péntek, május 28, 2004

Ma nem leszek hosszan.

Távirati stílus

Kétheti jutalom megérkezett
Söröztünk Xenával jól
Ma úgy keltem, mint egy félzombi, jé
CD-t írtam talicskaszám
Antiszociálist búcsúztatjuk
Otthon hagytam a pénztárcám, jihá
Megyek Pszich2-höz
Aztán régi cimborákkal villámtalálkozó
Aztán vedelek rogyásig este mindenféle különös és zseniális arcokkal jól.

Roger that *KSST*

csütörtök, május 27, 2004

Link Half Life 2 váróknak. Visítva röhögtem. Kösz, Zergling.
Tegnap este kimozdultunk, kulturálódni. Eredetileg az Agencyn dolgoztam volna, de ebből nem lett semmi, a csillagok nem álltak megfelelően, és nem motozott a sötétben Nyarly, ezért inkább hagytam az egészet a fenébe. Földelementállal és Zerglinggel zajlott ez a (részemről) ad hoc rendezvény, newsflash, most se voltam az a kimondott normális, jihá.

Város, főút, napsütés-imitáció a bal felső sarokban, csinos lányok, póverből slattyogás, mert késésben vagyunk, így kezdődött az alkalom. Haverok, buli, plazma, ahogy azt az űrgárdista mondaná, a 4-es villamos a változatosság kedvéért jól megtömve emberhússal, helyenként büdös volt, más helyenként formás, sz'al semmi kirívó, business as usual.

Rövid kitérő után bezúztunk a Millenárisba, ahol nekibuzdulásunk célja, a Varga filmklub által szervezett "Animáció és halál" kódjelű vetítés készült elkezdődni. Ach, a kultúla édesz illata, hát nem igaz, Lesztat? A "Hónaljszagú plebs" feliratot elfelejtettem az öltönyömre varratni, átok belém, de azért igyekeztem pótolni mindezt azzal, ahogy néztem, egyszerű és váratlan eseményektől mentes volt az arckifejezésem, akár egy szinuszgörbe. Fáradhatatlanul tekergőző körmondataim már az odaúton EMP-ztek. (Miért fél órás viselés után, közterületen derül ki, hogy egy farmer megérett már a mosásra? Undorodom ettől a biznisztől, komolyan.) Aztán, ta-dah, megjelent az előadó. Az előadó ősz bajuszú, nagy tudást emuláló úriember volt, retinaszaggató piros ingben, és a szabotőr mikrofon ellenállásával mit sem törődve, fordulásból lőtte fejbe a felvezetendő első rajzfilm poénját ("Hed-sáát."), majd elképesztő kaliberű klisék hasfalszaggató sorozatait engedte útnak, amiért tényleg ráfért volna egy élő leoltás, de nyájlény voltam, azonfelül érdekelt is a vetítés, szóval inkább erősen arra koncentráltam, hogy "Menjél innen el te most."

Aszongya.

How to cope with death, rajzfilm, elkövető (rendező, forgatókönyvíró, animátor:) Ignacio Ferrares - penge grafika, hozzám hasonlóan egyszerű elmékre hegyezett humor, kiválóan animált, visszataszítóan sikeres dizányú Halál, csattanó. Jó cucc. "Gyors, ütős, humoros, minden, ami nekem kell."

Hasta los huesos, bábfilm, elkövető (rendező, forgatókönyvíró, vágó:) Rene Castillo - ez is egy szédületes alkotás, nagyon szép fizikájú bábfilm, nagyon kifejező figurákkal, a dél-amerikai halálkultuszra jellemző jelenetekkel. El is döntöttem, hogy amíg az Agency-hez nem tudok összehozni egy danse macabre epizódot, megszerzem pótszernek a Grim Fandangót, amúgy is rég fentem rá a fogam. "Ez igen."

Le nez a la fenetre, rajzanimáció, elkövetők (rendező, forgatókönyvíró): Alain Gagnol és Jean-Loup Fellicoli - hát behányok, bazmeg, üvöltötte a torkomban rekedt plebeius. Felesleges erdőirtás, erőltetetten szimbolizáló grafikai megvalósítás, a személyes démonnal való küzdelem baletté egyszerűsítése, ostoba csattanó. A francia nyelv, és az, hogy kábé száz szavas a (francia) szókincsem, csak rontott a dolgon. "Dekadens fos."

Death on Vacation, rajzfilm, elkövető (rendező, látványtervező): Gary Larson - no, hát Gary Larsont nem kell bemutatni, a Far Side megalkotója, félelmetes humrú úriember, akinek van ugyan pár visszatérő toposza, mégis el tudja érni, hogy ne váljon elcsépeltté... általában. A cím már sokat elmond, igazából ezt iterálja a film - hát persze, aranyos, az elején én is felröhögtem, de hamar kiszámíthatóvá vált. No sebaj, egynek jó. "Oké, hogy kellett az ötlet a napi stripbe, na de azért."

Deadsy, vegyes technika, elkövető (író, narrátor): Russell Hoban, illetve rendező: David Anderson - másik foshalom, osztottam ki az este páros "Worst of" díját villámgyorsan. Bár volt benne pár értékelendő kísérlet, a film még csak meg sem próbálta megértetni magát, szellemi maszturbációt meg látok eleget a fórumokon. "Engem bámulsz, gumikacsa?"

The Black Dog, rajzfilm, elkövető (rendezte): Alison De Vere - ohó, ez egy kiváló darab volt megint, kifejező, korrekt, kicsit szimbolikus, kicsit sámánálomra emlékeztető történet (kösz a felvetést, Földelementál, nekem csak lifegett valami hasonló gondolat a tudatom peremén, holott elvileg nekem volt számfeletti ujjam és fogam). Mindezt úgy, hogy figyeltek rám, a szeretve tisztelt nézőre, nem pedig a kulturális felsőbbrendűség elefántcsonttornyából megvetően kikukucskáló Igazzy Művész habogott az arcomba valamit. "Megvettük."

Fisheye, rajzfilm elkövető (látványtervező, animátor, rendező): Josko Marusic - a rajzfilm tempója lassú. Iszonyú lassú, oké, persze, miért várnám, hogy egy 1980-as keltezésű filmben olyan poén legyen az alap, amit azóta még egyszer se lőttek le. Nem túl realista, de nagyon kifejező ábrázolásmód, a rövidke sztori se esik hanyatt a saját lábában. "Jó cucc ez, szeressük."

The Cow, festményanimáció (!), elkövető (rendezte): Alexander Popov - no, ez a teljesítmény monumentalitás a javából. Nagyszovjetpuszta a huszas évek környékén, így első ránézésre, de elképesztő, hogy volt olyan ember, aki minden egyes képkockát önálló festményként hajlandó és képes megfesteni. Rembrandt-képregénynek szokták hívni azokat az írásműveket, ahol az atrófiás történetet mesteri eszközökkel mesélik el. Ez egy Rembrandt-rajzfilm, a jó ég megáldja. A munka még semmit nem tett élvezhetővé önmagában, a pihenéstől eltekintve, de itt azért volt eredmény is: a fény-árnyék átmenetek, illetve a fényreflexek egészen hihetetlenek lettek. Jó, hát a sztori nagyszovjet, van ilyen, kicsit nosztalgikus érzéseket keltett bennem, ennél többet meg valószínűleg nem nagyon akart. "Azt a mindenit."

Mindezek után hazacaplattunk Zerglinggel, volt unleash Mutymor, és egyéb szörnyűségek, aztán orvul megint ma lett. A főnökség vidéken, illetve külföldön, az égvilágon semmi dolgom.

Megalkottuk Magamurával az Agency (ami sajnos nem lehet a sorozat címe) utódcímét: Frontline - Bureaucratic Reality Management . (Ez a megjegyzés motivációs célzattal került bele a postba - szeretettel, a menedzsment.)

Nu. Páka.

szerda, május 26, 2004

"...és ha még egy madárcsicsert meghallok, közéd lövetek, kistollas!"

Ma ilyen a hangulatom. Hihetetlenül nehezen indult már megint. Lassan kétpofára döntöm magamba az energiaitalt - egyelőre napi egy doboz az adagom, és érzem, hogy ez sem elég -, de a nullát ezúttal hiába szorozgattam, csak nem akart önnön természete ellen fordulni, és nem lett belőle egy.

Nem értem, miért van ez, de tegnap is épp hogy hazavánszorogtam, az agyam annyira le volt pusztulva, hogy ott bizonytalankodtam a tömegközlekedésen, és egyáltalán, a két lábon járás is követelt némi érzékelhető szellemi erőfeszítést. (Intermezzo: kedves hörgőm. Már több, mint két hónapja leszoktam, igaz, előtte hét évig bántottalak, de neked lett igazad, örüljél, és érd be ennyivel. Ha most kezdesz el büntetni, lecseréllek egy porszívó-gégecsőre, te meg mehetsz anatómiai szemléltető eszköznek valami isten háta mögötti egyetemre. Áuá. Legalább felébredtem.)

No. Szóval. Tegnap haladtam előre istenesen a második epizóddal, köszönhetően Magamurának (ezer köszönet megint, kellett az az indítóötlet nagyon) - kár, hogy az alkotói folyamat során legjobb esetben is csak félig voltam tudatos, és ha így megy tovább, évekig tarthat, legfeljebb, és tartályból küldöm a postjaimat is. Persze, még szépen meg kell írni scriptben, különben sok hasznát nem venni, és ez az a kulimunka, ami miatt ólompillák nőnek a szememre. Sebaj, kicsire nem adunk (intermezzo: a tüdőm most békén hagy kicsit, fél órás vernyákolás után a hardverütközés elmúlt, riadó lefújva).

Este viszont Zerglinggel együtt befutott Bodzilla is, és hozott két sört, és míg Zergling a híres depresszióűző proteinbevitelét intézte, én gyorsan rá is raboltam az egyikre. (Az, hogy felajánlották a sört, sokat elvett a vadászat ízéből, de az orv sörninnya-génjeim amúgy is elég álomszuszékok szerencsére - ezért van például, hogy még sosem kaptak rajta, ahogy egy hájgalléros ukrán maffiózó alkarjára csimpaszkodva ártatlanul bámulok fölfelé a varázslatos módon kiürült korsó pereme mögül. De azért figyeljetek, ha teleszkópos szívószál kattanását halljátok, mert meglehet, a sörötök veszélyben forog.) Ohó, mondta a stimulusra a válaszért felelős agyterület, és Zerglinggel együttműködésben azonnal nagyon hülyék lettünk - a Copfos részére rendszeresítendő harctéri kakaó-dermastim, a téliszalámis zsemléket körbekacagó szendvicshiéna mellett egyéb szülemények is voltak, csak azokat nyomban el is felejtettem. Este aztán végigjátszottam a Sacredet, igen, hát más dolga nem is lett volna a játéknak, mint hogy a végmúvinál beszaggasson, nem haragudtam cseppet sem. Dehogy. Nem is anyáztam. Ugyan, én? De azért elkezdtem egy másik karakterrel is, hát abban azért bízom, hogy ezzel már nem fogok annyit keveregni a térképen (szerintem egyébként sokat elmond a játékról, hogy 38 óra játékidő után a térkép 28%-át láttam). De azért esélyes, hogy most már hátrébb sorolódik ez a játék az életemben.

