Katonai lelkész a lovasságnál: nyergesgyóntató.

Nem akarom tudni, hogy ez hogyan és miért jutott az eszembe. Csak hozzátok a máglyákat, oszt' essünk túl az egészen, mint kezdő GI a bukódróton.

Mostantól hivatalos. Szabadságon vagyok.

Asszem, most kihasználom az alkalmat - és aki megzavar az alvásban, azt kinyírom.

Az értekezletek meggyőznek arról, hogy valójában nem is létezik a Hivatal, csak emberek összessége van, szanaszéjjel menekülni igyekvő részecskék egyvelege, amelyek, ha épp nincs jobb dolguk, unalmukban bürokratásdit játszanak.

Nem érdemes értekezletekre járni, nekem mégis kell.

Iszonyú igazságok ezek.

Kurva jó kis mondatokat írtam az elmúlt pár napban, ez azért vigasztal. Nem túl sokat, de úgy érzem, hogy a párbeszédek eléggé a helyükön vannak. Az ilyenek miatt álltam neki annak idején, azt hiszem.

És, ha szerencsém van, összesen harminc oldalban képesek leszünk elmondani-elmutogatni egy történetet, ami miatt érdemes volt elkezdeni.

Furcsa dolgokkal kábítom magam így estefelé.

Mai eredményünk:

Induiamael (ejtsd: Indujjámáel), a számítástechnika ördöge.

Tudom, gyenge, de ma jobbra nem telik. Elvileg szerdán megyek el szabadságra, de végül is, a fasz se tudja, mi lesz itt addig. Akkor talán arra is lesz időm, hogy szintre hozzam magam azokkal a dolgokkal, amiket embereknek megígértem. Égnie kellene a pofámnak, de most ahhoz is fáradt vagyok.

A gázvezetékekben még van nyomás, így arra is van esély, hogy holnap reggel még zuhanyozni is fogok tudni. Azután viszont, hogy ez - mármint a nyomás - megszűnik, ki kell találnom valamit arra, hogy szüleimhez is eljussak, ahol megmoshatom a szennyes testemet, meg gép elé is kerüljek. Alighanem az lesz, hogy tíz óra tájt megindulok haza, végigszüttyögök a városon, aztán ott alszom, hogy reggel keresztülverekedjem magam a csúcsforgalmon.

Micsoda kilátások. Jobb, mint egy köztéri bitófa, komolyan.

"Aah, comrade. You're alive. Good. Good for you."

Heeej, mit találtam. I'm strong in the Google-fu, aren't I?

Fotóalbum, tele referenciákkal.

Ja, jut eszembe, Sin City. Mert én is csak most néztem meg, kedden. Gondoltam, lecsengett már, de hát jó dolog a nyomdokvíz, mert kevesebbet kell ficánkolni.

Hát igen, bennem még több maradt a hormontúltengéses ifjútinédzserből, mert kimondottan bírtam a filmet. Célközönséges vagyok. Ettől függetlenül meg tudom érteni, hogy valakinek nem jött be.

Paszulykaró: - Hát nem olyan ez a Marv, mint a Hálózat-karakterem, Portnoy?
Kötéltáncos: - De, kicsit tényleg olyan. De Marv sokkal kedvelhetőbb...

("Mi az, hogy a sírjára teszi a fejünket? Hát van sírja egyáltalán? ...azt sem tudják, hol a teste! Tudniillik feloldottam savban.")

Szóval egynek jó volt, nagyon jó. Minden eltúlzott, erős kontrasztokkal - tényleg képregényből szökött a világ, és minden technikai trükk ennek játszott alá. Például ekkora pofonok a világon nincsenek, vagy ha mégis, azt egy daru adja egy óvatlan építőmunkásnak, aki ettől annak rendje és módja szerint kásává is válik. Az emberek nem beszélnek nyílvesszővel átlőtt gerinccel, de a Sin Citynek elnézem.

Szándékosan egyszerű. A fülén csorog ki a tesztoszteron. Némiképp ostoba. Itt a férfiak nem az intellektusukkal, a nők nem a romantikus vénájukkal hódítanak, és az ép elme nagyobb luxus, mint az Orient Expresszen.

Ja, az is igaz, hogy erőltetettek a belső monológok, nem is csak egy helyen. De az én esetemben működött a varázslat, és figyelmen kívül hagytam. (Ott azért már repedezett az illúzióbuborék fala, amikor az elálló fülű fotelszökevény, az Olympos naranccsal keresztezett szado-mazo Gollam megjelent és megpróbált félelmetesnek látszani. Végül rámentem pár szöggel és deszkával, és összetákoltam a hangulatot megint.)

Azért szeretem a Sin City világát, mert annyira jó visszatérni belőle, az idegesítő, hétköznapi, ámde statisztikailag jóval biztonságosabb normál Földre.

Nah, megyek vissza okosságokat pötyögni.

Azért valahol félelmetes, és ugyanakkor bámulatos, mennyire természetesnek veszem a hírek áramlását, hogy az információ, amit keresek, azonnal ott terem. Furcsa, hogy nem tűnik fel, hogy egy egyesült államokbéli hírügynökség azonnali frissítésű oldaláról tudom meg, mi történt Londonban. Ezalatt a BBC honlapja pár percre lerohadt a terheléstől.

Lapzártáig nem derült ki a robbanások pontos oka. Az eredeti híradások a metró energiaellátásáért felelős alkatrészek csoportos elszállásáról szóltak, azonban időközben kiderült, hogy - legalább - egy kétszintes buszon is robbanás történt. A BBC beszámolója szerint azok emberek, akik közvetlenül nem voltak érintettek az eseményekben, inkább aggódnak vagy ingerültek a fennakadás miatt, semmint hogy pánikba estek volna. Van azonban egy olyan érzésem, hogy ha más nem is, a londoniak biztonságérzete meg fogja sínyleni az incidenst.

Stay tuned.

Na, a mai nappal már tényleg nagyon tele van az összes tököm.

Ja, alapvetően nem szeretem ezt a melót. Erre minden okom meg is van. Ideje lesz lassan szabadságra mennem, mert egyre rosszabbul végződnek a napjaim, és ha ez még sokáig így megy, még őszinte találok lenni, ami stagnáló karrierem végét jelentené a Hivatalban. Ó, nagyon szeretnék húsba vágóan őszinte lenni - lenne is kivel.

Szép, hosszú monológ lenne, mosolyogva adnám elő - pokolba a következményekkel.

Aztán a pénzre gondolok.

Az, hogy munkám és (úgy-ahogy) életem is van, az írói teljesítményem rovására megy. Ha bármelyik nem lenne e kettő közül, az is az írói teljesítményem rovására menne. Megnyugtató.

Főleg, mert most meg rajzolni akarok, holott úgy kijöttem a gyakorlatból, hogy lassan már a ceruzát is fordítva fogom. Yargh.

A belterj.hu kommandósosztaga újabb Megnevezhetetlen Iszonyatot ráncigált elő az elfeledett mélységek ősi sikolyoktól terhes tárnáiból, jadaa, jadaa. Tessék jönni, csak nézzék, csak nézzék, az ép elméjüket dobálják csak nyugodtan a tányérba.

Hihetetlen, kiknek van szavazati joga ebben az országban.

Kellemetlenül sok fénykép készült rólam csütörtökön. Ha ellopták a lelkem, az idővel csak feltűnne. (A távolság jól áll, de láttam már rosszabbat is.)

Ami a szombati játékot illeti, nagy királyság volt, Trollnak külön köszönet a vendégszereplésért. Azért volt pár olyan jelenet, amelyet a művelt angol "downright disturbing"-ként aposztrofálna. Hát hiába na, a szükség nagy úr, az elhatalmasodó őrület és a frissiben szerzett taktikai érzék meg még nagyobb.

Nem idézem egyiket sem, mert még megtalálja a blogot egy zugfirkász, oszt' egy sajtóper sem mossa le rólunk, hogy szociopata, beteg korcsok gyülekezete vagyunk. (Oszt' közben csak a karaktereink, és azok közül sem mind. Csak olyan... hatvan-nyolcvan százalék. Vigasztalja a tudat ezen elképzelt valóság lakóit, hogy önjelölt megmentőik foggal-körömmel ragaszkodnak a küldetésükhöz, ha már az alapvető társadalmi értékekhez nem is.)

Vasárnap születésnapi ünnepség volt, édesanyám volt a szerencsés nyertes. Elvoltunk, bár keveset aludtam, és a fejedelmi ebéd után alapvetően csak heverni tudtam, esetleg bután nézni, ha nagyon összeszedtem magam.

Ma hasonló a helyzet, ezért elkezdtem gyűrni egy kicsit az Adminisztratív Foshalmot. Agy nem kell hozzá, viszont hatékonyan átmozgatja a dühöngésért felelős mirigyeket.

Ilyen szinten berúgni, mint ahogy nekem tegnap sikerült, az Alkoholisták Kis Kézikönyve szerint kizárólag szerelmi csalódás esetén indokolt, de én mindent megteszek, hogy előre ledolgozzam a kvótámat.

Blimey nagy szerencséjére sikerült valamikor észbe kapnom, így nem kellett látnia semmi olyasmit, ami fordított pentagrammát égetett volna a homloklebenyébe. A fejem nem fáj, csak mozogni nincs kedvem és fel van marva a torkom. Belülről.

Valamint nem is voltam szép reggel.

Blargh.

Baaaz, mire megjegyzem, hogy ma nem szombat van, hanem péntek, el is múlik. Az időérzékemet teljesen tarkón lőtte ez a szabadnap, na nem mintha panaszkodnék.

Tegnap az egyik kolléga a párás, fülledt, forró időjárásra a következőképp hivatkozott:

- Ez sörmeleg.

A kifejezést elloptam.

Csapoltam sört, rendes sörcsapból. Hatból kétszer elcsesztem (a harmadik és a negyedik korsó csupa hab lett), a többi kiváló lett. Ennyi előnye azért volt a hivatali összeröffenésnek, amit afféle csapatépítésnek - meg pénzkidobásnak - szánhattak a fejesek. Mások talán jobban érezték magukat. Azok meg, akik nagynehezen rávesznek valami ostoba csapatsportra - azért, hogy kilegyen a létszám -, azt' meg rinyálnak, ha nem megy, igen erősen szívjanak rastafrizurát egy sündisznóra a szájukkal.

