Na, tehát mostantól hivatalos.

Szabad vagyok, mint a nadály. Bár a személyes dolgokat sikerült úgy-ahogy lerendezni, azért még mindig maradt néhány tüske emberekben. Rejtő-hőssel beszédem lesz, de azt majd néhány sör diszkréten meghitt környezetében. De másokkal is érdemes lenne leülnöm, ámde legfeljebb mellékesen hozom szóba. Merthogy a szabadidőm épp elég nagy kincs volt ahhoz, hogy otthagyjam miatta az írókört - más egyéb okok mellett -, és már annak is örülök, hogy gépbe vertem 7,000 leütést.

De azért magamnak, és azoknak, akik olvasnak, összegzem lépcsőházi, illetve kihalt mínuszkétfokos utcai bölcsességem színét és javát az interperszonális kommunikáció és a csoportos viselkedés alapjairól.

1. Ostobaság azt hinni, hogy egy, az átlagosnál jóval büszkébb férfiember vissza fogja fogni a drámai belépőjét tizenöt ember szeme láttára, különösen, ha ivott és kialvatlan. Csodák nincsenek, ilyesmi nem történik.
2. Érzelmi zsarolással nem megyünk semmire.

Ki-ki ossza be magának. Ing, öltözködés.

* * *

Valaki elállítgatta az ösztöneimet. Azonnal tessék kiszállni a fejemből. Mostantól emlékeznem kell arra, hogy nyolc korsó sör után az ember legalábbis szalonspicces, még ha másként érzi is. Azt szeretem magamban a legjobban, hogy ilyen állapotban többszörösen összetett mondatokkal vagyok képes beszélni - bármiről - akár másfél órán keresztül, mindezt anélkül, hogy akár az öt perccel korábbiakat képes lennék visszaidézni, a beszédem mégis strukturált és értelmes, és koherens egészet alkot. Az ilyenkor utólag felmerülő kérdés szükségszerűen az, hogy volt-e értelme megszólalni egyáltalán, és ez az, amit magamtól képtelen is vagyok eldönteni. Látens politikus-gének? Mégis létezne a jelenség? És ha így van, kérjem az azonnali megsemmisítésemet?

* * *

- És most hová, cimbora?
- Na, ez egy jó kérdés. Azt hiszem, először besétálok egy bárba, és kiiszom. Aztán belekötök egyszerre öt emberbe, és megverem mindet. Azután valóban megdöbbentő számú prostituált szolgáltatásait veszem igénybe - az is előfordulhat, hogy némelyikükkel korábban házastársi kapcsolatban voltam. Azután pedig drogokat veszek. Ami azt illeti, felmutatok egy nagy párnahuzatot, és megmondom a fickónak, hogy töltse meg drogokkal. És az egészet költségként fogom elszámolni.

(Transmetropolitan, vol. 51.)

Azt hiszem, egyszer mindenképpen szükségem lesz arra, hogy egy hasonló kaliberű monológot a hitelesség igényével előadhassak. Azt hiszem. Kivéve talán a prostitúcióról és drogkereskedelemről szóló részt.