogsz meghalni. Sose tudod meg, mi az.
- Anyád. No. Kitérőről vissza. Szóval, mit tudsz még mondani?
- Egyértelműen túl sokat görcsöltek az emberek emlékezetében való megmaradásról. Három generáció a maximum, amit az ember elvárhat, a különösen szerencsés figurák kivételével, akik valami mitikus hőssé mutálódnak, aztán nézhetnek, mint szegény Arany János, akiről az egyetlen, amit minden középiskolás tud, az a sipolya. (Munch: Sipoly?)
- Dögölj meg - mondta a Stratégiai Elemző Modul, miután visszatornázta magát gyűrött válltömésemre. - No, tehát akkor ennyi?
- Ja.
- És az, hogy az a lány még temérdek jóindulattal se lehetett több tizenháromnál, az fel se tűnt? Az egy kölyök, bazmeg. És azt akarod nekem beadni, hogy mindennel foglalkoztál a film alatt, csak ezt a tényt, ami ott üvöltött vöröslő fejjel a pofádba, te vakegér, ezt hagytad figyelmen kívül?
- Ha most azt mondom, hogy igen, abbahagyod? No, a lényeg, hogy most már ezt is tudom. Azért kínos, na. (Anyátokanyátokanyátok, vér, véresvér. Bél. Buááá.)
Kép vált, többször ismételt virtuális monitorlefejelés hangjai egy félhomályos irodában.
* * *
Ja. Nos, tehát *vérző homlokát törölgeti* ott tartottunk, hogy indulás előtt még beestem a DotS-ra, ahol is találkoztam a Klasszikmúvi-teszttel, ki is töltöttem, ahelyett, hogy dolgoztam volna rendesen. És lám, mi jött ki, lám, mi jött ki.
No, akkor tovább. Tőlem ki veszi át ezt a... *feltartja, megnézi napfénynél is* linket?
* * *
No, megyek vissza egy teljesen váratlan, az előzetes tervben nem szereplő, abszolúte felesleges és értelmetlen, mindazonáltal azonnal és sürgősen elvégzendő feladatomra koncentrálni.
Tehát, ma reggel vállamra ült a már említett Jin Roh-val kapcsolatban a kicsit ráncos fejű Stratégiai Elemző Modul, rágyújtott egy Lucky Strike-ra - csak azért, hogy engem idegesítsen -, majd rákezdte:
- Te, figyelj, öreg, nem tűnt fel valami?
- Jó volt a grafika.
- Még valami?
- Hát, elég alternatív verziójú volt az a mese, amire fel volt tekerve a film - vontam vállat, erre majdnem leesett.
- Igen, persze, tudom - szúrta közbe unottan -, a sztoriról mondtad a véleményed.
- Ja, mondtam. Még mindig jó, bár...
- Bár túl kevés az intrika.
- Meg a szüttyögés.
- Ja, meg a szüttyögés, az is - nézett kicsit értetlenül a Stratégiai Elemző Modul. - Egyszer már igazán definiálhatnád azt a fogalmat.
Hallgattam egy kicsit. Semmi nem jutott eszembe, csak a statikus zörej.
- Tautológia, magába forduló érvelés, esetleg valami hasonló jó lesz?
- Nem.
- Hülyén fogsz meghalni. Sose tudod meg, mi az.
- Anyád. No. Kitérőről vissza. Szóval, mit tudsz még mondani?
- Egyértelműen túl sokat görcsöltek az emberek emlékezetében való megmaradásról. Három generáció a maximum, amit az ember elvárhat, a különösen szerencsés figurák kivételével, akik valami mitikus hőssé mutálódnak, aztán nézhetnek, mint szegény Arany János, akiről az egyetlen, amit minden középiskolás tud, az a sipolya. (Munch: Sipoly?)
- Dögölj meg - mondta a Stratégiai Elemző Modul, miután visszatornázta magát gyűrött válltömésemre. - No, tehát akkor ennyi?
- Ja.
- És az, hogy az a lány még temérdek jóindulattal se lehetett több tizenháromnál, az fel se tűnt? Az egy kölyök, bazmeg. És azt akarod nekem beadni, hogy mindennel foglalkoztál a film alatt, csak ezt a tényt, ami ott üvöltött vöröslő fejjel a pofádba, te vakegér, ezt hagytad figyelmen kívül?
- Ha most azt mondom, hogy igen, abbahagyod? No, a lényeg, hogy most már ezt is tudom. Azért kínos, na. (Anyátokanyátokanyátok, vér, véresvér. Bél. Buááá.)
Kép vált, többször ismételt virtuális monitorlefejelés hangjai egy félhomályos irodában.
* * *
Ja. Nos, tehát *vérző homlokát törölgeti* ott tartottunk, hogy indulás előtt még beestem a DotS-ra, ahol is találkoztam a Klasszikmúvi-teszttel, ki is töltöttem, ahelyett, hogy dolgoztam volna rendesen. És lám, mi jött ki, lám, mi jött ki.
No, akkor tovább. Tőlem ki veszi át ezt a... *feltartja, megnézi napfénynél is* linket?
* * *
No, megyek vissza egy teljesen váratlan, az előzetes tervben nem szereplő, abszolúte felesleges és értelmetlen, mindazonáltal azonnal és sürgősen elvégzendő feladatomra koncentrálni.
Furcsa mód a tegnapi este és a mai reggel angolul jutnak eszembe mindenféle párbeszédek, és azon kell ügyködjek, hogy hogyan fordítsam le őket úgy édes anya egy nyelvemre oly módon, hogy az utolsó jelzőig lecsupaszított, pörgős dialógus magyarul is jól hangozzék.
Nem értem, miért van ez, mikor az utóbbi időben filmügyileg a leggyakoribb nyelv, amit hallok, a japán. (Sejthető, hogy az angol feliratból azért többet értek. Jé.)
Viszont, ha már így van, be is pötyögtem az egyiket, az nagyon súlyos lehet előadva, főleg, ha olyan akcentust és hangszínt választunk a résztvevőknek, mint a CS-ben a "Kéuntörterrörisztsz-uin", vagyis a "Counterterrorists Win"-t előadó mikrofonbajnoké. Igaz, hogy az anyukája is csak szótárral érthette anno szegény gyereket, de kemény, kemény, meg kell hagyni.
Megnéztem a Jin Roh-t, mondjuk, ez a trükk, amit a végén elröffentenek, már kezd klasszikussá válni, de azért jó. Mondjuk, a hollywoodi forgatókönyvírók legalább egy dolgot eltanulhatnának innen, nevezetesen azt, hogy "ne hozd olyan helyzetbe a főhősödet, hogy a történet és a világ megerőszakolása, illetve spontán deus ex machina nélkül ne tudja megoldani a konfliktust; de ha mégis ekkora ordas nagy péló voltál, akkor leszel szíves rendesen végigvinni, és nem a válladon kivinni a herótot a lemenő nap fényéig."
Hoppá, melóalarm.
Nem értem, miért van ez, mikor az utóbbi időben filmügyileg a leggyakoribb nyelv, amit hallok, a japán. (Sejthető, hogy az angol feliratból azért többet értek. Jé.)
Viszont, ha már így van, be is pötyögtem az egyiket, az nagyon súlyos lehet előadva, főleg, ha olyan akcentust és hangszínt választunk a résztvevőknek, mint a CS-ben a "Kéuntörterrörisztsz-uin", vagyis a "Counterterrorists Win"-t előadó mikrofonbajnoké. Igaz, hogy az anyukája is csak szótárral érthette anno szegény gyereket, de kemény, kemény, meg kell hagyni.
Megnéztem a Jin Roh-t, mondjuk, ez a trükk, amit a végén elröffentenek, már kezd klasszikussá válni, de azért jó. Mondjuk, a hollywoodi forgatókönyvírók legalább egy dolgot eltanulhatnának innen, nevezetesen azt, hogy "ne hozd olyan helyzetbe a főhősödet, hogy a történet és a világ megerőszakolása, illetve spontán deus ex machina nélkül ne tudja megoldani a konfliktust; de ha mégis ekkora ordas nagy péló voltál, akkor leszel szíves rendesen végigvinni, és nem a válladon kivinni a herótot a lemenő nap fényéig."
Hoppá, melóalarm.
szerda, május 19, 2004
Jövök visszafelé kollégáimmal ebédről - hát persze, hogy térdig járok a pollenben, amit valami puhafa-féle hullajtott a járdára, szakmányban. (Korábban elég masszív allergiám volt ezzel a cuccal szemben, a rendszeres kötőhártya-gyulladás mellé olyan jól jött, mint háború mellé a tífusz és a fizetési felszólítás.) Helytelenítőleg felnézek, és lám, mi ugrott elő a számból:
- Mindig csak a szex... meg a szipu, mi?
(Edit: még mindig nem tudom, honnan származik ez a mondat.)
- Mindig csak a szex... meg a szipu, mi?
(Edit: még mindig nem tudom, honnan származik ez a mondat.)
Giovernment
Governemnt
Goverment
Gevernment
Governemt
...és képzeljétek, mik lettek abból, amiből Structural akart lenni! Ne, inkább mégse képzeljétek el. Randa, nagyon randa, bár közel sem annyira, mint az agyamban tenyésző, rosszarcú üresség, ami jött, és megette a gondolataimat, és a szétdobált csontokon terpeszkedve várja, hogy jöjjön valami kósza XP-vadász.
No, mentem enni.
Governemnt
Goverment
Gevernment
Governemt
...és képzeljétek, mik lettek abból, amiből Structural akart lenni! Ne, inkább mégse képzeljétek el. Randa, nagyon randa, bár közel sem annyira, mint az agyamban tenyésző, rosszarcú üresség, ami jött, és megette a gondolataimat, és a szétdobált csontokon terpeszkedve várja, hogy jöjjön valami kósza XP-vadász.
No, mentem enni.
kedd, május 18, 2004
Utókornak tisztelettel jelentem, hogy...
...a második doboz XTC egyértelműen túlpörget, és most már kezdenek huzalhangon zenélni tőle az ízületeim, és hangosan röhögünk Misztörendőzánnal, olyannyira, hogy az már szomszéd irodában is feltűnik.
...hogy hiába zsonglőrködik az ember a feladatokkal, kettőről minimum elfeledkezik, és azok leesnek - szar nekik.
...hogy amikor az elkerülhetetlen összezuhanás bekövetkezik, akkor a légzésről is oktatóvideót kell majd játszani nekem endless loopban, különben felejtsük el a tüdő rendeltetésszerű működését.
...hogy amikor magánjellegűleg kérik a szakvéleményemet egy kérdésben, és utána egy napon belül kétszer mondok ellent magamnak teljes meggyőződéssel, de végül aztán minden szempontot megvizsgálva tutibiztosan nyilatkozom, akkor a végén nem egyértelmű, hogy büszkének kell legyek magamra, vagy húzzam meg magam.