(Láttam élő minisztert, jaj de jó nekem. Az illető ügyes szónok, érthetően, jól strukturált mondatokban beszél, de a kelleténél gyakrabban alkalmaz nyelvi paneleket.)

De amúgy nem volt akkora gáz. Mindegy. Weiter geht's!

Megy ez még lejjebb is.

Hogy hogyan, azt nem tudom, de nem is akarom kipróbálni. Fura pletykák terjengenek a Hivatalban, akár a lejárt szavatosságú gorgonzola virgonc szagmolekulái. Holnap kiderül a lepel, és lehull az igazság.

Hivatali párbeszédek #25:
Srakker: - Ááá, de kurvára nincs semmi kedvem ezekhez a tökorrú munkalapokhoz!
Misztörendőzán: - Halaszd el ebéd utánra.
Srakker: - El is fogom. Mondjuk jövő hét szerdára.

A karmikus bosszú persze azonnal lesújtott: kiderült, hogy probléma van a gázvezetékkel, ezért konzervatív becslés szerint a munka megkezdésétől számított három hétig nem lesz földgáz a lakásban. Sőt, az egész házban. Ott sem, ahol elvileg lennie kéne. (Ez jelentős javulás a zártláncú kontyoskommunikátor információihoz képest, mert az ő adó-vevője három hónapra torzította ugyanezt. Pánikkeltő. Megérdemelné, hogy napközben borzokat pörgessünk jól kierősítve, amikor nem vagyunk itthon.) Majd szerválunk egy rezsót remélhetőleg, így csak az a telibevert villanyszámla fogja lelökdösni a mélyrepülő angyalkákat a felhőikről, ha nem kapaszkodnak elég elszántan. De legalább nem jelentünk majd közegészségügyi problémát.

Nah. Megyek aludni. Elég leszen. Csihadok már. Nah.

Iter-ráció. Iteráció. Tovább iterálhatatlan. (Citera? Neeem.)

Azért sejtettük, hogy az öreg EU jó még a kompromisszumokban. És mint ilyen, természetes tehetsége van olyan dolgok egybeédesgetéséhez, amelyek amúgy egyáltalán nem kívánnak egy helyütt maradni.

Na most már csak az kéne, hogy én... de nem, nem, ott még láthatólag nem tart a tudomány.

Punnyadt egy tócsa vagyok én, kérem, erre megint mozgásra kényszerítettek. Teremfoci, meg kosárlabda. Lehet, hogy ezt heti egyszer még tudnám is csinálni, de a helyzet az, hogy holnapután megint kell. "Na, ott kell kimenni." (A térdem roppant egyet, de nem esett szét. Én mindenesetre megijedtem. Ha ezek miatt a pöcsmagok miatt lesérülök, a saját letépett lábammal fogom őket agyonverni, és obszcén mintákat vések a homlokukba a csonkkal. Aztán, aztán durván meg fogom őket alázni.)

(Kitesztelem a képfeltöltési funkciót)

Ez az egyik kritikám főszereplője volt, igen, egy MP-40-es. Kezdő fegyvermeleg vagyok, de az alapelvekkel úgy-ahogy tisztába jöttem mostanra. Ez azért is jó, mert kevésbé fogok így mellélőni, ha-ha. Szóval igen, szerkesztőségi összeröffenés volt. A fejlődés egyelőre ígéretes, ha a lelkesedés kitart, az összeszokás és az elkerülhetetlen szelektálódás után ebből a bandából egészen ütőképes irodalmi-grafikus halálkommandó válhat. Bár persze nem egy literátori atomvillanás az eddigi produktum, de aki effélét várt - úgy értem, nem csak beszélt róla, hanem komolyan el is várta -, arra még amúgy is ráfér néhány sztratoszférából történő zuhanás. Amit én arcomon kaján vigyorral, ölemben pattogatott kukoricával fogok végigasszisztálni. Remélem, nem volt ilyen, mert nem áll szándékomban megértőnek lenni.

A tegnapi nap egész kellemesen végződött, és beküldtem a jelenlegi projektet is mészárlásra. Ezt sikernek könyvelném el, ha nem kellett volna látnom, mi történt a kolléganő részprojektjével. Elárulhatom, nem járt túl jól.

Emiatt azért aggódom némileg.

Más kérdés, hogy manapság többet adminisztrálok a munkával kapcsolatban, mint amennyit effektíve végzek, de ha a vezetőségnek ez kell, ezt kapja - már annak is tudnék örülni, mondjuk, ha arra lenne időm, hogy a legújabb marhaságokkal teli szabályzatot el tudnám olvasni két projekt között.

* * *

Ja, Újvári úr meg éljen nemi életet egy víziaknával.

Mottónk: "Te... te... te... szerepjátékos!"

A szerepjáték, mint hobbi, nagy nehezen levedlette ifjúkori félreértés-bőrét, amelyet nagyrészt a szenzációéhes bulvárfirkászoknak és a hitbéli hovatartozásukkal közvetetten összefüggő csőlátásban szenvedő prédikátoroknak köszönhetett. Mostanra hosszú, kemény kampánnyal és a hobbi hétköznapivá válásával sikerült elérni, hogy tízből már csak mondjuk három alulképzett szülő keresi elő a sufniból a gázüzemű Mobil Máglya (TM) szettet, ha a szerepjáték szóba kerül. Már kezd ott tartani a köztudat, hogy elfogadja: az efféle kockadobálós szeánszok során sem gyerek, sem háziállat, sem törvény nem sérül - elhiszik mostanra, hogy a fekete kakast még gépszerelési rituálékhoz sem használunk, legfeljebb viccelünk ilyesmivel.

Erre jön Ön, kedves Újvári úr, és sikeresen belerúg a fekvő gyerekbe. Veszi Tomcatet - akinek az elhíresült Mortimer-ügyben a résztvevővel együtt nyújtott teljesítményét látva a politikai korrektséget teljes mértékig szem előtt tartva okádnék legszívesebben a sarokba - és egy laza mozdulattal összeköti a szerepjátékosokkal.

Az RPG-geekek között ugyanis nem kevésbé visszataszító, de társadalmilag mégis jobban tolerálható egyedek találhatók, ha már mindenképp a legalsó réteget akarjuk célba venni. Igen, egy népesebb RPG-s találkozó mindenképp sokkoló élmény - én szerencsére kimondottan szociábilis társulattal tartom a kapcsolatot -, ezért kell vinni sört, meg összefutni az értelmesebb figurákkal a helyszínen, és röhögni a többieken. (De nem érzek ki Önből ekkora mélyszociológusi vénát, ergo tessék nekem bemondásra elhinni, hogy így van. Ha már a többi orbitális ökörséget csont nélkül be tetszett nyelni. Ha az atomtudósok is ennyit kutatnának, mielőtt billentyűzet elé ülnek, akkor a Lajtán innen mindenütt csak radioaktív csavaranyákat lehetne kapni.)

Szóval tessék elhinni, kedves újságíró úr, akkor, amikor az ember egy tudottan és bevallottan kitalált szerepet játszva üti el az időt a barátai társaságában, ennek a csoportnak csak a töredéke fog cigányokról (edited: /romákról, mondom, PC), félrecsúszott tüntetésekről, önmagukat lebőgető politikusokról és faji indíttatásról beszélni - körülbelül ugyanakkora arányban tesznek így, mint az amúgy szavazati joggal felruházott népesség többi része. Az Ön által inszinuált katalitikus vagy gyűjtőhatás nem létezik másutt, mint az Ön túlfejlett, realitásérzékkel nem kellőképpen támogatott, és némiképp elnagyolt fantáziavilágában. Mi is csinálunk olykor hasonlót, de - Önnel ellentétben - ilyenkor nem billentyűzet, hanem asztal közelébe ülünk, és - szintén Önnel ellentétben - azt is tudjuk, mikor hagyjuk abba.

Nah.

És most megyek vissza aktát tologatni.

Kezdem nem sejteni, hogy mi volt az, amit ma álló nap gépeltem. Úgy értem, összefolynak a részletek, nagyon, az elkent pixelek között meg hibalehetőségek tucatjai lurkolnak. Hogy miért alakul mindig így... no de sebaj. Holnap is nap lesz, várhatóan még szarabb, mint a mai. Ez azért is kár, mert a hétvégén kialudtam és feltöltöttem magam - ezek alapján az elvárható minimum lett volna, hogy az így összegyűjtött energia mondjuk szerdáig kitartson.

Ehhez képest már olyannyira a mai gondolkodásom részévé vált a "hátrakúrok mos'má'" életérzés, hogy indulat alig-alig kapcsolódik hozzá, olyasféle reakció ez, mint amikor térden csapnak egy gumikalapáccsal, te meg ösztönből felrúgod a rosszul helyezkedő dokit - és épp csak leheletnyit erősítesz a lábmozdulaton, hogy az óvatlan diplomás is tapasztalatot szerezzen a jövőre.

"Istenem, aki ezt a rendszert tervezte, azt legszívesebben arra ítélném, hogy használnia kelljen."

Ez a nap igazán nagyon kellemes. De tényleg. (Lóóóf.)

Nem fékezünk, senki kedvéért.

Tegnap este egyszerre adtam a koleszterinszintemnek, a vércukromnak, a gamma-GT-mnek, a tüdőmben tanyázó Slimey-nak, az esetlegesen idáig megmaradt jóhíremnek, és a pénztárcámnak. (Kiraktam egy polcra való bocsánatkérést a vitrinbe, aki igényt tart rá, az vegyen magának nyugodtan.)

A szilvapálinkát, amelyet kivégeztünk, Ördögasszony hozta anno, csak én otthon, magányosan nem akartam nekiállni. Az efféle "csoportosan elkövetve" jellegű italpusztításokra viszont mindig akad jelentkező.

