It's gonna be cakewalk, mormoltam tegnap, mikor beérkeztem a munkahelyemre.

A megérzés már nyolc tizenkettő környékén elkezdte az ólálkodást, de csak tíz óra környékén bizonyosodott be egyértelműen, hogy ez, babám, egy olyan agyzsibbasztó nap lesz, hogy arról megemlékeznek a hivatali legendáriumok. És így is lőn. Misztörendőzán kollégával keményen álltuk a sarat, piros nyakkendő a homlok köré tekerve, meg "Nem, mama, ez az én harcom" (mindenki megnyugtatására közlöm: egyikünknek sincs piros nyakkendője, ez csak amolyan költői túlzás), és időről időre elmentünk rajtaütésszerű ellenőrzést végrehajtani a hivatali hamutartó irányába, ami idővel elkezdett egy masszívabb erdőtűz helyszínére hasonlítani.

Aztán este sörözgettünk, egyrészt azon kollégák megünneplésének céljával, akik sikeressen vették a közigazgatási szakvizsga 1. fázisát, azután én gyorsan átdülöngéltem a Ferenciek terére, ahol kvázispontán összefutottam főiskolai cimborámmal. Aztán hazamentem.

Ma pedig... nos, ma pedig megdöbbenve tapasztaltam, hogy érkezett egy levél egy kutatócégtől, akiknek a felmérésében üres pillanatomban részt vettem. (Annyira azért nem reprezentatív ez a minta, mert a munkahelyi stressz teljeskörű feltérképezéséhez azokat is be kellett volan vonni, akiknek nincs internet-hozzáférésük.) De íme a tanulmány. És egy kis goody a PvP Online-tól. Fergeteges néha a rajzoló.

További szép napot mindannyiunkba.