Úgy nézem egyébként, hogy célfotóval ugyan, de meglesz ez a hónap vége, és hallatszanak egyre határozottabb utalások valami nyáron várható jutalomról, persze az, hogy "több havi" még nem hangzott el, de ne legyek telhetetlen, csak adják ide szépen nekem, és nem lesz baj. Aztán hónap elején szépen talicskára rakom a pénzem, és elviszem megőrzésre máshova, ahogyan az rendeltetett.

* * *

"Mivel honoráljam meg a kedvességét?" - hallatszott lentről, a szomszédból. Hivatali személy agyának brutális bántalmazásáért tessék szépen valami elmekórházba vonulni, rehabilitációra, néni kérem.

* * *
Mentem kreatívkodni kicsit.





kedd, május 25, 2004

Öltönyben, nyakkendőben, hivatali rejtőszínben, törökülésben matatok az akták között a szőnyegpadlón. Már gyerekkoromban is erre trenírozhattam - amikor ugyanígy, fakírokat megszégyenítő pocakmeresztgető, görnyedt keselyűpózban pakolásztam nagy átéléssel a tanulmányi cuccaimat, mindig egy bizonyosat keresve -, mert furcsán kényelmes és bejáratott volt az egész jelenet. Hát hogyne, hogy ott volt, amit felsőbb utasításra kerestem, ahol mondták, hogy nem lesz. Azért kezdtem azzal. (Szintet léptem?)

* * *
Levettem a nyakkendőm, erre az inggallérom úgy döntött, hogy oroszosítja a dizányt, és kihajlik a zakómra. Csak nem elég puffadt az arcom, túl sok a hajam, túl kevés a zsírtarkóm és az izmom, valamint az aránytalanul túlértékelt árú nemesfém giligülik száma is nulla, így az összhatás elég hamis. Visszatűröm.

* * *
Antiszociális kolléga átmegy egy másik bandához. Hétfőn már ott kezd. Kétszer annyit keres majd kábé havi szinten, mint én, viszont nem kap jutalmat. Ez normális esetben azt jelentené, hogy én járok jobban anyagilag. Aióta azonban drága pénzügyminiszterünk megszorít, a jutalomról kiderül, hogy adott esetben járhat ugyan, de nem feltétlenül jut, ahogy azt a klasszikus mondja. (Komolyan, egyszer elrabolja majd valami állami alkalmazott, és eltöreti a sípcsontját, és ha már ott van, ki is önti paprikás ólommal.)
Visszatérve Antiszociálisra, kár, hogy elmegy - egyidőben érkeztünk, Pégével együtt. Súlyos volt, amikor Pégé majdnem levert neki egyet, mert túl erőszakosan bitorolta el a gépidőt és az irodai alapterületet, és már vörösödő fejjel üvöltött, akkor Antiszociális elgondolkodva csak ennyit mondott:
- Én örülök, hogy mindezt elmondtad nekem, mert most tudom, hogy mihez tartsam magam.
Pégé akkor megfagyott.
Antiszociális volt az is, aki a Hivatali Terminátornak az egész főosztály füle hallatára azt mondta, hogy:
- Terminátor, ez nem a te dolgod. A te dolgod az, hogy kiadd a feladatot, és ellenőrizd, hogy időben, jól meg lett-e csinálva, nem pedig az, hogy megmondd, hogyan csináljam.
Terminátor ekkor röhögött. És, a várakozásokkal ellentétben nem üvöltötte le ultrahanggal Antiszociális kolléga járomcsontját.
Más kérdés, hogy Antiszociális projektenként átlagosan kétszer beégeti az egész bandát - aligha nézték volna ezt el neki, ha nem tenne le valamit emellé az asztalra. A két alkalom korábban öt volt, így azért látható az elmúlt két évben elért fejlődés.
A háromfős belsős fiúbandánkból már csak én maradtam. Fura. Sic transit, meg Last man stan... sitting.
Az ilyenekbe öregszik bele az ember, neh?

* * *
"Egy jól működő rendszerben nincs szükség hősökre."

"Ez nem minden világok legjobbika, de higgye el, ennél sokkal rosszabbak is vannak, és mind arra várnak, hogy megtörténjenek. Ne, ne is higgye el. Csak tegyen úgy, mint aki elhiszi, technikailag ez úgyis mindegy."

Szerencsére megint van mi köré felcsévélnem az agyam. Bah.

hétfő, május 24, 2004

Úúúááá. Ha űrhajó lennék, akkor most a következő párbeszéd lenne valószínűsíthető:

-Meghajtás?
-Még mindig nincs. Nincs üzemanyag, nincs meghajtás, ennyire egyszerű a képlet.
-Legalább egy felelőst találtak már?
-Nem, úgy tűnik, kellő mennyiséget vételeztünk a legutóbbi állomásnál. Valamiért mégis elszivárgott. A jegyzőkönyvek rendben vannak...
-...a szigetelés viszont láthatóan nincs.
-Pedig elvileg nemrég rakták újra a hajó mesterséges intelligenciáját.
-Biztos az baszta el.
-Lehet.
-Kínos. Legalábbis. Probléma van, felelős nincs, vagy ha van is, nagyon lapít. És hiába is dobnánk ki a légzsilipen, sokat nem lendítene a helyzeten.
-Hát, ilyen tempóval aligha jutunk ki a naprendszerből.
-Az valószínű, igen. Sőt. De hátha sikerül kibekkelni addig, amíg erre vetődik egy tréler, és akkor rimánkodunk szépen valami üzemanyagért, vagy legalábbis kötélre vehetnének minket.
-Álmodik a nyomor. Egy parti sakk?

Nomindegy, átsodródom ezen a napon is valahogy, de azért bízom benne, hogy nem párolgok el közben. *röhög*
Akkor próba, egy kettő három. A technika ördögét exorcizáltuk egy jó kis izmos, vatikáni jellegű refressel, azóta se tud lelassulni szegény, túlpörgetett kárhozott lélek (refresh yourself with a click!).

Ma a változatosság kedvéért a jobb szemememben szállt el egy ér, örülés, örülés. A bal már rendbejött, így most meg kell tanulnom fordítottan aszimmetrikus arccal riogatni a jónépet, mert így nem fáj annyira.

A hétvége elég lazára sikerült. Pénteken voltam Pszich2-nél, különb-különbféle okok miatt vagy három hétig nem voltam, de most megint. Furcsa volt, megint pszichikai vetkőzőshow-t játszani. Ingerült is voltam emiatt, és a mostani alkalom közel sem volt olyan hatásos, mint azt szerettem volna. Hazaérve elkezdtem az Agency 00 második epizódját megírni, ami azért is sajátos, mert az elsőt se láttam még végig, de hát bátorság élteti a hazát, vagy mafasz. (És ha már ismét felcsapattam az agyamat a Cowboy Bebop zárójelenetével, gondoltam, ki is használhatjuk a keletkezett érzelmi egyensúlytalanságot arra, hogy alkossak valamit.) És lőn. Filóztam még a Világ, földi szemmel-en is, valahogy nem akar egyszerre a fejemben maradni az egész sztori, mindig szétmászkál a vége.
Bodzilla (a Tokiót menetrendszerűen elpusztítani igyekvő cserepes, korábban Dézsa néven hivatkoztam rá), Copfos, Zergling, Napalmgárdista, Sáska, Szőkeherceg, ezen felül szerénytelen jómagam részvételével internalizáltuk a folyadékot a törzshelyünkön, de hamar elpilledtem, így szombaton már viszonylag hamar felébredtem. Zerglinget az ilyesmi persze nem hatotta meg még soha, ezért boldogan szunyált délután egyig - én tizenegytől szexuáltam a lakásban fellelhető valamennyi rézkomplexet. Szombat este játék volt, a szokásos vidám vérszipoly. Állítólag agresszív vagyok, amióta leszoktam a bagóról. Nem kizárt. Egyáltalán nem kizárt. Bár ennek az éremnek is van másik oldala. Megint elcsábultam egy szivarra, ezt azonnal be kell fejezni - túlságosan jólesik még mindig, és így van kikövezve az út a visszaszokásra, ami tudvalevőleg nem opció.

Vasárnap hazamentem. Nem reggeliztem, és mivel a BKV olyan szörnyen kiszámíthatóan működik, az eredetileg tervezettnél háromnegyed órával korábban érkeztem, így röpke percekig bedolgoztam a családi ebéd háttériparába. ("Éheztetnek, dolgoztatnak, verni csak azért nem vernek, mert már el tudok futni.") Frissen volt festve a lakás, de a szag már kiszellőzött, nagyon új kinézete volt az egésznek. Jó apám most már tényleg úgy néz ki, mint egy ősember. Fiatalkorában volt ekkora a haja meg a szakálla, csak nyilván nem ennyire ősz, meg kicsit jobban karban volt tartva. Höhö. Édesanyám már jobban viselte az érkezésemet, meg a távozásomat, éppen a kicsi, keverék, gyors, hangos és hm... nem túl heroikus kutyám volt az, aki nehezen tűrte fel- és lelépésemet. A köztes időszakban végig az ölemben hevert, és vakargattatta magát. Félelmetes egy állat, magasabb a Bociszem skillje, mint az enyém, holott feleannyira se seprős a szempillája. Tápos dög. Nagyapám még mindig nagyon súlyos figura, barátnéja szintén, így aztán jó hangulatban telt a családi ebéd. Bár szüleim még mindig egy pillanat alatt össze tudnak veszni, utána fél óráig duzzognak. Ezt bizonyították is. Röhögtem.
Aztán visszamentem a messzi-messzi Szibériába, legalábbis úgy pakolta tele édesanyám a táskámat, mint aki korlátozottan önkéntes csapat- és vasútvonal-építő tréningre indul valahová a nagy szovjet pusztaság kellős közepére. De a húst és a salátát már vasárnap, azaz tegnap este el is pusztítottuk némi Zergling által elkészített köret kíséretében. (Elmélkedtünk közben kicsit a tárkony karrierjéről a hazai konyhaművészetben.) A leves még megvan, annak szerintem ma járok a végére.