A kíméletlenül felborított Trabant, valamint a pajkosan bámuló, festett, lenőtt hajú, negyvenes ablakmosó hölgy története igaz, megerősítem az állítást. A gerincemen végigfutó borzongás politikailag teljesen inkorrekt, viszont zsigeri. (H.R. Zsiger, a híres szobrász/banánfejrajzoló.)

Érdekes, nem is fáj a fejem, csak a vizet fogyasztom lelkesebben a szokottnál.

Lassan majd össze kell kapnom magam, és hazazúznom, megetetni a vakarcsot. Aztán, aztán lehet, hogy aludni fogok.

- Anya, most nem azért, de nincs véletlenül itten egy sötét családi titok, amit szeretnél megosztani velem? - kérdeztem a telefonban, és bánatosan nézegettem a házhoz/hivatalhoz szállított sztrapacska utolsó mementóit, amit éppen a hívás előtt akartam a fejembe tömni.

Nem volt. A helyzet ennél sokkal borzasztóbb. Van egy elszabadult klónom a városban. Nem viccelek. A 17 éves klónomról írtam, az oké. Vele nem lehet összekeverni. Elvégre kölök még.

Na de az milyen már, hogy van egy másolatom ebben a hónaljszagú városban, aki annyira hasonlít rám, hogy a saját anyám összetéveszti velem?

(Aztán meg felhív, hogy miért vagyok akkora prosztó, hogy észre sem veszem. Ott kellett bizonygatnom, hogy nálam fotóstáska volt, meg esernyő, nem pedig aktatáska, mert ma nem volt kedvem cipelni, és különben is, mafaszé mennék munka előtt el egészen az Árpád hídig. Meggyőző voltam, de nem eléggé.)

Az a kis hígvérű tartályszökevény, mibe, hogy amíg én a Hivatalban gürcölök, addig összeszedi az összes nőt, aki a típusomra bukik (nem, baz, nem tippeljük meg, hány ilyen van), lenyúlja a pénzemet, és több időt tölt a trópusokon, mint egy visszavonult bérgyilkos.

Egyszer elkapom, kiflesselem az agyát, gombot varrok a mellbimbójára, és beküldöm magam helyett a Hivatalba.

Mwouhuhahahaha.

(Érdekes. Mi ez a négy lyuk a... és furcsán ismerős ez a terv. Hm. Mindegy. Menni kell melózni. De csak holnap.)

A fent felsoroltak egy része igaz, más része merő spekuláció.

Az lenne a legjobb ügy, ahol nem találkozol az Ügyféllel. De neeem, ez nem így megy. Az elmúlt két hétben ismét végig kellett járnom az országot. Megint végig kellett ülnöm a szeánszokat a kedves Ügyfelekkel, akik alighanem épp annyira aggódtak és épp annyira utáltak, mint amennyire én untam. Mosolyogtunk mindannyian.

Legszívesebben még a kettőskereszt vizet (#víz) is leszedném mindenkiről, akivel munkaügyben találkoznom kell.

No de ennek is vége lesz egyszer.

Ideiglenesen ez van. Butytime kollégát majd megvesztegetem sörrel - meg küldök neki alapanyagot a munkához -, hogy hegessze be az új ficsöröket, addig ez marad.

Meg kő újúni, vagy mi.

- Ha elnyerünk még egy ilyen támogatást - mondta ma az Ügyfél -, azt nem biztos, hogy kibírjuk.

A Rendszer rugalmasságát jelzi, hogy a problémára még azelőtt reagált - és kedvezőbbé tette a hozzájutási feltételeket -, hogy az Ügyfél e rinyája elhangzott volna. Más kérdés, hogy a számláit ettől egy perccel sem fizeti ki előbb, de hát semmi sem tökéletes, neh?

(És láték vala egy Dokumentumot közeledni fehér lovon, kinek neve vala Folyamatba Épített Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés...)

It's soooo fucked up.

Erre a munkára azért kell droidokat alkalmazni a jövőben, mert azok nem éreznek együtt senkivel. Mondtam már, hogy ez a szüttyögős szerves hordváz a kelleténél gyakrabban áll a helyes viselkedés útjába?

Mindegy, a kocka el van vetve, már csak abban reménykedem, hogy ami kikel belőle, azt nem csákánnyal kell majd agyonverni.

Ja, és sutyiban megvolt a tízezredik egyedi látogató, aki egy későn, ámde rendszertelenül frissülő Srakker-féle blogcímoldalt kapott ajándékba, juhé.

Gratulálnánk, ha lenne mihez.

"Te, ha ezt a munkát rendesen tudnánk csinálni, én félnék."
(Ja, alighanem én is. Hallottam már olyan testvérszervezetről, ahol a munkaszerződésben a juttatási oldal része az életbiztosítás és halál esetén az özvegyi nyugdíj. Azért itt még messze nem tartunk.)

Annyi napalm a világon nincs, és soha nem is volt, amit most el ne tudnék költeni az interneten rohangászó szellemi szélárnyékok népnevelésére. Nodemindegy, ezt alighanem a stressz teszi.

Mert persze a Jelentések Könyve csak nem akar hízni - a feladat ezúttal kevés lenne, viszont folyton megzavarnak benne. Ha meg nem zavarnak, hirtelen kurvára nincs kedvem hozzá. Holnap, ha a vidéki túrán szét nem tépnek, és utána még visszatérek a Hivatalba, hazaküldöm magamnak, agyonbikázom magam kávéval, és írok, amíg reszketni tudok. (A határidős stressz kábé annyira a barátom, mint egy rosszarcú, hormonkezelt apáca egy tizenkét collos acél vonalzóval, de motiválni épp annyira tud.)

Kezdek elsimulni agyilag, szóval mára fel is adom a küszködést.

Bring it on.

George Tessini, a '20-as évek legtermészetfelettibb ügyvédje még mindig hasít. Mwahhhahahaha. (Már csak ketten vagyunk az eredeti különítményből, Mr Langdonnal együtt.)

Az EU költségvetésének el nem fogadásáról a következőképpen kívánok megemlékezni: az utolsó, sunnyogó, kisnyugdíjas-erőszakoló politikus férgeknél már csak az alulművelt, befolyásolható, rövidlátó, szédületesen ostoba választóikat rühellem jobban.

Született július negyedikén.

Megjegyez, alkalmaz. (Én barom.) Még van hátra némi idő, de ismerem ám én magam, baz: nem vigyázok, elfelejtem. (Mert már megint meglepetésként ért a felismerés.) Kétszer egymás után azért tényleg kínos lenne.

A LED-ek nagy része zölddel világít, néhányuk még hunyorog - időnként ugrik a csövekben a nyomás -, és feltartóztathatatlanul telik a bitkolbász. A bunker falán ugyan dobolnak a kis idiotizmus-droidok, és az operátor izomláza is alig akar múlni, ennek ellenére elégedett.

Ez az izé szándékosan titokzatoskodik, ja.

Na, most kávéval, szilvapálinkával és endless loopba pakolva üvöltetett Monster Magnet: The Right Stuffal pörgetem magam.

...my nerves are made of steel, my nerves are made of steel, my nerves are made of steel, my nerves are made of steel, my nerves are made of...

Rám is fér. Merthogy tegnap bowlingozni voltunk Butytime-mal (elgyepált, mint oldschool apuka a hülye gyerekét), és mivel jó sokáig ketten játszottunk, temérdek alkalmam volt játékba kerülni. Ma tapasztalt mozgáskultúrámat először egy medvébe oltott zombiéhoz hasonlítottam, azután rájöttem, hogy a bedurrant combizmok miatt kire emlékeztetek.

Igen, C3PO az.

Az este hozadéka még az, hogy négy sör után, elég fáradtan, a retyóból kiugrasztva hajtottam el az USAFIS direktmarketingesét, aki nehezen vágta le, hogy az igen kedvező 169 USD-s ajánlata, amiért benevezhetek egy szarrá bundázott lottószerűségbe, amelynek eredményeképpen akár dolgozhatnék is az USÁ-ban, kábé a havi járandóságom egyötödét jelenti. (Amint ezt megláttam a képernyőmön, megköszöntem szépen a lehetőséget és bezártam a böngészőt.) Ergo ha már ennyire kétségbeesett lennék, inkább mégiscsak ötöslottóra költeném azt a pénzt, ott legalább közvetlenül pénzt látok (és még mindig nagyobb az esélyem, hogy nyerek egy ötöst, mondhatnám).

Szentséges tervezőm.

Más tollával. Ismerjük el, hogy ez itten, idézem: "Jól csak a szemüvegével lát az ember. Ami igazán lényeges, az az inzulinpumpa.", szóval ez még Combfiksz művésznőtől is váratlan. *Srakker ügynök röhög*

Hivatali párbeszédek #23 (archívumból)

Srakker: - Megint viháncolnak odakint a kölkek. Fene essen beléjük.
Misztörendőzán: - Hagyd már el. Azért, mert te végérvényesen elcseszted az életedet (*vigyorog*), még nem kell tönkretenni az övékét.
Srakker: - Arról majd gondoskodnak ők maguk.

Ez csak azért jutott az eszembe, mert német nyelvű nyári iskola lépett működésbe a szomszéd házban. Persze, az jó dolog, ha a drága egy csimoták élvezik a nyarat, és például egy sörrel, napernyő alatt végrehajtott sziesztámat még ha megfeszülnek, sem tudnák megzavarni. Egy olyan munkafázist azonban, amit éppúgy rühellek, mint a többit, képesek szétzilálni.

Tolom magam előtt a melót.

Tegnap az álomfázis során háromszor is arra ébredtem, hogy valami sercent egyet a fejemben.

(Áthúzott a kraft*, vagy csak így jelentkezik nálam a hírneves repülés-élmény?)
Lehetséges ugyan ezek alapján, hogy egy beszivárgó urbánus szobaterminátor vagyok, de ha így van, kellemetlenül szervesre sikerültem, hajlamos vagyok a túlhevülésre, ráadásul elmulasztottak rendesen felpeccselni.

