Azt kell mondjam, hogy a Freefallban olykor egészen megfontolandó igazságok vannak.

Íme egy.

Hm. Szeretve tisztelt közép-feljebbvezetőm (ez most nem irónia, én tényleg tisztelem, a nyalásfaktort ellensúlyozandó pedig neki ezt így sose mondtam) meg van elégedve velem, ráadásul év végére szinte tökéletes vezető-matériává alakulok álláspontja szerint. (Nem, nem szarrá.) Nofene.

Egy kis naplemente.



Látjátok? Látjátok? Nyomokban rózsaszínt tartalmaz!

"Aznap este a túlélő vállalt némi kockázatot: hiába, sok mindenre képes a nosztalgia. Bepöccentette a dízelgenerátort, mit sem törődve azzal, hogy a pöfögés esetleg a nyakára csalja a többi túlélőt, vagy a Zónát fertőző mutánsokat. Úgyis rútul ráfáznak majd a lépcsőházban elrejtett, garantáltan nem tűzveszélyes meglepetések valamelyikén. A túlélőnek volt annyi esze, hogy az elhagyott panelházban meghúzódva ne műveljen olyasmit, amitől az egész hóbelevanc egy baromi nagy kéménnyé alakul, mérgező műanyagtűzzel az aljánál...
Felpörgött a lemezjátszó. A régi technika jóval kevésbé volt érzékeny a porra, és az egykori tulaj jól el volt látva pótalkatrészekkel, így viszonylag könnyű dolga volt, amikor életre akarta édesgetni a készüléket. Hülye lehetett a fickó, meg kell hagyni: kilencedik emeleti panellakásban dízelaggregát, víz, konzerv és üzemanyag? Ezzel az erővel akár vidékre is költözhetett volna a Zapokalipcis elől...
Sercegett egy darabig a tű, aztán a hangfalak, annyi idő után, elkezdték ontani a Shine-t. A Motörheadtől, naná.

A túlélő hátradőlt. Nehéz nap vége volt ez, és az egész városban nem lehetett hideg sörhöz jutni."



Kurvára sablonos naplementéim vannak, ami azt illeti. Volt már rózsaszín is, nem viccelek. Most is az van.

Ettem. Most egy kicsit jobb.

Azzal meg lehet engem hatni, ha kaphatok egy használhatónak tűnő irodai programcsomagot ingyé, ráadásul úgy, hogy végre, végre van szabvány dokumentumformátum.

Néhány újítás határozottan kézreáll az IBM Lotus Symphony-ban, az biztos. Különösen az csalt könnyeket a szemembe, hogy a kijelölt szövegrész beállításai jobb egérgombbal is elérhetőek, így kilométereket lehet egérútban spórolni.

Letölhető a cucc innen.

(Köszönet az index.hu-nak, amiért felhívta rá a figyelmem.)

see more politics and fun!

Ez még akkor is vicces, ha az agyatlan USA-gyalázást amúgy vérflémmel honorálom.

Éppen a könyveimet pakolom ki. Már Rejtő-hős is megjegyezte a maga kifinomult módján, hogy legendásan lusta lehetek, ha több, mint tizenhat havi itt lakás alatt nem voltam rá képes, és nem is sejtette, hogy ezt még lehet fokozni.

Nem, a dolognak semmi köze nincs ahhoz, hogy Métely erre fog járni macskát büngyürgetni. Ha lenne, simán bevágnék egy gránátot a szobába, az ajtónyílást bedeszkáznám, és azzal hárítanám el az elkerülhetetlen érdeklődés élét, hogy véletlenül elszabadult egy veszett tarajos sül a szobámban, ezért nem tanácsos bemenni. Mondjuk, akkor még egy veszett tarajos sült is be kéne szereznem, mert Mételyt a szavak nem állítják meg. Még a szóviccek sem.

(Rémesen rendetlen vagyok, az egyszer biztos. Ez már alighanem így is marad.)

1. Voltam magas barna férfi felemás cipőben. A kollégáim vagy nem látnak jól, vagy nagyon megértőek. Mindenesetre eléggé örültem, hogy hazaértem.

2. Voltam Spielverderber. A német-tanulás eléggé lelankadt, egyrészt a természetes lustaságom, másrészt mindenféle hirtelen nagyonfontos beelőző gürcök miatt - szégyellem magam, de igyekszem összakapni a morálomat, donnerwetter.

3. Voltam írószakmunkás. A siker mérsékelten átütő, eredményhirdetés várhatóan hétfőn, díjkiosztó jóval később. Magasba, magasbaaa!

4. Voltam mesélő. Kissé túlméreteztem a főbaszt, ezért lenyomta a partit. Úgy értem, majdnem, aztán végül mégsem. És mindezt úgy, hogy még csak nem is akartam igazán halálosra venni. Ez a gond a magas szintű papokkal: vagy pikk-pakk lemészárolnak mindenkit (vannak erre mocsok trükkjeik), vagy annyi időre kikapcsolják a tagjait különböző varázslatokkal (zavarodottság, elveszettség, jaddajadda), hogy az érintett játékos kizabálja és kiissza a hűtőt, mire ismét játékba kerül. Ezt a monszterkiegyensúlyozás dolgot még tanulgatni kell, mert valamiért mindig leesnek. A végén volt heroizmus, meg utolsó pillanatban lesújtó fegyver, hősiesen fetrengő csapat, száj szélén végigcsorgó vérpatakkal és a padlón hiábavalóan megkapaszkodni próbáló, véres ujjakkal vegyest. Most szintlépés lesz, hatodikra, muhahaa.

5. A Tabula Rasában megtanultam elfutni. Tízből kilencszer bejön.

Tanulság

Barlang, víztócsák
Lumineszkáló fények
Vér és fémforgács
Hiába ne küzdj dőrén
Végy nagyobb puskát

Ezt a - minden bizonnyal - gyötrelmes haikuszerűséget sosem írtam volna meg, ha nem szoptam volna tegnapelőtt este órákat a Tabula Rasa egyik pályáján, ahol a végső harc koreográfiája a következő volt:

1. Srakker támad.
2. Lény sebződik.
3. Srakker fegyverének tárából kifogy a lőszer.
4. Srakker tárat cserél.
5. A lény támad, és közben regenerálja az elszenvedett sebzést.
6. Srakker előszedi a mobil páncéljavító készletét, és összefoltozza magát.
Vissza egyes, padlóhörg, ad nauseam. Vagy amíg el nem fogy a lőszer végképp.

Ééérdekes leképezése ez a hivatali mindennapoknak. Na, ennyit mára a szimbolizmusról, holnaptól visszatérünk a szóviccekhez.

Holnap ugyan tovább kell gurítani a fostalicskát, de mára már elengedtem a fogantyúkat, így hát ráérek. Nap végére (igen, délután kettőre) előállt az a nagyon sajátosan primitív állapot, amikor az embert kizárólag a kávé hagyta savanyú íz, és a rántott sajt vs krumplipüré kombináció keltette egészségtelen fortyogás érzete lökdösi előre. Ilyenkor baromira lassú vagyok, a szavak között eltelik pár tized másodperc, és nem vagyok kimondottan szociális sem. Predesztinál a megértő és szórakoztató viselkedésre, én mondom. Akkora bunkó voltam, mint a ház, és pár másodpercig még csak észre sem vettem, de azt hiszem, végül sikerült a kármentés. Talán. Sebaj, van újabb lőszer a szégyenágyúba.

Fasza.

Itthon viszont elfogadható/jó kategóriás élmények vártak. Egyrészt a jelenlegi garottjellegű személyi hitelemet le fogom cserélni egy jóval kedvezőbbre. Ha a tanácsadó neve érdekel, kérdezzetek engem, vagy Rejtő-hőst, neki bevált, nekem meg be fog.

A ma délutánom a rekuperálódás, később egy pohárka rum és a Richard Garriott's Tabula Rasa jegyében telt. Szerintem nagyon hangulatos, kellemes darab, ráadásul sci-fi, és agyatlanul lehet benne hentelni (más kérdés, hogy ha túlvállalod magad, a kezedbe adják a seggedet a rémek). Most is csak azért írok, mert állt egy darabig a Centaurus szerver. De már újraindult. Szóval majd később nyálzok róla. Már csak fél órám van, aztán el kell mennem készülni szunyálni. (Amúgy a legviccesebb, hogy a karakteremet anélkül neveztem el Warren Baynes-nek, hogy tudtam volna, hogy a monsztákat Bane-nek hívják.)

Na szóval...

:a háttérből őrült kacarászás, és időnkénti Bőőőőrnmadafaka, bőőőőrnök hallatszanak:

Nos, nem hagytok más választást. Macska. Tudom, átugrottam a finom figyelmeztetést, a hadüzenetet meg a nukleáris támadást, de ma nem játszom kicsiben.

Ha ez így megy tovább, ingyé' megkapom azt a defektust, hogy ha belépek egy helyiségbe, azonnal megszólal a Mission Impossible főcímzenéje, lángszóróra, két félig teli (vagy, ízlés szerint, félig üres) fostalicskára (százzal a mezőn), és egy huszonöt és egy ötven milliméteres klamperre (aka tűzőgépre) hangszerelve.

Hétvégén egy kicsit elhagyott a remény - szar érzés volt, de aztán rájöttem, hogy engem maximum az a tempó pusztíthat el, amit a szervezetemnek diktálok időnként, vagy esetleg egy eltévedt teherszerelvény.

Bréking nyúz: az Intéző Bizottság, mert itt olyan is van, megtalált, hogy írjak alá a panelprogramban való részvételre. Aláírtam, naná. Mivel alapból idegesít a pazarlás - ti. nem marad pénzem, amit elihatnék -, meg az egyik ablak amúgy is már a végét járja, amúgy is költenem kellene nyílászárócserére, így még értelme is lesz. Igaz, azt még nemtom, miből. Költségvetési reform lesz itt, bazmeg, nem is kicsi.