...hogy eljutottam az unalomnak arra a szintjére, hogy ha nincs munkám, jelzem. Ez egy munkahely. Semmi másra nem alkalmas igazán.
...hogy az Agency 00 előtt, ezúttal tényleg érzem, nagy jövő áll.
...hogy az a PHARE programból finanszírozott projektek kezdeti időszakában jellemző jogszabályi háttér megtekintése olyasféle perverz tudományos érdeklődést kelt az emberben, mintha trilobitát boncolna. (Hejj, szegény PHARE, a nagy túlélő kísérleti patkány, amin kitesztelték, hogyan is kéne a leendő új tagállamokban bevezetni a szépnevű közösségi vívmányokat, hogyan kell nekik támogatást nyújtani, stb., szegény csíra, hamarosan vége lesz. Akárhol is leszek, ha telik, iszom majd egyet a lelki üdvére, amikor az utolsó projektet lezárják, höhö. Méghogy a támogatási programoknak nincs lelkük. Van. Olyan is.)
...hogy az irodánk ki akar zárni minket, ugyanis akad az ajtó. De mi bemegyünk. Dulván.
...a második doboz XTC egyértelműen túlpörget, és most már kezdenek huzalhangon zenélni tőle az ízületeim, és hangosan röhögünk Misztörendőzánnal, olyannyira, hogy az már szomszéd irodában is feltűnik.
...hogy hiába zsonglőrködik az ember a feladatokkal, kettőről minimum elfeledkezik, és azok leesnek - szar nekik.
...hogy amikor az elkerülhetetlen összezuhanás bekövetkezik, akkor a légzésről is oktatóvideót kell majd játszani nekem endless loopban, különben felejtsük el a tüdő rendeltetésszerű működését.
...hogy amikor magánjellegűleg kérik a szakvéleményemet egy kérdésben, és utána egy napon belül kétszer mondok ellent magamnak teljes meggyőződéssel, de végül aztán minden szempontot megvizsgálva tutibiztosan nyilatkozom, akkor a végén nem egyértelmű, hogy büszkének kell legyek magamra, vagy húzzam meg magam.
...hogy eljutottam az unalomnak arra a szintjére, hogy ha nincs munkám, jelzem. Ez egy munkahely. Semmi másra nem alkalmas igazán.
...hogy az Agency 00 előtt, ezúttal tényleg érzem, nagy jövő áll.
...hogy az a PHARE programból finanszírozott projektek kezdeti időszakában jellemző jogszabályi háttér megtekintése olyasféle perverz tudományos érdeklődést kelt az emberben, mintha trilobitát boncolna. (Hejj, szegény PHARE, a nagy túlélő kísérleti patkány, amin kitesztelték, hogyan is kéne a leendő új tagállamokban bevezetni a szépnevű közösségi vívmányokat, hogyan kell nekik támogatást nyújtani, stb., szegény csíra, hamarosan vége lesz. Akárhol is leszek, ha telik, iszom majd egyet a lelki üdvére, amikor az utolsó projektet lezárják, höhö. Méghogy a támogatási programoknak nincs lelkük. Van. Olyan is.)
...hogy az irodánk ki akar zárni minket, ugyanis akad az ajtó. De mi bemegyünk. Dulván.
hétfő, május 17, 2004
Hivatali párbeszédek #4
Éppen most próbáljuk beadagolni a vérközgazdász kollégánknak, hogy "mivel a prosztata alapvetően a férfiakra jellemző, és a prosztataráknak fogalmi eleme a prosztata, makroszinten vizsgálva elhanyagolható a prosztatarákban szenvedő nők aránya, így a hasonlatod nem helytálló."
Misztörendőzán vállalta magára a hősies feladatot, eddig még kevés sikerrel.
Éppen most próbáljuk beadagolni a vérközgazdász kollégánknak, hogy "mivel a prosztata alapvetően a férfiakra jellemző, és a prosztataráknak fogalmi eleme a prosztata, makroszinten vizsgálva elhanyagolható a prosztatarákban szenvedő nők aránya, így a hasonlatod nem helytálló."
Misztörendőzán vállalta magára a hősies feladatot, eddig még kevés sikerrel.
"...és kiosztottam annyi HP-t, hogy egy óvodának elég lenne..."
"Pofon! (...) Nézd, ott repül! Höhöhöjj. "
"Persze, a lúzer már ott haldoklik nyolcadik napja, amíg én elfutottam északra, hogy útközben elég tapasztalatot gyűjtsek a mészárlással, és végre megtanuljak lovagolni... meg van ám ez szkriptelve, kérem."
"Persze! Ne menj oda! Viccből kattintok oda! Ez az! Várd meg, amíg felszecskáznak! Fusd körbe! Ügyesen! Igen! Úgy jó!"
"Meg még majd a jó anyátokat is szana.széjjel.fogom.csapatni."
"...ez hihetetlen, ezeknek a random encounter katonáknak nem lenne dolguk délen, orkokat hentelni, ahelyett, hogy engem baszogatnak?"
"...igen, tudom, hogy ez a cipő úgy néz ki, mint egy mamusz, de akkor is 100 fölött véd..."
"...igen persze, hölgyem, biztonságos a város, amióta itt vagyok. Mert azóta mindenki az én veséimre hajt."
Ehhez képest a játék:
"He's dead, Jim (sírfelirat)."
"Grave - the game apologizes for the fact that it was unable to place a monster here. The NPC market is currently undergoing a crisis (sírfelirat)."
Hát igen, egyszerű lélek vagyok, és könnyű engem elszórakoztatni. Tehát amikor úgy érezném, hogy felnőttem és nem csak arról szól itten az idősödés, hogy sámli nélkül felérem a konyhaszekrényt, akkor jön egy bitkupac, és magára csavarja az agyam. Hm, hm.
Mindegy, azért szántam némi időt arra is, hogy meglátogassam szüleimet szombaton - jó anyám láthatóan még mindig nem egészen tette túl magát az elköltözésemen. Földelementáléknál megnéztük aznap az Összeesküvés-elmélet című popcorn-örökbecsűt, tőlem kiérdemelte az Amerikai Tömegmúvihoz Képest Üdítően Konzisztens díjat, ugyanis nem voltak benne arcpirító logikátlanságok, azon meg, hogy nyálas, hát, miért is akadtam volna ki, elvégre tudtam előre, hogy kik a szereplők.
Vasárnap régi cimborákkal voltunk kockadobálni, és - nemhiszemel, nemhiszemel - el akarták kérni a személyimet, amikor sörért mentem. Úgy lefagytam, hogy még röhögni is csak öt másodperces késleltetéssel kezdtem el, de akkor aztán annál inkább. Na, mondom, legközelebb nem borotválkozunk, mert nem lesz ennek így jó vége, még felhívják a szüleimet, hogy miért nem vagyok iskolában.
Ma. Nyolclotos visszapattant röviden. Most azon hegesztek, meg csinálom a harmadik PC-t az Agency00-ba. Ja, és padlót fogok Magamurától, azt már csak az a mutáns, világuralomra törő májam mondatja velem, hogy a világ nevét illetően lassacskán megállapodásra kőne jutni a billentyűzettel. Végül is, lehetek akkora irodalmi álszent, hogy a hússzaggató elgépeléseim után máson kérem számon, nah.
Nu, páka.
"Pofon! (...) Nézd, ott repül! Höhöhöjj. "
"Persze, a lúzer már ott haldoklik nyolcadik napja, amíg én elfutottam északra, hogy útközben elég tapasztalatot gyűjtsek a mészárlással, és végre megtanuljak lovagolni... meg van ám ez szkriptelve, kérem."
"Persze! Ne menj oda! Viccből kattintok oda! Ez az! Várd meg, amíg felszecskáznak! Fusd körbe! Ügyesen! Igen! Úgy jó!"
"Meg még majd a jó anyátokat is szana.széjjel.fogom.csapatni."
"...ez hihetetlen, ezeknek a random encounter katonáknak nem lenne dolguk délen, orkokat hentelni, ahelyett, hogy engem baszogatnak?"
"...igen, tudom, hogy ez a cipő úgy néz ki, mint egy mamusz, de akkor is 100 fölött véd..."
"...igen persze, hölgyem, biztonságos a város, amióta itt vagyok. Mert azóta mindenki az én veséimre hajt."
Ehhez képest a játék:
"He's dead, Jim (sírfelirat)."
"Grave - the game apologizes for the fact that it was unable to place a monster here. The NPC market is currently undergoing a crisis (sírfelirat)."
Hát igen, egyszerű lélek vagyok, és könnyű engem elszórakoztatni. Tehát amikor úgy érezném, hogy felnőttem és nem csak arról szól itten az idősödés, hogy sámli nélkül felérem a konyhaszekrényt, akkor jön egy bitkupac, és magára csavarja az agyam. Hm, hm.
Mindegy, azért szántam némi időt arra is, hogy meglátogassam szüleimet szombaton - jó anyám láthatóan még mindig nem egészen tette túl magát az elköltözésemen. Földelementáléknál megnéztük aznap az Összeesküvés-elmélet című popcorn-örökbecsűt, tőlem kiérdemelte az Amerikai Tömegmúvihoz Képest Üdítően Konzisztens díjat, ugyanis nem voltak benne arcpirító logikátlanságok, azon meg, hogy nyálas, hát, miért is akadtam volna ki, elvégre tudtam előre, hogy kik a szereplők.
Vasárnap régi cimborákkal voltunk kockadobálni, és - nemhiszemel, nemhiszemel - el akarták kérni a személyimet, amikor sörért mentem. Úgy lefagytam, hogy még röhögni is csak öt másodperces késleltetéssel kezdtem el, de akkor aztán annál inkább. Na, mondom, legközelebb nem borotválkozunk, mert nem lesz ennek így jó vége, még felhívják a szüleimet, hogy miért nem vagyok iskolában.
Ma. Nyolclotos visszapattant röviden. Most azon hegesztek, meg csinálom a harmadik PC-t az Agency00-ba. Ja, és padlót fogok Magamurától, azt már csak az a mutáns, világuralomra törő májam mondatja velem, hogy a világ nevét illetően lassacskán megállapodásra kőne jutni a billentyűzettel. Végül is, lehetek akkora irodalmi álszent, hogy a hússzaggató elgépeléseim után máson kérem számon, nah.
Nu, páka.
péntek, május 14, 2004
...és van egy pont, ami már túl van az éhségen, túl a fáradtságon, túl a hetek óta fájó bal szemen, túl a folyton viszkető orron, túl a remegő kézen, túl a monoton munkán, túl a székre szöttyedő alvázon, a legyőzhetetlen irodai káoszon, a rongyos 15 collos monitoron, a kinti fúráson és faragáson, a félhomályon, és az egészből, az egészből...
dicsőséges energia lesz, alkotói kényszer és késztetés, az, amitől az ember vidáman vicsorog - kábé úgy, mint egy kultúrork a főtt csülökre -, és van benne pár száz fog is, igaz, csak nyomokban. És ricegnek az ujjai a billentyűzet fölött, épp csak nem bocsátanak ki ultrahangot az ízületeim.