(Ha ez sokáig így megy, lecsattintom beépített plazmakutyát**, és mészárolni kezdek. Azt' lesz kernel pánik. Csak találjam meg hozzá az illesztőprogramot.)

Azért nagyon, nagyon jó hírek is jelentkeznek itt időnként. Hwuáháháh.

* fene az asszociációs központomba. Eszembe jutott a második világháborús környezetbe telepített ugribugri szilikonbánya, Fräulein Lara Kraft.

**a plazmakutya Blimey találmánya. Tudomásom szerint az ismétlő rendszerű plazmafegyverek megnevezésére használatos kifejezés.

- Nem volt elég hangos a tetszésnyilvánítás, ezért most visszatérünk a helyszíni nyüzsgés fázisához - mennydörögte a Hivatal.

És van egy olyan érzésem, hogy ha egzisztenciális kérdések nem lennének a világon, néhány kolléga a kényszeredett mosolygás helyett a Drága Arany Középvezető Bal Kézzel, Parasztlengővel Izomból Beterítése útját választotta volna, és igazi gumininnyához illő lelkesedéssel addig ismétli ezt a nehezen elsajátítható mozdulatsort, amíg a titkári szobát egyszerűbb nem lesz újrafesteni, mint kitakarítani.

Drága Arany Középvezető: - Na, hát látom, hogy nem figyeltetek oda a névjegykártyánál, és hibás a fejléc. Egy évig nem kaptok újat.
Srakker: - Ha három évig kibírtam, talán ezután is menni fog.

Drága Arany Középvezető úgy tett, mint aki ezt nem hallotta meg.

Mintha a névjegykártya legalábbis egy szolgálati Volvo lenne.

Én, mivel a győri rohamkörút során megvilágosodtam - és mintegy mellékesen eldöntöttem, hogy nem hagyom magam munkára kényszeríteni -, hátradőltem, és ha lett volna a közelben popcorn, tuti két pofára tömtem volna a fejembe. És adagoltam volna a lőszert, ha erre bármelyik kolléga megkér.

Szóval szép napok ezek.

Kereskedelmi rádió öt órás híradója: "Sikerült megállítani a hernyóinváziót. A falánk rágcsálók..." Ezután sípolást hallottam, és egy kicsit elhomályosult a látásom, míg a kollégák újrarendezték a valóság szövedékét, hogy eltávozhasson a lokális túlnyomás, de a baj már megtörtént. A következő kötelező vizsgálaton várhatóan újabb hasznos agytömeg-csökkenést fognak regisztrálni a műszerek.

Nehéz meló ez, és az ember időnként azon kapja magát, hogy másodlagos veszteséggé vált.

"Az ügynök szívéhez a mellkasán át vezet az út."

Ma extra játékalkalom volt. Paszulykaró ugyanis ("lángeszű Őrzőnk") váratlanul mégiscsak ráért. Kurta volt, de izgalmas.

Kicsit kellemetlen, amikor az idők során az ember szívéhez közel kerül egy eldobhatóra tervezett karakter. Túl sok szivárog át belőlem, túl sok lesz hirtelen az emlék, túl sok az éppen-hogy-megúszott szituáció, túl sok a közös poén.

Megszelídítettem egy karaktert, és tudom, hogy el fogom veszíteni a végén.

(Ez a Chtulhu-játékok beteges szépsége, és itt lapul benne a hősiesség. Az a tudat, amikor nem egy tucatkarakter, hanem a te karaktered - egy elképzelt valaki, aki idővel azért fontossá válik a számodra - kockáztatja fizikai és szellemi épségét olyasvalakikért, akik, ha nyomorékként vagy őrültként látják, utána sem köpnének.)

Na, hagyjuk ezt, ez a pátosz megöl.

Olyan szinten kurvára megfájdult a fejem, hogy komolyan kételkedem abban, hogy bármiféle értelmes dolog képes ma kiesni belőle. Szerintem a kreatív gondolataimat éppen most csipkedik cafatokká laposfogóval a többiek. (Nem tudom, hogy a kreatív gondolatoknak van-e mellbimbójuk, de ha van, akkor azzal kezdik.)

Áuá.

Megpróbálok a fejembe dönteni egy kávét, hátha az segít. Jó lenne, mert ma estére kész anyagot ígértem.

A mai napnak voltak határozottan vicces fordulatai. Az egyik az Misztörendőzán javaslata volt, amikor megemlítettem neki, hogy az alsó szomszéd csak azért állt ki az ajtóba hét negyvenkor (rábaszott volna, ha mondjuk alszom kilencig, mint azt az időjárás indokolta volna), hogy figyelmeztessen: bemószerol a főbérlőnél, ha továbbra is ötkor merészel zuhanyozni valaki nálunk. (Én speciel fél hétkor kelek általában, és a szomszéd szobában nem ébredek fel arra, hogy Blimey megtisztítja a hab testét.) Misztörendőzán hallván a történtekről, javasolta, hogy a legközelebbi hasonló alkalommal mondjam azt az illető, korosodó hölgynek, hogy "Hölgyem, ön pedig túl hangosan maszturbál." ("Maga egy állat", hívtam fel kollégám figyelmét a nyilvánvalóra.)

A másik a Túró Rudi feketelistára tétele volt.

Ezek után már senki nem foghatja vissza a Túró Rudi-maffia terjedését. Nagy lóden hűtőkabátokkal mászkáló dílerek fognak sündörögni az iskolák mellett, két razzia között terítik a cuccot, a gátlástalanabbak kakaós csigával és vaníliás karikával kereskednek... erkölcsüket vesztett büfésnénik a pult alól, az üzletszerű gyerekrontók megkövesedett tekintetével, arcbőrre fagyott, visszataszító vigyorral - és kétszáz százalékos haszonkulccsal - adják majd át a tiltott javakat. Az ORFK létrehozza majd titkos személyazonosságú, halált megvető bátorságukról elhíresült alszervezetét, a Titkos Édességterjesztőket Mészárló Alosztályt, és meglepetésszerű támadásokkal igyekszik majd elejét venni a törvényt nem tisztelő hálózatok ügyködésének. Maffiaháborúk és kisstílű leszámolások követik egymást a különböző nemzetiségekből verbuválódott bűnszövetkezetek között, és mint ilyenkor mindig, az árak ismét az egekbe szöknek majd... egész addig, amíg a kölkök rá nem jönnek, hogy a sarki közértbe még a rettegett maffiózók keze sem ér el, és ki nem rajzanak megvenni három lépéssel odébb. A cuccot.

Hát tetszik érteni? El van ez kúrva, instállom.

I never took offence, I never swore in advance
but I'll break you down with my poison mouth again

Paradise Lost: This cold life

Krízishelyzet elhárítva. Egyelőre úgy tűnik.

Esik az eső, másnapos vagyok, és már írtam egy kommunikációs atomcsapást. Itt van a zsebemben. Már ketyeg. (Bár a kommunikációs atomcsapások olyanok, hogy akarják, hogy elkövetődjenek. Mint az elátkozott kardok, amelyek azt akarják, hogy használják őket, lehetőség szerint végtagok és kiálló alkatrészek lemetélésére. Vorpal nuke, anyone?)

*Srakker ügynök fütyül és elkezdi felépíteni az MVP pajzsot*

Egészen zseniális és kreatív módokon tudom felbaszni az agyam ugyanazon a dolgon. Most döntsem már el: vagy tartsanak ki az illesztékek, vagy fújjunk gőzt minden hegesztési varratnál - ez az időszakonkénti nyomáspróba már lassan nem az én, hanem a karbantartásomért felelős technikusok idegeire megy. Ha ők odavágják a villáskulcsot, akkor tényleg vége a világnak, tehát ne, ismétlem, ne hergeljük az önuralom-személyzetet. (Srakker ügynök bezárja a böngészőt)

(Össz-tűűűűűűz!)

...don't write it down.

*Srakker ügynök felvont szemöldökkel néz, keze megszorul a lángszórón, aztán jobbat gondol*

Az internetnek megvan az a szokása, hogy kibaszottul nyilvános, és kibaszottul nem lehet titokban tartani semmit. Különösen más internet-felhasználók előtt. Jé.

"Joint venture: nemzetközi marihuána-csempész szervezet."

Ez most itt elhangzott az irodában. Ilyenkor elgondolkodom, hogy mehettem volna péknek is, mondjuk.

Tán majd a negyedik verzió megáll a lábán. De egyre jobb lesz. Az alkotás folyamata kicsit eltért a bevett eljárásrendtől, de a végeredményen, megítélésem szerint, hosszú távon sem lesz szégyellnivalóm.

És mert gyakorlott menekülőpatkányként sokféle hajót láttam már - és az esetek többségében én voltam a tengeri apokalipszis egyik szimbóluma, jelezvén, hogy most már tényleg menni kell -, tapasztalatból állíthatom, hogy ha netán ez a hajó süllyedésnek indul, én már több mindennel távozom, mint amivel jöttem, így nekem már mostantól megérte felszállni. Reméljük, hogy ezt a mérleget legkorábban évek múlva, elégedetten, a bánat szikrája nélkül engedtetik majd megvonnom.

Én legalábbis élvezném.

Az alváshiány kerülendő állapot az én esetemben, úgy látszik. A folyamatosan támadó baromságok áradata kezd a francia iskoláslány-fázisba kergetni.

Szeretnék már végre egy kicsit úgy hátradőlni, hogy nem kell folyamatosan bőgetni az álcapajzsot, hanem csak úgy, hogy tudom, hogy sem orvtámadó akta, sem újabb határidő, sem hasonló baromságok nem fenyegetik a seggem integritását.

És hogy nem kell azon izmozni, hogy ne forduljak ki a saját állkapcsomon.

Sört iszom, hergelem magam és párbeszédeket írok. Sok szerkesztői meló lesz velünk. Ehh.

If I ever see that damn drawing board, I'll chop it into firewood.

Aztán legéppuskázom. Aztán felgyújtom. Aztán leöntöm savval. Aztán Progressz teherűrhajóra rakom, és fellövetem az ISS-re. És ezzel még nem végeztünk.

