"...a civilizációt huszonnégy óra és két étkezés választja el a barbarizmustól."
 
Az áramszünet ritka nagy kitolás a hozzám hasonló, könyvtárát vesztett frissenköltözötteknek, pláne munkahelyen. Kéne valami időtálló művet felszegezni a falra, üvegszekrényben, mellette a kis piros kalapács és a felirat: "Vész esetén az üveget betörni, a könyvet elolvasni! Ha a probléma ezután sem rendeződik, léptesse életbe az Apokalipszis-protokollt!"
 
Szóval áramszünet. Ez azért jó, mert akkor a légkondi is behal. A hűtőről nem beszélve. A szemközti kisbolt tulajdonosa felkészült gyerek: dízelaggregátról küldi a feszültséget (*döbdöbdöbdöbdöbdöb*, ezt hallgattam egész reggel.) Légkondira visszatérve: nem mintha az irodámban lenne ilyen, ezért csak a többi kollégát önti el a verejték, amit én már úgy-ahogy megszoktam. Ők meg rínak. Kicsit jó nézni, ahogy vergődnek. Kicsit. Azért sokkal jobban örülnék, ha nekik is lenne 'kondijuk, meg nekem is.
 
Tegnap visszamondtam Butytime-ék sörözési meghívását, sorry folks, de borzasztó álmos voltam aznap. Ahhoz azért nem voltam túl fáradt, hogy a Frontline-hoz párbeszédeket ne hegesszek. Meglepetésre, ez még mindig megy. Ergo haladok. Lassan, de.
 
- Tehát az idő itt nem áll...
- ...csak nem hajlandó haladni. Renyhe szemét.
 
Hivatali impressziók, előbb vagy utóbb képileg megjelenítve. Höhö.