Csak azt, ami hivatali kötelességem, azt tudnám már leírni, bazz. Utána végre tudnék azzal dolgozni, amit szeretek. Jól belesakkoztam magam ebbe, mwuhaha. (Mááár majdnem kész.)
dicsőséges energia lesz, alkotói kényszer és késztetés, az, amitől az ember vidáman vicsorog - kábé úgy, mint egy kultúrork a főtt csülökre -, és van benne pár száz fog is, igaz, csak nyomokban. És ricegnek az ujjai a billentyűzet fölött, épp csak nem bocsátanak ki ultrahangot az ízületeim.
Csak azt, ami hivatali kötelességem, azt tudnám már leírni, bazz. Utána végre tudnék azzal dolgozni, amit szeretek. Jól belesakkoztam magam ebbe, mwuhaha. (Mááár majdnem kész.)
Gondolatcafatok az iratmegsemmisítő közeléből
...és amikor éppen a letriggerhappybb (...mert én vagyok az, aki pörgeti a sírjában valamennyi nyelvújító, rég elholt nyelvész és nyelvművelő hamvait, hát ugyan ki más, különösen, ami az egybe- és különírás szabályait érinti, más egyebekről nem beszélve) vagyok, akkor az arcomba vágnak egy ekkora felhívást keringőre...
"Szép eszme volna, de vajon akkor miért került rá a piros traktor -kérdezhetnénk Demszky Gábortól, akinek viharos leépülése újabb lendületet kapott azzal, hogy belépett a nyilvános picsogásra alapuló magyar bloggertársadalomba, és ott egyéb helyesírási defektek közepette mindjárt úgy nyit, hogy "Salgótarjánba megkérdezték tőlem". Salgótarjánba? Jól van, Gábor. Neked aztán jutott kapanyél. Már értem a traktort is."
A vastagított részt kérjük figyelni, Demszky úr blogjának véleményezése ugyan valóban hálás téma, de azért ennyire olcsó nem vagyok, politikával pedig elvből nem foglalkozom. A kiemeléssel jelölt szekció viszont szép, magas labda, épp csak hogy szuborbitális ívvel, igazán animésen lehetne másfél óráig tartó másodpercek alatt ráugrani és ökoszisztéma-romboló erővel begyalázni. De úgy nagyon.
De mivel sejtem, hogy a szeretve tisztelt olvasók is tisztában vannak az elemi logika szabályaival, és láttak már blogokat, csak megjelölném a célpontot, azt' tán hagynám is az egészet.
* * *
...and you deserve the punishment you'll have to pay... - eképp pattogtatja a magán-, állami és mássalhangzókat a Clawfinger, amit csak azért vagyok képes boldog örömmel ismételgetni, mert a rendelkezésre álló családi konfigurációs lehetőségek közül még egy igen kellemes került számomra kiutalásra. Ja, amúgy persze, nosztalgiázom, ennyit igazán megérdemel a tegnapi igazságosztó frankómegmondó gyomromkifordul kölök, aki átvette az irányítókarokat a fejemben.
* * *
Korog a gyomrom, pedig még alig közelítjük a 11:00-t. Kevés alvás, sok kávé, Mutymor Light. Ez a kombináció jót tesz. A gasztroenterológusom bevételi oldalának, és ez az az oldal, ahol a legtöbb ember fő erogén zónája található, mint azt tudjuk.
* * *
Mindjárt lepasszolom a Nyolclotost, és káliumhiánytól görcsölő vádlival, elcseszett lovaglóállásban várom majd, hogy visszajöjjön. Mert hogy visszajön.
Hogy klasszikust idézzek:
Eightlotter II: Back with a vengeance
Mindig, mindig visszajön.
* * *
No, egyelőre vételésvége.
...és amikor éppen a letriggerhappybb (...mert én vagyok az, aki pörgeti a sírjában valamennyi nyelvújító, rég elholt nyelvész és nyelvművelő hamvait, hát ugyan ki más, különösen, ami az egybe- és különírás szabályait érinti, más egyebekről nem beszélve) vagyok, akkor az arcomba vágnak egy ekkora felhívást keringőre...
"Szép eszme volna, de vajon akkor miért került rá a piros traktor -kérdezhetnénk Demszky Gábortól, akinek viharos leépülése újabb lendületet kapott azzal, hogy belépett a nyilvános picsogásra alapuló magyar bloggertársadalomba, és ott egyéb helyesírási defektek közepette mindjárt úgy nyit, hogy "Salgótarjánba megkérdezték tőlem". Salgótarjánba? Jól van, Gábor. Neked aztán jutott kapanyél. Már értem a traktort is."
A vastagított részt kérjük figyelni, Demszky úr blogjának véleményezése ugyan valóban hálás téma, de azért ennyire olcsó nem vagyok, politikával pedig elvből nem foglalkozom. A kiemeléssel jelölt szekció viszont szép, magas labda, épp csak hogy szuborbitális ívvel, igazán animésen lehetne másfél óráig tartó másodpercek alatt ráugrani és ökoszisztéma-romboló erővel begyalázni. De úgy nagyon.
De mivel sejtem, hogy a szeretve tisztelt olvasók is tisztában vannak az elemi logika szabályaival, és láttak már blogokat, csak megjelölném a célpontot, azt' tán hagynám is az egészet.
* * *
...and you deserve the punishment you'll have to pay... - eképp pattogtatja a magán-, állami és mássalhangzókat a Clawfinger, amit csak azért vagyok képes boldog örömmel ismételgetni, mert a rendelkezésre álló családi konfigurációs lehetőségek közül még egy igen kellemes került számomra kiutalásra. Ja, amúgy persze, nosztalgiázom, ennyit igazán megérdemel a tegnapi igazságosztó frankómegmondó gyomromkifordul kölök, aki átvette az irányítókarokat a fejemben.
* * *
Korog a gyomrom, pedig még alig közelítjük a 11:00-t. Kevés alvás, sok kávé, Mutymor Light. Ez a kombináció jót tesz. A gasztroenterológusom bevételi oldalának, és ez az az oldal, ahol a legtöbb ember fő erogén zónája található, mint azt tudjuk.
* * *
Mindjárt lepasszolom a Nyolclotost, és káliumhiánytól görcsölő vádlival, elcseszett lovaglóállásban várom majd, hogy visszajöjjön. Mert hogy visszajön.
Hogy klasszikust idézzek:
Eightlotter II: Back with a vengeance
Mindig, mindig visszajön.
* * *
No, egyelőre vételésvége.
csütörtök, május 13, 2004
Ja, és hát természetesen az abuzálásokban érintett amerikai börtönőrök is jelentkezzenek a csak tőlem kapható Kapják Bea emlékéremért (A *.Bea érdemrend abszolúte nem az én találmányom, a kreatívkredit nem az enyém, de már nem emlékszem, kinél olvastam először, csak annyira, hogy blogger volt a szentem). Olyan jóféle tutifrankómegmondó és egyébkéntismindenkikapjabe hangulatban vagyok, amiben utoljára kábé tizenhat éves koromban bírtam leledzeni.
Egyelőre ennyit akarnék csak hozzászólni ehhez az egész konflikthoz. (Nem túl konstruktív, de egyrészt nem fizetnek érte, másrészt nem adnak tisztességes infót, anélkül meg ugye nehéz.)
A holnapi napom egészen másról fog szólni, várhatólag. (De ez a videó akkor is szörnyű. Közel se olyan aranyosan elfogadható, mint amit popcorn mellé adnak, nademindegy. Amúgy itt egy érdekes link a poszttraumatikus cuccokról, okuljunk, ha már egyszer. Valószínűleg tudnak arrafelé néhány vicces dolgot az emberi természet ezen oldaláról.
Na, csók.
Mostantól csak én leszek. De télleg. No. Főleg, mert úgyis annyira kiba érdekes vagyok, na mentem is haza a sörömért.
Egyelőre ennyit akarnék csak hozzászólni ehhez az egész konflikthoz. (Nem túl konstruktív, de egyrészt nem fizetnek érte, másrészt nem adnak tisztességes infót, anélkül meg ugye nehéz.)
A holnapi napom egészen másról fog szólni, várhatólag. (De ez a videó akkor is szörnyű. Közel se olyan aranyosan elfogadható, mint amit popcorn mellé adnak, nademindegy. Amúgy itt egy érdekes link a poszttraumatikus cuccokról, okuljunk, ha már egyszer. Valószínűleg tudnak arrafelé néhány vicces dolgot az emberi természet ezen oldaláról.
Na, csók.
Mostantól csak én leszek. De télleg. No. Főleg, mert úgyis annyira kiba érdekes vagyok, na mentem is haza a sörömért.
Öt ember, plusz egy, aki a kamerát tartja. A többi eseti elbírálásom alapján menjen anyjába/ne menjen. Nem, ezzel a posttal aligha indulok az irodalmi Nobel-díjért, de az ilyen bűncselekményekkel nem békélek. Na.
Csókacsalád. (Ja, és so sue me.)
Csókacsalád. (Ja, és so sue me.)
Haragnak olvasom a harangot, a gyomrom háborog, de már múlik. Igen, elért a hét lefejezéses videója, nem mintha akkora médiaforradalmár lennék mostanság, hogy még tévém sincs. De eljutott, és megnéztem.
Miután végül mégiscsak töröltem az általam elkövetett legkreatívabb káromkodást, a következőket nyilatkoznám:
Ilyenkor kívánom pillanatokra, hogy a szovjetek foglaltak volna el titeket annak idején, bazmeg. Hogy a szabadság szót csak a lexikonból ismernétek, a végítéletig, basszátok meg. Hogy az utolsó dolog, ami elvillan a szemetek előtt, az a saját, pizzásodó agyatok legyen. Ja, és nem, a dolog nem jött be, nem fogok egy történelmi vallást fikázni, csak azért, mert valami szarszopó féreg úgy döntött, hogy csak akkor áll fel neki, ha Isten nevét gyalázva embert mészárol. (Hurik, mi, meg hetedik mennyország, meg mézízű serbet? Anyátok picsája. Remélem, vár rátok majd odaát pár szomorú másodperc, amikor rájöttök, hogy ezt bizony egy örökkévalóságra elbasztátok.)
És... ö... Mr. Berg? Sajnálom, hogy olyan gennyfaló ez a világ, hogy ilyet lehet.
Ez még egy darabig akadályozni fog a munkámban. Már két órája akadályoz. So sue me.