A mai nap gyöngyszemei:

Gótügynök: - Payday! PAYDAY! - üvöltötte a bérszámfejtő a mikrofonjába, mielőtt elsöpörte volna az iratok áradata.
Srakker: - "I hear invoices in my head" - ez egy gyakori mondat a bürokraták szanatóriumában.

Aztán ne lepődjetek meg, ha hasonló mondatok furcsa helyekre keverednek. Ez már csak az efféle mondatok szokása.

Volt anno egy magyar posztmodern, akinek volt valami ilyesmi mondása, hogyaszongya: "A civilizáció hibrid patkány. A világ minden mérge sem képes elpusztítani." Hajlok arra, hogy azt mondjam, igaza van.

(Ez a mém lehet, hogy torzult kicsit. Kérjük, kezeljék óvatosan, és lehetőség esetén keressék meg az eredetit.)

A mostani Chtulhu nagyon jól sikerült. Kis odafigyeléssel megy ez.

Azért megvan annak a bája, amikor kábé százszoros túlerő elől bujkálsz négy tettestársaddal együtt egy barlangban, ahol rajtatok kívül mindenki úgy lát a sötétben, mintha nappal lenne. Az a tudat is kevés megnyugvást ad, hogy a két üldöző csapat legalább annyira utálja egymást, mint titeket, és ha teheti, ki is nyírja a másikat - elvégre, ha titeket meglátnak, rajtatok kezdik az odakint megkezdett mókát.

Jogos káröröm ide vagy oda, a végén kifordult a kezünkből a popcorn.

Mint azt a fenti kísérlet mutatja, túl sok maradt bennünk az emberből.

"Otthonról hazafelé menet beugrom."

Heh.

Megbeszélés elmarad, helyette, akárhogy alakuljon is, jóval kevésbé leszek szakmai.
Yes, comrade, I'm alive. Good. Good for me.

A Plusssz Kohósalak (munkanevén: Forte) pezsgőtablettát csak abban az a valószínűtlen esetben ajánlom emberi fogyasztásra, ha nevezett fogyasztót nem zavarja, hogy izzadáskor a régi Chio burgonyaszirmok nyitásakor tapasztalható átható vegyszerszag köszön vissza higiéniás szokásoktól függetlenül; valamint, ha ezzel párhuzamosan az sem hatja meg, ha a Mesterséges (R) Rettenetes (TM) narancsfélékből összekotyvasztott aromaterápiája egy targonca minden bájával tolat át az ízlelőbimbóin. A pohár alján felhalmozódó, ingerülten püffögő kohósalak - melyről a termék a nevét nyerte - a korábbi változatokkal szemben már nem ülepszik ki a pohár peremére, így kellően óvatos ivási technika esetén megelőzhető a feltoluló hányinger. Szerintem halál megéri.

Ma a változatosság kedvéért megint kreatív megbeszélés, utána akármi is lehet. Már feltéve, hogy még tíz előtt végzünk.

Ma nincs post. Ez nem az. Ha te mégis így gondoltad, az a te dolgod, de tájékoztatlak, hogy tévedésben élsz. Ez itt, amit látsz, a post hiányának magyarázata. Az időjárásváltozások és a kialvatlanság sajnos kihozzák belőlem az antiszociális állatot. És ilyenkor örülök, ha öt percig sikerül egyben tartanom a gondolataimat.

Most ez megy körbe (igen, megtaláltam az NFS:U - OST könyvtárat a merevlemezen, és a régi szép billentyűzettotojgatós idők emlékére bepakoltam).

Just like seventies goofballs
He’s waiting on last calls
Well listen to Method Man
Cause if you leave him the last line
Don’t leave him the brown kind
Born just a little to slow (x2)

Just a little too
Oh your lights are burning too
Just a little too
Oh just a little too

Cause if he picks up the wrong kind
You’ll know you'll be turning blind
Gun at your head
Lay him down just the wrong way
You know that he’s turning gray
Born just a little to slow

Oh your lights are burning too, burning too, burning to slow
Oh your lights are burning too, just a little too
Just a little too (x2)

Your lights are burning too
Just a little too
Oh your lights are burning too
Just a little to slow.

Cause if you leave him the last line
Don’t leave him the brown kind
Well listen to Method Man

So if you’re leavin' him callin'
You know you’ll be fallin'
Lights are burning low
Your stars are burnin' gold
Lights are burning low.
Your stars are burnin' gold

Born just a little too...

The Crystal Method - Born too slow

Szerencsére nincs a közelben senki, vagy már nagyon csúúúnyán elbántak volna velem. (Mondjuk felveszik, és visszajátsszák, ahogy danászom, de ez tényleg túlzás lenne.)
* * *

Nálam a billentyűzeteknek is története van. Nem túl izgalmas története, de olykor kevéssel kell beérni. (Ne mondd, hogy nem szóltam.) Szóval visszaemlékeztem én pár évvel ezelőtt, hogy egyszer volt idő, amikor a számítástechnika olyan fejletlen volt, hogy a művelt Nyugaton is megérte ilyesféle perifériákat gyártani alkalomadtán. Ma olcsó tömegcikk. Akkor drága tömegcikk volt. (Bizony, a klaviatúra-gyártás nem őshonos Tajvanon, nehéz is ezt elmagyarázni a fiatalabb generációk tagjainak *Srakker ügynök sóhajt és elrendezgeti az államköszvényt az ujjain*.) Naszóval, egyszer hírét vettem, hogy van a Hubay tér környékén egy számítógép-bontó, ahol lehet effélét kapni.

Én alapvetően az olyan típusú gépkonstrukciós elvek híve vagyok, amelyek eredményeképp lehetővé válik, hogy megfelelő felindultság esetén ugrálhassak az adott berendezésen, anélkül, hogy az ezt különösebben megsínylené.

Így esett, hogy 8.000,-Ft-ot adtam egy olyan billenytűzetért, amin még Windows gomb sincs. Bizony, ez egy ultrafapad 101 gombos. IBM logóval meg toll- és ceruzatartó vájattal abból az időből, amikor még számított az ilyesmi. Kibaszottul nem ergonomikus. Valamint tele van ujjnyomokkal. (Tisztességes emberek bottal sem biztos, hogy hozzányúlnának, még én magam is elbizonytalanodom néha.) És német nyelvűek rajta a gombfeliratok. Viszont lehet rajta ugrálni, elvileg. És úgy kattog, ahogy egy magára valamit is adó klaviatúrának kell, ami akkor különösen hasznos, ha valaki aludni akar a közelemben, mert így biztos hallani fogja, meddig dolgozom. Ebben ugyanis van anyag - nem véletlen, hogy ritkán veszem ölbe.

A 8.000,-Ft-ért járt volna egy 286-os gép is, meg igazán ősi pormacskapopulációk, de azért már nem mentem vissza. A nagyméretű, felesleges baszokkal amúgy is tele van a padlás, és tényleg.

Szóval most ezzel pattogtatok.

* * *
És közben eljutottam az FC Kahuna - Glitterball-ig. De lassanként el kell mennem, mert vár a sör. (Valójában dolgozni fogok.)

Nah. Hát persze, hogy véletlenül sem hagyják, hogy befejezzem azt a feladatot, aminek nekiálltam. Ez már csak a Hivatalok természetéhez tartozik.

Amúgy nem is sikerült rosszul ez a nap - de még nem bontok pezsgőt, elvégre épp elég idő van még hátra belőle.

Mai gyakorlatunk: vessük össze ezt ezzel.

Nem kötelező, csak lehet. Fogyni senki nem fog, én is hiába próbáltam.

Mai körkérdésünk: "How would you tame a zombie?"

Most elképzeltem.
"Uuuuuhnnn." ("Felelős vagy azért, amit megszelídítettél.")
*schlak-SCHLAK-BAOUW* ("Igen. Mintha mondtam volna, te rothatag állat, hogy nem eszel meg senkit, nem?")

És még legalább hat óra hátra van a munkaidőmből. Ez egy kimondottan érdekes nap lesz, ha el nem kúrja valami.

A mai nap elég sajátos darab: odakint dúl valami izé (amit jobb híján most nevezzünk időjárásnak), gázszag van a fejemben, valaki eltörte a jobb fülemben a csatlakozót, így az most kontakthibás, viszont kaptam pénzt.

Tegnap kihúztam, de nem tudok ellenállni a mentális tömegpusztítás lehetőségének, valamint méltóvá akarok válni a "népszerűség ribanca vagyok" feliratú szolgálati pólóra, így mégiscsak közzéteszem.

8 brit = 1 Brájt.

Jól van, lőjetek csak le nyugodtan.

Várok, várok, várok.
a) Ha eljön, jó.
b) Ha nem jön el, nem jó.

Egyszerű összefüggések vezérlik az életem. Legalább nem erőltet meg az elemzés.

Hivatali párbeszédek #22

– Amúgy valami közvéleménykutatásban olvastam, hogy 10% azért akart nemmel szavazni, mert elégedetlen volt a tízes bővítéssel.
– Hát akarta a bánat a tízes bővítést, mi előbb akartunk csatlakozni.
– Mondjuk, ennek már tényleg semmi köze nincs az Alkotmány kérdéséhez. Ezzel az erővel az Énekesmadarakat Védők Szövetsége is csatlakozhatott volna a „Nem” párthoz, mondván, hogy azért kell nemmel szavazni, mert azok a mocsok lengyelek a szociális dömpingjükkel veszélyeztetik az énekesmadár-populációt.
– Miért veszélyeztetnék?
– Mert a lengyelek megeszik az énekesmadarakat.
– Azok nem az olaszok?
– Az most mindegy! A lengyelek is fognak, ha már egyszer itt vannak!

(Hivatalunk dolgozói egyetlen lengyel állampolgárt sem kívántak megsérteni. Francia állampolgárt annál többet.)

A jobboldali Le Figaro szerint "a franciák tudatára ébredtek igazi hatalmuknak, hogy megváltoztassák az európai építés irányát, és orientálják választásuk által 450 millió európai sorsát". Forrás: NOL

"De abban az esetben, ha nemmel szavazván úgy tesznek, mint akik választásuk által 450 millió ember sorsát orientálják újra, azt kockáztatják, hogy az európai történelem egy része nélkülük halad tovább." Forrás: Le Figaro

No comment, bazmeg, no comment.

