Tegnap egy kallódó lemezen megtaláltam a Világ, földi szemmel majdnemhogy utolsó változatát. A cucc azóta a Fejlesztők Poklában sínylődik, egyelőre megfontolás tárgya, hogy előszedem-e onnan. A lényeg, hogy a dokumentum végén találtam egy olyan mondatsort, amelyet forró kénsavba tunkolt kerámia-láncfűrésszel kell kiműteni az élő agyamból. Úristen, hogy mik bírtak kiesni az ujjaim közül a lassulási fázisban! Borzasztóan kétségbe lehettem esve, amikor azt gondoltam, hogy az a rakás fodros fos jó.

Van egy ilyen mondás, hogy (szabadon idézve) "ha az írásodban van egy mondat, amire büszke vagy, ami miatt megérte megírni, amiben benne van a szíved és a lelked... azt húzd ki."

Sajnos, ebben az írásban egynél több ilyen mondat van. Lehet, hogy gumikesztyűt húzok, és bántani fogom. Láncfűrész (breem-brem-barambam-bah-khö-wraaaa). Mert megérdemled.