Szerintem vagy szívemnek, vagy a bornak véget kell vetni, mert együtt kibaszott idegesítőek, amellett hülye tanácsokat adnak. Még a végén józanságot fogadok.

Bár a Zenitben még mindig jó borokat adnak, és az új pincérrel pertut ittunk.

Nahh. Lehet tüncögni.

Tegnap este különösen éltem - tört poharat áldoztam a Szóvicc démonainak, és megjutalmaztak, gondolom -, de csak kettő maradt meg.

Az egyik a szovjet nanoszonda, a málenykij robot. Ez már régebben is volt, de még mindig nagyon rossz.

A második viszont új. A következőként hangzott:
- Persze, ezen az űrhajón lehet dohányozni. Majd kiszivattyúzom, ami nem kell. Zsilip Morris, érted...

Hmmm, ez akkor jobban hangzott. A lényeg, hogy hazafelé menet már hárman mondtuk a szóvicceket, ami azt jelenti, hogy újabb leendő sith-tel gazdagodott az eheti sithcom.

Ezúton köszönném ismételten Mételynek meg Búvárzenekarnak, hogy elviselnek. :D

Nagy királyság van, mert Blájmi hozott még egy macskát. Ezek megszállnak, vagy mi. Az új szőrhullajtó igen humoros jelenség, mert nagyon rohangászik, nagyon életrevaló, minden érdekli, és valami egész elképesztő külsővel áldotta meg a gének összjátéka. Ti. úgy néz ki, felülnézetből, mint egy aranyhörcsög, egy ceruzaszerű farkincával.

A probléma nem is itt van. Hanem ott, hogy macska #1, alias Kukac, Nemleszünkígyjóbanmazsola, stb. folyamatosan rombolja az általa ellenségesnek tekintett élőerőt, ami miatt Blájmi és Ani is folyamatos figyelőszolgálatot tart, hogy valahogy megakadályozzák a vérontást. A macskanevelésben jártas profiktól szeretném kérdezni, hogy ilyenkor az a helyes taktika, ha az ember szépen megvárja, amíg megszokják egymást, és nem avatkozik be, vagy a „herding cats” ékes kifejezésében foglalt sziszifuszi melót érdemes belefeccölni a macskaközi helyzet kijavításába?

Tele van az összes tököm a macskákkal és költségvetésekkel, jelezném.

(Viszont majd teszek közzé képet a kis hülyéről.)

- Miért jöttetek? Nem látjátok, hogy mulatok? Nem, nem megyek veletek sem.
- Leülnénk hozzád.
- Urakkal mulatok.
- Magad vagy...
- Mindenkit elhajtottam. Bunkók voltak. No persze, nem annyira, mintha meglőnének, és utána vedelni akarnának velem.

Hú, annyira szét vagyok csúszva, hogy az már szinte nem is vicces.

Hang #1: „Vigyázz, az a fószer nagyon veszélyes!”
Hang #2: „Tényleg?”
Hang #1: „Ja. Hülye, mint a valag, büszke, mint a címerpingvin, és nagyon jó a hallása.”

Ilyesmik.

Meg az egyre inkább vesztésre álló küzdelem a rajtam mindinkább elhatalmasodó agyfasszal, meg azzal a ténnyel, hogy a saját jól felfogott hülyeségemnek és a szolgáltatók mohóságának hála elképzelhetetlen mennyiségű pénzt tudok kiszórni az ablakon, majd mély átéléssel rinyálni, ha elfogy.

A költségvetés eleven avatárja vagyok.

Nyájj, nyájj, nyájj, nyájj.

„Es fließt durch meine Venen
Es schläft in meinen Tränen
Es läuft mir aus den Ohren
Herz und Nieren sind Motoren”

Órákig el tudom hallgatni, no.

Az első olyan éjszaka, amin nem aludtam, holott akartam. Ez általában fordítva szokott lenni. Remélem, nem valami különösen gusztustalan sorozat kezdete ez.

Installah - arab informatikusok szavajárása, jelentése: „Feltelepül, ha Isten is úgy akarja.”

Nem tudom, kivel közösen találtam ki ezt, de szeretném jelezni, hogy egészen biztosan nem voltam színjózan, amikor történt. Nekem szellemi szerelemgyerekek jutottak. Például mint amilyen ez.

Stirlitz éjszaka sétált, amikor meglátott két világító, kör alakú foltot.
- Bagoly - gondolta Stirlitz.
- Höhöhöhö - gondolta a mozdony.

Tehát.

Játszottunk, jó volt. Meg sikeresen beiskoláztattam magam C1-es szintre németből, ami ennyi év kihagyás után több, mint meglepő, szerintem küzdeni is fogok, mint disznó a jégen. Az önsúlyom 103 kg környékén van, bár a mai ebéd után megint lehet, hogy nőttem egy kicsit.

Ennyi. Holnap, ahhoz képest, hogy szabadságon vagyok, megyek zaklatósdit játszani.

Punny.

Ezúton jelezném, hogy Búvárzenekar (aka Rejtő-hős) egy emeletes rohadék, amit tegnap este a belterj.hu cseten egyértelműen bizonyított is: kábé az a fajta ember, aki képes egy hiperaktívnak amfetamint adni, beterelni egy üres szobába, a kezébe nyomni egy golyóscsapágyat, majd rázárni az ajtót, és kitenni youtube-ra, amit csinál. Tudniillik felkértem, hogy segítsen nekem szigorúan street legal kést találni.

intermezzo
A 175/2003. (X. 28.) Korm. rendelet rendelkezik arról egyebek közt, hogy mi minősül közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek. Például az olyan szúró- vagy vágóeszköz, amelynek szúróhosszúsága vagy vágóéle a 8 cm-t meghaladja. Mondjuk elég izgalmas, hogy ezzel az erővel a recézett pengéjű késekből a pengehosszúság ránézésre nem haladhatná meg a 3-3,5 cm-t, merhogyugye vágóél de a jogalkotót nem azért szeretjük mert precíz, és agya van. (A jogalkotót nem szeretjük. Erről jut eszembe, amikor egyszer meggyőztem egy jogalkotót, hogy az ugyan lehet, hogy egy dolgot ő le akart írni egy módon, de hogy nem azt írta le, az tutikurvaélet. Néha komolyan sírok önnön nagyszerűségemtől.) Naná, hogy a jelenlegi Benchmade Ares túl van ezen a limiten. És most, hogy komolyodom, meg minden - amúgy persze, kitaláltátok: csak okot kerestem, hogy nyálazhassak késekre -, profi segítségét kértem, mert csak úgy irányítás nélkül belekésbuzulni a világba, az a gyerekek szokása.



/intermezzo

Na szóval az történt, hogy tegnap három órán keresztül kaptam linkeket gyönyörűbbnél gyönyörűbb késekre. Most történetesen a tanto-forma vonz rettenetesen, ami fura, mert az előző időben meg inkább klasszik bowie-kra gerjedtem, de a változatosság gyönyörködtet, gondolom.

Csak hogy érezzétek, hogy törődöm veletek, mutatok kettőt, ami nem került be a második körbe. Tényleg meghatóan randák, abból a fajtából, ami vibráló utóképet hagy az ember retináján, és kisgyerekeket lehet egy jól sikerült fotójukkal megakasztani a fejlődésben.

Első.



Egy Mantis Knives Isosceles. Igazi, kerékpárvázról lopott elbaszott krómszín, törékeny külsejű penge, különösen a hegyét figyeljük. Az AUS 8 acél még jó is lehet, bár többet kell élezni, mint mondjuk valami szívemhez közelebb állót (154CM, VG10, S30V).

Második.



Spyderco Poliwog. Kicsit túl kicsi, hollow grind élezett, emellett költőien ronda. Ebben mondjuk a Spyderco mindig világverő volt, azért is akarok majd tőlük egy 79 mm-es mentőkést, aminek nincs hegye, viszont valami kábulatosan rút az is, olyannyira, hogy kell. Ne kérdezd, miért, de kell. És, és egy multitoolt is. De ezt a kettőt, na ezt a kettőt nem.

Pihenek, végre. Igaz, ma nyelviskolai szintfelmérő van, és várhatóan sírni fogok, mert németül már évek óta elég szánalmasan beszélek. De az ember gyereke amúgy sem azért megy nyelvtanfolyamra, mert úgy érzi, hogy ő legjobb, hanem épp azért, mert nem. Más kérdés persze, hogy az orosz leheletnyivel jobban vonzana. Viszont így jóval olcsóbb, amellett meg ritka hülye és kedvelni való nyelv mindkettő, így a befutó szoros.

(Teszem hozzá, hogy ha valamit, akkor a nyelvpótlékot teljesítményalapra helyezném a közszférában. Akit ismerek, a beszélt második idegen nyelvét fosförgeteg szintre fejlesztette vissza a Bürokrácia pöcsétes kebelén, mert az első és leglogikusabb választás a fejlődésre modern, globalizált korunk új lingua francája, az angol. (Vagy a juroszpík.)) Minden más akkora hendikeppel indul, hogy a specializált helyszínektől eltekintve a dolgozó beavatkozását igényli már ahhoz is, hogy szinten maradjon.)

Szerintem megint szusit fogok rendelni, bár azért vacillálok még, mert nem ártana lassanként valami anyagot is az arcomba emelni. Például valamit, ami disznóból készül.

Na. Ha már így benne vagyok a hülyeségben, akkor elkezdek egy sorozatot.

Linkek, amiket sosem látogatnál meg magadtól. (Politikailag korrekt módon: valószínűleg)

Mert úgy gondolom, hogy a legtöbb információ, ami alapján ma a hírek Magyarországon születnek, nyilvános, csak épp, ha valaki nem tudja, hogyan fogjon hozzá, sosem találja meg az adbannerek és a gagyi között. (Politikailag korrekt módon: hirdetések és relevanciájában korlátokkal küszködő)

Az Adatvédelmi Biztos honlapja, azon belül is az Országgyűlés elé terjesztett éves beszámolók.

