...miután a kávém valahová eltüntette a belé vetett cukrot és tejport, és ugyanolyan maróan keserű és némiképp termőföldízű, ahogy azt az Úr megadta, próbálom ráigazítani az agyam azokra a hihetetlen szellemi kihívásokra, amikkel ma szembe kell néznem.

...got the life, got the life, got the life, got the life...

Megint új ötlet jött, ezúttal Zerglingé, és felcsévélte az agyam tegnap este, ahelyett, hogy eredeti tervem szerint idejében lefeküdtem volna aludni. Félelmetesen jót dumáltunk, rohadt inspiráló hatással tudunk lenni egymásra. És ez az, amiben jónak érzem magam: felépíteni magát a koncepciót, kölcsönösen visszacsatolva valakivel, aki kreatív földönkívüli, egymás ötleteire támaszkodva, villámgyorsan összeállítani valamit, ami korábban még nem volt. Belespannolni egymást olyan... hogyismondjam... fókusz-képek megalkotásába, amire visszagondolva minden járulékos gondolat, ötlet felszínre kerül, és amelyekre támaszkodva ki lehet dolgozni a részleteket. A részletes kidolgozás viszont igen gyenge pontom, ecch. Nem véletlen, hogy a Frontline előrehaladási mutatói akkora borzalmas rémfost produkáltak, amekkorát. Talán, ma, ha hagynak végre egy kicsit szüttyögni, lesz időm. Minden kreatív földönkívüli mellé kell legalább két ember, aki hegeszteni tud. Aki hajlandó lapátolni, elvégezni azt a fajta munkát, amiben alkotói öröm ugyan nem sok van, viszont muszáj megcsinálni, ha rendes végredményt akarsz. A munkamennyiség dandárja viszont, eléggé el nem ítélhető módon, az ilyen feladatokban van.

* * *

Ma sokként ért a felismerés: egy tekintetben mindenképpen felvettem a sztereotip bürokrata egy jellemvonását. Minden reggel pontosan ugyanazt a megjegyzést teszem Misztörendőzánra. Szó szerint. Ha nem szól, észre sem veszem.

Megoldási javaslat:

Shut up, go adapt.

(Napi nyolc órát töltök vele egy kis szobában, monoton melót végezve. Rosszabb, mint a házasság, bazmeg.)