No, hát tekintsünk vissza megint, ha már a fejfájástól nem látom a következő percet se.

*ka-sst*

Péntek. Antiszociális kolléga elbúcsúztatása, sztorizgatás, pezsgővedelés. Késés Pszich2-től. Egyre kevésbé értem, mit keresek ott. De mert elvileg még csak a felénél járok, és nem tudom, milyen hatást remélhetek egyáltalán, most kussolok és fizetek.

Aztááán, aztán irány Pécel, karaktert generáltunk (az enyém elég csúnya átalakuláson ment át, amíg megalkottam, a lényeg, hogy boszorkánymester lett a szentem), és már ekkor láttuk előre, hogy iszonyú szellemi gürcölésnek nézünk elébe, ha a frissen fejlesztett M.A.G.U.S-ban játszani akarunk. Hát, ezt eltoltátok, fiúk, 2004-ben ilyen bonyolult, és ami még rosszabb, szerkesztési hibáktól hemzsegő könyvvel kioldalazni talán túlzás. Mindegy, az elkötelezettség megköveteli, hogy beseggeljük a tartalmat, figyelmen kívül hagyjuk a bugokat, és egyáltalán. Így mulat egy elf-társ.

Tovább is van, mondjam még? Abort, Ignore, Retry, Fail? (Abort, búzát, békességet, azt adjad meg az arcunkba, de lehetőleg máma még...) *kzt*
No, tehát pillanatnyi elmezavaromat követőleg folytatnám. Feltűntem a Crewban, különb-féle bloggerek társaságában. Mentem zavarni, ahogy mondani szoktam. Hát, bízom benne, hogy nem idegesítettem senkit halálra, de legalább abban biztos vagyok, hogy a Long islandek jó helyre kerültek. Ha másban már nem is. A mulatozás kézzelfogható eredménye, hogy a finisben lezabáltam gyrosmaradvánnyal az ingemet, ilyen malőr utoljára két éve esett meg velem, de legalább akkor munkában voltam, így még kínosabb volt. A Nyugatitól lecaplattam az Astoriáig fél óra körüli idő alatt, gondoltam, odalépek magamnak, és kipróbálom, mennyire tudok rohamcaplatni. Rohadtul fájt a vádlim, mire odaértem - kijöttem a gyakorlatból, és/vagy elhíztam, régebben ez mintha könnyebben ment volna. Hazaérés, alvás.

*kazt-rádzsördet*

Szombat, a rémületes tántorgás napja. Mit tegyen a bürokrata, ha olyasmit vedel, amiről már több alkalommal megállapította, hogy nem kéne? Igen, másnapos voltam, pöttyet, csak az agyam akart kifolyni a fülemen, más baj nem volt. Semmi róka, semmi kacagás, ezzel szemben mindent másnapra halasztottam, mert úgy éreztem, hogy alkalmatlan vagyok rá. Édesanyámhoz azért beosontam a korábbi ORFI-ba (jelenleg Budai Irgalmasrendi Kórház, ami azért jó, mert így jó anyám se közalkalmazott, ami abban bír megtestesülni, hogy bár a fizetése épp annyi, mint a közalkalmazottaké, az egyéb előnyöknek csak egy részére jogosult, és nem is olyan a törvényi védelme - örült is nagyon a váltásnak, sejthető). Azért volt ez hasznos, mert ha valaki ügyeletes, ahhoz akár este kilenckor is érkezhetek, legfeljebb hülyén néznek. Nekem lehet.
Ezután játék, illetve, ami helyette lett. Rejtő-hősünk éppen érzelmi válságban volt, a részleteket tőle magától, feszült is volt rendesen. Ezt négyből hárman tolerálták. Egyvalaki, Mr. Amicar, bocsássunk meg neki, nem, és egy emocionális tönönrúgással jutalmazta a mutatványt. Ronda másodpercek voltak. Nomindegy. Aztán dumáltunk inkább, miután Mr. Amicar hazament.

*kst*

Vasárnap. A fejfájásnak vége lett. Whee. Elvileg az lett volna tervbe véve, hogy hazamegyek ebédre, de déltől kezdve egymást püföltük Zerglinggel egy Half-life kiegészítésben. Bizonyos Ricochet volt az illető. A pálya kicsi volt, de trükkös, az elején csíra voltam benne nagyon, de hihetetlen kemper ösztöneimnek köszönhetően el tudtam húzni, és az előnyömet meg is tudtam tartani. Wááá-hááá, slingg. De a nagy bitvadászat közben elfeledkeztem az időről, így aztán az ígért ebédidőből vacsoraidő lett, majd az is elmúlt. Akkor hazaszóltam, hogy nem megyek, jé.

*kassst*

Hétfő. Pünkösd hétfő. Erre a napra is elő volt írva egy rendes késés, meg is valósítottam, ki is pipáltam. A családi ebéd végre összejött időben, terv szerint, korrektül - eh, hát igen, jó dolog az önállóság illúziója, de szeretek úgy enni, hogy nem nekem kell mosogatni, ezenfelül... ez az illúzió nem ér annyit, hogy elhanyagoljam miatta öt kerülettel odébb szakadt családomat.

Így aztán a játékról késtem el, de nagyon durván.

Összegzés, kicsit továbbvitt gondolatmenettel:

- Oké, tehát van a csapatban egy paplovag, egy kardművész, egy elf íjász, egy varázsló és egy boszorkánymester. Hát, elég érdekes egy társaság.
- Hát, fiúcsapatnak még mindig jók leszünk. Én leszek majd, mint boszorkánymester, a csapat romantikus rosszfiúja, a refrén előtt előrelépek, és a mellkasomra tett kézzel, lágy hangon könyörgök megbocsátásért...
(*elborzad*)

Ezután visszamentem az albérletbe, ahol Zergling a Knights of the Old Republicot gyűrte. Gondoltam, felinstallálom én is, mert tetszett első ránézésre, sőt, másodikra is. A gépem ellenvéleményét fejezte ki néhány sötétkékre fagyás formájában. Tehát most a fizetésemet várom, akkor majd veszek egy új videokártyát, mivel a régi felett eljárt a másfél év. Aztán egy alaplapot, aztán egy processzort és memóriát. Meg egy merevlemezt. Jé. Tényleg egyediek a problémáim.
Megnéztem a 28 nappal később című örökbecsűt. Igen, tudom, mindenki látta már. Sebaj, nekem még kínál meglepetéseket ez a világ. Kevesebb filmet láttam, mint Rejtő-hős, és most nem viccelek. Azért rövid véleményt közölnék magammal, veletek és az utókorral, hadd fogyjon a mai napra kiutalt karaktermennyiség. Jól összerakott múvi - klasszikus elemekből építkezik, de nem könyökölnek ki vad, civilizálatlan klisék az üvegen, és épp a számomra megfelelő pillanatokban válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek a sztori előrehaladtával felmerültek bennem. P

*kst*

Ma. Felkeltem, bejöttem, dolgoztam, blogoltam.

*ovörendáut*