* * *
Van egy párbeszéd-részletem megint. Nem tudom még, kinek a szájába fogom adni. Megint jobban hangzik angolul, mint magyarul. Megint nem értem, miért. ("...it communicates hate well", vélte Spider Jerusalem, lehet, hogy emiatt van. Vagy azért, mert még meglehetősen ifjú koromban kezdtem a kötöttfogású birkózást a rendhagyó ragozással, meg az angol nyelv egyéb tanuló-elbizonytalanító intézményeivel. Azóta is inkább ösztönösen használom, mint tudatosan. Néha elcseszem. Néha nem.) Megint elvitte valaki az agyamat. Megint nem adja vissza. Csak tévelygek keresztül ezen a napon, és alig akar telni az idő.
*ásít és pislog*

péntek, május 21, 2004

özv. Albrechtné Schulteisz Aranka.

A név egyrészt tiszteletből született (varázsszó: Xena művésznő), másrészt viszont...

...másrészt viszont nem. Gondolhatjátok, hogy nem a csinos titkárnőt fogják így hívni.

Ez is punnyadt nap. El kéne már lassan dönteni, hogy harminc fok legyen, vagy zuhogó eső, a kettő vegyítését, a harminc fokos párás meleget tessék szíves lenni mellőzni, mert rohadt ideges leszek. Ha nem működik a párologtató rendszeren, túlmelegszem. Ha túlmelegszem, elforr a hűtővizem, mint Skodának a városhatárban. Ha elfogy a hűtővizem, meglehetősen homicid hangulatba kerülök.

Tehát.

*felnéz* Ezt azonnal fejezd be!

Köszönöm.

Ennyi, vége, kész. Azt se tudtam, hogy ma péntek van-e, vagy csütörtök, kínosan sokáig.

csütörtök, május 20, 2004

Legyen fent hát itt is. Kulcsszó: temporális kavitáció.

No, még meghegesztem a Hivatali Rémet, és végre tiszta szívvel macerálhatom Magamurát. Neki is látok. Mármint a hegesztésnek.
*szocreál dizányú Darth Vader-maszkkal a fején nekilát*

No. Most, hogy visszatértem a helyszínről, ahová elrángattak, folytatnám.

Tehát, ma reggel vállamra ült a már említett Jin Roh-val kapcsolatban a kicsit ráncos fejű Stratégiai Elemző Modul, rágyújtott egy Lucky Strike-ra - csak azért, hogy engem idegesítsen -, majd rákezdte:
- Te, figyelj, öreg, nem tűnt fel valami?
- Jó volt a grafika.
- Még valami?
- Hát, elég alternatív verziójú volt az a mese, amire fel volt tekerve a film - vontam vállat, erre majdnem leesett.
- Igen, persze, tudom - szúrta közbe unottan -, a sztoriról mondtad a véleményed.
- Ja, mondtam. Még mindig jó, bár...
- Bár túl kevés az intrika.
- Meg a szüttyögés.
- Ja, meg a szüttyögés, az is - nézett kicsit értetlenül a Stratégiai Elemző Modul. - Egyszer már igazán definiálhatnád azt a fogalmat.
Hallgattam egy kicsit. Semmi nem jutott eszembe, csak a statikus zörej.
- Tautológia, magába forduló érvelés, esetleg valami hasonló jó lesz?
- Nem.
- Hülyén fogsz meghalni. Sose tudod meg, mi az.
- Anyád. No. Kitérőről vissza. Szóval, mit tudsz még mondani?
- Egyértelműen túl sokat görcsöltek az emberek emlékezetében való megmaradásról. Három generáció a maximum, amit az ember elvárhat, a különösen szerencsés figurák kivételével, akik valami mitikus hőssé mutálódnak, aztán nézhetnek, mint szegény Arany János, akiről az egyetlen, amit minden középiskolás tud, az a sipolya. (Munch: Sipoly?)
- Dögölj meg - mondta a Stratégiai Elemző Modul, miután visszatornázta magát gyűrött válltömésemre. - No, tehát akkor ennyi?
- Ja.
- És az, hogy az a lány még temérdek jóindulattal se lehetett több tizenháromnál, az fel se tűnt? Az egy kölyök, bazmeg. És azt akarod nekem beadni, hogy mindennel foglalkoztál a film alatt, csak ezt a tényt, ami ott üvöltött vöröslő fejjel a pofádba, te vakegér, ezt hagytad figyelmen kívül?
- Ha most azt mondom, hogy igen, abbahagyod? No, a lényeg, hogy most már ezt is tudom. Azért kínos, na. (Anyátokanyátokanyátok, vér, véresvér. Bél. Buááá.)
Kép vált, többször ismételt virtuális monitorlefejelés hangjai egy félhomályos irodában.
* * *
Ja. Nos, tehát *vérző homlokát törölgeti* ott tartottunk, hogy indulás előtt még beestem a DotS-ra, ahol is találkoztam a Klasszikmúvi-teszttel, ki is töltöttem, ahelyett, hogy dolgoztam volna rendesen. És lám, mi jött ki, lám, mi jött ki.

No, akkor tovább. Tőlem ki veszi át ezt a... *feltartja, megnézi napfénynél is* linket?

* * *
No, megyek vissza egy teljesen váratlan, az előzetes tervben nem szereplő, abszolúte felesleges és értelmetlen, mindazonáltal azonnal és sürgősen elvégzendő feladatomra koncentrálni.

Furcsa mód a tegnapi este és a mai reggel angolul jutnak eszembe mindenféle párbeszédek, és azon kell ügyködjek, hogy hogyan fordítsam le őket úgy édes anya egy nyelvemre oly módon, hogy az utolsó jelzőig lecsupaszított, pörgős dialógus magyarul is jól hangozzék.

Nem értem, miért van ez, mikor az utóbbi időben filmügyileg a leggyakoribb nyelv, amit hallok, a japán. (Sejthető, hogy az angol feliratból azért többet értek. Jé.)

Viszont, ha már így van, be is pötyögtem az egyiket, az nagyon súlyos lehet előadva, főleg, ha olyan akcentust és hangszínt választunk a résztvevőknek, mint a CS-ben a "Kéuntörterrörisztsz-uin", vagyis a "Counterterrorists Win"-t előadó mikrofonbajnoké. Igaz, hogy az anyukája is csak szótárral érthette anno szegény gyereket, de kemény, kemény, meg kell hagyni.

Megnéztem a Jin Roh-t, mondjuk, ez a trükk, amit a végén elröffentenek, már kezd klasszikussá válni, de azért jó. Mondjuk, a hollywoodi forgatókönyvírók legalább egy dolgot eltanulhatnának innen, nevezetesen azt, hogy "ne hozd olyan helyzetbe a főhősödet, hogy a történet és a világ megerőszakolása, illetve spontán deus ex machina nélkül ne tudja megoldani a konfliktust; de ha mégis ekkora ordas nagy péló voltál, akkor leszel szíves rendesen végigvinni, és nem a válladon kivinni a herótot a lemenő nap fényéig."

Hoppá, melóalarm.

szerda, május 19, 2004

Jövök visszafelé kollégáimmal ebédről - hát persze, hogy térdig járok a pollenben, amit valami puhafa-féle hullajtott a járdára, szakmányban. (Korábban elég masszív allergiám volt ezzel a cuccal szemben, a rendszeres kötőhártya-gyulladás mellé olyan jól jött, mint háború mellé a tífusz és a fizetési felszólítás.) Helytelenítőleg felnézek, és lám, mi ugrott elő a számból:
- Mindig csak a szex... meg a szipu, mi?

(Edit: még mindig nem tudom, honnan származik ez a mondat.)
Giovernment
Governemnt
Goverment
Gevernment
Governemt


...és képzeljétek, mik lettek abból, amiből Structural akart lenni! Ne, inkább mégse képzeljétek el. Randa, nagyon randa, bár közel sem annyira, mint az agyamban tenyésző, rosszarcú üresség, ami jött, és megette a gondolataimat, és a szétdobált csontokon terpeszkedve várja, hogy jöjjön valami kósza XP-vadász.

No, mentem enni.

kedd, május 18, 2004

Utókornak tisztelettel jelentem, hogy...

...a második doboz XTC egyértelműen túlpörget, és most már kezdenek huzalhangon zenélni tőle az ízületeim, és hangosan röhögünk Misztörendőzánnal, olyannyira, hogy az már szomszéd irodában is feltűnik.
...hogy hiába zsonglőrködik az ember a feladatokkal, kettőről minimum elfeledkezik, és azok leesnek - szar nekik.
...hogy amikor az elkerülhetetlen összezuhanás bekövetkezik, akkor a légzésről is oktatóvideót kell majd játszani nekem endless loopban, különben felejtsük el a tüdő rendeltetésszerű működését.
...hogy amikor magánjellegűleg kérik a szakvéleményemet egy kérdésben, és utána egy napon belül kétszer mondok ellent magamnak teljes meggyőződéssel, de végül aztán minden szempontot megvizsgálva tutibiztosan nyilatkozom, akkor a végén nem egyértelmű, hogy büszkének kell legyek magamra, vagy húzzam meg magam.
...hogy eljutottam az unalomnak arra a szintjére, hogy ha nincs munkám, jelzem. Ez egy munkahely. Semmi másra nem alkalmas igazán.
...hogy az Agency 00 előtt, ezúttal tényleg érzem, nagy jövő áll.
...hogy az a PHARE programból finanszírozott projektek kezdeti időszakában jellemző jogszabályi háttér megtekintése olyasféle perverz tudományos érdeklődést kelt az emberben, mintha trilobitát boncolna. (Hejj, szegény PHARE, a nagy túlélő kísérleti patkány, amin kitesztelték, hogyan is kéne a leendő új tagállamokban bevezetni a szépnevű közösségi vívmányokat, hogyan kell nekik támogatást nyújtani, stb., szegény csíra, hamarosan vége lesz. Akárhol is leszek, ha telik, iszom majd egyet a lelki üdvére, amikor az utolsó projektet lezárják, höhö. Méghogy a támogatási programoknak nincs lelkük. Van. Olyan is.)
...hogy az irodánk ki akar zárni minket, ugyanis akad az ajtó. De mi bemegyünk. Dulván.

hétfő, május 17, 2004

Hivatali párbeszédek #4

Éppen most próbáljuk beadagolni a vérközgazdász kollégánknak, hogy "mivel a prosztata alapvetően a férfiakra jellemző, és a prosztataráknak fogalmi eleme a prosztata, makroszinten vizsgálva elhanyagolható a prosztatarákban szenvedő nők aránya, így a hasonlatod nem helytálló."