Miután végül mégiscsak töröltem az általam elkövetett legkreatívabb káromkodást, a következőket nyilatkoznám:
Ilyenkor kívánom pillanatokra, hogy a szovjetek foglaltak volna el titeket annak idején, bazmeg. Hogy a szabadság szót csak a lexikonból ismernétek, a végítéletig, basszátok meg. Hogy az utolsó dolog, ami elvillan a szemetek előtt, az a saját, pizzásodó agyatok legyen. Ja, és nem, a dolog nem jött be, nem fogok egy történelmi vallást fikázni, csak azért, mert valami szarszopó féreg úgy döntött, hogy csak akkor áll fel neki, ha Isten nevét gyalázva embert mészárol. (Hurik, mi, meg hetedik mennyország, meg mézízű serbet? Anyátok picsája. Remélem, vár rátok majd odaát pár szomorú másodperc, amikor rájöttök, hogy ezt bizony egy örökkévalóságra elbasztátok.)
És... ö... Mr. Berg? Sajnálom, hogy olyan gennyfaló ez a világ, hogy ilyet lehet.
Ez még egy darabig akadályozni fog a munkámban. Már két órája akadályoz. So sue me.
szerda, május 12, 2004
Ó-hókéé. Munkaidő után ismét kitört rajtam a postolhatnék, de csak lazán, mert ma még írni is akarok. Bizony. Erre rögvest két lehetőségem is akad: a távoli, ködös, és épp ezért vonzó Agency (egészen pontosan a 2. - vagy éppen 1. - epizód, illetve a szereplők kidolgozása), vagy a megtáltosodott A világ, földi szemmel, ami, ha nem vigyázunk, még sztorit kap a végén.
A meló még mindig a szokásos, a pénzünket még mindig ellopják és/vagy elpazarolják, de aggodalomra semmi ok, várhatóan a következő ciklus során is lesz választott kormány, tehát a helyzet előreláthatóan nem változik. Nem emiatt gyötörnek azonban megmagyarázhatatlan agressziós rohamok: a nikotinmegvonás utórezgései, illetve az érzelmi kriptákból váratlanul kiengedett emocionális mindenfélék sokkal inkább gyanúsíthatók.
Más nincs.
The system does work.
A meló még mindig a szokásos, a pénzünket még mindig ellopják és/vagy elpazarolják, de aggodalomra semmi ok, várhatóan a következő ciklus során is lesz választott kormány, tehát a helyzet előreláthatóan nem változik. Nem emiatt gyötörnek azonban megmagyarázhatatlan agressziós rohamok: a nikotinmegvonás utórezgései, illetve az érzelmi kriptákból váratlanul kiengedett emocionális mindenfélék sokkal inkább gyanúsíthatók.
Más nincs.
The system does work.
kedd, május 11, 2004
"Merthogy azt ne hidd ám, hogy az, hogy valaki röhög, feltétlenül azért van, mert olyan jó kedve van..."
Oké. Szedd össze magad, Srakker.
Nagyon semmilyen hangulatom van, az a fajta, amiből még bármi lehet, impulzusa válogatja, de a stabilitás már a múlté, mert hogy akárcsak az euro-övezetben, itt is előkerült néhány még egyenlőbb az egyenlők közül, ezek:
- ingerültség
- vidámság
- az a fajta feszült várakozás, amikor még azt is elfelejtették közölni veled, hogy mire vársz tulajdonképpen
- némi távolságtartás az egésztől.
És most. Rejtvény. Mindenkinek, kivéve annak, aki írta. Mert neki köszönet, csak azért, mert egyáltalán ezt megírta. Még ha azóta sem ment egy cseppet se jobban a világ sora, se a mienk.
...kezdet...
„A WHO legfrissebb kimutatása szerint jelenleg mintegy hárommilliárd ember él napi egy dollárnál kevesebb pénzből. Évente legalább harmincmillióan halnak éhen, annak ellenére, hogy a fejlett világnak állandó feleslege van élelmiszerből. Mintegy ötvenmillió, nyolcévesnél fiatalabb gyermek végez fizikai munkát, hogy eltarthassa magát. A nemzetközi segélyszervezetek támogatását mindennek ellenére 1987 óta folyamatosan csökkentik, és a magánszemélyek adományai is megcsappantak az elmúlt másfél évtizedben.”
- Érthető! Végül is, van, akinek nincs elég lóvéja a mindennapi betevő scotchra sem. Akad, kinek ideje nincs a dologra. Sokan vannak, akik úgy vélik, nem vehetik a nyakukba a világ összes baját. Egyesek az éhezőket hibáztatják, azt mondják, hogy lehetnének életrevalóbbak is.
És neked vajon mi a mentséged? Én ma éjjel mindenestre átutalok valamelyik kedvesnővér-bagázsnak egy ötvenest. Az alig két karton cigi ára. Plusz az ÁFA. Talán valakin segítek vele, lehet, hogy miattam nem rohad szét elevenen a következő század Shakespeare-je, Einsteinje, vagy Jaggere valami eldugott afrikai pálmakunyhóban. Persze, az is lehet, hogy a lóvémat - a többi millióval együtt - Kalasnyikovokra fogja költeni valami félbolond voodoo-hitű hadúr, de én mindenesetre megteszem, amit tudok. Ma először. Hidd el, jobban alszom utána.
...vég...
Helló. Mondd csak, Te elküldted azt a pénzt? Én elküldtem azt a pénzt? Olvastuk? Olvastuk. Tettünk? A lófaszt. Helló.
Ezek nem nagy dolgok, ezek a legkisebbek. Fogod (fogom) a csekket, kitöltöd (kitöltöm), feladod (feladom). De nem ám félúton. Ma amúgy is kell postára mennem. A közös költség miatt.
(Vajon miért kell ennyit győzködnöm magam, he?)
Nem a szerelmet kéne átvinni a fog között tartva átvinni a túlpartra, hanem a gyógy- meg a tápszert, meg tán pár csomag koton se ártana (ha már az élelmiszerhiányt az AIDS akarja orvosolni), az meg tudvalevőleg pénzbe kerül, tiszteletre méltó őrülteken meg halványan korrupcióra hajazó melegtűrőkön kívül nem is igen vállalja senki.
Bár persze nem vagyok rasszista, ha netán idehaza kerül jó helyre az a fika pénz, amit ilyen célra ("ma mulatunk, Safranek, bazmeg! könnyen jött, könnyen megy! pincér, még egy steril tűt, az én számlámra!") el tudok duhajkodni, akkor se sírok foltot a párnámba.
Na, vételésvége, megnézzük, hogy változtat-e bármit a világ menetén az Operation: Charity. Nyugi. A pénz többi részét várhatóan úgyis eliszom.
Oké. Szedd össze magad, Srakker.
Nagyon semmilyen hangulatom van, az a fajta, amiből még bármi lehet, impulzusa válogatja, de a stabilitás már a múlté, mert hogy akárcsak az euro-övezetben, itt is előkerült néhány még egyenlőbb az egyenlők közül, ezek:
- ingerültség
- vidámság
- az a fajta feszült várakozás, amikor még azt is elfelejtették közölni veled, hogy mire vársz tulajdonképpen
- némi távolságtartás az egésztől.
És most. Rejtvény. Mindenkinek, kivéve annak, aki írta. Mert neki köszönet, csak azért, mert egyáltalán ezt megírta. Még ha azóta sem ment egy cseppet se jobban a világ sora, se a mienk.
...kezdet...
„A WHO legfrissebb kimutatása szerint jelenleg mintegy hárommilliárd ember él napi egy dollárnál kevesebb pénzből. Évente legalább harmincmillióan halnak éhen, annak ellenére, hogy a fejlett világnak állandó feleslege van élelmiszerből. Mintegy ötvenmillió, nyolcévesnél fiatalabb gyermek végez fizikai munkát, hogy eltarthassa magát. A nemzetközi segélyszervezetek támogatását mindennek ellenére 1987 óta folyamatosan csökkentik, és a magánszemélyek adományai is megcsappantak az elmúlt másfél évtizedben.”
- Érthető! Végül is, van, akinek nincs elég lóvéja a mindennapi betevő scotchra sem. Akad, kinek ideje nincs a dologra. Sokan vannak, akik úgy vélik, nem vehetik a nyakukba a világ összes baját. Egyesek az éhezőket hibáztatják, azt mondják, hogy lehetnének életrevalóbbak is.
És neked vajon mi a mentséged? Én ma éjjel mindenestre átutalok valamelyik kedvesnővér-bagázsnak egy ötvenest. Az alig két karton cigi ára. Plusz az ÁFA. Talán valakin segítek vele, lehet, hogy miattam nem rohad szét elevenen a következő század Shakespeare-je, Einsteinje, vagy Jaggere valami eldugott afrikai pálmakunyhóban. Persze, az is lehet, hogy a lóvémat - a többi millióval együtt - Kalasnyikovokra fogja költeni valami félbolond voodoo-hitű hadúr, de én mindenesetre megteszem, amit tudok. Ma először. Hidd el, jobban alszom utána.
...vég...
Helló. Mondd csak, Te elküldted azt a pénzt? Én elküldtem azt a pénzt? Olvastuk? Olvastuk. Tettünk? A lófaszt. Helló.
Ezek nem nagy dolgok, ezek a legkisebbek. Fogod (fogom) a csekket, kitöltöd (kitöltöm), feladod (feladom). De nem ám félúton. Ma amúgy is kell postára mennem. A közös költség miatt.
(Vajon miért kell ennyit győzködnöm magam, he?)
Nem a szerelmet kéne átvinni a fog között tartva átvinni a túlpartra, hanem a gyógy- meg a tápszert, meg tán pár csomag koton se ártana (ha már az élelmiszerhiányt az AIDS akarja orvosolni), az meg tudvalevőleg pénzbe kerül, tiszteletre méltó őrülteken meg halványan korrupcióra hajazó melegtűrőkön kívül nem is igen vállalja senki.
Bár persze nem vagyok rasszista, ha netán idehaza kerül jó helyre az a fika pénz, amit ilyen célra ("ma mulatunk, Safranek, bazmeg! könnyen jött, könnyen megy! pincér, még egy steril tűt, az én számlámra!") el tudok duhajkodni, akkor se sírok foltot a párnámba.
Na, vételésvége, megnézzük, hogy változtat-e bármit a világ menetén az Operation: Charity. Nyugi. A pénz többi részét várhatóan úgyis eliszom.
hétfő, május 10, 2004
Ismét egy vödör taurinnal próbálom életre édesgetni boldogan görcsölő idegsejtjeimet. Nem mintha vedeltem volna, ilyesmire ritkán fogok vetemedni ebben a hónapban - az Úr idén úgy vigyáz a májamra, hogy elveszi a pénzem, mielőtt italra költhetném, ami egyrészről az Ő végtelen bölcsességét dicséri (egyértelműen túl sok Vilmos atyát olvastam), másrészről viszont meglehetősen kegyetlen eljárás, amihez, ha megkérdez, sosem adtam volna áldásomat. De nem kérdezett, az ilyesmi nem szokás.