Még szerencse, hogy a többi orgánum leheletnyivel értelmesebben kezelte a kérdést. De azért gondolatban küldöm már az anthraxos szögbombát a Le Figaro szerkesztőségébe. (Update: a NOL szerkesztőségébe előbb, a Le Figaro derékszögbombázása határozatlan ideig elhalasztva.)

Ahogy mondtam: aki Brüsszelt hibáztatja, az esetleg elgondolkodhatna azon is, hogy az EU reformjainak legnagyobb fékei a nemzetállamok - és azok kormányai -, amelyek a következő szavazásra gondolva még akkor is halálra erőszakolnák az éppen aktuális reformtervezetet, ha az közvetlenül megteremtené a Brüsszel-Kánaán szuperexpresszt.

Az EU-nak alapvetően pár jó PR-osra lenne szüksége. Az EU egy félreértett izé, amely ugyan nem tökéletes, de a céljának hellyel-közzel megfelel - mégis, annyi félreértés és ostoba babona veszi körül, hogy az ember már várná az első autodafékat.

Sok barom, bazmeg, és mind beszél. (És én is.)

Fuck y'all. Fuck y'all, short-sighted fuckheaps..

Ha nektek a jelenlegi helyzet megfelel... remélem, a következő alkotmánytervezetet a lettek fogják írni (semmi sértőt nem gondolok a lettekről), mert akkor talán működni fog. Mert, ahogy elnézem, egy francia munkája titeket nem hat meg.

Na, már várom a hazai szenny fröcsögését. (Hol a géppuskám?)

Az EU Alkotmány szövegét macerás megérteni. A tartalmával viszont semmi gond. Semmi olyan gond, amit adott esetben hazai jogszabály módosításával (pl. EU Alkotmány és a török csatlakozás vs. francia alkotmánymódosítás) ne lehetett volna orvosolni.

Mindennek a kilencven százaléka szenny. Ezeknek is.

Figyeljük meg a tervezett szabályozás embereket totálisan hülyének néző, sokoldalú ostobaságát.

Merugye. Először is ott van az, hogy attól, hogy hegyes kés van a lakásban, a legtöbb törvénytisztelő brit állampolgár mégsem ezzel ad hangsúlyt szavainak, tecciktudni, hiszen a civilizált viselkedés arra sem nagyobb hiánycikk, mint bárhol másutt Nuygat-Európában.

Másrészt meg, miért nem tetszik annyi talpraesettséget feltételezni az állampolgárokról, hogy agyeldurranás esetén - hegyes kés híján - nem ismerik fel a veszedelmes fegyvert az ott heverő babakocsiban, virágkaróban, szöges lécben? Tiltsuk be ezeket is?

Haaajráááá.

Haladásunk töretlen, szellemünk szilárd. (Azért van abban valami borzongató, hogy egy, már idestova két éve dédelgetett garázsprojekt a szemed láttára vált át valami komolyabba. Kíváncsi vagyok, nagyon kíváncsi.)

Más.

Alapelv: a vezetők 90%-át alkalmatlansági alapon válogatják. Nekünk jutott az elitek elitje. (Értsd, ahogy akarod.)

Amúgy megvagyok.

A tegnapi megbeszélés eredménye felemás. Nehezebb lesz ez, mint reméltem. Mindegy, ha a mi szekciónk teszi a dolgát, és időre végzünk, jó minőségben, a magam részéről magasról baszok a többibe. Hogy miért?

Mert a világmegváltókat kurva rosszul fizetik, azért.

Ma lesz még egy kör, attól többet remélek. De nem vagyok jó passzban.

Muszáj igyak egy kávét, mert kifordul a kezemből a láncfűrész. A morálom mélyponton, ideje már, hogy befussak bazmeg, különben érzelmi roncsként végzem.

Hagymázas álmok, mi?

Következő részünkben EU-fikázás is lesz, csak az egyenlő elbánás jegyében. Egyelőre kutatok.

Már ha meg nem unom addig a témát.

A zombi hópelyhek hazatérnek. Kevésbé költőien: virágzik az a kurva nyárfa. Eddig sok-kevésre vezetek: csak egyszer kezdett viszketni a szemem.

Nem, nem az EU a legnagyobb találmány a szeletelt kenyér óta. Kurvára nem tökéletes. De egy jobban működő és kiterjedtebb EU messze jobb alternatíva, mintha (legjobb esetben is csak) regionális középhatalmak által uralt mocsár lenne Európa.

A nemzetállam koncepcióját szerintem már amúgy is tarkón kellett volna verni péklapáttal, de gondolom, ezzel a nézetemmel nem leszek túl népszerű.

Hmmm... a hülyeség körülölel, leápol és betakar. Ha vogon lennék, élvezném. Minden pillanatban valami fasság, amin felhúzhatom magam, már ha akarom. A kedvencem jelenleg az EU-alkotmány, és a BBC híradásai alatt-mellett található ordas, bugyborgó, szentségtelen ökörségáradat, amely netképes EU-állampolgártársaink billentyűzetéből árad, és úgy nyaldossa körbe ép elmém tartóvázait, akár ikszlábú japán iskoláslány lábait a műfajban előírt perverz csápköteg. Hihetetlen bazmeg.

Mi a rókát hisznek ezek? Hogy valahol a távoli, ködös Brüsszelben, ahol soha nem süt a nap és mindig a Mennyek aljáig érnek a felhők, óriás világpusztító gépe árnyékában ott vihog a hosszúköpenyes Dr. Euró, és kezét dörzsölgetve sikítozza, hogy
"Igen, igen, be fogom darálni az elméjüket, elveszem az identitásukat, a pénzüket, igen, és aztán, ha ez meglesz, integrálni fogom a kínai piacot is itt a sarkon?" Tán nem ártana figyelembe venni, hogy nincs olyan, hogy Brüsszelország, nincs olyan, hogy bizottsági állampolgár. Nem ártana, ha feltűnne, hogy a "demokrácia-deficit", amit annyira szívesen citálnak...

intermezzo

demokrácia-deficit: Az EU-val szemben támasztott aggodalmak egyike: az Európai Parlament nem rendelkezik olyan széles körű jogosítványokkal a közös intézmények (a Tanács és a Bizottság) ellenőrzésére, mint a nemzeti parlamentek a saját kormányuk fölött. Az uniós állampolgárok képviselete csak többszörösen közvetetten biztosított, a döntések meghozatalában a kinevezett bürokraták vesznek részt.

/intermezzo

...egyrészt komolyan csökkent az utóbbi időben, lásd még a Bizottság megválasztásáról és leváltásáról szóló eljárásokat - és még várható a Parlament hatáskörének további kiterjesztése -, másrészt a nemzetállam hataloméhes szarszopóit kéne tán rávenni (az Európai Tanácsban szüttyögő fertelmekre gondolok elsősorban), hogy ugyan engedjenek már egy kicsit nagyobb kontrollt maguk felett - sok sikert ehhez -, és nem az EU-ra mutogatni, hogy miért képtelen ezt elérni. Barmok.

Azt hiszik ezek a szerencsétlenek, hogy azért nem megy a gazdaság, mert van EU? Tán csak nem azért nem megy mondjuk Franciaország szekere, mert egyszerre akarnak fejlődő gazdaságot, magas munkabéreket és strikt bevándorlási politikát? (Ez a három kívánalom egy szentségtelen gruppenszexet alkot, nevezetesen hárman kölcsönösen halálra erőszakolják egymást.)

Az a helyzet, drága xenofób cuncikáim, hogy akkor, ha
- azt várjátok, hogy állampapa biztosítsa számotokra a helyet,
- miközben nem akartok dolgozni,
- és el akarjátok marni azt, aki kevesebbért is vállalja,
akkor nem az EU-t kell baszogatni, ha nem megy a szekér. Hanem esetleg kicsit lejjebb venni az (EU-s) támogatások után sipákoló szájakat, és olyasmit kéne termelni, amit a változatosság kedvéért el is lehet mondjuk adni.

Aszongyák nekem, hogy nem akarják, hogy a ZŐŐ büszke hazájuk más államtól függjön. Ja. Ha kiemelnék a fejüket a seggmelegből, akkor esetleg feltűnne, hogy jelenleg legalább három államtól függnek, EU-tagállamokat nem számítva. USA, Kína, Japán, mondjuk, de lehet, hogy előkerül még több is, ha jobban belemegyünk. Ha már választanom lehet, baz, akkor inkább választom az arctalan brüsszelitát, mint az arctalan washingtonitát. Regionalista vagyok - ha nincs ilyen szó, mostantól lesz.

Azt mondják nekem, hogy az EU korrupt, óriás bürokrácia. Egyrészt semmivel sem korruptabb, mint a kedves küldő országok kedves, bejáratott demokráciái, másrészt ahhoz képest, hogy már 25 tagország aktuális hisztérikáit kell kezelniük, kurvára nincsenek sokan. A legutóbbi adataim szerint egy közepes német városnak több bürokratája van, mint a Bizottságnak.

És amikor valamelyik belterjes angol nagyokos előhalászta a "bendy banana" érvet, legszívesebben betolattam volna a fórumra egy napalmszállító kamionnal, amire szögbombákat, extra fehérfoszfort és higanytartályokat erősítettek gondos kezek, elláttam volna egy időzítővel, és leparkoltam volna mondjuk a második bejegyzés mellett. És videóra vettem volna, ahogy a lángolva sikítozó nickek kirohannak a mérgező lángtengerből. Hogy utána leöntsem őket savval.

Szóval hihetetlen. IQ-cenzus kéne, mielőtt IP-címet és szavazójogot kapnak ezek az ökrök, komolyan.

Választási mottóm: Contraceptive bomb for the entire planet!

(Azt el kell ismerni, hogy az EU-s intézmények honlapjain keresni iszonyú idegölő és sziszifuszi vállalkozás. És rondák is.)