Misztörendőzán vállalta magára a hősies feladatot, eddig még kevés sikerrel.
"...és kiosztottam annyi HP-t, hogy egy óvodának elég lenne..."
"Pofon! (...) Nézd, ott repül! Höhöhöjj. "
"Persze, a lúzer már ott haldoklik nyolcadik napja, amíg én elfutottam északra, hogy útközben elég tapasztalatot gyűjtsek a mészárlással, és végre megtanuljak lovagolni... meg van ám ez szkriptelve, kérem."
"Persze! Ne menj oda! Viccből kattintok oda! Ez az! Várd meg, amíg felszecskáznak! Fusd körbe! Ügyesen! Igen! Úgy jó!"
"Meg még majd a jó anyátokat is szana.széjjel.fogom.csapatni."
"...ez hihetetlen, ezeknek a random encounter katonáknak nem lenne dolguk délen, orkokat hentelni, ahelyett, hogy engem baszogatnak?"
"...igen, tudom, hogy ez a cipő úgy néz ki, mint egy mamusz, de akkor is 100 fölött véd..."
"...igen persze, hölgyem, biztonságos a város, amióta itt vagyok. Mert azóta mindenki az én veséimre hajt."

Ehhez képest a játék:

"He's dead, Jim (sírfelirat)."
"Grave - the game apologizes for the fact that it was unable to place a monster here. The NPC market is currently undergoing a crisis (sírfelirat)."

Hát igen, egyszerű lélek vagyok, és könnyű engem elszórakoztatni. Tehát amikor úgy érezném, hogy felnőttem és nem csak arról szól itten az idősödés, hogy sámli nélkül felérem a konyhaszekrényt, akkor jön egy bitkupac, és magára csavarja az agyam. Hm, hm.
Mindegy, azért szántam némi időt arra is, hogy meglátogassam szüleimet szombaton - jó anyám láthatóan még mindig nem egészen tette túl magát az elköltözésemen. Földelementáléknál megnéztük aznap az Összeesküvés-elmélet című popcorn-örökbecsűt, tőlem kiérdemelte az Amerikai Tömegmúvihoz Képest Üdítően Konzisztens díjat, ugyanis nem voltak benne arcpirító logikátlanságok, azon meg, hogy nyálas, hát, miért is akadtam volna ki, elvégre tudtam előre, hogy kik a szereplők.

Vasárnap régi cimborákkal voltunk kockadobálni, és - nemhiszemel, nemhiszemel - el akarták kérni a személyimet, amikor sörért mentem. Úgy lefagytam, hogy még röhögni is csak öt másodperces késleltetéssel kezdtem el, de akkor aztán annál inkább. Na, mondom, legközelebb nem borotválkozunk, mert nem lesz ennek így jó vége, még felhívják a szüleimet, hogy miért nem vagyok iskolában.

Ma. Nyolclotos visszapattant röviden. Most azon hegesztek, meg csinálom a harmadik PC-t az Agency00-ba. Ja, és padlót fogok Magamurától, azt már csak az a mutáns, világuralomra törő májam mondatja velem, hogy a világ nevét illetően lassacskán megállapodásra kőne jutni a billentyűzettel. Végül is, lehetek akkora irodalmi álszent, hogy a hússzaggató elgépeléseim után máson kérem számon, nah.

Nu, páka.

péntek, május 14, 2004

...és van egy pont, ami már túl van az éhségen, túl a fáradtságon, túl a hetek óta fájó bal szemen, túl a folyton viszkető orron, túl a remegő kézen, túl a monoton munkán, túl a székre szöttyedő alvázon, a legyőzhetetlen irodai káoszon, a rongyos 15 collos monitoron, a kinti fúráson és faragáson, a félhomályon, és az egészből, az egészből...

dicsőséges energia lesz, alkotói kényszer és késztetés, az, amitől az ember vidáman vicsorog - kábé úgy, mint egy kultúrork a főtt csülökre -, és van benne pár száz fog is, igaz, csak nyomokban. És ricegnek az ujjai a billentyűzet fölött, épp csak nem bocsátanak ki ultrahangot az ízületeim.

Csak azt, ami hivatali kötelességem, azt tudnám már leírni, bazz. Utána végre tudnék azzal dolgozni, amit szeretek. Jól belesakkoztam magam ebbe, mwuhaha. (Mááár majdnem kész.)
Gondolatcafatok az iratmegsemmisítő közeléből

...és amikor éppen a letriggerhappybb (...mert én vagyok az, aki pörgeti a sírjában valamennyi nyelvújító, rég elholt nyelvész és nyelvművelő hamvait, hát ugyan ki más, különösen, ami az egybe- és különírás szabályait érinti, más egyebekről nem beszélve) vagyok, akkor az arcomba vágnak egy ekkora felhívást keringőre...

"Szép eszme volna, de vajon akkor miért került rá a piros traktor -kérdezhetnénk Demszky Gábortól, akinek viharos leépülése újabb lendületet kapott azzal, hogy belépett a nyilvános picsogásra alapuló magyar bloggertársadalomba, és ott egyéb helyesírási defektek közepette mindjárt úgy nyit, hogy "Salgótarjánba megkérdezték tőlem". Salgótarjánba? Jól van, Gábor. Neked aztán jutott kapanyél. Már értem a traktort is."

A vastagított részt kérjük figyelni, Demszky úr blogjának véleményezése ugyan valóban hálás téma, de azért ennyire olcsó nem vagyok, politikával pedig elvből nem foglalkozom. A kiemeléssel jelölt szekció viszont szép, magas labda, épp csak hogy szuborbitális ívvel, igazán animésen lehetne másfél óráig tartó másodpercek alatt ráugrani és ökoszisztéma-romboló erővel begyalázni. De úgy nagyon.

De mivel sejtem, hogy a szeretve tisztelt olvasók is tisztában vannak az elemi logika szabályaival, és láttak már blogokat, csak megjelölném a célpontot, azt' tán hagynám is az egészet.

* * *
...and you deserve the punishment you'll have to pay... - eképp pattogtatja a magán-, állami és mássalhangzókat a Clawfinger, amit csak azért vagyok képes boldog örömmel ismételgetni, mert a rendelkezésre álló családi konfigurációs lehetőségek közül még egy igen kellemes került számomra kiutalásra. Ja, amúgy persze, nosztalgiázom, ennyit igazán megérdemel a tegnapi igazságosztó frankómegmondó gyomromkifordul kölök, aki átvette az irányítókarokat a fejemben.

* * *
Korog a gyomrom, pedig még alig közelítjük a 11:00-t. Kevés alvás, sok kávé, Mutymor Light. Ez a kombináció jót tesz. A gasztroenterológusom bevételi oldalának, és ez az az oldal, ahol a legtöbb ember fő erogén zónája található, mint azt tudjuk.

* * *
Mindjárt lepasszolom a Nyolclotost, és káliumhiánytól görcsölő vádlival, elcseszett lovaglóállásban várom majd, hogy visszajöjjön. Mert hogy visszajön.

Hogy klasszikust idézzek:

Eightlotter II: Back with a vengeance

Mindig, mindig visszajön.

* * *
No, egyelőre vételésvége.

csütörtök, május 13, 2004

Ja, és hát természetesen az abuzálásokban érintett amerikai börtönőrök is jelentkezzenek a csak tőlem kapható Kapják Bea emlékéremért (A *.Bea érdemrend abszolúte nem az én találmányom, a kreatívkredit nem az enyém, de már nem emlékszem, kinél olvastam először, csak annyira, hogy blogger volt a szentem). Olyan jóféle tutifrankómegmondó és egyébkéntismindenkikapjabe hangulatban vagyok, amiben utoljára kábé tizenhat éves koromban bírtam leledzeni.

Egyelőre ennyit akarnék csak hozzászólni ehhez az egész konflikthoz. (Nem túl konstruktív, de egyrészt nem fizetnek érte, másrészt nem adnak tisztességes infót, anélkül meg ugye nehéz.)

A holnapi napom egészen másról fog szólni, várhatólag. (De ez a videó akkor is szörnyű. Közel se olyan aranyosan elfogadható, mint amit popcorn mellé adnak, nademindegy. Amúgy itt egy érdekes link a poszttraumatikus cuccokról, okuljunk, ha már egyszer. Valószínűleg tudnak arrafelé néhány vicces dolgot az emberi természet ezen oldaláról.

Na, csók.

Mostantól csak én leszek. De télleg. No. Főleg, mert úgyis annyira kiba érdekes vagyok, na mentem is haza a sörömért.
Öt ember, plusz egy, aki a kamerát tartja. A többi eseti elbírálásom alapján menjen anyjába/ne menjen. Nem, ezzel a posttal aligha indulok az irodalmi Nobel-díjért, de az ilyen bűncselekményekkel nem békélek. Na.

Csókacsalád. (Ja, és so sue me.)
Hivatali párbeszédek #3

Srakker: - Te, benne vagy ebben a munkacsoportban?
Misztörendőzán: - Én vezetem!
Srakker: - És mit csináltok?
Misztörendőzán: - Őszintén, Srakker, sejtelmem sincs.

Cute.
Haragnak olvasom a harangot, a gyomrom háborog, de már múlik. Igen, elért a hét lefejezéses videója, nem mintha akkora médiaforradalmár lennék mostanság, hogy még tévém sincs. De eljutott, és megnéztem.

Miután végül mégiscsak töröltem az általam elkövetett legkreatívabb káromkodást, a következőket nyilatkoznám:

Ilyenkor kívánom pillanatokra, hogy a szovjetek foglaltak volna el titeket annak idején, bazmeg. Hogy a szabadság szót csak a lexikonból ismernétek, a végítéletig, basszátok meg. Hogy az utolsó dolog, ami elvillan a szemetek előtt, az a saját, pizzásodó agyatok legyen. Ja, és nem, a dolog nem jött be, nem fogok egy történelmi vallást fikázni, csak azért, mert valami szarszopó féreg úgy döntött, hogy csak akkor áll fel neki, ha Isten nevét gyalázva embert mészárol. (Hurik, mi, meg hetedik mennyország, meg mézízű serbet? Anyátok picsája. Remélem, vár rátok majd odaát pár szomorú másodperc, amikor rájöttök, hogy ezt bizony egy örökkévalóságra elbasztátok.)

És... ö... Mr. Berg? Sajnálom, hogy olyan gennyfaló ez a világ, hogy ilyet lehet.

Ez még egy darabig akadályozni fog a munkámban. Már két órája akadályoz. So sue me.

szerda, május 12, 2004

Ó-hókéé. Munkaidő után ismét kitört rajtam a postolhatnék, de csak lazán, mert ma még írni is akarok. Bizony. Erre rögvest két lehetőségem is akad: a távoli, ködös, és épp ezért vonzó Agency (egészen pontosan a 2. - vagy éppen 1. - epizód, illetve a szereplők kidolgozása), vagy a megtáltosodott A világ, földi szemmel, ami, ha nem vigyázunk, még sztorit kap a végén.