Ez a hétvége is a szokásos pénteki hangoskodással kezdődött, enélkül elég szomorú és punnyadt egy ügynök lennék, de a valóság szerencsére ismét a kezem alá dolgozott, és ivócimborák majdhogynem tucatját küldte utamba, akikkel egyetemben kiválóan ittunk, valamint szétverettük az arcunkat csocsóban, sőt, egynéhányan még biliárdoztak is. Jelenlévők: Bodzilla, Szőkeherceg, Nőbéna, Egyiptomi Istenség, Fattyzerg, sőt még beesett régnemlátott Láthatatlan Emberünk is, barátnőstül meg haverostul.
intermezzo
Képzeld el, képzeld csak el, hogy friss barátnődet épp kocsmázni viszed, és miközben machetével szeleteled a füstöt - ami egyébként nyik-klungg hanggal borult ki az utcára, amikor benyitottál - és vietkongok századait sejted a sűrűbb bodrok mögött, mert simán elférnének, és már a biliárdasztaloknál jársz, mert sehol nincs hely, és már kezded újrarenderelni a térképet a fejedben, és megjelölni sárgával azokat a helyeket, amelyek nem túl gázak ahhoz, hogy a hullarészeg barátokon kívül bárkivel egy társaságban próbát tegyél velük, tehát képzeld el, hogy ott vagy, és már az utolsó asztalra is ráfókuszáltál, és megállapítottad, hogy bizony ez ma nem a te napod, mert az utolsó asztalnál is ülnek, és ekkor, képzeld, a válladra csap valaki, és a nevedet kiáltja, és ismered a hangot, hát hogy a fenébe ne ismernéd... és kerül szék, kerül ital, kerül minden, kerül háteztnemhiszemelbazmeg is. Heh.
Nőolvasóim képzeljék el ugyanezt az ominózus barátnő szemszögéből, nyugodtan, de én önző vagyok, és ilyet most nem teszek.
intermezzo vége
* * *
Szombat, bládiszombat. Három óra környékén kikergettem Zergünket az álomvilágból, gondolván, eleget aludt már az adta sajtpusztítója, és tényleg eleget aludt, mert hamar üzembe állt. Utána összevakartuk magunkat, és elözönlöttünk bevásárolni némi proteint meg csupa olyan háztartási cuccot, ami sosem tűnik fel, amíg van, de meglepően tud hiányozni, ha nincs. Kicsit se vinnyogtam ám, amikor végül fizetésre került a sor, a fogam visszaépítése után kábé annyi pénzügyi vitalitás marad bennem, mint egy közepesen elszegényedett fekete-afrikai lángossütödében. Jó hír azonban, hogy ráromboltunk a sajtpultra: ementálit és vörös cheddart zsákmányoltunk, és elégedettek voltunk a zsákmánnyal, mert, mint az mindkettőnkről kölcsönösen kiderült már korábban, sajtimádók vagyunk.
Hazafelé megalkottunk egy webcomicra való karaktert, iszonyú súlyosak lettek, már tényleg csak megrajzolni kéne. Zegling arra kapacitál, hogy szedjem elő a régi rajztudásomat, és valami ostobább vektoros programmal csináljam meg én, de még vacillálok, hogy keríteni kéne valaki szörnyen ráérőst, aki képes közepesen vállalhatatlan minőségben bitre vetni azt, amit mi kiagyalunk.
intermezzo
Zeglingünk áll az egészalakos, szekuritüveg tolóajtó előtt, háta mögött lobot vet a tenger vizén az alkonyati nap, sirályok pettyezik az eget, a háttérben pálmafák sustorogják a látóidegkaparó jólét hangulatát, véznapocak testét fekete selyemköntös fedi, miközben a beltéri medence szélénél állva uralkodói mozdulattal int az egyik óriási kristály tál felé, és rövidet szipog hozzá:
- Vegyél sajtot nyugodtan...
(Zegling élőjátéka alapján Srakker)
intermezzo vége
Aztán volt egy kiváló játék a Lúzerkommandóval - persze, most, hogy Rejtő-hőstől bő negyed órányira lakom, már második alkalommal késem, így is kell ezt -, a vérszipoly jó volt, mint mindig, más kérdés, hogy a végére elpilledtem egy kicsit, holott ilyet nem szoktam. Úgy nézem, Olof, a Gonosz Légörvény eléggé meggyengítette a szervezetemet ahhoz, hogy nyolc doboz sör és nég energiaital után elfáradjon. (Olof, a Gonosz Légörvény néha elfoglalja a retyónkat, és olyankor úgy kell őt árokba géppuskázni). Ezért aztán a játék végére nem nagyon emlékszem.
* * *
Vasárnap Oloffal és Mutymorral küzdöttem, délutánra sikerült is úgy-ahogy rendet tenni a vízfelszívási rendszeremben, de tényleg csak úgy-ahogy. Így aztán Cowboy Bebopot néztem (igen, tudom, el vagyok maradva, ha 1998-as cuccok lázba hoznak, de ugrásszerűen szoktam fejlődni, höhöjj), félelmetes, mit tudnak kihozni néhány színből és vonalból, és hogy mennyire inspiráló tud lenni. (Mindamellett kicsit addiktív is a dolog, mert a vad inspirálódás közben ugye lópikulát sem csinálok.)
És ha már benne vagyok.
what's your cowboy bebop theme song?
Aztán hazamentem, és néztem a szétbombázott lakást, meg jó anyám még-mindig-haragszom-jaj-jaj arcát, és erősen fogtam magam, hogy ne kezdjek egy mondatot sem obszcenitással. Nem is kezdtem, erős vagyok.
intermezzo
-...és az a welsh corgi is zseniális, akit adattárolóként használnak... jé, Floki Disk...
(Srakker)
intermezzo vége
Utána hazamentem, sajtot ettem, folytattam a Cowboy Bebopot, és megcsináltam fejben a harmadik képregény/rajzfilm koncepciómat is. Örülök, kreatív modul. Miért van az, hogy a Creativity és az Advanced Work Evasive Module egyszerre hajlandó csak bekapcsolni? Na mindegy.
* * *
Mentem dolgozni.
Ez a hétvége is a szokásos pénteki hangoskodással kezdődött, enélkül elég szomorú és punnyadt egy ügynök lennék, de a valóság szerencsére ismét a kezem alá dolgozott, és ivócimborák majdhogynem tucatját küldte utamba, akikkel egyetemben kiválóan ittunk, valamint szétverettük az arcunkat csocsóban, sőt, egynéhányan még biliárdoztak is. Jelenlévők: Bodzilla, Szőkeherceg, Nőbéna, Egyiptomi Istenség, Fattyzerg, sőt még beesett régnemlátott Láthatatlan Emberünk is, barátnőstül meg haverostul.
intermezzo
Képzeld el, képzeld csak el, hogy friss barátnődet épp kocsmázni viszed, és miközben machetével szeleteled a füstöt - ami egyébként nyik-klungg hanggal borult ki az utcára, amikor benyitottál - és vietkongok századait sejted a sűrűbb bodrok mögött, mert simán elférnének, és már a biliárdasztaloknál jársz, mert sehol nincs hely, és már kezded újrarenderelni a térképet a fejedben, és megjelölni sárgával azokat a helyeket, amelyek nem túl gázak ahhoz, hogy a hullarészeg barátokon kívül bárkivel egy társaságban próbát tegyél velük, tehát képzeld el, hogy ott vagy, és már az utolsó asztalra is ráfókuszáltál, és megállapítottad, hogy bizony ez ma nem a te napod, mert az utolsó asztalnál is ülnek, és ekkor, képzeld, a válladra csap valaki, és a nevedet kiáltja, és ismered a hangot, hát hogy a fenébe ne ismernéd... és kerül szék, kerül ital, kerül minden, kerül háteztnemhiszemelbazmeg is. Heh.
Nőolvasóim képzeljék el ugyanezt az ominózus barátnő szemszögéből, nyugodtan, de én önző vagyok, és ilyet most nem teszek.
intermezzo vége
* * *
Szombat, bládiszombat. Három óra környékén kikergettem Zergünket az álomvilágból, gondolván, eleget aludt már az adta sajtpusztítója, és tényleg eleget aludt, mert hamar üzembe állt. Utána összevakartuk magunkat, és elözönlöttünk bevásárolni némi proteint meg csupa olyan háztartási cuccot, ami sosem tűnik fel, amíg van, de meglepően tud hiányozni, ha nincs. Kicsit se vinnyogtam ám, amikor végül fizetésre került a sor, a fogam visszaépítése után kábé annyi pénzügyi vitalitás marad bennem, mint egy közepesen elszegényedett fekete-afrikai lángossütödében. Jó hír azonban, hogy ráromboltunk a sajtpultra: ementálit és vörös cheddart zsákmányoltunk, és elégedettek voltunk a zsákmánnyal, mert, mint az mindkettőnkről kölcsönösen kiderült már korábban, sajtimádók vagyunk.
Hazafelé megalkottunk egy webcomicra való karaktert, iszonyú súlyosak lettek, már tényleg csak megrajzolni kéne. Zegling arra kapacitál, hogy szedjem elő a régi rajztudásomat, és valami ostobább vektoros programmal csináljam meg én, de még vacillálok, hogy keríteni kéne valaki szörnyen ráérőst, aki képes közepesen vállalhatatlan minőségben bitre vetni azt, amit mi kiagyalunk.
intermezzo
Zeglingünk áll az egészalakos, szekuritüveg tolóajtó előtt, háta mögött lobot vet a tenger vizén az alkonyati nap, sirályok pettyezik az eget, a háttérben pálmafák sustorogják a látóidegkaparó jólét hangulatát, véznapocak testét fekete selyemköntös fedi, miközben a beltéri medence szélénél állva uralkodói mozdulattal int az egyik óriási kristály tál felé, és rövidet szipog hozzá:
- Vegyél sajtot nyugodtan...
(Zegling élőjátéka alapján Srakker)
intermezzo vége
Aztán volt egy kiváló játék a Lúzerkommandóval - persze, most, hogy Rejtő-hőstől bő negyed órányira lakom, már második alkalommal késem, így is kell ezt -, a vérszipoly jó volt, mint mindig, más kérdés, hogy a végére elpilledtem egy kicsit, holott ilyet nem szoktam. Úgy nézem, Olof, a Gonosz Légörvény eléggé meggyengítette a szervezetemet ahhoz, hogy nyolc doboz sör és nég energiaital után elfáradjon. (Olof, a Gonosz Légörvény néha elfoglalja a retyónkat, és olyankor úgy kell őt árokba géppuskázni). Ezért aztán a játék végére nem nagyon emlékszem.