A találat apropója: „Mit lehet találni az mkogy.hu domain alatt a szcientológiáról, mi a hivatalos álláspont, egyáltalan kifene az Országgyűlés szerint a társaság?”

Eredmény. A találatok alapján az eléggé khm érdekes adatkezelési metódusukat és a pszichiáterekkel szembeni közmondásos ellenérzésüket találták mókásnak. Szciék egyébként perre is mentek az ombudsmannal, ami annyira nem jött össze, részben, mert kissé benézték a per tárgyát, másrészt, mert a bíróságot sem sikerült meggyőzniük, de sebaj. Péterfalvi Attila doktor két éves jelentésében is szerepelnek (2005 és 2006), illetve a beszámolónak az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága által történő kivesézéséről is sikerült előbányásznom egy jegyzőkönyvet. Teszem hozzá, hogy az azért nem gilt, hogy nevezett országgyűlési bizottság anyagai között az egyetlen keresési felületet a google jelenti. (Biztos lehetne erre is találni egy közbeszerzett szolgáltatót, aki baromi jutányosan kifejleszti a funkciót.) (Politikailag korrekt módon: fehérzaj)

Tervezgetési fázis, ami a legnagyobb móka a szeletelt kenyér után, mert nem társul hozzá felelősség, a felelősségért meg fizetni kell nekünk, amit ritkán tesznek, ugyebár.

Az egyik ötletem feltámadott vala, és mivel általában bespeedezett zombiként térnek vissza, erre is csak nyomokban lehet ráismerni. Viszont, hogy működjön, szereznem kell egy Koránt, meg ha már benne vagyok, pár viszonylag megbízható könyvet az iszlámról. (Asszem, ez meg is akadályozza, hogy ebből az ötletből bármi is legyen hosszú távon, bár az utóbbi időben megint megkedveltem a könyvesboltba járást.)

Na,a mikrobiológiai blitzkrieg végigvonult rajtam is. Kábé úgy voltam, mint egy mágnes két pólusa, hogy egy különösen visszataszító képpel éljek, szerencsére - hihetetlen tudati kontrollomnak hála - a két pólus nem működött egyszerre sosem.

Ezúton szeretnék gratulálni a T-Online munkatársainak, amiért

1.) Az online fizetési felületük nem működik.
1.a) Az online fizetési felületük még annyira sem működik Firefox alatt, ha ilyesmiről egyáltalán beszélni lehet.
2.) Ebből következően be kell mennem fertőzni a legközelebbi T-Pontba (erre kéne valami Btk.-módosítás, mittomén, öngyilkos biológiai merénylet kísérlete címszóval, amikor is valaki azt kockáztatja, hogy nyilvános helyen fosvulkánná / takonypöfeteggé / vérpermetfelhővé alakul, és átadja a gyilkos vagy kínzó kórt embertársainak), holott a józan eszem figyelmeztetett, hogy nem lesz az jó, ha a retyótól tíz méternél messzebbre eltávolodom én.

Itt jegyezném meg, hogy a józan eszem most túlparázta a dolgokat, bár matyóhímzés azért nem voltam a lehúzás idején.

Persze, ezt a napot kellett választaniuk a Hivatalban arra, hogy bejelentés nélkül megpróbáljanak átköltöztetni a remélhetőleg végleges helyemre. Mivel a „tiszta asztal” politika sosem hatott meg, ez azzal járt, hogy az összes aktuális iratom ott hentergett az asztalon. (Nyugi. Egy sem volt minősítve.) Viszont az, aki a helyemre jött volna, behisztizett. Csak a másfél tonnányi papír miatt. Botrány. Ha tudná, mi lett volna az alternatíva, hálás lenne, nem dühös. Majd mosolyogva felvilágosítom.

20:25:21 [Srakker] Eſ keaſſatuc uromchuz charmul: "Magic! Fuckin' magic!"

Csodálatos lenne... ha létezne kávé-házhozszálítás, vészhelyzet esetére. Itt fog érni az agyhalál a gép előtt.

Kereszthuzat = új, még kényelmesebb feszületek burkolóanyaga.

Cruzifix donnerwetter.

Azért olyat sem álmodtam még eddig, aminek olyan végkifejlete van, hogy egy tömegverekedés kellős közepén egy arctalan haverral karöltve támadom az ellent, és a főellenfelet úgy sikerül csak lenyomni, hogy amíg ő eltereli a figyelmét, addig én az oldalába török egy száz grammos étcsokoládét...

Ugye történt egyszer, hogy valamelyik agyas csíra a Hivatalban kitalálta, hogy korlátozzuk a netet, mert az jó. Azzal ugyan nem számoltak, hogy az engedélyezett domainek között igenis lesz olyan, ami érdekel, szóval dolgozni azt nem dolgozom többet (például mérhetetlen unalmamban nem kutatok fel újabb feladatokat, miután a kiosztottakkal végeztem), ehelyett alaposan felderítem azt a kábé két négyzetlámaköpésnyi területet, amit a netből meghagytak nekem.

Így eshetett, hogy ráfutottam erre a magazinra e. Ismeretterjesztés, igazán kétségbeesetteknek. Vannak vicces cikkek például hiperszonikus utasszállító gépekről. Meg csupa olyan kutatási területről, amit, ha valaki sci-fit akar írni, nem árt elolvasnia.

Persze ez nem kizárólagos, hanem kiegészítő olvasmány.

Kevés dologgal lehet jobban lehet jobban tönkretenni egy mesélőt, mint azzal, hogy nála hagysz egy olyan poénlapot, ami egy különösen szétrohadt aggyal végrehajtott játék során készült.

Idéznék:

„Aha, gondolom, bement, és lopva feltöltötte a bolt árukészletét.”
„Akkor most tegyünk úgy, mint a krumpli.”
„Hát, ha a herceget nem a körútja alatt gyilkolják meg, az nem ér, viszont halott lesz.”

Egy belterjes, M*-os:

„A zónád húsz méter, és nem negyed óra.”

Oké, van egy végső megoldás is. Odaengedtek engem. Mondjuk mellém Búvárzenekar, meg Amon, mint bizonyított játékgyilkos. Hogy pl. Gőzbiciklis hogyan nem tépte még le a saját arcát, rejtély, de jól bírja.

Hangulatleírás:



P.s.:
Q: Melyik állam az, ahol pontosan tudják, ha beletöröltél az illető állományaiba?
A: Del-aware.

...amikor már végigcsapkodták a pöcsömet szögesdróttal, darált mexikói paprikával preparált kábelkorbáccsal, frissen szüretelt csalánlevelekkel, mérges szömörcével és jobb sorsra érdemes nyílméregbékákkal, gyanakodva nézek, ha valaki kedélyesen mosolyogva gumikesztyűt húz.

Ilyenkor a Hivatalban híre megy, hogy negatívan állok hozzá a dolgokhoz.

És tényleg.

Viszont volt szerencsém nemrégiben Trockenbeerenauslese bort inni, aminek nem csak a színe eszméletlen, hanem az íze is - átlagosnak semmiképpen nem mondanám. Sőt.

"Dear God,

I'm fucked. Please un-fuck and advise, over."

A tegnapi játék egyik sikerdíjasa.

Amonnál találtam. Nyomás tesztelni.

Ezúton szeretném jelezni az összes volt és leendő háziállatomnak - na nem mintha olvasnák ezt a szart, de én vissza fogok olvasni egy napon, és emlékezni fogok, hogy van ám nekem kontingenciatervem Bociszem-támadás esetére -, na szóval én már pontosan tudom, hogy egy nap mind a szüleimnél lézengő vizslatartalmú keverék, mind az itt élő cirmos meg fogja tanulni, hogy a findzsaszemmel nézést csak azért nem tolerálom garantáltan eredeti Srakker-féle bámulással, mert épp szakadok a röhögéstől, de egyszer...
...egy szép napon...
...a fagylalt visszanyal. És visszanézek.
És sírni fognak. Mind.

Más.

Hivatali párbeszédek #29:

Srakker belép, köszön, elterpeszkedik a ki tudja miféle bürotornádó által odavetett kanapén, tenyerébe temeti az arcát.
Jurátus: - Na, mi van, Srakker, mi ez a szomorú tekintet?
Srakker: - Figyelj, öreg, jogi szakvélemény kellene.
Jurátus: - Ne csigázz.
Srakker: - Figy, van valami furmány, amivel esetleg azt el lehet érni, hogy én elrágom valakinek a torkát, és utána az önvédelemnek minősüljön?
Jogászlány: - Hát, lehetne mondjuk hivatkozni hirtelen felindulásra.
Srakker: - De az csak enyhítő körülmény, nem? Nem, nekem konkrétan az kellene, hogy megússzam.
Srakker oldalt fordított fejjel rágó mozdulatokat imitál egy képzeletbeli nyakon.
Kis szünet.
Jurátus fontolóra veszi a problémát.
Jurátus: - Hát, ha a Hivatalnál dolgozik, akkor meg lehetne közelíteni abból az irányból a kérdést, hogy az esemény társadalomra gyakorolt hatása elhanyagolható...

Azok a nem-hivatalnokok, akikkel ma kapcsolatba tudtam lépni, mostanra bizonyára meg vannak győződve arról, hogy a hivatal, ahol dolgozom, olyasféle képet mutat, mint egy Alzheimer-kóros emlékeinek tárháza. Rendkívül kaotikus, elég homályos, és alapvetően egyre kevesebb mindenre jó.

A látszat megtévesztő: a helyzet ennél sokkalta durvább. Az még egy dolog, ha a hivatal vezetése által sorozatban, különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett bénázás miatt én érzem magam kellemetlenül - baj majd akkor lesz, ha már ez is elmúlik, és a távoli, ámde ingerlékeny, rendszerint elég ostoba és rövidlátó, de mégiscsak engem fizető adófizetők helyett kizárólag a saját seggem integritása fog motiválni.