A meló még mindig a szokásos, a pénzünket még mindig ellopják és/vagy elpazarolják, de aggodalomra semmi ok, várhatóan a következő ciklus során is lesz választott kormány, tehát a helyzet előreláthatóan nem változik. Nem emiatt gyötörnek azonban megmagyarázhatatlan agressziós rohamok: a nikotinmegvonás utórezgései, illetve az érzelmi kriptákból váratlanul kiengedett emocionális mindenfélék sokkal inkább gyanúsíthatók.

Más nincs.

The system does work.
Mwhuhaha.

A hír szent, a vélemény szabad. ságon van.
No, hát csak kiderült, hogy jobban alszom-e adakozás után.

Nem, mert ha később fekszem le az ildomosnál, még mindig undorítóan álmos leszek. Végül csak itthon akart maradni a pénzem, az afrikai éhezőknek ezúttal még várniuk kell.

kedd, május 11, 2004

"Merthogy azt ne hidd ám, hogy az, hogy valaki röhög, feltétlenül azért van, mert olyan jó kedve van..."

Oké. Szedd össze magad, Srakker.

Nagyon semmilyen hangulatom van, az a fajta, amiből még bármi lehet, impulzusa válogatja, de a stabilitás már a múlté, mert hogy akárcsak az euro-övezetben, itt is előkerült néhány még egyenlőbb az egyenlők közül, ezek:

- ingerültség
- vidámság
- az a fajta feszült várakozás, amikor még azt is elfelejtették közölni veled, hogy mire vársz tulajdonképpen
- némi távolságtartás az egésztől.

És most. Rejtvény. Mindenkinek, kivéve annak, aki írta. Mert neki köszönet, csak azért, mert egyáltalán ezt megírta. Még ha azóta sem ment egy cseppet se jobban a világ sora, se a mienk.

...kezdet...
„A WHO legfrissebb kimutatása szerint jelenleg mintegy hárommilliárd ember él napi egy dollárnál kevesebb pénzből. Évente legalább harmincmillióan halnak éhen, annak ellenére, hogy a fejlett világnak állandó feleslege van élelmiszerből. Mintegy ötvenmillió, nyolcévesnél fiatalabb gyermek végez fizikai munkát, hogy eltarthassa magát. A nemzetközi segélyszervezetek támogatását mindennek ellenére 1987 óta folyamatosan csökkentik, és a magánszemélyek adományai is megcsappantak az elmúlt másfél évtizedben.”

- Érthető! Végül is, van, akinek nincs elég lóvéja a mindennapi betevő scotchra sem. Akad, kinek ideje nincs a dologra. Sokan vannak, akik úgy vélik, nem vehetik a nyakukba a világ összes baját. Egyesek az éhezőket hibáztatják, azt mondják, hogy lehetnének életrevalóbbak is.
És neked vajon mi a mentséged? Én ma éjjel mindenestre átutalok valamelyik kedvesnővér-bagázsnak egy ötvenest. Az alig két karton cigi ára. Plusz az ÁFA. Talán valakin segítek vele, lehet, hogy miattam nem rohad szét elevenen a következő század Shakespeare-je, Einsteinje, vagy Jaggere valami eldugott afrikai pálmakunyhóban. Persze, az is lehet, hogy a lóvémat - a többi millióval együtt - Kalasnyikovokra fogja költeni valami félbolond voodoo-hitű hadúr, de én mindenesetre megteszem, amit tudok. Ma először. Hidd el, jobban alszom utána.
...vég...

Helló. Mondd csak, Te elküldted azt a pénzt? Én elküldtem azt a pénzt? Olvastuk? Olvastuk. Tettünk? A lófaszt. Helló.

Ezek nem nagy dolgok, ezek a legkisebbek. Fogod (fogom) a csekket, kitöltöd (kitöltöm), feladod (feladom). De nem ám félúton. Ma amúgy is kell postára mennem. A közös költség miatt.

(Vajon miért kell ennyit győzködnöm magam, he?)

Nem a szerelmet kéne átvinni a fog között tartva átvinni a túlpartra, hanem a gyógy- meg a tápszert, meg tán pár csomag koton se ártana (ha már az élelmiszerhiányt az AIDS akarja orvosolni), az meg tudvalevőleg pénzbe kerül, tiszteletre méltó őrülteken meg halványan korrupcióra hajazó melegtűrőkön kívül nem is igen vállalja senki.

Bár persze nem vagyok rasszista, ha netán idehaza kerül jó helyre az a fika pénz, amit ilyen célra ("ma mulatunk, Safranek, bazmeg! könnyen jött, könnyen megy! pincér, még egy steril tűt, az én számlámra!") el tudok duhajkodni, akkor se sírok foltot a párnámba.

Na, vételésvége, megnézzük, hogy változtat-e bármit a világ menetén az Operation: Charity. Nyugi. A pénz többi részét várhatóan úgyis eliszom.

hétfő, május 10, 2004

Nyugtával dicsérd a napot.

Vagy számlával.

Vagy ami kézre esik.
Ismét egy vödör taurinnal próbálom életre édesgetni boldogan görcsölő idegsejtjeimet. Nem mintha vedeltem volna, ilyesmire ritkán fogok vetemedni ebben a hónapban - az Úr idén úgy vigyáz a májamra, hogy elveszi a pénzem, mielőtt italra költhetném, ami egyrészről az Ő végtelen bölcsességét dicséri (egyértelműen túl sok Vilmos atyát olvastam), másrészről viszont meglehetősen kegyetlen eljárás, amihez, ha megkérdez, sosem adtam volna áldásomat. De nem kérdezett, az ilyesmi nem szokás.

Ez a hétvége is a szokásos pénteki hangoskodással kezdődött, enélkül elég szomorú és punnyadt egy ügynök lennék, de a valóság szerencsére ismét a kezem alá dolgozott, és ivócimborák majdhogynem tucatját küldte utamba, akikkel egyetemben kiválóan ittunk, valamint szétverettük az arcunkat csocsóban, sőt, egynéhányan még biliárdoztak is. Jelenlévők: Bodzilla, Szőkeherceg, Nőbéna, Egyiptomi Istenség, Fattyzerg, sőt még beesett régnemlátott Láthatatlan Emberünk is, barátnőstül meg haverostul.

intermezzo

Képzeld el, képzeld csak el, hogy friss barátnődet épp kocsmázni viszed, és miközben machetével szeleteled a füstöt - ami egyébként nyik-klungg hanggal borult ki az utcára, amikor benyitottál - és vietkongok századait sejted a sűrűbb bodrok mögött, mert simán elférnének, és már a biliárdasztaloknál jársz, mert sehol nincs hely, és már kezded újrarenderelni a térképet a fejedben, és megjelölni sárgával azokat a helyeket, amelyek nem túl gázak ahhoz, hogy a hullarészeg barátokon kívül bárkivel egy társaságban próbát tegyél velük, tehát képzeld el, hogy ott vagy, és már az utolsó asztalra is ráfókuszáltál, és megállapítottad, hogy bizony ez ma nem a te napod, mert az utolsó asztalnál is ülnek, és ekkor, képzeld, a válladra csap valaki, és a nevedet kiáltja, és ismered a hangot, hát hogy a fenébe ne ismernéd... és kerül szék, kerül ital, kerül minden, kerül háteztnemhiszemelbazmeg is. Heh.
Nőolvasóim képzeljék el ugyanezt az ominózus barátnő szemszögéből, nyugodtan, de én önző vagyok, és ilyet most nem teszek.

intermezzo vége

* * *

Szombat, bládiszombat. Három óra környékén kikergettem Zergünket az álomvilágból, gondolván, eleget aludt már az adta sajtpusztítója, és tényleg eleget aludt, mert hamar üzembe állt. Utána összevakartuk magunkat, és elözönlöttünk bevásárolni némi proteint meg csupa olyan háztartási cuccot, ami sosem tűnik fel, amíg van, de meglepően tud hiányozni, ha nincs. Kicsit se vinnyogtam ám, amikor végül fizetésre került a sor, a fogam visszaépítése után kábé annyi pénzügyi vitalitás marad bennem, mint egy közepesen elszegényedett fekete-afrikai lángossütödében. Jó hír azonban, hogy ráromboltunk a sajtpultra: ementálit és vörös cheddart zsákmányoltunk, és elégedettek voltunk a zsákmánnyal, mert, mint az mindkettőnkről kölcsönösen kiderült már korábban, sajtimádók vagyunk.

Hazafelé megalkottunk egy webcomicra való karaktert, iszonyú súlyosak lettek, már tényleg csak megrajzolni kéne. Zegling arra kapacitál, hogy szedjem elő a régi rajztudásomat, és valami ostobább vektoros programmal csináljam meg én, de még vacillálok, hogy keríteni kéne valaki szörnyen ráérőst, aki képes közepesen vállalhatatlan minőségben bitre vetni azt, amit mi kiagyalunk.

intermezzo

Zeglingünk áll az egészalakos, szekuritüveg tolóajtó előtt, háta mögött lobot vet a tenger vizén az alkonyati nap, sirályok pettyezik az eget, a háttérben pálmafák sustorogják a látóidegkaparó jólét hangulatát, véznapocak testét fekete selyemköntös fedi, miközben a beltéri medence szélénél állva uralkodói mozdulattal int az egyik óriási kristály tál felé, és rövidet szipog hozzá:
- Vegyél sajtot nyugodtan...

(Zegling élőjátéka alapján Srakker)

intermezzo vége

Aztán volt egy kiváló játék a Lúzerkommandóval - persze, most, hogy Rejtő-hőstől bő negyed órányira lakom, már második alkalommal késem, így is kell ezt -, a vérszipoly jó volt, mint mindig, más kérdés, hogy a végére elpilledtem egy kicsit, holott ilyet nem szoktam. Úgy nézem, Olof, a Gonosz Légörvény eléggé meggyengítette a szervezetemet ahhoz, hogy nyolc doboz sör és nég energiaital után elfáradjon. (Olof, a Gonosz Légörvény néha elfoglalja a retyónkat, és olyankor úgy kell őt árokba géppuskázni). Ezért aztán a játék végére nem nagyon emlékszem.

* * *

Vasárnap Oloffal és Mutymorral küzdöttem, délutánra sikerült is úgy-ahogy rendet tenni a vízfelszívási rendszeremben, de tényleg csak úgy-ahogy. Így aztán Cowboy Bebopot néztem (igen, tudom, el vagyok maradva, ha 1998-as cuccok lázba hoznak, de ugrásszerűen szoktam fejlődni, höhöjj), félelmetes, mit tudnak kihozni néhány színből és vonalból, és hogy mennyire inspiráló tud lenni. (Mindamellett kicsit addiktív is a dolog, mert a vad inspirálódás közben ugye lópikulát sem csinálok.)
És ha már benne vagyok.

my cowboy bebop theme song is adieu

what's your cowboy bebop theme song?