* * *
Vasárnap Oloffal és Mutymorral küzdöttem, délutánra sikerült is úgy-ahogy rendet tenni a vízfelszívási rendszeremben, de tényleg csak úgy-ahogy. Így aztán Cowboy Bebopot néztem (igen, tudom, el vagyok maradva, ha 1998-as cuccok lázba hoznak, de ugrásszerűen szoktam fejlődni, höhöjj), félelmetes, mit tudnak kihozni néhány színből és vonalból, és hogy mennyire inspiráló tud lenni. (Mindamellett kicsit addiktív is a dolog, mert a vad inspirálódás közben ugye lópikulát sem csinálok.)
És ha már benne vagyok.
what's your cowboy bebop theme song?
Aztán hazamentem, és néztem a szétbombázott lakást, meg jó anyám még-mindig-haragszom-jaj-jaj arcát, és erősen fogtam magam, hogy ne kezdjek egy mondatot sem obszcenitással. Nem is kezdtem, erős vagyok.
intermezzo
-...és az a welsh corgi is zseniális, akit adattárolóként használnak... jé, Floki Disk...
(Srakker)
intermezzo vége
Utána hazamentem, sajtot ettem, folytattam a Cowboy Bebopot, és megcsináltam fejben a harmadik képregény/rajzfilm koncepciómat is. Örülök, kreatív modul. Miért van az, hogy a Creativity és az Advanced Work Evasive Module egyszerre hajlandó csak bekapcsolni? Na mindegy.
* * *
Mentem dolgozni.
péntek, május 07, 2004
...és erre nekem csak most kell rátalálnom? Ingyen geek poén, négy évre való színes kép, és a rajzoló, aki nagyon hamar megtanul rajzolni? Gaming Guardians, csekkdiszáut.
...és valami, amit érdemes lesz figyelemmel kísérni, azt hiszem. Bár nem tűnik kiemelkedőnek, aki ilyet tud, arra megéri figyelni.
...és azoknak, akik esetleg beleuntak a várakozásba, és feladták a klikkelgetést, a Demonology 101 frissült végre, és a sztori hamarosan véget ér.
...és azoknak, akik esetleg nem látogatnák Whoisnot gangszta oldalát, feltétlenül javaslom megtekintésre a H.P.Lovecraft-féle Chtulhu-mítosz felhőtlen kifigurázásában ősileg tobzódó Unspeakable Vault-ot.
...és igen, megint lusta vagyok gondolkodni, és ez csak egy filler, de ha ügyesen csinálom, nem veszitek észre, hogy mellébeszélek megint, kedves Olvasók, mwouhuhahaha, eztneírja, Gizike.
...és valami, amit érdemes lesz figyelemmel kísérni, azt hiszem. Bár nem tűnik kiemelkedőnek, aki ilyet tud, arra megéri figyelni.
...és azoknak, akik esetleg beleuntak a várakozásba, és feladták a klikkelgetést, a Demonology 101 frissült végre, és a sztori hamarosan véget ér.
...és azoknak, akik esetleg nem látogatnák Whoisnot gangszta oldalát, feltétlenül javaslom megtekintésre a H.P.Lovecraft-féle Chtulhu-mítosz felhőtlen kifigurázásában ősileg tobzódó Unspeakable Vault-ot.
...és igen, megint lusta vagyok gondolkodni, és ez csak egy filler, de ha ügyesen csinálom, nem veszitek észre, hogy mellébeszélek megint, kedves Olvasók, mwouhuhahaha, eztneírja, Gizike.
csütörtök, május 06, 2004
Összeszedetlen, széthulló, diszjunkt post alarm. (Ala'mala'mala'm! Lósz snell! Snell! *trapptrapptrapp*)
Hűvös van. Ez jó. Pára van. Ez nem jó, mert a valamikor megsérült térdem utalgatni kezd arra, hogy egy szalaghúzódás egész életre tud szólni, és ha ügyesen hajtják végre, mindig szolgál örömteli meglepetésekkel. Márpedig én ügyes voltam, többször is. Igazán távolabb vontathatná valaki ezt a bolygót a rendszer központi csillagától, igazán nem kéne sokkal, csak ide a közelbe. (Igaz, én is költözhetnék, de én lusta vagyok és kényelmes. És különben is, nemrég költöztem.)
A gumilaszti ezúttal Magamuránál van, kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle.
A világ, földi szemmel - ügyben lehet, hogy vissza kell menjek a tervezőasztalhoz, ugyanis kezdem belátni, hogy a szinopszisírás, a karakterkidolgozás nem a gyenge emberek pótcselekvése, hanem elengedhetetlen feltétele annak, hogy az ember kezéből ne csússzon ki a sztori. Igen. Ne nézz így. Én igenis minden írói hibát el akarok követni, mert jobban tudom, mint azok, akik évek óta csinálják - és jól csinálják -, mert így a "Been there, done that" felemásan arrogáns kifejezése sokkal őszintébben hangzik majd a számból, ha ifjú írótehetségeket kell majd középszerűvé alacsonyítanom, hell yeah.
...és tegnap Zerglinggel rúgtunk kifelé a hámból, de ez csak egy tánclépésre sikerült végül, és a tánc még csak nem is csasztuska...
intermezzo:
Srakker: - Bjorn to be wild!
Gótügynök: - I'm so Snorri...
intermezzo vége
Tehátamikor... ott tartottam, hogy félelmetes tud lenni ez a város, és ez tutibiztos, hogy a közmondásos Tartályok miatt van, más magyarázat nincs, minden más csak az igazság elkendőzése, és hogy félelmetes, mennyire meglepődnek az emberek, amikor egy fekete öltönyös figura arcán mosolyt látnak - sőt, néha annyira meglepődnek, hogy viszonozzák -, és ott tartottam, hogy félelmetes, mennyire egyszerű kitűnni a tömegből. Mosolyogjon hát Ön!
(Beválik.)
Hűvös van. Ez jó. Pára van. Ez nem jó, mert a valamikor megsérült térdem utalgatni kezd arra, hogy egy szalaghúzódás egész életre tud szólni, és ha ügyesen hajtják végre, mindig szolgál örömteli meglepetésekkel. Márpedig én ügyes voltam, többször is. Igazán távolabb vontathatná valaki ezt a bolygót a rendszer központi csillagától, igazán nem kéne sokkal, csak ide a közelbe. (Igaz, én is költözhetnék, de én lusta vagyok és kényelmes. És különben is, nemrég költöztem.)
A gumilaszti ezúttal Magamuránál van, kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle.
A világ, földi szemmel - ügyben lehet, hogy vissza kell menjek a tervezőasztalhoz, ugyanis kezdem belátni, hogy a szinopszisírás, a karakterkidolgozás nem a gyenge emberek pótcselekvése, hanem elengedhetetlen feltétele annak, hogy az ember kezéből ne csússzon ki a sztori. Igen. Ne nézz így. Én igenis minden írói hibát el akarok követni, mert jobban tudom, mint azok, akik évek óta csinálják - és jól csinálják -, mert így a "Been there, done that" felemásan arrogáns kifejezése sokkal őszintébben hangzik majd a számból, ha ifjú írótehetségeket kell majd középszerűvé alacsonyítanom, hell yeah.
...és tegnap Zerglinggel rúgtunk kifelé a hámból, de ez csak egy tánclépésre sikerült végül, és a tánc még csak nem is csasztuska...
intermezzo:
Srakker: - Bjorn to be wild!
Gótügynök: - I'm so Snorri...
intermezzo vége
Tehátamikor... ott tartottam, hogy félelmetes tud lenni ez a város, és ez tutibiztos, hogy a közmondásos Tartályok miatt van, más magyarázat nincs, minden más csak az igazság elkendőzése, és hogy félelmetes, mennyire meglepődnek az emberek, amikor egy fekete öltönyös figura arcán mosolyt látnak - sőt, néha annyira meglepődnek, hogy viszonozzák -, és ott tartottam, hogy félelmetes, mennyire egyszerű kitűnni a tömegből. Mosolyogjon hát Ön!
(Beválik.)
szerda, május 05, 2004
Hoztam magammal esernyőt, ez eddig a jó hír. A közeledő esőfelhők miatt a megnyerő mosolyom megrepedezett a szélénél, és egy óvoda szétgéppuskázásának gondolata sajnos nem annyira taszító most, mint kellene.
"Takarodjatok, férgek. Takarodjatok, és vigyétek el a rohadék ütvefúróitokat, légkalapácsaitokat, trafóitokat és kondenzátoraitokat, ne felejtsétek itt a gennyfaló exkavátoraitokat, a flexeiteket, takarítsátok anyátokba a Kamazokat (így kerül a Kamaz utra), hadd ne kelljen nekem egész álló nap fülhallgatóval a fejemen szambázni az irodámban - felelősségrevonhatatlan zajszennyező köcsögök, ne kelljen nekem naponta nyolc órában figyelmen kívül hagyni titeket, takarodjatok kifelé a belső szférámból, takarodjatok ki a fejemből, le a dobhártyámról, legalább öt napból egyszer.
Lécilécilécííí?"
Az Univerzum zajong, nem válaszol.
(Most, hogy nyugtatólag felpakoltam a következő számokat:
Korn vs. Rammstein - Got the life
Korn - Freak on a leash
Rammstein - Mein Herz brennt
Rammstein - Bang bang
Clawfinger - I close my eyes
Aphex Twin - Come to daddy
Static X - Black and Wihte
Clawfinger - Do what I say
Kittie - Brackish
Rammstein - Ich will
most már nyugodt vagyok és hűvös, mint a közmondásos hulla a jégen, de most meg túlságosan a strukturált zörejre koncentrálok ahhoz, hogy dolgozni tudjak. Shit. Irány egy kis Agency 00-t írni, ahhoz legalább kedvem is van. Igen. Én a nyilvántartásokban a Consumer Zombie: Bureaucratic Pseudo-Hardcore/Camouflaged Primitive kategóriában szerepelek, és? Oda is kell valakinek tartozni!)
* * *
Tegnap este folytattam a Witch Hunter: Robin bámulást. Ezért jó kreatív földönkívülinek lenni: mindig mondhatom azt, hogy éppen inspirálódom. De ezúttal tényleg. Bár a színvilág inkább a régi színes filmek avítt Technicolorjára emlékeztet (ebben lehet, hogy a monitorom hibás piros potmétere a ludas), nagyjában-egészében tetszik a dolog, nagyon szépen van kidolgozva, tetszenek a karakterek is. Kíváncsi leszek, a sorozat szintjén hogyan strukturálják a szép lassan kiderülő információkat, mert az epizódok szintjén még nem ért irgalmatlan meglepetés, pedig az ilyen nyomozgatós-szupertitkosszervezetesditől nem csak remélném, hanem várnám is. Anyámat, tudom.
