Filozofikus hangulat, amitől csak három kávé és egy három napja molesztált táblázat zaklatása után kerülhet az ember.

Business as usual.

Az elmúlt egy hetemre - nagyjarészt a pénzhiányom miatt - erősen jellemző ez a mondat. Nem mintha ez önmagában rossz lenne, csak... *ingerült csettintés* túlságosan kiszámítható. (Aztán, amikor beüt a válság, kétségbeesetten imádkozom az unalomért. Nem jó nekem már semmi se. "A kaland sem az, aminek feldicsérik", mondta anno Rincewind, Terry Pratchett legéletrevalóbb teremtménye, és az esetek túlnyomó többségében egyet is értek vele. Egy működő rendszernek nincs szüksége hősökre. De valami kontrollált izgalom nem lenne hátrány. *röhög*)

Minden nap egy fogaskerék, amelyek, némi huzavona és fogszámlálós recsegés (*krakka*) után mindig beilleszkednek a többi mögé, és az önfejlesztő gépezet, amelyet az életemnek nevezhetek, szépen, strukturáltan nő tovább, még egy kicsit. Unalmas? Lehet, sőt. Lélektelen? Fenét. A könyökvédő - amitől szerencsére mindeddig megkímélt a sors - csak szimbóluma, nem kiváltója a napi rutinba belesavanyodott embereknek. Vagyis, mindig lehet keríteni néhány percet, jobb esetben órát, különösen kegyes együttállások esetében akár napokat is, amikor be lehet röffenteni a kreatív modult, vagy a szociabilitás-pumpát - és ez nagyjából független attól, hogy mivel foglalkozol, amíg a Munka Törvénykönyve, illetve a munkavédelmi előírásait akár közelítőleg betartják. Vagyis a szellemi kulimunkások között nincs kiemelten hátrányos helyzetem. A munkaidőn kívüli kreatív teljesítményem ugyan nem hagy szégyenben senkit, de az alkotói potenciál megvan, sőt. Így hát nem aggódom. Az idő nincs értem, de egyelőre ellenem sincs - a fegyverszünet törékeny, és a végzetes egyensúlytalanság, ami kioltja majd a tudatomat, mindig közelebb kerül. Aggodalomra azonban semmi ok. Három éves időtávot is csak erőlködve fog át az agyam, nemhogy harmincat.

...hát ennyi. Bepillantás a mai butazombi-énem gondolataiba. Néha a bohóc is szünetet tart, bepakol egy sört, és elgondolkodik, hogy miért is kelt fel reggel, és tette meg a Nagy, Veszélyes Szafarit a kávésbödönig, ahol tudvalevőleg "elefántok és egyéb furcsa állatok vagynak." Most is csak annyit tudok mondani, hogy túl sokat gondolkodom ilyesmiről.

...és attól, hogy nem szoktam beszélni róla, van érzelmi életem. Egy állóvíz. Szép, nagy, nyugodt, helyenként meglepően mély, de a fejesugrást csak óvatosan. Minden békés, csak egy agresszív, néhány hete ott érlelődő parti szendvics próbálja leharapni a látogatók lábát. A hosszú ideje nyugodt vízfelületek mindig felhívást az Illetékeseknek keringőre, és a feszültségük idővel kibírhatatlanra nő, így előbb-utóbb belekúrnak egy aszteroidát. Ha ez megtörtént, szólok. Addig inkább csend, és hullaszag, csak a parti szendvics csócsál egy lábszárat.

...szal ennyi. Addig is szörnyű, szakállas szóvicc:
egyházi helyi háló = pap-LAN

...na de most tényleg. Állj, állj, állj, zene állj.