Aztán hazamentem, és néztem a szétbombázott lakást, meg jó anyám még-mindig-haragszom-jaj-jaj arcát, és erősen fogtam magam, hogy ne kezdjek egy mondatot sem obszcenitással. Nem is kezdtem, erős vagyok.

intermezzo

-...és az a welsh corgi is zseniális, akit adattárolóként használnak... jé, Floki Disk...
(Srakker)

intermezzo vége

Utána hazamentem, sajtot ettem, folytattam a Cowboy Bebopot, és megcsináltam fejben a harmadik képregény/rajzfilm koncepciómat is. Örülök, kreatív modul. Miért van az, hogy a Creativity és az Advanced Work Evasive Module egyszerre hajlandó csak bekapcsolni? Na mindegy.

* * *
Mentem dolgozni.

péntek, május 07, 2004

...és erre nekem csak most kell rátalálnom? Ingyen geek poén, négy évre való színes kép, és a rajzoló, aki nagyon hamar megtanul rajzolni? Gaming Guardians, csekkdiszáut.
...és valami, amit érdemes lesz figyelemmel kísérni, azt hiszem. Bár nem tűnik kiemelkedőnek, aki ilyet tud, arra megéri figyelni.
...és azoknak, akik esetleg beleuntak a várakozásba, és feladták a klikkelgetést, a Demonology 101 frissült végre, és a sztori hamarosan véget ér.
...és azoknak, akik esetleg nem látogatnák Whoisnot gangszta oldalát, feltétlenül javaslom megtekintésre a H.P.Lovecraft-féle Chtulhu-mítosz felhőtlen kifigurázásában ősileg tobzódó Unspeakable Vault-ot.

...és igen, megint lusta vagyok gondolkodni, és ez csak egy filler, de ha ügyesen csinálom, nem veszitek észre, hogy mellébeszélek megint, kedves Olvasók, mwouhuhahaha, eztneírja, Gizike.

csütörtök, május 06, 2004

Összeszedetlen, széthulló, diszjunkt post alarm. (Ala'mala'mala'm! Lósz snell! Snell! *trapptrapptrapp*)

Hűvös van. Ez jó. Pára van. Ez nem jó, mert a valamikor megsérült térdem utalgatni kezd arra, hogy egy szalaghúzódás egész életre tud szólni, és ha ügyesen hajtják végre, mindig szolgál örömteli meglepetésekkel. Márpedig én ügyes voltam, többször is. Igazán távolabb vontathatná valaki ezt a bolygót a rendszer központi csillagától, igazán nem kéne sokkal, csak ide a közelbe. (Igaz, én is költözhetnék, de én lusta vagyok és kényelmes. És különben is, nemrég költöztem.)

A gumilaszti ezúttal Magamuránál van, kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle.

A világ, földi szemmel - ügyben lehet, hogy vissza kell menjek a tervezőasztalhoz, ugyanis kezdem belátni, hogy a szinopszisírás, a karakterkidolgozás nem a gyenge emberek pótcselekvése, hanem elengedhetetlen feltétele annak, hogy az ember kezéből ne csússzon ki a sztori. Igen. Ne nézz így. Én igenis minden írói hibát el akarok követni, mert jobban tudom, mint azok, akik évek óta csinálják - és jól csinálják -, mert így a "Been there, done that" felemásan arrogáns kifejezése sokkal őszintébben hangzik majd a számból, ha ifjú írótehetségeket kell majd középszerűvé alacsonyítanom, hell yeah.

...és tegnap Zerglinggel rúgtunk kifelé a hámból, de ez csak egy tánclépésre sikerült végül, és a tánc még csak nem is csasztuska...

intermezzo:

Srakker: - Bjorn to be wild!
Gótügynök: - I'm so Snorri...

intermezzo vége

Tehátamikor... ott tartottam, hogy félelmetes tud lenni ez a város, és ez tutibiztos, hogy a közmondásos Tartályok miatt van, más magyarázat nincs, minden más csak az igazság elkendőzése, és hogy félelmetes, mennyire meglepődnek az emberek, amikor egy fekete öltönyös figura arcán mosolyt látnak - sőt, néha annyira meglepődnek, hogy viszonozzák -, és ott tartottam, hogy félelmetes, mennyire egyszerű kitűnni a tömegből. Mosolyogjon hát Ön!

(Beválik.)

szerda, május 05, 2004

Hoztam magammal esernyőt, ez eddig a jó hír. A közeledő esőfelhők miatt a megnyerő mosolyom megrepedezett a szélénél, és egy óvoda szétgéppuskázásának gondolata sajnos nem annyira taszító most, mint kellene.

"Takarodjatok, férgek. Takarodjatok, és vigyétek el a rohadék ütvefúróitokat, légkalapácsaitokat, trafóitokat és kondenzátoraitokat, ne felejtsétek itt a gennyfaló exkavátoraitokat, a flexeiteket, takarítsátok anyátokba a Kamazokat (így kerül a Kamaz utra), hadd ne kelljen nekem egész álló nap fülhallgatóval a fejemen szambázni az irodámban - felelősségrevonhatatlan zajszennyező köcsögök, ne kelljen nekem naponta nyolc órában figyelmen kívül hagyni titeket, takarodjatok kifelé a belső szférámból, takarodjatok ki a fejemből, le a dobhártyámról, legalább öt napból egyszer.

Lécilécilécííí?"

Az Univerzum zajong, nem válaszol.

(Most, hogy nyugtatólag felpakoltam a következő számokat:

Korn vs. Rammstein - Got the life
Korn - Freak on a leash
Rammstein - Mein Herz brennt
Rammstein - Bang bang
Clawfinger - I close my eyes
Aphex Twin - Come to daddy
Static X - Black and Wihte
Clawfinger - Do what I say
Kittie - Brackish
Rammstein - Ich will

most már nyugodt vagyok és hűvös, mint a közmondásos hulla a jégen, de most meg túlságosan a strukturált zörejre koncentrálok ahhoz, hogy dolgozni tudjak. Shit. Irány egy kis Agency 00-t írni, ahhoz legalább kedvem is van. Igen. Én a nyilvántartásokban a Consumer Zombie: Bureaucratic Pseudo-Hardcore/Camouflaged Primitive kategóriában szerepelek, és? Oda is kell valakinek tartozni!)

* * *

Tegnap este folytattam a Witch Hunter: Robin bámulást. Ezért jó kreatív földönkívülinek lenni: mindig mondhatom azt, hogy éppen inspirálódom. De ezúttal tényleg. Bár a színvilág inkább a régi színes filmek avítt Technicolorjára emlékeztet (ebben lehet, hogy a monitorom hibás piros potmétere a ludas), nagyjában-egészében tetszik a dolog, nagyon szépen van kidolgozva, tetszenek a karakterek is. Kíváncsi leszek, a sorozat szintjén hogyan strukturálják a szép lassan kiderülő információkat, mert az epizódok szintjén még nem ért irgalmatlan meglepetés, pedig az ilyen nyomozgatós-szupertitkosszervezetesditől nem csak remélném, hanem várnám is. Anyámat, tudom.

* * *
Na, mentem pötyögni. Fél epizódnyi ötlet van a fejemben, lehet, hogy ebből gumilaszti lesz. Magyarázat később, már ha egyáltalán.

kedd, május 04, 2004

A bőrhuzatú székeknek számos, nyilvánvaló előnyük mellett van néhány, rendkívül alattomos hátránya, amelyek csak huzamosabb használat után válnak nyilvánvalóvá. Ezek mindegyike azzal a ténnyel függ össze, hogy az érintkezési felületeken a levegő áramlása szinte egyenlő a nullával, míg a hőmérséklet rohamosan emelkedik.

Amennyiben további részletekre van szükség, javaslom a következő kísérlet elvégzését:

1. Vegyünk fel egy szűk, tapadós bőrnadrágot
2. Keressünk egy meleg, napsütötte kőlapot
3. Terítsünk le egy műszálas huzatú párnát
4. Üljünk le
5. Maradjunk napsütötte területen legalább másfél óráig.

Egyéb kérdés?
Nem tudom még mindig, hogy nyertem-e a fizetés-lottón. Vagy ott fityeg a havi járandóságom a számlámon, vagy holnap az az ezres lesz az ebédem záloga, ami a pénztárcámban árválkodik. De azért nem aggódom. Mint rohadt, ingyenélő, eurokrata, teljesen közönyös, gusztustalan köztisztviselő (igen, a véretek és a verejtéketek van a pénztárcámban, kedves adófizetők, olyan is a szaga), legkésőbb adott naptári hó 5-éig megkapom a pénzem.

Bwáháhá.
Melózom. Meglepő, mi? (Legszívesebben mindig mást csinálnék. Tökmindegy, mi az, a lényeg, hogy nem azt, amit éppen most kell. De a helyemben most Ti is legszívesebben mást csinálnátok, szeretve tűzdelt Olvasók, ezt lefogadom.)

hétfő, május 03, 2004

Oké. Miért álmodom törött hegyű késekről manapság, azt mondja el nekem valaki.

Először a CRKT-mról álmodtam egy ilyet (a 6813-as azok kedvéért, akik még nem olvastak, amikor megvettem), aztán valami Spyderco-alkatú (szédületesen randa, de iszonyú jó pengékért böngésszetek itt), hegyes, áttört pengéjű izéről, végül, utoljára egy konyhakés maradt törötten a kezemben, és nem értettem egyszer sem, hogy miért.
Le kell engem tiltani az internetről akkor, amikor valós idejű kommunikációt kell nem tökéletes mentális állapotban folytatnom. Ostoba. Ostoba. Ostoba. Bah!

Na mindegy, szerintem senkit nem leptem meg azzal, hogy néha teljesen barom vagyok. Akik ismernek, ezt tudják rólam.
Vegyszerízű a szám. Vegyszertől szaglik az öltönyöm és a verejtékem is, vegyszerszagú a kezem is, ahogy állammal rátámaszkodom. Pedig, gondolom, tudnék róla, ha suttyomban rájárnék éjszaka a mosószerre. Illene. Olyan szagom van, mint a Tiszai Vegyi Kombinátnak, és ezen már a dezodor sem segít.

Kezdem megtalálni azt a stílust, ami illik hozzám, már csak pár tízezer forint, és a megújult dizányú Srakkerrel találhatjátok magatokat szemben, tisztelt Olvasók. Ja, és éljen mindörökké a nonverbalitás diszkrét bája.