A frontvonalról jelentik:

Jelentős áttörés, stop. Történelmi alkalom, stop. Még sok ilyet, és igen vidám leszek, stop.

Woooo-muthafuckin-hoooo!

A szertartásról sikerült tegnap lemaradnom, a lakodalmon viszont részt vettem. Igazi ingyenélő featjeim vannak, kérésre adok leckéket is. Tapasztalatom szerint megfelelő mennyiségű sörrel minden elviselhető. (A baráti társaság belvillongásai is.) Igazán nem a szervezőkön múlt, és az idő harminc százalékában egészen királyul éreztem magam. A fennmaradó időt az baszta el, hogy már megint meg akarták mondani, hogyan kellene nekem mulatni.

Ja, és a részegek igazságérzetétől fűtve tájékoztattam egy régi cimborát, hogy a közvélekedéssel ellentétben kurvára nem vagyok tökéletes. Ez, úgy tűnt, meglepte. Revelációk, olcsón, tőlem.

Ma rettentően másnapos voltam, és egész nap a szobámban kattintgattam - Leviathan meg GANTZ -, meg kiittam pár kisebb teljesítőképességű víztornyot. Aztán irány a szülői ház, kaja, pakolás, duma, megint haza. És most, miután ismét előrevergődtem pár métert a Frontline-nal, elmegyek aludni.

Érzem, holnap rémesen fogom utálni a világot. (Viszont megint kaptam két köteg póréhagymát édesanyámtól - én lusta vagyok venni, de imádom -, szóval egy darabig megint extra adag rágó fog fogyni, és csínján fogok bánni a szénsavas dolgokkal délig.)

* * *
A leginstabilabb szálloda: a Nátrium Hyatt.
Már annyi embert bántottam vele, hogy itt az ideje, hogy a neten keresztül is inzultáljam a népeket.

Kérlek, ne bántsatok.

Kijutottam.

Kösz a gyors beavatkozást.

Jó. Ismerjük el, valójában tényleg vicces.

Ez azért így nem rossz. Esküvőre kéne mennem, de Blimey bezárt a lakásba, jól. A helyzet komikumát majd akkor értékelem, amikor a segítőkész ex-Kocsmatöltelék kiszabadított végre.

Ki tudnék jutni, de akkor újra kéne üvegezni az ajtót, és arra most nincs kedvem, szóval zen leszek, és hiába feszít a nikotinhiány és az idegesség, nem bántok semmit.

Nem, hiába nem gyújtottam még rá ma, ki fogom bírni bazmeg, amíg ideér.

Az úgy volt, tanárnéni kérem, hogy kibaszottul elaludtam.

A munkaidőm nyolckor kezdődik, és én nyolckor ébredtem. Fél kilencre már benn voltam. Ami kimaradt: borotválkozás, reggeli, kávé. Elvileg nem történt semmi visszafordíthatatlan, hadd ne mondjam, hogy irreverzibilis.

A szívességnovellát leadtam (nem lett tökéletes, de talán megteszi), a Frontline kipofozásának most esem neki - akárhogy alakuljon is, holnap leadási határidő, még ha amolyan kezdeti is. Muszáj azt a benyomást keltenem, hogy tudom, mihez kezdünk ezzel a hirtelen jött lehetőséggel (és a megírandó oldalak számának növekedésével), főleg, mert így is van. Már csak meg kell írni és meg kell rajzolni. Gyerekjáték.

Megnevezhetetlen dolgok zajlanak a gyomromban. Shoggoth ettem, vagy mi.

Vissza az alapokhoz. A monitoromon jó időre elment az a kiba piros, és nem merem a gyógyító jellegű ultrachiharc kombómmal oldalba verni, mert a szomszédban Blimey alszik. Pedig az meggyógyítja rendszerint.

Picsába, egyáltalán nem vicces mátrixzöldben nézni a világot, inkább idegesítő. (Lehet, hogy mégis leharcművészkedem a monitoromat egy rosszabb pillanatomban.)

Nesztek, álomnapló. Csak egy részlet, amitől most, ébren, nem tudom, hogy borzongjak, vagy hányjak. Csak akkor olvasd el, ha a fenti érzések egyike sem zavar. (Ne mondd, hogy nem szóltam.)

Búvárruhás ügynökünk kezében egy némileg főttrák-színű, matt felületű, hajszárítóra emlékeztető fegyver, amely gombnyomásra a szemcélzással kiválasztott célpontot - mérettől függetlenül - egy hosszú, ízelt izével megragadja, becsévéli, majd ráérősen elkezdi kikaparni az agyát. Még előttem lebeg annak a tesztjelleggel megcsáklyázott pörölyfejű rajzfilmcápának a képe, amelynek képén az éppen szétúszó szövetek között kivillanva boldogfogyasztó-vigyor terül el. Elégedetten ébredtem fél kilenc környékén.

Asszem, akármit is szedek, abbahagyom.

Asszem, találtam nektek egy rettenetes goody-t.

"It's actually a little disturbing to think that my life now includes a little Japanese girl who will randomly teleport into a place, yell "breasts!" at me, then teleport out as quickly as she came."

Share and enjoy.

Hogy hogyan jutottam el ide, ne kérdezzétek. Azt hiszem, eltévedtem, aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy huszonharmadik szintű vagyok.

Aszongya nekem a horoszkópom, mer' kínomban már ilyesmit nézek abban a negyed órában, ami indulásig hátravan - ahelyett, hogy borotválkoznék -, hogy: "Sokat rágódik a közelmúlt eseményein. Ma rájön, hogy hol tévedett. Igyekezzen túltenni magát a történteken. A tanulságok révén korrigálhatja lépéseit."

De hát ha az a baj, hogy nem tanulok a hibáimból, akkor mégis mafasz?! (Amúgy tényleg könnyen túlteszem magam a történteken. Azért is nem tanulok. Végzetes kivétel történt, mint túlbuzgó szervkereskedők támadása esetén az aluljáróban.)

Ja, amúgy Beastie Boys - Sabotage-t hallgatok, mert az megnyugtat.

I can’t stand it I know you planned it
I’m gonna set it straight, this watergate
I can’t stand rocking when I’m in here
Because your crystal ball ain’t so crystal clear
So while you sit back and wonder why
I got this fucking thorn in my side
Oh my, it’s a mirage
I’m tellin’ y’all it’s sabotage

Elfogyott a kávé is, újat kéne lefőzni. Igazi válságban az életem. (Viszont azt már tudom, hogy bizonyos Ahatiel pontosan ugyanolyan mantyogós, "madarak fostak a számba" világundorral fog felkelni egy napon, amely hamarosan mindenképpen eljön, mint én. Ez azért van, mert szeretem nyomorban felnevelni a szellemi gyermekeimet, hogy később kizsákmányolhassam őket.)

Nyolc perc. Asszem, mégis megborotválkozom. Vagy kávét főzök.

13:01-kor ébredtem. Kezdetnek megteszi. Most kávézni fogok. Persze keresztbeszerveztem magamnak estére, de lehet, hogy még ebből is kijövök. Valahogy.

Az ötleteim jóval előrébb járnak. Ha pozitívan akarom nézni, ez jó, mert legalább három lépéssel előrébb járok. Ha negatívan, akkor fos, mert miért nem tartok ott.

Szóval inkább nem nézem.

Közben meg spammerbotnak nézett a blogspot.

Kösz, cuni.

Kábé egy oldalt haladtam a képregénnyel. Ami persze saját szövegben ennél jóval kevesebb. Aludjam már ki magam végre, bazmeg.

Még négy.

Talán holnap napközben?

Na, ha ma nem jön közbe semmi, képes leszek legalább az egyik olyan feladatot részben megoldani, amihez kedvem ugyan nem sok van, de ha már megígértem, két-hárokm hetes késéssel végül illik megvalósítani.

Azért azt kínos belátnom, hogy ha nincs sör, nem tudok írni. Színjózanul túl sok minden jár a fejemben, túl sok gondolatfoszlány, túl sok apró részlet, túl sok érzelemcafat. Nem tudok odafigyelni. Hát, hazafelé megint be fogok menni a közértbe, megint kiveszem a hűtőből azt a random dobozt, és megint kezelem magam. Ha rossz lesz nekem tíz év múlva, ha nem. Ez ugyanis így nem mehet tovább. Az idegőrlő munkák és a fárasztó alvások kezdenek megzabálni.

Jegyzettömbbevaló a Frontline-hoz, maaajd felhasználjuk:

"Identify yourself or we will. And that won't be nice."

Tehát. Tegnap sem dolgoztam. Mert eltérítettek. Komolyan.

Ezt ezek után nem fogja nekem elhinni senki. Persze mondhatnám, hogy kultúrantropológiai-gasztronómiai magánkutatásokat végeztem, de nem mondom, mert elmúltak már azok az idők, amikor egy étterem meglátogatása kreditet ért. Szóval japán étterem. (Japán jellegű árak. Vagyis lehet épelméjű pénzért étkezni, meg lehet kurva drágán is. Találjátok ki, hogy én melyiket választottam. Kezd rajtam kiütközni az államigazgatás - miért vegyek valamit olcsón, ha lehet drágán is? A baj csak az, hogy én hiába is emelnék bármilyen adót.)

Lazac és japán vegyes saláta (utóbbi kellőképp európai ahhoz, hogy kedveljem, tehát valószínűleg saját szülemény, de ki tudja), előtte Chtulhu szeletelve, jégretekkel. Az összhatás kellemetlenül közel került az egészségeshez. Tartok tőle, hogy ezen a sör sem segített sokat.

- Hm, nem tudok választani a disznó és a marha között. Mind a kettő nagyon jól hangzik, de én egy éhes európai férfi vagyok. Ön melyiket javasolja? - szegezte a kérdést Rejtő-hős a pincérnőnek. Lényegretörő, mint mindig.

Szóba került a ramen is, és nem bírtam magamban tartani a tülekedő szóviccet.
- Rament ettél?
- Nem, nem mentettem rá.

