Combfiksz művésznő írta volt itt: "Szerintem azt mondom, Jézusom... De jó hangosan. Ezeket elolvasom, s azt mondom, letészem a lantot, nehéz az. Át kell adni a helyet a köv. generációnak, nincs itt mese, kérem."

Nem értem én ezt. Mindenki kiakad, holott a mélypontot már rég elérte a magyar fantasy ponyva. Most nem Cherubionék 100 mini fantasy iszonyatára gondolok, mert az a napi képes bulvár és az állatos pornó találkozásából fakadó szentségtelen színvonalat produkálja, és mint ilyen, kerébe töri, felgyújtja, tűzcsappal abuzálja az irodalom amúgy is meggyötört fogalmát.

A vastagon aranyozott gumipálmát nálam egy szépnevű művésznő mondata vitte el: "Úgy szerette az albínót, ahogy egy ló csak szeretni képes." (Nem mondok neveket, ki-ki járjon utána.) Kész. A mélypont elérve, innentől fogva minden, ami vérvággyal, acéllal, sikoltással, sárga szemekkel, kikattanó acélcsirkékkel kapcsolatos, csak gyenge maszatolás. A lantot meg csak azért nem teszem le, mert a csuklómhoz csavarozta valami játékos kedvű technikus.