Furcsa hétvége volt, nem nagyon van rá jobb szavam - semmi sem úgy alakult, ahogy vártam, de nem vagyok elégedetlen, egyáltalán nem. Bár nem értek semmit.

Péntek. Kissé szénné égtem, mert elfelejtettem Pszich2-t (vagyishogy elnéztem egy órával az időt), aztán Ambivalens kolléga égetett be egy kissé - érdekes, ilyen bunkó dolgokat eddig velem nem csinált. Párhuzamosan megállapítottam, hogy vannak olyan helyek, ahol egy csillaghajó spontán indítása sem lenne elég ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet, ilyen például a Fotocella. Érdemes ezért kihagyni. Húsz percbe került, amíg kihoztak egy, szinte kizárólag csapolt Heinekenből álló rendelést, majd újabb húszba, amíg a számlával elénk járultak. A borravaló arányos volt mindezzel.

Kaptunk Rejtő-hőstől mindenféle szerszámot (kávéskanál, konyhakés, hosszabbító, csavarhúzó, kombinált fogó, harapófogó, meg egy franciakulcs, kölcsön), ezúton is kösz.

Ugyanezen a napon volt a vámpírosdi, a szokással ellentétben. Paszulykaró jó mesélő nagyon, a tragikus vámpírkodás egyik avatott művelője, csak tudtam, ó, úgy tudtam, hogy az az aljas dög hogyan fog elbánni Faarc karakterével. Ha a suspension of disbelief, vagy az én esetemben a suspension of cynicism működik, akkor az a sors, az a veszteség, ami szerencsétlen vérszipoly osztályrésze lett, tényleg kivált valamit, amiért érdemes leülni játszani.

(Közben csatlakoztunk az Eurrópai Unióhoz. Közmegdöbbenésre nem változott semmi. Nem özönlött a magyar munkaerő a várva vágyott nyugatra, hogy aljasul elrabolja azokat a munkahelyeket, amelyek amúgy is derogálnak egy magára valamit is adó munkaerőnek, cserébe viszont bennünket sem söpört el az új csatlakozókat rettegésben tartó keleti horda, ugyanezzel az undorító és megvetendő szándékkal. Nem molyolnak stüszikalapos ingatlanszédelgők egyetlen szittyamagyar gardróbban sem, hogy gusztustalan mód kivásárolják négyzetméterenként, aranyáron, és nem szökött fel a kenyér ára sem. Nagyjában-egészében, minden maradt a régiben. Sokkal szomorúbb, hogy hiába néztem, még mindig nem tízeurósból van a kerítés. És reggelente még mindig kőbunkók az emberek.)

* * *
Szombaton későig tümmedtünk. Az albérlet egyik nagy előnye, hogy az ordas spalettáknak köszönhetően nem nagyon zavarja meg álmunkat az eeekkora fénykévekben támadó nappali fény. Ez nagyon hasznos, mert így nem fordulhat elő az, hogy mint otthon, egy nyolcvan decibellel üvöltő csirip miatt nem tudok aludni, mert ő úgy gondolja, hogy nekem hiányzik a biozaj. Azután Those Who Hunt Elves-t néztem, két epizódot, hogy pontos legyek. Az "Iszonyú, bazmeg" és a vonyító alceltakarás volt a leggyakoribb reakcióm. Az érintett állományokat Zergling bocsátotta rendelkezésemre, aki Nőbénától szerezte be, akinek sok a felesleg sanityje, őket keresse.

Miután ezzel végeztem, kellő hangulatban voltam ahhoz, hogy Földelementál meséjét ízzé-porrá poénkodjam. Nem tudom, miért van ez. Egyébként pont ezért döntöttünk úgy anno, hogy jobb, ha nem játszunk együtt. Talán azért lehet, mert ideális közönség az agyzsibbasztó poénjaimhoz (felborul könnyen), és nem jellemző, hogy a "Csihadjál most már el" mondatot az arcomba plántálja, ezért nem is csihadok. Mindenesetre a Starfuckers, Inc., más néven a Lucky Strike Team, azaz a kádban tenyésztett, gyorsított növekedésű, szelektált génállományú klónokból álló szuperkommandó ezúttal egy klasszik fantasy világon bizonyította be a felsőbbrendű tűzerő és a taktikai tervezés majdnem-győzhetetlenségét. Mondjuk, volt némi esély arra, hogy otthagyjuk a géntervezett fogsorunkat úgy, ahogy van, de ez nem történt meg végül.

intermezzo

-(Zergling) Rendben, és hogy hagyjuk el a bolygót?
-(Nőbéna) Az ügynöknek van egy űrhajója elvileg.
-(Srakker) Aha, azt már biztos istenként imádják a nyam-nyamok.

-(Zergling) ...a felderítők pedig kapnak két szolgálati szakócát...

...és ez még csak az, ami nem helyzetfüggő poén.

intermezzo vége, vétel

Közben megismerkedtünk Mutymorral, a démonvilág feltörekvő yuppie-jával, az Irtóztató Szagú Puffadás Démonával, akitől minden társasági ember retteg, mégsem tud ellene mit tenni. Mind Zerglinget, mind engem megtámadott a kis mocsok, a fűszereschips-töltött káposzta-fokhagymás tejföl szentségtelen nászából e világra türemkedve.

* * *
Vasárnap. Kivételesen időben kezdték a családi ebédet a szüleim. Ezért persze, ahogy azt illendő, én késtem másfél órát, szerencsére sikerült előre leegyeztetnünk ezt a dolgot, így elkezdték nélülem. Brassói aprópecsenye, hasábburgonyával, királyság. Jó hétvégenként hazamenni.

Utána vissza új otthonomba, még két epizód a Those Who Hunt Elves-ből (juj-háá-sssz, hogy Fekete Istvánt idézzem), majd próba. Nagyon nem akart elindulni a dolog. A gitárosunk késett, mert munkából érkezett, de épp, még mielőtt szervültünk volna a Blaha Lujza tér aszfaltjához, befutott, ezért a lassacskán eleredő esőben megindultunk együtt, boldogan, a próbaterem felé. Ami, mint kiderült, két órával későbbre lett lefoglalva. Sebaj. Az immár zuhogó esőben elcuppogtunk az Amigo bárba, ahol csak úgy sugárban üvöltött rólunk a zenei profizmus, ezzel és fejenként 0-2 sörrel feltöltekezvén mentünk vissza. Az eső nem adta fel, adott nekünk rendesen, arcunkba bele, hadd tudjuk, milyen az, ha szeretnek minket a felhőszélen láblógázó, gumipunk angyalok. Rejtő-hős megkért, hogy ne röhögjek indiánszökdelve, mert erre ő nincs felkészülve. Rendes gyerek voltam, abbahagytam. Igazi kőbaltás számot válogattunk ki, mint próbára alkalmast, egyszerű arcú nagyon - de tényleg ám, és itt most nem viccelek. Ezért a vártnál kevésbé voltunk borzalmasak - vagyis a "katasztrofális" helyett az "igen nagyon rossz" kategóriába sikerült verekednünk magunkat. A kétórás próba végén már eléggé cikákoltak a hangszálaim. Zerglingben több nafta maradt, de neki a jelen felosztás szerint kevesebbet is kell üvöltenie, ezért megbeszéltük, hogy újrafelosztjuk.
Jövő héten megint ricsaj.

* * *

Ma. Reggel a vacakolva működő átfolyó rendszerű vízmelegítő mosdatlan szájú leanyázása és az ezt követő zuhany után munkába indultam, ahová kábé húsz perc alatt be is értem. Húsz perc. Máig nem hiszem el.

péntek, április 30, 2004

Ma megint előadás. Megint meghallgathattam azt, hogy "ha érdekel, akkor itt meg itt utánanézhetsz". Anyátok. Próbálhattam spanyol akcentussal előadott angol szöveget dekódolni. A végén már ment is.

Most itt vagyok. Ünnepeljük EU-s csatlakozásunkat, ami valóban történelmi, soha meg nem ismétlődő alkalom arra, hogy úgy istenigazában, tüdőből leigyuk magunkat, amíg csak pénzzel bírjuk, és egy pohárnyival még tovább.

Isolde kedves, ezúton szeretném a leghatározottabban leszögezni, hogy én részrehajlás nélkül, demokratikusan, felelősséggel nyilatkoztam a kérdésről, eljárásom feddhetetlenségét bárki igazolhatja, aki túlélte a tisztogatást.

Whatever.

csütörtök, április 29, 2004

Ma sem haladtam. A valóság ellenáll.
Ez az év, úgy látom, kezd arról szólni, hogy kedvelt ismerőseim helyrejönnek (Heh. Isoldét eddig egyszer láttam, de mégis kedvelem). És ez jó, kérem, nagyon jó.

És annak is örülök, hogy ennek örülni tudok. Tisztes távolból. Mert érzem magamban azt a betekintési kényszert is, ami a valóságshow-kat működteti, azt a késztetést, hogy két teljesen hétköznapi - és mindemellett persze teljesen, totálisan egyedi - ember kapcsolatát on-the-fly módszerrel kövessem végig. (És én, kérem, olyan nyájlény vagyok, aki a kisebbik nyájat választja - az egyetlen fogyasztói csoportba sem tartozás olyan illúzió, amely egész jól eltartott pár iparágat pár évtizedig, de azért bizonyos csoportokba nem kívánok tartozni. Ők se hozzám, ezzel ki is egyezünk.) Bámuljak? Ne bámuljak? Nem lenne korrektebb, ha most szépen elsétálnék a magam dolgát intézni? Na ugye.

Move along, people, there's nothing to see here. There's nothing to see here. Nincs itt semmi látnivaló, kérem, oszoljanak. Nincs itt semmi látnivaló.

Voyeurnek érzem magam. (Namivan, csíra, röhög képen a cinikus énem, most már tétre megy a játék a képernyő túloldalán? Eddig mire ment, babszemre?)

Jutiseszembe.

Ma olyan hiperszinten unalmas és általános előadásokat volt szerencsém hallgatni az Európai Bizottság középnehéz fejeseitől, hogy az agyam kínjában sebességbe tette magát, és kidolgoztatta velem annak az űrlapnak a mintáját, amiket a hamarost bevezetésre kerülő új szabályozások alapján kidolgoznunk és használnunk kell. Creative bureaucrat, a harbinger of doom.
És előadás közben láttam egy rajzfilmből szökött ügyintéző archetípust, azt a fajta gonoszkeretes szemüveges, hormonkezelt Szörnyella de Frász gazdaságos nőszemélyt, aki még tokakeretes állát is úgy szegte előre, akár egy faltörő kost. Nem esett nehezemre elképzelni, amint kevlár könyökvédőivel letöri az ügyfél (ejtsd: undorító, alkalmatlankodó, elmaradott, idegesítő, sokadrangú, szánalmas, ostoba korcs) ellenállását és egóját a hivatalban. Így néz ki az a fajta ügyintéző, aki akkor megy ebédszünetre, amikor az a legalkalmatlanabb, aki visszaküld, elküld, másik ablakhoz irányít okmánybélyegért, aki miatt a bürokrácia a "kontraszelektált idióták gyülekezete" kifejezés rövidítésévé vált. Igen. Előítéletes vagyok. Fel is dobta az előadások monotóniáját.

