Hűűű, kedves emberek, ez a hétvége a végeérhetetlen punnyadás és az izomból vedelés olyan egyedülálló kombinációjából állt, amit megismételni ugyan lehetetlen, de mindenképpen érdemes vele kísérletezni. Kezdődött ez úgy, hogy hajnali egykor (egykor!) átügettem Rejtő-hőshöz, aki országos cimboráját már leitatva új áldozat után nézett, és ez lettem volna - mit lettem volna, lettem (!) - én. Megérkeztem, lezöttyentem, dumáltunk, késekről, nőkről, dalszövegekről, programokról, egy írónak álcázott nyálkásféregről, valamint szóba került a híres-hírhedt whatever is. Aztán igen hamar lefáradtam, mert az ősi alkimista-recepteket figyelmen kívül hagyva (áldást osztó kézzel int, és kenetteljes hangon közli: "Ignoramus") kevertem a whiskyt a sörrel, és a szentségtelen reagensek nemeuklideszi nászából fogant szörnyűség hamar kikezdte az ellenállásomat. Ezután hazamásztam, félig tudatosan még fogat mostam (a tömésem ezt azzal honorálta másnap, hogy nem akart szerves kocsonyaként kicsusszanni a furatból), és behevertem. Izomból. Párnaszaggatóan. Rettenetesen. Megpróbáltam eggyé válni az Univerzummal, de mivel a nagysághoz vezető út is a legkisebb lépésnél kezdődik, ahogy Lemezbontó Szent Jakab ( (c) Nagyanyó) mondta volt), első lépésként eggyéválási céllal az ágyat és a benne foglalt egyéb inherens alkatrészeket választottam, és meditáltam, meditáltam este hatig. Akkorra Zergling már elosont mulatni, így semmi sem tartott vissza, hogy rövid, de velős pocakvakargatás után éjfélkor ismét ágyba ne tévelyedjek. (Beüzemeltem a kávéfőzőt, borzalmas szagú izék bírtak szivárogni belőle, amíg kétszer ki nem öblítettem és egyszer át nem mostam azt a pokolbugyrot, utána viszont megtáltosodott - vagyis nőtt plusz egy lábujja, meg plusz egy foga, és burkot növesztett maga köré -, és olyan kávét rittyentett, hogy ihaj. Kúl.) Aztán eljövend vala a vasárnap, amikor is hazamentem ebédelni. Érdekes egybeesés, de az ebédidő nagy részét azzal töltöttem, hogy nagyapámmal (a megmaradttal, egyetlennel és legendással) hülyültünk, mint a gyerekek, és sztoriztunk (az övéi érdekesebbek voltak, jé). Némi segítséggel bár, de kivégeztünk másfél deci vodkát - pedig attól undorodom, de mindig megitatta velem az ő adagja felét -, valamint négy üveg pezsgőt. A sörrel is szemeztünk, de azt már nem mertük. Jó volt, mert többször is lezajlott a hangtalan kommunikáció: egyikünk ránéz a sörösdobozra, ránéz a másikunkra, fintorog, megrázza a fejét, aztán a másik is. Aztán ugyenez, fordítva. Végre végighallgathattam az egyik történetet, vagyis ezúttal a végét is - eddig is tudtam, miért bánik nagyapám ennyire tisztelettel az étellel, de most már értem is. (Vigyorogva a szörnyűségekről, ó igen, így kell megmutatni a világnak, mihez tartsa magát - saving image for future reference.)
Aztán szavaztam ("A rendszerváltás egyetlen kézzelfogható eredménye, hogy most már nem kell megmondanom, kire szavaztam, úgyhogy ehhez is kéretik tartani magunkat", mondtam, ha szóba került), no nem mintha bármelyik bagázs vette volna a fáradságot és kidolgozott volna valami "keze is van lába is van" Európai Parlamentben képviselendő koncepciót. Oda se neki, annyi köze van ennek az egész cirkusznak a páneurópai politikához, mint egy fél pár kék nyuszipapucsnak. Ezután hazamentem, beszélgettem Zerglinggel, egyeztettük a naplóállományainkat, pötyögtünk egyet, aztán felkerekedtem, és a Kaltenberg Bajor Sörözőben múlattuk az időt Rejtő-hősékkel. Mókás volt, szóviccekkel bombáztuk egymást, Rejtő-hős posztapokaliptikus párkapcsolati vízióitól meg túlmelegedett és veremmemóriáját vesztette a tudatos működésért felelős agyterületem.
Miután ezzel végeztünk, visszatértem hazoá, és néztem laposan, ahogy Zergling aprít a Freedom Fightersszel. Pönge játék, lehet, hogy majd feltelepítem én is - kínosan kezdek kifogyni azokból a bithalmazokból, amik futnak a gépemen, lekötnek, nem fagynak ki, és még nem játszottam őket végig.

Aztán aludni mentem. Az álmomnak csak a végére emlékszem, elég szürreális darab volt. Jó nagy adag lopózott be a Freedom Fightersből, mert valami földalatti ellenálló szervezet vezérkarának tagja voltam, akire (vezetőtársaimmal együtt) a most már tényleg nagyon haragos elnyomók rettenetes, megállíthatatlan orgyilkos pók-droidokat uszítottak. Mikor a PDA-m kikergetett az álomfázisból, a következő mondatfoszlány lebegett a tudatom peremén:
- Jól van, baz, rendben, nem iszom többé Coca-colát, de most már hagyjál aludni, te pók, mert úgyis tudom, hogy kinyírsz, ha akarsz, az előbb is 61 HP-t sebeztél a lábszáramon...

Zslin-dünng-zslin-dünng. Pittsába, mámeg kelni kell felfele. Üeee.

Azóta is ebben a hangulatban vagyok, sőt. Merthogy a péntekre időzített vizsgámat nagy kegyesen áttették keddre. És erről ma tájékoztattak. Anyátok.