Nem biztos, hogy eredményesebben tudnám csinálni, elvégre a szarból arany transzmutáció keveseknek sikerült eddig, viszont legalább újdonságot hoznék a megfáradt bürokraták életébe merőben szokatlan, kreatív gondolkodásra valló módon végrehajtott, orbitális elbaszásaimmal. Bár az igazi veteránok már mindent láttak.

Sőt, még az is lehet, hogy nem csinálnám ennyire, ennyire, ennyire... rosszul.

Már csak abban reménykedem, hogy a következő kormány, pártállástól függetlenül, a verda megjavítása, és nem az eldózeroltatása mellett fog dönteni.

Ja, de amúgy még az is lehet, hogy valaki kiadja a fakkolós-baszós-gyakós-partraszállós képregényünket. A lilaköd társulat tán nem fog a keblére ölelni, de az efféle kebelreölelgetés mifelénk amúgy is túl intimnek minősül.

Well now.

A szcientológia rémesen veszélyes, elkúrt mételye az emberiségnek, tagjainak nem hogy adókedvezményt, de még működési engedélyt sem szabadna adni - erőszakos, elszállt, önelégült, állandóan terjeszkedő szellemi daganat. 101-es szoba, gondolatrendőrség, beépített spionok, meg minden, amitől az übergyatra sci-fiket írogató L. Ron Hubbard - akinek a könyvét (a Háború a Földön címűt) betűéhes tizenhat éves koromban is kínlódva olvastam végig, és bár több kötetből állt, én az elsőnél föladtam - maga alá csurrantott.

Az összes szerencsétlennel a szcikhez való belépést megelőzően az állami erőszakszervezet igénybevételével elolvastatnám a Háború a Földönt. (Komolyan bazmeg, az a fos büntet. Olyat nagyon-nagyon ritkán látni egy könyvben, hogy a történet ennyi testnyílásán keresztül erőszakolja meg saját magát, ennyire kíméletlen brutalitással vágna új végbelet a logikának, és hogy ennyire rettenetesen lapos tudjon lenni - olyan lapos, hogy egy jól irányzott köpés New Yorkig pattogna rajta bazmeg -, szóval tényleg komoly egyéni teljesítmény ez.) Könyörtelenül. Durván. Kibúvó nélkül. A szci sales-esek nélkül, zárt, jól megvilágított, jól szellőztetett és légkondicionált szobában. Addig tenném ezt, amíg az alany végképp meg nem törik.

Mert én kegyetlen vagyok.

Garantált, hogy a tizedére csökkenne a létszámuk. És a maradékról tudni lehetne, hogy nem szabad szavazófülke vagy veszélyes üzem közelébe engedni.

Szóval éppen ezért. Anonymous, csak tessék, csak tessék - tudom, ez itt az öt perc gyűlölet, de ha egyszer annyira rászolgáltak a srácok-lányok...

Az van, hogy a Budapest 2057 kódjelű kaláka-projektben történt előrelépés.
Az van, hogy lassan kezdődik egy új hivatali meló.
Az van, hogy a nagyonközponti bérszámfejtési rendszer, amelyhez csatlakozott a hivatal, olyan zseniálisan volt elbaszva, hogy kétszer annyit utalt nekem, mint kellene (ne örüljünk - ezt később behajtják ám rajtam).
Az van, hogy elbaszódott a csap (miután nagy büszkén leírtam, hogy az nem valószínű, hogy hibás, hiszen ha nyitva hagyom, a padlót el tudja áztatni - később kiderült, hogy csak ennyit tud), de készpénz fejében kijavult.
Az van, hogy a belterj.hu-nak szánt novellámat teljesen újra kell kezdeni, de már van egy főhős, meg két-három beszólás, ami menthető - érzem, egy jövőbeli munkamódszer alapjai teremtődnek meg ezzel.
Az van, hogy napközben már nem akarok belefulladni a saját tüdőm termelte rémségekbe.
Az van, hogy végigjátszottam a Call of Duty 4-et, és azóta is bele vagyok szerelmesedve az ilyen stílusú koncentrált adrenalinlöketekbe. A Bioshock máshogy fogott meg. Majd mindkettőről hegesztek valamit.
Az van, hogy megvettem Neil Gaimantől a Csillagport, és sejtem, hogy holnap délben ezt a könyvet már újra fogom olvasni. (Roland Morgan nem volt - basszameg, bele kéne húzni a Valós halál folytatásának kiadásába, mert hiányzik az a bizonyos Kovacs. A szlávos "cs"-vel.)

Ennyi van.

Vagy a mosógépem szarakszik, vagy a csapom, ami ellátja - bár alapesetben a csap tönkremenetele azt jelentené, hogy úszik minden a kurva fürdőszobában, ha nem tévedek, márpedig nem így van, és a padlót se cseréltük szilikagélre -; és nekünk kellett rákérdezni, hogy ugyan szophatunk-e fél évet egy adatbekéréssel és annak feldolgozásával, és ha már mégis igen, mivel nekünk nagyon úgy tűnt, akkor ugyan hadd nézzük már át, mielőtt kiküldik, amit meglepetten konstatáltak, hogy "ja tényleg, esetleg hadd lássa már az, aki szívni fog vele"; és kezdődik az új projekt is; miközben belefulladok csendben-halkan a tüdőmet elöntő, gyanús állagúan habos hurutba annak ellenére, hogy napi öt szál bagó az átlag; és keveset alszom, néha meg majd' beájulok a monitor mögé az új irodámban, szóval alapvetően

rakja seggbe lágyan ezt a löttyedt pénisszel tarkóncsapott évet a kaktuszfarkú bácsi!

Eddig kevés embert sértettem meg véletlenül. Mindent el kell kezdeni. Később persze kiderült, hogy igazam volt, és a kezem jövőlátó képességekkel rendelkezik, de igazán szólhatott volna az agyamnak is, mert az agyam nem szeret kimaradni az ilyesféle bulikból.

Azért kissé zavar a dolog, de sebaj, én ignore-on vagyok, a szóbanforgó szintén ignore-on van, nagy baleset nem történt.

Asszem, hiába volt az elmúlt egy hét pihenés, valójában még mindig picsa fáradt vagyok.

Mivel valójában gyűlölöm a világot, január harmadikán is, ezért úgy gondoltam, hogy a január elsejére virradó lerészegedésem és fél három óra tájt történő végleges kimerülésem hiteles története helyett egy szóviccel fogom kezdeni az idei bejegyzések ritkás áradatát.

Na, ha még nem nyomtál visszát, vagy innenelt.

Meggyőződésem, ha annak idején a klasszikus noir krimit egy sörgyár finanszírozta volna, akkor most a Maltose Falcon miatt nyálzanának azok, akik a láncdohányos, keményöklű, de (titokban) humanista főhősökre, valamint az ilyen filmekben szériatartozék női fő- és mellékszereplőkre valamiért gerjednek.

Új vas.

2 GHz-es Intel Core 2 Duo
4096 MB RAM
ATi HD2600XT
Seagate 250 GB HDD

és egy kékhalál Windows install közben. (Memória kiszed, install lefut, Memtest 12 óra működés során nulla hibát talál. Memória visszarak, Windows XP lát a 4-ből 3,25 GB-t.)

Külön köszönet jóarcú barátomnak, aki vállalta, hogy
-elhozza
-segít összerakni (értsd: összerakja helyettem)
-install
-és mindezt végbe is vitte.

Visszajöttem Kölnből, ahol megküzdöttem csülkökkel, és német mondatokkal, és sörökkel, és azzal, hogy volt nálam pénz, meg a hűvössel, meg azzal, hogy a dóm még mindig monumentális, és hogy a Rajna fölött piszok jól néz ki a pára, és azzal, hogy kezdem megszokni a repülést, amíg a megfelelő mederben történnek a dolgok, és és és azzal, hogy alapvetően egész kedvelni való kollégáim vannak, szóval nagyjában-egészében mindennel, ami szembejött.

Volt karácsony, amelynek az lett az eredménye, hogy kezdem úgy érezni magam, mint az egyszeri kisfiú, aki csak egy fejből állt, és kiszólt a karácsonyfa alól felháborodva, hogy "Már megint sapka?", csak ez az én esetemben nyakkendő meg ing. Sebaj, az idén én jobban eltaláltam a családi közízlést, volt örülés, és ez jó.

A Drótsáska leadta a cuccost, sokadszori elolvasásra is picsajó, már csak egy kiadót kéne találni hozzá valahogy.

Ennyi van.

Drukkoljatok, hogy a holnapi szeánszon sikerüljön úgy manőverezni, hogy a jegyzőkönyv kellőképp meggyőző legyen ahhoz, hogy a szóbanforgó szervezet megmeneküljön... saját magától.

És még azt szeretném, hogy a mindig sztahanov kétely végre tegye már le azt a kibaszott furdancsot.

Hivatali párbeszédek #28:

Srakker (miután felrúgtam mindent, ami nem élt és nem mozgott): -...de az volt szerintem az igazán ihletett mozdulat, amivel sikerült beledobnom a fejhallgatómat a teli kávéscsészébe.

Engem halálosan feldühít ám az, hogy azok a politikus féreggyermekek, akikbe szerencsétlen anyám egy végiggürcölt egészségügyis „karrier” után az utolsó reményét helyezi - hogy tudniillik végre helyreteszik ezt a többszörösen seggbekúrt országot -, valószínűleg rá se basznak egy kisemmizett ötvenes alsó középosztálybeli hitére. Csak addig törődnek vele, és addig is csak látszatból, amíg szavazatot jelent.

