Nu, vissza a jól bevált fapad HTML edithez, azt legalább megszoktam, és kisebb az esélye, hogy jelenlegi zilált állapotomban elcseszem a hiperhivatkozást.

Ehhez hasonló sors egyik főiskolás cimborának lett osztályrésze, amikor békésen, hosszú hajjal, bőrdzsekiben, valami obskurus fémegyüttes pólójában, szakállasan, bakancsban slattyogott a városban, amikor egy kábé ötéves gyerek fordult be előtte a sarkon, anyja kezébe kapaszkodva. Gyerek vadul beszél éppen, amikor a pillantása cimborámra tévedt. A megkezdett mondat kettétörött, majd koppanva esett a földre. Kisgyerek szeme tágra nyitva, szája sírásra biggyed,

- Ööördög! - mondja panaszosan, majd anyja szoknyájába temeti az arcát.
- Nem ördög a bácsi - mondja erre szénné égve a vöröslő arcú anyuka -, csak kicsit furcsán öltözik.

Cimbora áll, néz, hitetlenkedve.

Mint az a fentiekből sejthető, az illető gyerek beceneve innentől nem Béluska volt. Ördög amúgy halál békés gyerek, fát lehetett vágni a hátán. Jókat söröztünk együtt, csak csocsóban gyepált el mindig.