Tegnap kínomban feltettem a Summonert a gépemre, ha már egyszer Zergling feladott minden más lehetőséget, és felinstallta. Nekem sincs most jobb játékom. Már egyszer végigjátszottam pár éve, akkor tetszett.

"Helló. Józsi vagyok. Szummonyér. Villanyszerelő akartam lenni, de aztán szummonyér lettem mégis. Mert nincs kereslet villanyszerelőre. Kicsit városrendeztem a szülőfalumat kilenc éve, azóta a kútból is kénkőbűz jön, de amúgy jó fej vagyok. Pénzem az annyi van, hogy egy közepesen kereső fogadós megvehetne kilóra, és még én érezném megtisztelve magam, de tudom, hogy ez idővel változni fog. Amúgy, foglalkozásomat tekintve, földmíves vagyok, de az ekevas-do hasznos művelése miatt már történetem elején többet és nagyobbat sebzek, mint egy állítólagosan jól képzett oréniai zsoldos. Ja, és a kardom is jobb. Mondjuk, szerintem csak arról van szó, hogy a kiképzőtábor parancsnoka elkurvázza a támogatást, ezért ilyen fasírtnakvalók az emberei. De már meg is tudom lökni az ellent - noha megrúgni még nem, ahhoz az ötlethez még meg kell ölnöm pár tucat embert -, meg úgy halántékon tudom vágni őket, hogy a fülükön kilöttyen az AP. Szóval, fejlődgetek. Most már találtam egy szövetségest is, igaz, tartok tőle, hogy kicakkozza a vesémet, ha nem figyelek oda, legalábbis a szövegkönyv szerint. Csinos a hölgy, csak a vertex shader miatt úgy néz ki, mint egy szintjelzéses térkép. Amikor kikapcsoltam, megjavult, most már csak a felbontása alacsony. Az egyszerűségem, sajnos, nem csak a harcmodoromon, hanem a párbeszédeimen is látszik, de szerencsére még egyszer sem neveztek taplónak. Illetve csak egyszer, de akkor meg meg volt szkriptelve, hogy ne csaphassak oda. Ugyanis megválogatom, kivel beszélek. Most már térdig járok a mellék-küldetésekben, de még egyet se csináltam meg. Mert az jó, ha az ember nyugodtan kószálhat, tudván, hogy akármerre megy, vár rá egy mellék-küldetés. Az apukám is megmondta, mielőtt a baleset során városrendeztem volna őt is. Amúgy érdekes az életem, csak ezt a büdös deja vu-t tudnám hová tenni..."

Szóval a játék egész jó, bár persze sok szempontból elmarad a mai játékokkal szemben támasztott kívánalmaktól. A szövegek nem vérlázítóan ostobák, bár kicsit fapadok olykor, a grafika hangulatos, a játékmenet jó (a kamerakezeléstől és a tárgyak felvételének irritáló bugjaitól eltekintve), csak azt a limitált számú random encounter-pályát, azt tudnám feledni. És túl sok mindenre emlékszem a sztoriból, a francba is.

...és este, lefekvés előtt eszembe jutott egy jelenet a Frontline-hoz, ami azt az önfeledt marháskodás-vonalat idézi, aminek eredetileg ez az ötlet indult. Olyan ez, mint amikor a napokig tartó rosszkedv-maratonokat követően egyszer ránézek egy arcra az utcán, vagy eszembe jut valami régi, borzasztó poén, és onnantól azzal küzdök, hogy ne röhögjek hangosan, mert nem illik, különösen ne mellettem éppen elhaladó emberek mögött, mert félreértik.

Persze megint későn feküdtem, mert ez nekem tudat alatt, valamiért, bizonyára nagyon jó. Ebben a szellemben - hogy nekem tudat alatt jó legyen - töpörtyűt reggeliztem, zsömlével. Utána idebent egy kávé, cigaretta. Ebédre esetleg valami egészséges műanyagszármazék a közeli kínai kajáldából. Vacsorára úgy nézem, sajt lesz, meg szalámi, zsömlealappal, és talán, a változatosság kedvéért kiirtok egy paradicsomot is.

A reggeli blogtermést olvasva úgy tűnik, a hátizászló nem csak nálam leng (attól, hogy nekem V-Dragon ikerzászlóm van, még nem vágok fel, welcome aboard). Eddig sem hittem, de ez a lobogás-erdő, ami van, ez egészen izzasztó. Még mielőtt valaki a kockákra vágott, dobogó szívemből akarna szendvicset készíteni, sietek közölni, hogy az én cipőm más ugyan, de picsára szorít. Az, hogy rendszerint nem ez az, amiről a blog meg a harang szól, az azért van, mert figyelmen kívül tudom hagyni a kellemetlenségeket (szándékosan nem írok fájdalmat, mert itt zsibbadás meg hiány van, nem fájdalom). Mert a baj nem az, ami nekem van, hanem ha döglenek a szomszéd nyulai. Ha nincs mit ennem, ha nincs pénzem, ha árverezik a lakásomat, ha az adósságaim meghaladják a tízéves nettó keresményemet, ha visszafordíthatatlanul leáll valami fontosabb szervem, ha elvesztek valaki hozzám közel állót, na akkor baj van. Most nincs baj, most a jó dolgok alacsony előfordulási valószínűsége az, ami zavar, de ez meg ugye hozzáállás kérdése.

...aztán, a lehető legmegfelelőbb pillanatban, beállított a fülhallgatómba Static X és a Black and white.

Losing your mind, losing your mind
It's blurring it's fading
Your soul's on fire it's black and white
Blurring the light blurring the light
It's ours for the taking
Flickering colours it's black and white

Forward march!