Ha az én kincstári paranoid-cinikus világnézetem bizonyul igaznak (amit egyébként hirtelen felindulásból megpróbáltam megosztani a Családdal, ha már ilyen okosan osztják az észt a szerencsétlen születésnapomon), lehet, hogy szervezek velük valami személyes mélyinterjút, mint választó a képviselőjével. Szerintem picsajól szórakoznánk mindannyian.

Majd el ne felejtsem összeírni az összes szarbányász rohadék választási ígéreteit, hogy legyen lőszerem a számonkéréshez.

Életben tartott. Megtartom.

Brüsszelből vissza.

Megállapítás: három óra alvással lehet élni. Még egy nagy bödön főtt kagyló után is. Én túléltem (volt, akit kifektetett), viszont kábé könyékig lettem szaftos, és nagy ügyesen lecsóréztam a nyakkendőmet is, ha már. Kell lennie erre valami kulturált technikának, bár esélyes, hogy ha van is, én nem fogok baszkódni vele. Kagylónként fél percnyi szenvedés ugyan elősegítheti a jó emésztést, de én enni akarok, nem pedig arra teljesen alkalmatlan eszközökkel matatni egy szerves alapú konzervdobozon, na.

Megállapítás: még a belga csokoládé sem töpörtyű, bár ugyanannyira hizlal. Nem is szeretem annyira, de azért meg kell hagyni, hogy, noha veszettül drága, finom. A hazahozott fél kilónyi phat lootból alig tíz dekát hagytak a kollégák, ami nem gáz, elvégre ezért hoztam. A maradék itt figyel az asztalon (többen felszólítottak, hogy vigyem előlük az Anyagot), most Blájmiékat mérgezem vele.

Megállapítás: oly' világban élünk, amikor hülyének néznek, ha a saját baromságod, bénaságod miatt keletkezett veszteséged következtében nem kezded el a küszöböt rágni nyígva és nyálzva, hanem rájössz, hogy a helyzet melyik másodpercben vált teljesen esélytelenné, és a működésképtelen megoldási félalternatívák helyett inkább arra koncentrálsz, hogy honnan fogsz hozzájutni a megérdemelt sörödhöz.

Hiányzott:
- váltás farmer,
- váltás bőrcipő,
- kemény borítású kerekes utazó bőrönd (olyan felépítéssel, hogy rá lehessen tenni egy kisebbet, eképpen ki lehessen játszani a „one bag rule” és a reptéri folyadékos faszakodás frontális ütközéséből eredő kellemetlen kiszolgáltatottságot, amikor is fennáll a veszélye, hogy az egy szem táskádat Kuala Lumpurba szállítja a jó képességű légitársaság),
- ásványvíz (emberi áron beszerezve)
- Lelki Társ (na, most leestél a székről, valld be. Igen, azért írtam. És aki Okosat Mond, azt kettéhasítom a repülőgépről lopott, Uránporral Működő Svájci Tiszti Láncfűrészemmel.)

Következtetés: bár teljesen feleslegesen baszták el rám az adófizetők pénzét, és elég béna volt a szervezés - és e kettőből minden józan számítás szerint valami ultimatív világbüntető fosnak kellett volna kialakulni -, egész jól éreztem magam.

Azért a mai reggellel baromira békén hagyhattak volna.

Holnap megyek Brüsszelbe. Szerdán jövök. De mert ezt a Hivatal szervezte:

a) egyelőre afféle jutalomútként megyek, mivel tőlem remélhetőleg semmi hasznos hozzájárulást nem várnak a megbeszélésen. A legjobban annak örülnék, ha nem kéne elmennem a megbeszélésre, de erre az eddigiek ismeretében elég minimális az esély;

b) mivel a Hivatalnál alapvető, hogy nem adhat úgy jutalomintézkedést, hogy azt te, mint fogadó fél, igen hamar meg ne bánd, holnap egy teljes munkanap után, este megyünk - ami különösen akkor lesz szívmelengető, ha akkora bődületes köd lesz, mint most van nálunk, mert még a kamcsatkai glikolvérű denevérek is lefejelik a lámpaoszlopokat -, és szerdán reggel térünk vissza, majd ugyanazzal a lendülettel megyünk is be a Hivatalba;

c) a szállásfoglalás körüli nyivákolások miatt végül négycsillagos szálloda és bérautó teszi teljessé az élményt, ami, mert még mindig nem vagyok eléggé bürokrata, nekem kissé soknak tűnik, és a pazarlás határait súrolja a szememben, akármilyen kényelmes is;

d) az akció résztvevői semmilyen központi tájékoztatást nem kaptak a feirhegyi repülőtéren érvényes biztonsági szabályokról, ezért holnap el kell mennem venni 100 ml-nél kisebb fogkrémet, tusfürdőt és sampont. (Törülközőt nem viszek, mert ha egy ilyen helyen nem adnak ilyesmit, akkor kurvára megérdemlik azt a szellemi-érzelmi sokkot, amit a radiátor mellett pörgő mezítelen testem látványa kelthet. Mindenki megérdemi. Nem játszom szépen.)

Szerdán megint leszek.


Na, ilyen tuti nem leszen Brüsszel például.

Néha olyasmiket mondok ki, amit két tizedmásodperccel később én sem értek. Egyszer kevés lesz a mázlim.

Hivatali monológ #1:

Én: - Ez a dokumentum olyan, mint ha egy döglött sirályt akarnál röptetni. „Repülj, légy szabad!” Tröcccs. „Szállj, hasítsd a végtelen eget!” Szklocs. „Vár vissza a természet, Büdi!” Sklacs. „Hozzátok a katapultot baszki. Visszatérsz te mindjárt a szabadság boldogságához, az anyád keservét.”

* * *

Én tényleg nem akarok senkit megsérteni - nem a lófaszt -, de mind a három (kettő, két és fél) fél hülye, mint a valag.

„ - A kormányprogram általunk értelmezett iránya a kilenc és fél millió koldus országa - vágta oda a szocialistáknak a XIII. kerületi képviselőtestület csütörtöki ülésén Szabó György az izraeli-magyar kettős állampolgárságú fideszes képviselő, aki korábban tíz évig élt Izraelben. A jegyzőkönyv tanúsága szerint ekkor a szocialista Döry Miklós kért szót, s azt mondta: "én nem osztom Szabó György képviselőtársamnak azt a meglátását, amit ő nemrégen lát, mert elég sok időt töltött ahhoz Izraelben, hogy ne lásson rá az itteni dolgokra, hogy itt koldusok országába tért vissza, amikor hazajött, de hát ha ennyire nem érzi jól magát, egyre közelebb kerülünk a schengeni határokhoz.”

Ezt itt zsidózásnak értelmezni, szerintem erőteljes túlzás. Úgy értem, ha a jegyzőkönyvbe került szavakat nézem. Mert ha Svájcból jött volna vissza tíz év után, és emiatt mondja a képviselőtárs, hogy húzzon el a retekbe, ha nem tetszik a Naaagy és Bööölcs Kormány nemzetmentő intézkedése, akkor csak simán prosztó. De ha Izraelből.... kimondtam. Igaz, a kilencmillió koldus is agyatlan parasztvakító klisé, de azért meg kúrjuk tarkón az ellenzékit, hogy érveket hozzon basszameg, ne frázisokat. Lényegre. Kimondta a zs-szót? A látszattal ellentétben nem.

A felháborodottaknak csak néhány kérdés. Hogy a picsába jutok én el a schengeni határokon belül Izraelbe? Mutassa már meg nekem valaki, mert szerintem az ukránok is örülnének, ha ismernék a térhajlításnak ezt a gyakorlati trükkjét, és hátha fizetnének a titokért nekem. Ha valaki azon munkálkodik, hogy a jelenlegi kegyetlen politikai-földrajzi valósággal ellentétben a jövőben ezt meg lehessen tenni, az mitől zsidózás? Ha pedig valaki a schengeni határokra utal, amikor elküldi képviselőtársát képződni még egy kicsit a külföldi kánaánok ügyében, akkor ugyan miért hisszük, hogy kimondta a zs-szót?

Ja, és teszem hozzá, mindhárom bolhacirkusztól hányok, a negyedik faszbandát csak azért nem teszem hozzá, mert nem szerepel ebben az ízlésten kis reggeli ökörségben.

(Az egész nem érdekelne egyébként, ha nem lenne közöm a XIII. kerülethez, mint lakosnak, és ha nem találkoztam volna a való életben olyan egyeddel, aki tényleg, és őszintén, térdreflexből azt hitte, hogy a zs-szó kimondása az azonos a zsidózással. Oh sweet mother of God.)

Nnnna.

* * *

Más. Iszom, játszom, melózom, és annyi pénzt fosok ki a szolgáltatóknak, hogy az egy családnak sok lenne. Sebaj, legalább szolgáltatnak, és még nekem is marad valamennyi. A melóhelyem még megvan, a pozícióm egyelőre szilárdnak tűnik, decemberben megyek Kölnbe forralt bort vedelni, meg szakmailag továbbképződni persze. Az élet egész szép, bár az érzelmi része szerintem meghalt, és asszem, hamarosan fel fog falni a szobámban tenyésző, szentségtelen káosz, és nedvesen fénylő csontjaimat undorodva az odalent parkoló autók motorháztetőire köpdösi.

Most iszom egy kávét, eszem valamit, utána gondosan semmit nem csinálok.

...és időközben a Felderítők csapata feliratkozott az Übergeekek dicsőségfalára. Megnyertük az általános fantasy szerepjáték-versenyt ugyanis a belterj.hu szervezésében létrejött találkozón. Mely utóbbi iszonyat jól sikerült, és sajnálom, hogy a második napon már nem tudtam ott lenni. Hozadék, hogy jó eséllyel sikerült új törzshelyet is találni, ami nagyszerű eredmény.

Kevésbé nagyszerű eredmény alant.

„Csetepâté: agresszív pástétom.”

Más. Megérkezett az Order of the Stick két print-only kiadványa, és még a posta sem lopta el, ami kellemesen meglep. Még nem tudtam érte menni, mert ma is 7 után lett vége a hivatali hátonpörgésnek. Na de egyszer.