Erre megkaptam bosszúból a sörrendelésnél Rejtő-hőstől, hogy persze, kérhetek még egy sört, de azt is pálcikával kell elfogyasztanom, ha már ilyen jól megy. Na, akkor az amúgy szinte szertartásosan udvarias pincérnő is elvigyorogta magát a háttérben. Persze, aki easy-ben nyomja végig a pályát, az könnyen beszél, hogy másfélszer annyi idő alatt végzek feleannyi kajával.

Életemben először találkoztam a leleményes gajdzsin-pálcikával, ez egy olyan, egy darabból öntött vacak, ahol a helyes kéztartást a pálcikák közé helyezett műanyag laprugó helyettesíti. Vicces és sokoldalú, egyetlen hibája, hogy erős nyomásra a pálcika meghajlik, és elmozdul harántirányba, amitől persze szétrepül a táp. (Aztán feltűnés nélkül összeszedtem a cafatokat.)

Fizettünk, kicsit elhűltem, de hát erre készülhet az ember, ha tisztában van az elemi számtani műveletekkel. (Bruce Willis új filmje: az Ötödik elemi.) A számlát különösen a brutálisan túlárazott Asahi sör dobta meg, ami finom ugyan, de ennyire azért nem, még ha jókat lehet vidulni az iskolás angolsággal megfogalmazott címkefeliraton, akkor sem.

Aztán elhúztunk a tetembe, illetve nem egészen oda, hanem Rejtő-hősékhez, ahol adtam a csuklómnak a dekopírfűrésszel. Deszkát szeltem, a csuklómban - nem, nem vagyok háztáji indusztriál öngyidepi metálgót - kizárólag a csúcstechnológiát képviselő eszköz által keltett vibráció okozott múló kárt. Gyorsan abbahagytuk az első deszka után, mert agyonvertek volna minket cserepes kaktusszal a feldühödött szomszédok, este nyolcker. Kor. Anyway. Aztán történt valami, amiről nem beszélünk.

Hazafele menet meglehetősen hideg volt eleinte, mert a hordvázamra terített felsőruházati cikkeim teljességét ezúttal egy szál ing alkotta, és eléggé fújt a szél. Később bekapcsoltam a hájfűtést, és minden különösebb macera nélkül hazaértem.

Ma három dologgal kéne foglalkoznom - a nem-hivataliakon felül -, és eggyel sincs kedvem, jé.

A mai napba belefért Győr, Sopron, és még a REM-fáz is.

Sűrű.

Azért az valószínű, hogy azért nincs időm semmire, mert a nagyját ellopja az a tény, hogy nincs kedvem megmozdulni. Mint például most is.

Majd, egyszercsak, egyenesbe jövök a feladataimmal meg a vállalásaimmal. És az bizony mondom, jó lesz.

Túl vagyok végre egy fodrászkörúton, van végre meleg víz a lakásban, és egész sokáig embernek éreztem magam a mai nap folyamán. Mindent egybevetve ez nem is olyan rossz.

(A kedvenc letöltőhelyemet megtámadták a jogvédők - valaki irtsa ki őket demonstratív kegyetlenséggel. Mostantól lehetőségem van a szintén a szerzői jogvédő köcsögöknek köszönhetően 1-es régiókódra állított DVD-lejátszóval megnézni mindazt, amit netről megrendeltem. (Ebben az esetben európai előállítású DVD-t nincs lehetőségem megnézni, ugye.) És közben mondjuk nem eszem, nem iszom, vagy nem fűtök és nincs villany a lakásban. Az én kibadzott jogaimat mikor fogjátok ilyen lelkesen védeni, szarzsákok?)

De most már nagyon fejre akarok állni.

Rohadt kevés minden fér bele egy napba, azt kell mondjam, így sürgős reformok szükségesek.

Macskaügyben természetesen csak viccelek, kérem, ne tessék olyasmit tenni, amit később mind a ketten megbánnánk. *a cincegést hallva lassan hátrafordul, aztán véres lesz a kamera*

Na, figyelj, Divájsz. Eddig rendesen és megfontoltan viselkedtél, mert tudod, mi a jó neked. Ez maradjon is így. Ellenkező esetben te meg én (esetleg Rejtő-hős) elutazunk Chilébe.

Nagyon jó kis út lesz, és nagyon fogod élvezni - ezt fogjuk mondani a másik... tulajdonosodnak. És ő el fog téged engedni, valahogy csak rávesszük... vagy szimplán elrablunk.

Igen. Szombaton reggel hétkor én a szerelőmre várok. Nem, nem szerető. Szerelő. És nem engem szerel (az új értelmet adna a gépesített gyalogság kifejezésnek), hanem azt a kurkiba cirkót. Ami elba... környékén találkozó szovjet és amerikai katonák kézrázásának férfiasságával tüntet, és nem ad meleg vizet. Emiatt az elmúlt másfél hétben minden egyes reggeli zuhanyom trágárul frissítő volt.

(A reggeli kávém fel akarja oldani a gyomromat. Ez természetes?)

"Remélem ez így ebben a formában elfogadhatóank tűnik, amennyiben fennakadást okozna a főosztály működésében, minden további nélkül átszervezzük magánéletünket."

Ezt persze nem a főnökség kapta. Imádom a kollégáimat *röhög*

Mottó: "I would drop a bomb on this City. A contraceptive bomb."

Szeretnék egy nagy, színes Európa-térképet az irodámba, valami olyan helyen, ahova oda tudok gördülni a rekvirált főnöki bőrfotelemmel, és ha szükséges, kis, piros jelzőtűket tudok beleszúrni. És minden olyan hely, amelyet megjelöltem nap végéig, olyan hormonkészítményekkel történő módszeres agyonbombázást kellene, hogy elszenvedjen, amelyek garantálják, hogy a torz gének eltűnjenek az emberiség kollektív testéből. Ez tetszene.

Túlságosan radikálisnak gondoljátok? (Felőlem lehet napalm is.)

Akkor olvassátok el ezt.

Ne aggódjatok, drága hazánkfiának köszönhetően kapnánk a kénkőből mi is. Keressétek meg. Ha vicc, annak rossz. Ha nem vicc, annak még rosszabb.

Iä.

Ja, és ebéd közben olyan társadalmilag tökéletesen érzéketlen és prosztó párbeszédet sikerült előadnunk Misztörendőzánnal, hogy komolyan nagyon szégyellném magam a viselkedésünkért, ha nem lenne ennyire vicces.

Viszont az imázsom megőrzése érdekében én ezt most el fogom hallgatni.

Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy valami kurva jó dolog van készülőben, és nem tőlem függetlenül. A várakozás lassan felemészti a maradék józan eszemet is, és, bár szenvednem illene, most éppen jól vagyok, nagyon jól.

Más kérdés, hogy egy pillanat alatt vagyok képes felidegesíteni magam.

To be Frank or not to be

Ma végigjártam a múlt szerdai útvonalat, azzal a különbséggel, hogy az út vége ezúttal nem a temetőben volt kijelölve, hanem egy feldolgozóüzemben. Amit megnéztünk, jól.

Mai menü:

Papa Roach - Binge
Run DMC & Living Colour - Me, myself & my microphone (Judgment Night OST)
Beastie Boys - Sabotage
haltepertő
halleves
somlói galuska
rosé (ne kérdezd, milyen, kurvára nem értek hozzá).

Hmmm. Igenis vannak vicces napjaim néha. Bár semmi izgalmas nem történt, én élveztem.

Breaking news

Nem, nem törünk híreket, ne is álmodozzatok róla.

A jó hír az, hogy a Frontline Különkiadás "forgatókönyvének" első, kiadásra tervezett változata elkészült, és elrohant belső egyeztetésre.

A rossz hír az, hogy ez még mindig nem jelent semmit, csak annyit, hogy tettünk előre egy lépést.

Ha valaki arra kíváncsi, hogy mi a véleményem valójában, az adjon nekem egy üveg pezsgőt, és kérdezzen, közben pedig ignorálja a figyelmeztető jelzéseket. A vígan tomboló érzelmekből ezúttal nagyapám barátnője kapott az arcába - már másodszor mesélte el nagy vígan, hogyan használta ki és alázta meg anno az osztálytársát, egy zsidó kölket, mert hogy az rendelkezett olyasféle anyagi javakkal, amivel a többiek nem, mint pl. déligyümölcs, és mivel se inge, se gatyája nem volt senki az osztályban, nyilván maga fogyasztotta el. Na most etnikai hovatartozás nekem tökmindegy, felőlem akár egy kibaszott marslakó is lehetett volna - feltéve, hogy van letelepedési engedélye -, ezért a megnyilvánulása után szóbeli figyelmeztetést követően 20 kV-os marhaszabályzóval sütöttem volna ki belőle az ellenállás esélyét. És addig kattintgattam volna a billentyűt, amíg le nem merül a telep.

- De sosem kaptam ezért.
- Azzal kellett volna kezdeni, úgy látszik.

Az ilyen önelégült arcokon akarom látni, ahogy a meglepetés fájdalommá torzul, amikor összedől a kis világképük, amikor kiderül, hogy ők is kibaszott gyengék adott helyzetben, amikor kiderül, hogy mindenkinél, és igen, ebből következően náluk is van erősebb, amikor egyértelművé válik, hogy egy pisztolygolyó a legdemokratikusabb - mert az aztán tényleg egyenlő mércével mér -, amikor a sérthetetlenség tudatának érzelmi bunkere recsegve omlik bele az egójukba. (Ez az izé itt fenn még hasznos lesz, ha kisstílű, önbizalomhiányos zsebdiktátor karaktert akarok írni. Én a magam részéről az esetek többségében mégis inkább kiröhögöm a világot.)

Na igen. "Így lehet szörnyet teremteni", vágtam kedves kvázicsaládtagunk arcába. Ezer szerencse, hogy nekem speciel egy igen lusta és elégedett belső szörnyeteg jutott, így a gondozónak ritkán akad dolga vele.

Tapasztalat: a sör zenné, a pezsgő érzelmessé tesz.

Konklúzió: sörözni fogok. Az érzelmekkel, akárcsak a démonokkal, mindig csak a baj van, sosem tudnak megülni a seggükön.