No jóvan.

Hát az történt, hogy túl magasra néztem, hogy túl mélyre néztem, rossz helyre néztem évekig, és kicsit kisült a lelki szemem. És most pislogok. Vagy legalábbis egy darabig csak szép, színes képekkel fogják kúrálni szegényt a szakértők, és öntik bele a gyógysört, hátha attól megjavul. (Meg fog. Naná, mert majd nem.) Mert hogy az én lelki szemeim nem látnak. Nem oda néznek. Nem rád néznek. Még csak nem is magamba. Valahol csak át kell jönniük az ötleteknek, a lélektükröt már évek óta próbálják bedobálni az ideák és az eszmék és a képek, hubzzmeg, de költői voltam már megint.
De tényleg. Most nagyjából három animekoncepcióra való ötlet tenyészik a fejemben, és egyet sincs időm rendesen kidolgozni, nem beszélve a Világ, földi szemmel-ről, ami csak nagyon nehezen akar hízni. Szerintem írok neki ma este egy szinopszist, hátha attól képbe kerülök (75 ezer hasznos leütés, mindenfajta koncepció nélkül, hozzám képest egy megrögzött, adrenalinfüggő raftingos aggódó öregember).

Ilyen van, ilyenek történnek.

(Sweet child of mine - Az akna édes gyermeke, villan el a gondolat, és nyivákolva kiharap egy darabot a nyúltagyamból.)

Sajnos, sosem adtak garanciát, amikor megszülettem, sem a szüleimnek, hogy vissza lehet engem váltani két éven belül, ha valamelyik létfontosságú szervem bemondaná az unalmast, sem nekem, hogy kapok egy másik realitást, ha súlyos összeférhetetlenséget tapasztalnék a vágyaim és a valóság között (szaknyelven szólva: ha dobnék egy ekszepsönt).

Üzenem a világnak: nem döglök én olyan könnyen. Illetve nem kell más rám, vagy ellenem, mint egy ember, két kéz, és egy csipetnyi gyűlölet megfelelő kombinációja, és ez a minimum ám, innentől van felfelé, egészen a cseppet idejétmúlt nukleáris, és a nagyon trendi mikrobiológiai hisztik kategóriájáig - tudom én ezt, ó, de még mennyire, na de magamtól, nos, magamtól nehezen döglök. Van, amikor megtorpanok, van, amikor nem érdekel túl sok minden, de mint ez kiderült, attól van, hogy hat órákat alszom és napi ötször kávézom, és időnként a szervezetem megkér szépen, hogy ezt fejezzem be, mert most ő bizony pihenni fog - lesz, ami lesz. Az, hogy végre meghatároztam a nagy nyívások testi okait, még mindig nem ok arra, hogy ne rinyáljak időnként. Ez nem bug. Ez ficsör.

Ahogy én is jobban tolerálom embertársaim hülyeségeit a feltétlenül szükségesnél, kérem, az időszaki idiotizmusaimat tudják be a javításokkal járó elkerülhetetetlen rezonanciáknak, a rekonstrukció befejeződéséig a kiszámítható viselkedés modul működése előreláthatóan szünetel.

A droid működése ettől jelentékenyen nem változik.