Tudod, az a szomorú abban, hogy tűrök, hogy gürcölhessek, hogy nem tudom, mi lenne az az ügy, amiért azt mondanám a gazdáimnak, hogy a jó büdös mocsári ribanc anyátokat rakjátok teherbe a ravatalon. Mert a saját önbecsülésem láthatólag erre nem elég indok.

Vagy gyáva vagyok, vagy megfontolt. Az idő - és a siker - eldönti.

You mean, like, what in the name of levitating fuck?

US woman guilty of 'womb theft'

Rövidgatyában, borostásan léggitározok a Shoot you in the back-re, és vigyorgok. Shoot in the back az most nem lesz, helyette Louie, Louie, mert az vicces.

Life is good.

Kialudtam magam, ittam kávét, bevettem a gyógyszeremet, és van pénzem hó végéig.

Határozottan jobb.

Tanácsok olyanoknak, akiknek fost kell szitálniuk az Excel segítségével.

Fost szitálni (ige): gyenge minőségű alapanyagból nagy energiabefektetés árán kérdéses megbízhatóságú végterméket létrehozni.

Naszóval. Tételezzük fel, hogy van három típusú táblázat. Ezek zs számú személy által, azaz összesen 3zs példányban állnak elő. Ebből kellene létrehozni ugye a három típus összefoglaló tábláját. Kellene. Ugye. Mert különböző okokra visszavezethetőleg a három típus az nem három. Hanem 3zs-5 és 3zs között valahol. Mert az adattartalom nincs egyeztetve. Kicsit sem. De feldolgozni mégis nekünk kell. DE MÁÁÁ! Hogyan kerüljük el, hogy ilyen helyzetbe kerüljünk?

1. Igazoljuk papírokkal, hogy végleg és visszafordíthatatlanul meghaltunk, majd költözzünk Hawaii-ra. Vagy foglalkozzunk fjordhorgászással.

2. Ha ez nem jön össze, akkor.

a) vonassuk be magunkat már az előkészítésbe is. Sokkal kisebb a valószínűsége, hogy ekkorát fogunk szopni heteken keresztül, ha már a formanyomtatványt is mi gyártjuk, és nem bízzuk az egyes szubhumán kitöltő gépelő majmóca egyedekre bazmeg, hogy mit álmodnak bele abba a kibaszott táblázatba. Bazmeg.

b) legyünk nagyon, nagyon biztosak, mielőtt más kezébe adjuk a formanyomtatványt, hogy a vezetés tényleg azt írta-e bele a táblába, amit látni kíván. Bizonyos, hand of God, meg vis maior nevezetű vezetéstechnikai eseményeket így sem lehet elkerülni, de legalább a középvezetést nyúzzuk addig, amíg biztos nem lesz a dolgában. Segíthet, ha elmondjuk, hogy a rendelkezésre álló adatokból mit lehet kinyerni - és mit nem, baszki, mert amit nem lehet, azt nem lehet! -, és adott esetben mit lehet még érdemes.

c) mondjuk meg fixen, hogy adott cellába pontosan milyen értéket várunk, milyen mértékegységgel.

d) csináljuk meg. Ha kiosztjuk másoknak a gyártást, akkor legyünk nagyon, nagyon egyértelműek. Így is el fogják rontani, de legalább idegesek lehetünk.

e) zárjuk le. Tényleg. Alaposan. Rendes jelszóval, hozzápöcögések letiltva, magyarázatokkal, értékvizsgálattal.

f) teszteljük. Sajnos, muszáj, nem csak a kitöltők hibázhatnak.

g) ne adjuk oda a jelszót. Mert azonnal bele fognak hányni.

h) amit lehet, automatizáljunk. Mert amit lehet, azonnal félreértik. Ha nem akarjuk, hogy valamit elrontsanak, csináltassuk meg helyettük a géppel.

i) valahogy tartassuk velük nyilván, hogy most éppen melyik verziónál tartanak. Ami nem felel meg az állomány-elnevezési sémának, dobjuk vissza. Nehogymár nekünk kelljen szívni a sok tehetségessel, hogy nem képesek három összetett mondatot egyszerre észben tartani.

j) ne Excelt használjunk erre a melóra. (Hanem Word-öt, hogy az Isten akárhová tegye azt a sok takonycsápos marhát, aki azt hiszi, hogy attól, hogy tud táblázatot rajzolni, azzal is kell táblázatot rajzolni tömeges feldolgozásra.)

Ha a)-tól j)-ig egyik sem jön be, akkor úgy járhatunk, mint e sorok enyhén idegbeteg szerzője. Azt hiszem, kezdem érteni, mit kell kiállnia az IT crowdnak. Akkor lettem különösen jókedvű, amikor az az élő cáfolata az intelligens tervezés elméletének, akinek a táblázatával összesen több, mint hat órát szoptam nettó - alapadat szintről töltögettem fel azokat az értékeket, amiket nem méltóztatott kitölteni, mert viccnek vannak ott, viccnek, bazmeg -, azzal teszi le a telefont, hogy "Ne most, Srakker!"

Nagyon kedves vagyok. Aranyos. Elfogadó. Békés. (Amúgy meg egy arrogáns barom, de ezt nem reklámozom, az csak úgy kiderül rólam.) De amikor statikusan feltöltött poliészter-gibbonok hordái játszanak tarzanost az idegszálaimmal, idővel kevésbé leszek toleráns.

Én elhiszem, hogy mások is dolgoznak, elhiszem, hogy a tökük tele van ezekkel a táblákkal, én nagyon sok mindent elhiszek, de amikor már a harmadik hétvégém megy el arra, hogy napi tizenkét órában szitáljam a fost, akkor nem az jár az eszemben, hogy azoknak, akik ezeket a táblákat előállították, mennyire rossz volt. Hanem az, mindenfajta kivégzések képei mellett, hogy mikor szólnak majd az utcán kóválygó járókelők, hogy valaki úgy üvölt a Hivatalban, mint a sakál, válogatott vulgaritásokat.

És most talán végre kialszom magam.

Elgyengültem. Kész. Az igazi zseni onnan ismerszik meg az én értelmezésem szerint, hogy ha nevettetni akar, leesel a székről, ha meg drámát akar bemutatni, nos, akkor ott dráma van.

Rich Burlew-ről eddig is lehetett tudni, hogy egy kibaszott zseni, de ez a mai adag rútul megfacsart bennem valamit.

"Wanna play blocks with me?"

Ez nagyon mélyre nyúlt a páncél alá.

Rendeltem is gyorsan két print-only kiadványt, innen e, mert aki ilyet tud, az mindent tud, ami nekem kell.

Innen.

Úgy érzem magam, mint egy kéjgázzal kezelt shoggy. "So cool, master Dagoon! Sooo coool!"

http://skar.freeblog.hu/archives/2007/10/04/Serenity_folytatas/

Linkről híradás: Psyclone Jack.

Naszóval, megkaptam a plusz egy stráfot a pecsétemre, ami nagy királyság pénzügyileg, legalábbis annyira igen, hogy egy darabig ne süllyedjek el a hiteltörlesztés és a közüzem generálta számlák tengerébe. Van nagy örülés.

Tegnap voltam Magamura szaktárs és ifjú, mindezidáig álnév nélküli neje (akarom mondani, IMÁNN és Magamura szaktárs) esküvőjén. Romtemplom volt, a pár szép ofkoz, a vendégsereg szép számú, a szertartást vezető pap nem ma kezdte a szakmát, és még a jó időt is sikerült megrendelni az égiektől. Én a hangulatot személyelhárításilag rombolandó ittam is, de ami sokak számára még rosszabb volt, szóvicceket gyártottam. Ebben nagy segítségemre volt Bright immár nemblogger szaktárs, és Brainoiz (elvégre nem ér semmit egy rendes főgonosz, ha nincs, aki sikoltozik). Később utóbbi is átadta magát a Szóvicc sötét oldalának. Olyan ez, mint amikor Anakin pálfordulása, csak történetileg jobban meg volt indokolva. A rendezvényt közvetlen ismeretségemből pozitív irányba befolyásolták jelenlétükkel még: Gótnyúl (nem is gót, de ez már így marad, Paszulykaró száznegyven kilósan, tütüben kánkánozva is csak Paszulykaró maradna), Métely, Bodzilla, és a Szerkesztő röviden; valamint a két fenti érdemes szóvicc-iparoson kívül az este sokkal laposabb lett volna Búvárzenekar és Szőkeherceg nélkül.

Az est keretében megszületett az Instant Taigetosz (TM), amely egy kis zacskó finom szemű porból áll, amire vizet öntve a híres hegy materializálódik az asztalon, méretarányosan kicsinyítve, és egy rendkívül apró alak lelök róla egy másik apró alakot, enyhe ráutalásképpen, hogy a társalgás percekkel korábban borzasztóan kényelmetlen fordulatot vett. A többit nem mondom el, egyrészt, mert csak részben emlékszem, másrészt meg mert voltak itt az ENSZ-től, hogy vannak dolgok, amiket nem kéne, és ez az egyik ilyen.

Köszönöm mindenkinek, különös tekintettel vendéglátóinkra.

Most kicsit kóválygok, kis chtulhukat harákolok, és próbálok rájönni, hogy mitől van feldagadva a pofám jobb oldala.

Mivel a pénzeim rendre csúsznak - jól összehangolt szabotázsakcióra gyanakszom -, viszont a netet időnként kikapcsolják alólam, a szemüvegem már zombivá alakult (másfél szára van, és a fél, törött rendszeresen a pofám bőrébe vág), a kinevezésem késik, de azért időnként van lehetőség gyúrni a poszthumusz Sztahanov-emlékdíjra, úgy döntöttem, hogy a korábbi, MiG-29 Fulcrum helyett egy másik háttérképet választok, és a Motörheadtől kizárólag a Stand és a Devils című számok férnek bele, amíg szintre nem kerülök agyilag. Ha valaki látja a pincében a homloklebenyemet, hozza fel.