* * *
Na, mentem pötyögni. Fél epizódnyi ötlet van a fejemben, lehet, hogy ebből gumilaszti lesz. Magyarázat később, már ha egyáltalán.
"Takarodjatok, férgek. Takarodjatok, és vigyétek el a rohadék ütvefúróitokat, légkalapácsaitokat, trafóitokat és kondenzátoraitokat, ne felejtsétek itt a gennyfaló exkavátoraitokat, a flexeiteket, takarítsátok anyátokba a Kamazokat (így kerül a Kamaz utra), hadd ne kelljen nekem egész álló nap fülhallgatóval a fejemen szambázni az irodámban - felelősségrevonhatatlan zajszennyező köcsögök, ne kelljen nekem naponta nyolc órában figyelmen kívül hagyni titeket, takarodjatok kifelé a belső szférámból, takarodjatok ki a fejemből, le a dobhártyámról, legalább öt napból egyszer.
Lécilécilécííí?"
Az Univerzum zajong, nem válaszol.
(Most, hogy nyugtatólag felpakoltam a következő számokat:
Korn vs. Rammstein - Got the life
Korn - Freak on a leash
Rammstein - Mein Herz brennt
Rammstein - Bang bang
Clawfinger - I close my eyes
Aphex Twin - Come to daddy
Static X - Black and Wihte
Clawfinger - Do what I say
Kittie - Brackish
Rammstein - Ich will
most már nyugodt vagyok és hűvös, mint a közmondásos hulla a jégen, de most meg túlságosan a strukturált zörejre koncentrálok ahhoz, hogy dolgozni tudjak. Shit. Irány egy kis Agency 00-t írni, ahhoz legalább kedvem is van. Igen. Én a nyilvántartásokban a Consumer Zombie: Bureaucratic Pseudo-Hardcore/Camouflaged Primitive kategóriában szerepelek, és? Oda is kell valakinek tartozni!)
* * *
Tegnap este folytattam a Witch Hunter: Robin bámulást. Ezért jó kreatív földönkívülinek lenni: mindig mondhatom azt, hogy éppen inspirálódom. De ezúttal tényleg. Bár a színvilág inkább a régi színes filmek avítt Technicolorjára emlékeztet (ebben lehet, hogy a monitorom hibás piros potmétere a ludas), nagyjában-egészében tetszik a dolog, nagyon szépen van kidolgozva, tetszenek a karakterek is. Kíváncsi leszek, a sorozat szintjén hogyan strukturálják a szép lassan kiderülő információkat, mert az epizódok szintjén még nem ért irgalmatlan meglepetés, pedig az ilyen nyomozgatós-szupertitkosszervezetesditől nem csak remélném, hanem várnám is. Anyámat, tudom.
* * *
Na, mentem pötyögni. Fél epizódnyi ötlet van a fejemben, lehet, hogy ebből gumilaszti lesz. Magyarázat később, már ha egyáltalán.
kedd, május 04, 2004
A bőrhuzatú székeknek számos, nyilvánvaló előnyük mellett van néhány, rendkívül alattomos hátránya, amelyek csak huzamosabb használat után válnak nyilvánvalóvá. Ezek mindegyike azzal a ténnyel függ össze, hogy az érintkezési felületeken a levegő áramlása szinte egyenlő a nullával, míg a hőmérséklet rohamosan emelkedik.
Amennyiben további részletekre van szükség, javaslom a következő kísérlet elvégzését:
1. Vegyünk fel egy szűk, tapadós bőrnadrágot
2. Keressünk egy meleg, napsütötte kőlapot
3. Terítsünk le egy műszálas huzatú párnát
4. Üljünk le
5. Maradjunk napsütötte területen legalább másfél óráig.
Egyéb kérdés?
Amennyiben további részletekre van szükség, javaslom a következő kísérlet elvégzését:
1. Vegyünk fel egy szűk, tapadós bőrnadrágot
2. Keressünk egy meleg, napsütötte kőlapot
3. Terítsünk le egy műszálas huzatú párnát
4. Üljünk le
5. Maradjunk napsütötte területen legalább másfél óráig.
Egyéb kérdés?
Nem tudom még mindig, hogy nyertem-e a fizetés-lottón. Vagy ott fityeg a havi járandóságom a számlámon, vagy holnap az az ezres lesz az ebédem záloga, ami a pénztárcámban árválkodik. De azért nem aggódom. Mint rohadt, ingyenélő, eurokrata, teljesen közönyös, gusztustalan köztisztviselő (igen, a véretek és a verejtéketek van a pénztárcámban, kedves adófizetők, olyan is a szaga), legkésőbb adott naptári hó 5-éig megkapom a pénzem.
Bwáháhá.
Bwáháhá.
hétfő, május 03, 2004
Oké. Miért álmodom törött hegyű késekről manapság, azt mondja el nekem valaki.
Először a CRKT-mról álmodtam egy ilyet (a 6813-as azok kedvéért, akik még nem olvastak, amikor megvettem), aztán valami Spyderco-alkatú (szédületesen randa, de iszonyú jó pengékért böngésszetek itt), hegyes, áttört pengéjű izéről, végül, utoljára egy konyhakés maradt törötten a kezemben, és nem értettem egyszer sem, hogy miért.
Először a CRKT-mról álmodtam egy ilyet (a 6813-as azok kedvéért, akik még nem olvastak, amikor megvettem), aztán valami Spyderco-alkatú (szédületesen randa, de iszonyú jó pengékért böngésszetek itt), hegyes, áttört pengéjű izéről, végül, utoljára egy konyhakés maradt törötten a kezemben, és nem értettem egyszer sem, hogy miért.
Vegyszerízű a szám. Vegyszertől szaglik az öltönyöm és a verejtékem is, vegyszerszagú a kezem is, ahogy állammal rátámaszkodom. Pedig, gondolom, tudnék róla, ha suttyomban rájárnék éjszaka a mosószerre. Illene. Olyan szagom van, mint a Tiszai Vegyi Kombinátnak, és ezen már a dezodor sem segít.
Kezdem megtalálni azt a stílust, ami illik hozzám, már csak pár tízezer forint, és a megújult dizányú Srakkerrel találhatjátok magatokat szemben, tisztelt Olvasók. Ja, és éljen mindörökké a nonverbalitás diszkrét bája.
Furcsa hétvége volt, nem nagyon van rá jobb szavam - semmi sem úgy alakult, ahogy vártam, de nem vagyok elégedetlen, egyáltalán nem. Bár nem értek semmit.
Péntek. Kissé szénné égtem, mert elfelejtettem Pszich2-t (vagyishogy elnéztem egy órával az időt), aztán Ambivalens kolléga égetett be egy kissé - érdekes, ilyen bunkó dolgokat eddig velem nem csinált. Párhuzamosan megállapítottam, hogy vannak olyan helyek, ahol egy csillaghajó spontán indítása sem lenne elég ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet, ilyen például a Fotocella. Érdemes ezért kihagyni. Húsz percbe került, amíg kihoztak egy, szinte kizárólag csapolt Heinekenből álló rendelést, majd újabb húszba, amíg a számlával elénk járultak. A borravaló arányos volt mindezzel.
Kaptunk Rejtő-hőstől mindenféle szerszámot (kávéskanál, konyhakés, hosszabbító, csavarhúzó, kombinált fogó, harapófogó, meg egy franciakulcs, kölcsön), ezúton is kösz.
Ugyanezen a napon volt a vámpírosdi, a szokással ellentétben. Paszulykaró jó mesélő nagyon, a tragikus vámpírkodás egyik avatott művelője, csak tudtam, ó, úgy tudtam, hogy az az aljas dög hogyan fog elbánni Faarc karakterével. Ha a suspension of disbelief, vagy az én esetemben a suspension of cynicism működik, akkor az a sors, az a veszteség, ami szerencsétlen vérszipoly osztályrésze lett, tényleg kivált valamit, amiért érdemes leülni játszani.
(Közben csatlakoztunk az Eurrópai Unióhoz. Közmegdöbbenésre nem változott semmi. Nem özönlött a magyar munkaerő a várva vágyott nyugatra, hogy aljasul elrabolja azokat a munkahelyeket, amelyek amúgy is derogálnak egy magára valamit is adó munkaerőnek, cserébe viszont bennünket sem söpört el az új csatlakozókat rettegésben tartó keleti horda, ugyanezzel az undorító és megvetendő szándékkal. Nem molyolnak stüszikalapos ingatlanszédelgők egyetlen szittyamagyar gardróbban sem, hogy gusztustalan mód kivásárolják négyzetméterenként, aranyáron, és nem szökött fel a kenyér ára sem. Nagyjában-egészében, minden maradt a régiben. Sokkal szomorúbb, hogy hiába néztem, még mindig nem tízeurósból van a kerítés. És reggelente még mindig kőbunkók az emberek.)
* * *
Szombaton későig tümmedtünk. Az albérlet egyik nagy előnye, hogy az ordas spalettáknak köszönhetően nem nagyon zavarja meg álmunkat az eeekkora fénykévekben támadó nappali fény. Ez nagyon hasznos, mert így nem fordulhat elő az, hogy mint otthon, egy nyolcvan decibellel üvöltő csirip miatt nem tudok aludni, mert ő úgy gondolja, hogy nekem hiányzik a biozaj. Azután Those Who Hunt Elves-t néztem, két epizódot, hogy pontos legyek. Az "Iszonyú, bazmeg" és a vonyító alceltakarás volt a leggyakoribb reakcióm. Az érintett állományokat Zergling bocsátotta rendelkezésemre, aki Nőbénától szerezte be, akinek sok a felesleg sanityje, őket keresse.
Miután ezzel végeztem, kellő hangulatban voltam ahhoz, hogy Földelementál meséjét ízzé-porrá poénkodjam. Nem tudom, miért van ez. Egyébként pont ezért döntöttünk úgy anno, hogy jobb, ha nem játszunk együtt. Talán azért lehet, mert ideális közönség az agyzsibbasztó poénjaimhoz (felborul könnyen), és nem jellemző, hogy a "Csihadjál most már el" mondatot az arcomba plántálja, ezért nem is csihadok. Mindenesetre a Starfuckers, Inc., más néven a Lucky Strike Team, azaz a kádban tenyésztett, gyorsított növekedésű, szelektált génállományú klónokból álló szuperkommandó ezúttal egy klasszik fantasy világon bizonyította be a felsőbbrendű tűzerő és a taktikai tervezés majdnem-győzhetetlenségét. Mondjuk, volt némi esély arra, hogy otthagyjuk a géntervezett fogsorunkat úgy, ahogy van, de ez nem történt meg végül.
intermezzo
-(Zergling) Rendben, és hogy hagyjuk el a bolygót?
-(Nőbéna) Az ügynöknek van egy űrhajója elvileg.