Патроны кончились!

Amikor reggel, a szokásos húsz perc késésemmel - ha a pontosság a királyok erénye, akkor én maximum egy, a létminimumon tengődő kispolgár vagyok, aki a jogai felét is elzálogosította - kitántorogtam a lakásom ajtaján, elfelejtve mintegy mellékesen kiírni a vízóraállást, a következő monológra lettem figyelmes:

"Hé, figyeljen már ide! Nyissa már ki, ha szólok! Ne internetezzen meg esztergáljon már, amikor mások alszanak! Ez egy társasház, basszameg! Nem lehet itt megmaradni a zúgástól. Ha nem hagyja abba, kurva nagy baj lesz."

A legjobban az lepett meg, hogy az a névtelen rohadék hogy el tudott rejteni egy szerverparkot egy átlagos panellakás retyójában, internetezés közben oly átható zajt kavarván ezzel, hogy az ezredidiótánknál - úgy tűnik, ilyen is van már nekünk, mert ez egy jól felszerelt társasház, nem hiába nem fizetem a közös költséget - kivágta a biztosítékot a kultúrával együtt. Legalább a szép bariton hangja megmaradt a máminak, ha már az agya meglágyult.

Óvakodjon a hangos internettől, és inkább esztergáljon Ön.

"Rám villogtál, baszki? Hol a kávém, toprongy?"

Elhagytam a kulcsaimat, úgy tűnik. A legközelebbi ilyennél, lehet, át kell fűzetnem a karikát a makkomon, vagy valami.

De valószínűbb persze, hogy inkább meghátrálok a gondolattól.

Helló, faszfejek.

Üdvözöllek titeket innen, az elhízás és a dohányzás egyik Mekkájából, Magyarországról. Ami azt illeti, rohadt nagy szerencsétek van, hogy nem nálatok dolgozom. Tudniillik egy ilyen manőver után először borítanám rátok az asztalt, és másodszor üvölteném le a hajatokat. És előtte, meg utána mosolyognék.

Hogy miért? Azért, mert a dohányzásom és az elhízásom, basszátok meg, az egészségbiztosítómat kell, hogy érdekelje, nem titeket. Majd ő leveri rajtam a kockázati tényezők árát, hajaj, de még mennyire, hogy. Próbáljátok már nekem beadni, hogy a kiesett munkaerő nem azonnal pótolható... próbáljátok már elmagyarázni nekem, hogy csak az a kiesés rémít meg titeket, amit a műtét és a rehab jelent...
Hamarosan az lesz, bazmeg, hogy megmondjátok, mit egyen (génmanipulált táplálékért fizetéslevonás), mennyit igyon (ha nem 100%-os rostos, vagy szigorúan alacsony oldott ásványi anyag-tartalmú ásványvíz, buborékmentes, akkor kibaszottul fizetésmegvonás), mikor dugja meg az asszonyt (ha heti háromnál többször, vagy egynél kevesebbszer, fizetésmegvonás), milyen megjelenítőt használjon (ha CRT, akkor az károsítja a szemet: fizetésmegvonás), vagy egyéb, más módokon próbáltok majd beavatkozni az egyszeri dolgozó életébe.

Ahol, jelzem, semmi keresnivalótok nincs az égvilágon. Mert, tudjátok, annyit soha nem tudtok fizetni, hiszen az ember, amikor aláír a kellemesen mosolygó gyökér HR-esnél, akkor nem valóságshow-ba, hanem egy munkahelyre jelentkezik. Tudod, olyan helyre, ahol a főnök befolyása munkaidő elejétől munkaidő végéig tart, és utána elmehet a faszba.

Elég egyértelmű voltam?

Na. Röff. (Ezt csak arra az esetre írom, amikor a hazai munkáltatók is "észbe kapnak.")

Megittam a lakásfoglaló ágyas barack felét, ezért csak mérsékelten sajnálom magam. Mindezt azért, mert a másik felét országos nagy barátaim itták meg. Kicsit szédelgek, de holnapra minden rendben lesz.

Jusztse adom fel.

És örömmel tölt el a tudat, hogy ezt az üveget több emberrel kiüríthettem volna, és ők is országos nagy barátaim.

Lots of goodness.

Mivel nem nagyon van mit mondanom azon kívül, hogy a szám szélén folyik a protein, a változatosság kedvéért macska.

Ősi bürokrata mondás szerint ha véletlenül megcsinálsz jól egy szar melót, vagy legalábbis nagyon nem baszod el, számíthatsz rá, hogy rajtad marad, mert onnantól te vagy a szakértő.

A szarnak már olyan szintű szakértője kezdek lenni, hogy a Csatornázási Művek tőlem fog tanácsot kérni.

Ha a hétvégén nem lett volna az a decens, esküvőnek álcázott lerészegedés, akkor nem is tudnám, mitévő legyek: először búm, bajom okozóit oldjam fel egy kád meleg savban, vagy mindenki mást?

Így viszont, Ambivalensnek, nejének, Butytime-nak és a Yetinek köszönhetően, a világ ismét megmenekült.

Hangulatjelentés: Clusterfuck.

Még úszom.

Éppen ezt olvastam a jól megérdemelt öt perces szünetemben, amikor feltűnt, hogy a Death or Glory szól. És nem azért, mert csak ez volt a playlistben. A WinAmpnek beteg egy humorérzéke van. Mr. Patch, jó egészséget kívánok.

Kúl.

Furcsát álmodtam. Álmomban el kellett engednem egy nőt, akit évek óta nem látott az álombeli énem, és akiről tudtam, hogy szeret, és tudtam, hogy szeretem, de az a kurva idő és a hely már megint nem volt megfelelő. Mert, ahogy ebben biztos voltam, soha nem volt az, és nem is lesz az. Mosolyogva váltunk el, de asszem, nem az infarktus szorongatta azt az elhasznált izomcsomót odabent, amikor felébredtem. (Mert rendben szedem a gyógyszert.) Az arcára viszont már nem emlékszem.

Ébredés előtt még majdnem megfulladtam egy folyóban, ahová egy hídról sikerült aláereszkednem, de végül, miután nagy nehezen sikerült eldöntenem, hogy melyik irányba közelebb a part, simán partra evickéltem egy duzzasztógát tövében. És mindenki engem nézett, ahogy áttetsző vizet csöpögtetve mindenfelé - "Ideje partra menni, mert lejjebb már tényleg mérgező" - átslattyogtam a folyó mellett húzódó párhuzamos betoncsatornák tömkelegén, de én már büszke voltam és elégedett magammal, így sutyorgásukat az ájult tisztelet jeleként értelmeztem.

Tökéletes mementó a World of Warcraft univerzum vitathatatlanul leglúzerebb és legidegesítőbb szörnyének, a murlocnak. A murlocról elég annyit tudni, hogy jellegzetes karattyolással rohanja le az arra tébláboló kalandozókat, amiket dob, általában nem túl piacképes, viszont marha agresszív.

Külön figyelemre méltó a videóban a borzalmas kőolajmetál hangszerelés mellett az eszméletlenül gázos szöveg. Mondom, murlocokról szól. Őket egyszerűen nem lehet komolyan venni.

A sok fogcsikorgatás közepette mindig felvidulok, ha űrtechnikai sikerekről olvashatok. (Pláne, ha európai eredményekről.) Na, és mit épített Európa? Naná, hogy egy automatizált, űrbeli nehéz teherszállítót, amiben ugyan semmi báj nincs - úgy néz ki, mint ami most szökött a Pirx kapitány történeteit megfilmesítő szocialista sorozat-remekmű díszletei közül -, viszont 7,5 tonna hasznos terhet bír, amikor elfogy belőle a konzerv, meg a fogkrém, akkor szemetesként működik, és amikor végképp nincs rá szükség, szépen visszatér a légkörbe, és mesterséges hullócsillagként fejezi be a pályafutását.

Legalább szépen végzi majd. Bónuszként, ha valaki látja majd, és kíván valamit, még a misztikumnak és a romantikának is ad két lapáttal.

És még mondják, hogy az űrkutatás nem jó semmire.

Mondjuk, a teljes örömhöz az kell, hogy biztonságban felszálljon, rendben elvégezze a feladatát, és gond nélkül visszatérjen. Jó napszelet, Jules.

Kedvesen mosolyogva fogadom a világ újabb és újabb alkotórészeit, amelyek valahogy mindig pénzembe akarnak kerülni. A következő ilyennél ütök.

Amúgy minden szép, minden jó, mindennel meg vagyok elégedve, és válldobással viszem földre az Excelt, amelyből egy adatbekérő táblázatot kell előbűvölnöm, különösebb előtanulmányok nélkül, mert nem csak elszánt vagyok, hanem sokoldalú is. (A gömbnek van a legtöbb oldala.)

Tegnap inkább teszt volt, mint játék Gótügynökéknél, de a hangulat nagyon jó volt, jól éreztem magam. A rendszer, amit használtunk, érdekes, de szerintem hajlamos arra, hogy belassuljon (más oldalról előnye viszont, hogy a dobási módszer miatt adott hossznál egyszerűen nem tarthat tovább egy adott szituáció, mert elfogynak a kockáid). Végül is, ez mindegy is.

A nap agyatlansága (volt elég): négy fős társaság, cölöphöz kötözve egy faluban, a helyiek épp azt tárgyalják alighanem, hogy mégis hogyan kéne őket feláldozni. Az ötödik a bozótban lurkol, muskétával a kezében.

Srakker: - Na, ez a másik misszionárius póz.
Górügynök: - BDSM?

Nemtom, bazmeg, de úgy látom, olyan fejem van, amire gerjednek a kvázi nőnemű zsebtolvajok. Most a bérletemmel fizettem azért, mert erre a helyzetre nem terjedt ki a kiképzésem.

Kínos.

Most azon agyalok a hátralévő hat percben, hogy a boltba menjek borért, vagy vigyem el a sokadik halálútjára - valahogy mindig megússza - az ágyas barackpáleszt, ami már vagy fél éve kísérti itt a sorsot.

Túlélőgép a mocsok, nem tudom, hogy hogyan csinálja, de szerintem megint meg fog menekülni. Szerintem telepata. Találkozzon Ön is Srakker ügynökkel és az ő hű társával, a Pszichikus Barackpálinkával!

A reklám után.

Kivételesen nem felejtettem el anyám születésnapját, szerintem meg is lepődött.

Amúgy szellemi kihívásokkal zsonglőrködöm, unatkozom, olvasok, írok, és olykor, ha végképp nincs más, melózok is.

A világ a ribancom, de még nem sejt semmit.



Nem. Sejt. Semmit.

Zebegénybe menet és visszafelé jövet is osztottam a hülyeségeket. Az egyik az "In Göd we trust" volt, ami alighanem majdnem olyan régi poén, mint maga a település, de azért kellőképpen fájt mindenkinek. (Teszem hozzá, hogy mondjuk Rákospalotáról vagy Angyalföldről még ilyet se nagyon lehet mondani.)

Végre találkoztam Jackkel, kaptam tőle nagyszerű könyvet, meg egy szervezési problémák miatt már régóta esedékes, pöpec pólót. Meg este mentem alkoholt pusztítani. Majdnem belepusztultam, de aztán mégsem, így hazaértem végül.

Szóval elégedett vagyok, bár rohadt éhes, és némiképp szétpunnyadt.

18:51:23 [Srakker] Ja, van új szóviccem, ezúttal a Rich Burlew-féle vonalat követve. Az idegesítő varázstárgyak polcának legrémesebbike, a kalandozót állandóan nyaggató, hamis vádakkal illető varázskard, a Blaming sword. (Én kérek elnézést.)

Ez azért versenyjogi szempontból aggályosnak tűnik.

"Kölcsönös segítség a gazdaságdiplomáciai célok érdekében - a Külügyminisztérium és Magyar Telekom Nyrt. Együttműködési Megállapodása


A dokumentumot Göncz Kinga külügyminiszter és Christopher Mattheisen a Magyar Telecom Nyilvános Részvénytársaság (Nyrt.) elnök-vezérigazgatója írta alá.

A megállapodás fő eleme, hogy a Külügyminisztérium vállalja a Magyar Telekom külföldi befektetéseinek és piacra jutásának diplomáciai eszközökkel történő támogatását, ha ezt a távközlési cég kéri. Ez jelenthet információgyűjtést éppúgy, mint közreműködést a Magyar Telekom külföldi tárgyalásainak előkészítésében és lebonyolításában.

A felek rendszeresen áttekintik a közös tapasztalatokat, és meghatározzák az együttműködést igénylő projekteket. A minisztérium felhívja a Magyar Telekom figyelmét azokra a külföldi civil kezdeményezésekre, amelyek összhangban vannak a vállalat társadalmi szerepvállalási céljaival, valamint a Magyar Köztársaság nemzetközi fejlesztési kötelezettségeivel.

A megállapodás rendelkezik arról is, hogy ha a távközlési nagyvállalat üzleti tárgyalásai időben egybeesnek a Külügyminisztérium hivatalos látogatásainak időpontjával, akkor a Magyar Telekom – eseti egyeztetés alapján és a költségek megtérítése fejében – felajánlja az általa használt szállítóeszköz igénybevételét a minisztériumnak.

2007. június 25."

Srácok, ti ezt biztosan átgondoltátok?

Azon gondolkodtam, hogy ha valaki a Japán Levesminősítő Társaságnál sikerrel leauditáltatja magát, akkor az használhatja a MISO 9001 plecsnit?

Srácok, rohadtul bele kéne ám húzni. A BBC-n utoljára frissítve: 07:53. Ehhez képest az index.hu-n 10:26-kor a címlapon még nem szerepel.



Mintha nem is lennénk tagjai az EU-nak, és az, hogy - ugyan szarfoshúgy módon, de - sikerült megállapodniuk Hős Vezéreinknek, ránk nem is hatna ki.

Ez egy vicc.

Na basszus. Több mint 7 év fejlesztés után ma sikeresen teszteltünk. Ambivalensé az érdem, én csak söröztem meg hülyeségeket beszéltem, de valakinek meg is kellett csinálni, és az bizony ő volt.

De azért mégis büszke vagyok. Akármennyi pia fog elfolyni még a tervezőasztal mellett.

Hülye módon már csak részegen olvastam el, hogy milyen kölcsönhatásba lép az általam szedett gyógyszer az alkohollal. Felerősíti a hatását. El is szabadult egy róka, de csak kontrollált körülmények között. Asszem. Ez újabb érv amellett, hogy a sört hanyagoljam.

A Doktornéni nevű quest npc adott egy új küldetést, de azzal 22-éig várnom kell, amíg megcsinálhatom, leadhatom, és felmarkolhatom érte az xp-t.

Ez a meleg rémes. Miért nem tud mondjuk globális lehűlés történni? (Igaz, akkor meg a fűtésszámla miatt rinyálnék.)

Valamikor az Ajándékozási Bizottság csomagolási ülésén hangzott el, csak elfelejtettem felírni.

- Aranymetszés ez, bazmeg, nem is kicsi!
- Mondtam, hogy túlképzettek vagyunk ehhez a munkához...

Akkor jobban jött ki, de azért ez a napló a hülye emlékezetem kisegítését is szolgálja.

Addig is: Plump Action Shotgun. Kevésbé karcsú kivitelű kézifegyver.

Yeah. Right.
(Találtam: Bejjánál, Gillznél.)

"Szerencséd, hogy kurvaanyádnak szólítottál" rovatunkból. A háztartásom bővült egy mosógépillatú füstölővel, majd ugyanazzal a lendülettel szegényebb lett egy mosógéppel. A rovat következő része a mosógépvásárlás, majd a rinya lesz.

Helyzetjelentés.

Páran aggódtak, akik ezt az izét olvassák, és/vagy ismernek, hogy ugye jól vagyok-e. Ez elég szokatlan, köszönöm is. Megnyugtatásul tájékoztatok mindenkit, hogy a vérnyomásom ugyan magas (alaphelyzetben 150-es szisztolés, a diasztolésat nem merték elmondani), viszont panaszaim nem voltak, tán az állandó fáradtságérzeten kívül (ami miatt meg ugye több kávét ittam, szóval okos voltam nagyon).

Megkaptam a három sidequestet: EKG, mellkasröntgen, szemészet. Ma teljesült is az utolsó. Mivel sehol sem láttam gyászjelentés-blankettát, úgy gondolom, megmaradok. (A vicces hír az, hogy fél dioptriával gyengébb szemüvegre van szükségem, mint amit hordok.) Viszont gyógyszeresen be kell állítani a vérnyomásomat. (Ennek egyik melléklépéseként leadtam a kávézást, amitől rendszeresen bealszom ebéd után.) És le kell fogynom, mert ez már nem csak esztétikai, hanem egészségügyi kérdés, amit illik helyén kezelni, ha egyszer még akarok dühöngő vérnyugdíjasként Molotov-koktélt dobálni a szociális ügyekért felelős miniszter hivatali Audijára. Lejjebb vettem a kenyeret, tartózkodom a disznóhústól, azóta egyszer ettem krumplit, és próbálom elérni, hogy keményítővel meg proteinnel teli kajákat ne egyek egyszerre.

Híztam is két kilót.

Ez hihetetlen, hogy azok a gatyáim is, amelyek egyáltalán nem szorítanak sem derékban, sem combban, ultrarövid idő alatt péppé mennek tökmagasságban. Most már rohadtul abba lehetne hagyni.

Az életvitelem kezd meglátszani a vérképemen. Botrány.

Ráadásul a vénám is eldurrant, bár nem jobban, mint az ilyenkor szokásos. Most szüneteltetem a kávézást határozatlan ideig, így aztán alig lézengek, ami azért is jó, mert beköszönt az Ügyfél Bosszúja, nyolc oldalon, mialatt én épp a kiállhatatlan, hisztis hímprimadonna szerepében remekelek.

Nyöejj.

Ja, amúgy mára virradóra azt álmodtam, hogy apróra tört üvegpohár-morzsalékot eszem két pofára, és csak akkor veszem észre, hogy ezzel esetleg elvághatom a pofámat - csak a pofámat féltettem, de erre is csak akkor jövök rá, amikor szólnak -, amikor már másfél kilót legyűrtem.

Ugye, így jár, aki mohó.

Na, akkor. Le kell fogynom, és csökkentenem kell a vérnyomásomat, mert megint elszállt. Picsába.

De ha választhatok a tepertő elkerülése meg az agyvérzés elkerülése között, azért próbálom az előbbit választani.

Grrrraaaarghö.

- Te vagy a legantipatikusabb ember, akit életemben láttam!
- Na, akkor van még mit tanulnod.

Ez a párbeszéd köztem és egy női utastárs között zajlott le 4:30-kor, amikor ugyanis rohambootolást kellett végrehajtanom, mert elaludtam az éjszakain, és túljöttem eggyel. Ilyenkor szociális viselkedést elvárni tőlem tökéletesen fölösleges, különösen azért, mert ilyenkor meg vagyok győződve arról, hogy szenvedésem az egyszerű halandók fölé emel, ráadásul, ráadásul a világ kurvára jobban tenné, ha a bonyolult, ámde jelentéktelen problémáival békén hagyna. Nem hagyott.

És ha egy kérdésre kétszer válaszoltam, és még mindig nem érted, akkor az már nem az én hibám, hanem a tiéd, még akkor is, ha mormogok, és akkor pláne, ha fingod nincs, mi az a Battletech.

Hát így.