-(Srakker) Aha, azt már biztos istenként imádják a nyam-nyamok.
-(Zergling) ...a felderítők pedig kapnak két szolgálati szakócát...
...és ez még csak az, ami nem helyzetfüggő poén.
intermezzo vége, vétel
Közben megismerkedtünk Mutymorral, a démonvilág feltörekvő yuppie-jával, az Irtóztató Szagú Puffadás Démonával, akitől minden társasági ember retteg, mégsem tud ellene mit tenni. Mind Zerglinget, mind engem megtámadott a kis mocsok, a fűszereschips-töltött káposzta-fokhagymás tejföl szentségtelen nászából e világra türemkedve.
* * *
Vasárnap. Kivételesen időben kezdték a családi ebédet a szüleim. Ezért persze, ahogy azt illendő, én késtem másfél órát, szerencsére sikerült előre leegyeztetnünk ezt a dolgot, így elkezdték nélülem. Brassói aprópecsenye, hasábburgonyával, királyság. Jó hétvégenként hazamenni.
Utána vissza új otthonomba, még két epizód a Those Who Hunt Elves-ből (juj-háá-sssz, hogy Fekete Istvánt idézzem), majd próba. Nagyon nem akart elindulni a dolog. A gitárosunk késett, mert munkából érkezett, de épp, még mielőtt szervültünk volna a Blaha Lujza tér aszfaltjához, befutott, ezért a lassacskán eleredő esőben megindultunk együtt, boldogan, a próbaterem felé. Ami, mint kiderült, két órával későbbre lett lefoglalva. Sebaj. Az immár zuhogó esőben elcuppogtunk az Amigo bárba, ahol csak úgy sugárban üvöltött rólunk a zenei profizmus, ezzel és fejenként 0-2 sörrel feltöltekezvén mentünk vissza. Az eső nem adta fel, adott nekünk rendesen, arcunkba bele, hadd tudjuk, milyen az, ha szeretnek minket a felhőszélen láblógázó, gumipunk angyalok. Rejtő-hős megkért, hogy ne röhögjek indiánszökdelve, mert erre ő nincs felkészülve. Rendes gyerek voltam, abbahagytam. Igazi kőbaltás számot válogattunk ki, mint próbára alkalmast, egyszerű arcú nagyon - de tényleg ám, és itt most nem viccelek. Ezért a vártnál kevésbé voltunk borzalmasak - vagyis a "katasztrofális" helyett az "igen nagyon rossz" kategóriába sikerült verekednünk magunkat. A kétórás próba végén már eléggé cikákoltak a hangszálaim. Zerglingben több nafta maradt, de neki a jelen felosztás szerint kevesebbet is kell üvöltenie, ezért megbeszéltük, hogy újrafelosztjuk.
Jövő héten megint ricsaj.
* * *
Ma. Reggel a vacakolva működő átfolyó rendszerű vízmelegítő mosdatlan szájú leanyázása és az ezt követő zuhany után munkába indultam, ahová kábé húsz perc alatt be is értem. Húsz perc. Máig nem hiszem el.
Kezdem megtalálni azt a stílust, ami illik hozzám, már csak pár tízezer forint, és a megújult dizányú Srakkerrel találhatjátok magatokat szemben, tisztelt Olvasók. Ja, és éljen mindörökké a nonverbalitás diszkrét bája.
Furcsa hétvége volt, nem nagyon van rá jobb szavam - semmi sem úgy alakult, ahogy vártam, de nem vagyok elégedetlen, egyáltalán nem. Bár nem értek semmit.
Péntek. Kissé szénné égtem, mert elfelejtettem Pszich2-t (vagyishogy elnéztem egy órával az időt), aztán Ambivalens kolléga égetett be egy kissé - érdekes, ilyen bunkó dolgokat eddig velem nem csinált. Párhuzamosan megállapítottam, hogy vannak olyan helyek, ahol egy csillaghajó spontán indítása sem lenne elég ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet, ilyen például a Fotocella. Érdemes ezért kihagyni. Húsz percbe került, amíg kihoztak egy, szinte kizárólag csapolt Heinekenből álló rendelést, majd újabb húszba, amíg a számlával elénk járultak. A borravaló arányos volt mindezzel.
Kaptunk Rejtő-hőstől mindenféle szerszámot (kávéskanál, konyhakés, hosszabbító, csavarhúzó, kombinált fogó, harapófogó, meg egy franciakulcs, kölcsön), ezúton is kösz.
Ugyanezen a napon volt a vámpírosdi, a szokással ellentétben. Paszulykaró jó mesélő nagyon, a tragikus vámpírkodás egyik avatott művelője, csak tudtam, ó, úgy tudtam, hogy az az aljas dög hogyan fog elbánni Faarc karakterével. Ha a suspension of disbelief, vagy az én esetemben a suspension of cynicism működik, akkor az a sors, az a veszteség, ami szerencsétlen vérszipoly osztályrésze lett, tényleg kivált valamit, amiért érdemes leülni játszani.
(Közben csatlakoztunk az Eurrópai Unióhoz. Közmegdöbbenésre nem változott semmi. Nem özönlött a magyar munkaerő a várva vágyott nyugatra, hogy aljasul elrabolja azokat a munkahelyeket, amelyek amúgy is derogálnak egy magára valamit is adó munkaerőnek, cserébe viszont bennünket sem söpört el az új csatlakozókat rettegésben tartó keleti horda, ugyanezzel az undorító és megvetendő szándékkal. Nem molyolnak stüszikalapos ingatlanszédelgők egyetlen szittyamagyar gardróbban sem, hogy gusztustalan mód kivásárolják négyzetméterenként, aranyáron, és nem szökött fel a kenyér ára sem. Nagyjában-egészében, minden maradt a régiben. Sokkal szomorúbb, hogy hiába néztem, még mindig nem tízeurósból van a kerítés. És reggelente még mindig kőbunkók az emberek.)
* * *
Szombaton későig tümmedtünk. Az albérlet egyik nagy előnye, hogy az ordas spalettáknak köszönhetően nem nagyon zavarja meg álmunkat az eeekkora fénykévekben támadó nappali fény. Ez nagyon hasznos, mert így nem fordulhat elő az, hogy mint otthon, egy nyolcvan decibellel üvöltő csirip miatt nem tudok aludni, mert ő úgy gondolja, hogy nekem hiányzik a biozaj. Azután Those Who Hunt Elves-t néztem, két epizódot, hogy pontos legyek. Az "Iszonyú, bazmeg" és a vonyító alceltakarás volt a leggyakoribb reakcióm. Az érintett állományokat Zergling bocsátotta rendelkezésemre, aki Nőbénától szerezte be, akinek sok a felesleg sanityje, őket keresse.
Miután ezzel végeztem, kellő hangulatban voltam ahhoz, hogy Földelementál meséjét ízzé-porrá poénkodjam. Nem tudom, miért van ez. Egyébként pont ezért döntöttünk úgy anno, hogy jobb, ha nem játszunk együtt. Talán azért lehet, mert ideális közönség az agyzsibbasztó poénjaimhoz (felborul könnyen), és nem jellemző, hogy a "Csihadjál most már el" mondatot az arcomba plántálja, ezért nem is csihadok. Mindenesetre a Starfuckers, Inc., más néven a Lucky Strike Team, azaz a kádban tenyésztett, gyorsított növekedésű, szelektált génállományú klónokból álló szuperkommandó ezúttal egy klasszik fantasy világon bizonyította be a felsőbbrendű tűzerő és a taktikai tervezés majdnem-győzhetetlenségét. Mondjuk, volt némi esély arra, hogy otthagyjuk a géntervezett fogsorunkat úgy, ahogy van, de ez nem történt meg végül.
intermezzo
-(Zergling) Rendben, és hogy hagyjuk el a bolygót?
-(Nőbéna) Az ügynöknek van egy űrhajója elvileg.
-(Srakker) Aha, azt már biztos istenként imádják a nyam-nyamok.
-(Zergling) ...a felderítők pedig kapnak két szolgálati szakócát...
...és ez még csak az, ami nem helyzetfüggő poén.
intermezzo vége, vétel
Közben megismerkedtünk Mutymorral, a démonvilág feltörekvő yuppie-jával, az Irtóztató Szagú Puffadás Démonával, akitől minden társasági ember retteg, mégsem tud ellene mit tenni. Mind Zerglinget, mind engem megtámadott a kis mocsok, a fűszereschips-töltött káposzta-fokhagymás tejföl szentségtelen nászából e világra türemkedve.
* * *
Vasárnap. Kivételesen időben kezdték a családi ebédet a szüleim. Ezért persze, ahogy azt illendő, én késtem másfél órát, szerencsére sikerült előre leegyeztetnünk ezt a dolgot, így elkezdték nélülem. Brassói aprópecsenye, hasábburgonyával, királyság. Jó hétvégenként hazamenni.
Utána vissza új otthonomba, még két epizód a Those Who Hunt Elves-ből (juj-háá-sssz, hogy Fekete Istvánt idézzem), majd próba. Nagyon nem akart elindulni a dolog. A gitárosunk késett, mert munkából érkezett, de épp, még mielőtt szervültünk volna a Blaha Lujza tér aszfaltjához, befutott, ezért a lassacskán eleredő esőben megindultunk együtt, boldogan, a próbaterem felé. Ami, mint kiderült, két órával későbbre lett lefoglalva. Sebaj. Az immár zuhogó esőben elcuppogtunk az Amigo bárba, ahol csak úgy sugárban üvöltött rólunk a zenei profizmus, ezzel és fejenként 0-2 sörrel feltöltekezvén mentünk vissza. Az eső nem adta fel, adott nekünk rendesen, arcunkba bele, hadd tudjuk, milyen az, ha szeretnek minket a felhőszélen láblógázó, gumipunk angyalok. Rejtő-hős megkért, hogy ne röhögjek indiánszökdelve, mert erre ő nincs felkészülve. Rendes gyerek voltam, abbahagytam. Igazi kőbaltás számot válogattunk ki, mint próbára alkalmast, egyszerű arcú nagyon - de tényleg ám, és itt most nem viccelek. Ezért a vártnál kevésbé voltunk borzalmasak - vagyis a "katasztrofális" helyett az "igen nagyon rossz" kategóriába sikerült verekednünk magunkat. A kétórás próba végén már eléggé cikákoltak a hangszálaim. Zerglingben több nafta maradt, de neki a jelen felosztás szerint kevesebbet is kell üvöltenie, ezért megbeszéltük, hogy újrafelosztjuk.
Jövő héten megint ricsaj.
* * *
Ma. Reggel a vacakolva működő átfolyó rendszerű vízmelegítő mosdatlan szájú leanyázása és az ezt követő zuhany után munkába indultam, ahová kábé húsz perc alatt be is értem. Húsz perc. Máig nem hiszem el.