Kérdésre válaszolva: "(...) If the new Member States fail to give a satisfactory clarification to our questions concerning the description of financial management and control systems, along with the audit system, the Commission will not be in the position to disburse any further payments."

A gyöngyszem. Kicsit megfagytam, nem mintha eddig ezt nem tudtam volna, de ez a magától értetődő távolságtartás és felelősség-áthárítás, ami a mondatból süt, késleltetett jókedvre derített. ...will not be in the position to... Ez igen. "Ha nem adtok tájékoztatást, nem fizetünk. Oszt' sanyi."

Elsején csatlakozunk. És, amikor az előadások során megemlítették a Hivatal nevét, mint olyasvalamit, ami aktívan részt vett az előkészítő munkákban, (...és a Hivatal végrehajtotta... és a Hivatal elvégezte... és a Hivatal...) igenis, büszkén néztem körbe. Mert igen, részt vettem benne. Mert igen, az én munkám is szerepet játszott. Nem hiszem magam pótolhatatlannak. Nem érzem magam erre a munkára teremtve. De. Ott voltam, és megtettem, amit kellett, és ha nem is leszek több egy fogaskeréknél, akkor is egyedi az én pozícióm: valamicskét alakíthattam a rendszeren. Nem sokat. Nem eleget. Nem pusztult ki a korrupció és az inkompetencia, megvan még a kisstílű helyezkedés és pozícióharc is, köszöni szépen. Büszke vagyok. Az elmúlt két évemre.

Tökjó. Höh.

szerda, április 28, 2004

Az ötletkezdeményeim nem férnének el egy tankerben. A megvalósult ötleteim nem töltenének ki egy spirálfüzetet. Ki érti ezt... *röhög*
Bár a Don Quijote-effekt alapvetően magányos sport, sokkal nehezebb visszariadni, ha a közvetlen főnökömből is előtör ez a lappangó torzulás, és a szélmalom-gyalázást csoportosan kívánja elkövetni. Csoportban már rögtön más a leányzó fekvése, akármelyik szociológus, szociálpszichológus vagy pornórendező is megmondhassa.

Egy fejezetig már előre látom, hogyan alakul A világ, földi szemmel. A változatosság kedvéért logikusan. Ha már egyszer beletereltem Dicsőségesen Gusztustalan Főhősömet egy egyirányú utcába, akkor nem fordítom szembe a forgalommal, akármilyen csábító lehetőség lenne is ez.

Napi két sör. A nyugalom záloga. Jó, legyen másfél, ne nézz így.

Ma hívtak lőtérre, de nem tudtam menni, mert egy szöszöm körlevéllel bűvészkedtem. Drága mulatság lesz, és még drágább, mert nem vagyok diák, hogy az Isten rogyassza rájuk az eget. Majd jövő héten bepótolom, amúgy is vennem kell hamarosan egy ujjatlan kesztyűt, mert megcsúszik a kezem a fémalkatrészeken. (Anno majdnem el is törte a hüvelykujjamat a visszasikló závár, de az nem ezért volt, mert csúszott a kezem, hanem azért, mert rosszul fogtam a fegyvert. De végül csak beérte azzal, hogy felhasította az ujjamat, parental advisory jelleggel. Igen. Amit el lehet rontani, én elrontom. Bízzátok csak ide, profi vagyok.)

Az elmúlt négy nap az energiagyűjtésről szólt. A változás után eljött az alkalmazkodás ideje, amikor az új környezet elemei a tudatom részévé szervesülnek, amikor az ösztöneim nem az egyik, hanem a másik busz felé vezetik a lépteimet, amikor mindarról, amit eddig a valóság elidegeníthetetlen részének hittem, kiderítem szép lassan, hogy csak én akartam változhatatlannak és örökkévalónak látni - és később teljes indukcióval bebizonyítani, hogy a személyiségem sarokkövének tekintett jellemhibáimmal is hasonlóképpen lehetséges elbánni.

Önfejlesztő rendszer. Ön-fej-lesz-tő rend-szer. Ön fejlesztőrendszer. Igen, bizony, az vagyok, megdöbbenés. Csak az én karomat eddig még sosem akarták elcsórni, ezer szerencse. A Skynet helyett meg a Netsky liheg a nyomomban manapság.

Itt a post vége, ezért mentem.

kedd, április 27, 2004

Ez a nap annyira józan, hogy ezen még a túltengő fantáziám se segít. Pah. Legyen hát vége, amiképp elrendeltetett.
No jóvan.

Hát az történt, hogy túl magasra néztem, hogy túl mélyre néztem, rossz helyre néztem évekig, és kicsit kisült a lelki szemem. És most pislogok. Vagy legalábbis egy darabig csak szép, színes képekkel fogják kúrálni szegényt a szakértők, és öntik bele a gyógysört, hátha attól megjavul. (Meg fog. Naná, mert majd nem.) Mert hogy az én lelki szemeim nem látnak. Nem oda néznek. Nem rád néznek. Még csak nem is magamba. Valahol csak át kell jönniük az ötleteknek, a lélektükröt már évek óta próbálják bedobálni az ideák és az eszmék és a képek, hubzzmeg, de költői voltam már megint.
De tényleg. Most nagyjából három animekoncepcióra való ötlet tenyészik a fejemben, és egyet sincs időm rendesen kidolgozni, nem beszélve a Világ, földi szemmel-ről, ami csak nagyon nehezen akar hízni. Szerintem írok neki ma este egy szinopszist, hátha attól képbe kerülök (75 ezer hasznos leütés, mindenfajta koncepció nélkül, hozzám képest egy megrögzött, adrenalinfüggő raftingos aggódó öregember).

Ilyen van, ilyenek történnek.

(Sweet child of mine - Az akna édes gyermeke, villan el a gondolat, és nyivákolva kiharap egy darabot a nyúltagyamból.)

Sajnos, sosem adtak garanciát, amikor megszülettem, sem a szüleimnek, hogy vissza lehet engem váltani két éven belül, ha valamelyik létfontosságú szervem bemondaná az unalmast, sem nekem, hogy kapok egy másik realitást, ha súlyos összeférhetetlenséget tapasztalnék a vágyaim és a valóság között (szaknyelven szólva: ha dobnék egy ekszepsönt).

Üzenem a világnak: nem döglök én olyan könnyen. Illetve nem kell más rám, vagy ellenem, mint egy ember, két kéz, és egy csipetnyi gyűlölet megfelelő kombinációja, és ez a minimum ám, innentől van felfelé, egészen a cseppet idejétmúlt nukleáris, és a nagyon trendi mikrobiológiai hisztik kategóriájáig - tudom én ezt, ó, de még mennyire, na de magamtól, nos, magamtól nehezen döglök. Van, amikor megtorpanok, van, amikor nem érdekel túl sok minden, de mint ez kiderült, attól van, hogy hat órákat alszom és napi ötször kávézom, és időnként a szervezetem megkér szépen, hogy ezt fejezzem be, mert most ő bizony pihenni fog - lesz, ami lesz. Az, hogy végre meghatároztam a nagy nyívások testi okait, még mindig nem ok arra, hogy ne rinyáljak időnként. Ez nem bug. Ez ficsör.

Ahogy én is jobban tolerálom embertársaim hülyeségeit a feltétlenül szükségesnél, kérem, az időszaki idiotizmusaimat tudják be a javításokkal járó elkerülhetetetlen rezonanciáknak, a rekonstrukció befejeződéséig a kiszámítható viselkedés modul működése előreláthatóan szünetel.

A droid működése ettől jelentékenyen nem változik.
Legszívesebben üvöltve rohannék a problémáimnak, de ezt a tempót nem lehet tartani évekig. Percekig sem.

Chill.

Nyugika.
Jól van, jól van, a fiúk a bányában dolgoztak,a zért nem volt post tegnap se.

Tehát. Kezdődött az egész úgy, hogy pénteken orvul eszerveztem magamnak egy stika sörözést, mielőtt az agyturkászomhoz mentem volna. Csapjunk az széjjel az agysejtek között, üvöltötte halálra ítélt pénztárcám, kendőt kötött a homlokára, és hihetetlen pszichikai képességeinek köszönhetően rávett arra, hogy rendeljek három korsó söritalt. A pénztárcám egy gót, szeret az üresség érzésében kéjelegni. Hát most majd megkapja.

Meg is jegyezte Pszich2, hogy milyen felszabadult vagyok, és bár, hogy idézzem, nem akar ivásra biztatni, megjegyezte, hogy most jóval kiegyensúlyozottabbnak tűnök.

(Reklám: Frusztr Alajos vagyok. Tíz éve autószerelőként dolgozom, ezért, munkám miatt nagyon sok stresszhatásnak vagyok kitéve. Épp ezért pontosan tudom, hogy az odafigyelést csak úgy őrizhetem meg, ha szublimálom a frusztrációt, vagy elteszem a kamrába a meggybefőtt mellé. Mivel az előbbire nincs lehetőségem, ezért az utóbbira, szakmai tapasztalatomra támaszkodva ajánlom a Gyíkos Sört. Gyíkos Sör. Tíz autószerelőből kilenc ezt ajánlja.)

Ha már ebben így benne voltam, vissza is mentem, az Amigo bárba, ahol a Belterj Kompánia különb féle és fajta tagjai múlaták az időt a szomszéd szobában őrjöngő jampecek ricsajgásától kísérve. Sokan sajnos hazamentek, mert nem szerettek nyolcvan decibelen suttogni, ez biztos valami konstrukciós hiba lehet. Aludni ekkor még otthon aludtam, mert az új albérlet kulcsa nem volt a kezemben, és fájt valami, ha arra gondoltam, hogy nem megyek haza. Sose szerettem a változást.

* * *
Szombat. A szombatot nagyrészt ellógtam. A költözés ekkorra volt tervezve, az addig oké, a délelőtti eső viszont egyáltalán nem volt tervezve, az meg, hogy a pénztárcám ennyire impotens lesz, teljesen váratlanul ért. Oké, vihogott fel bennem az elnyomott válságmenedzser, akkor most költségcsökkentünk, és mindketten nagyon jól fogjuk érezni magunkat közben. Így hát elhalasztottam a hardware átvitelét, inkább zsákokba pakoltam a ruhaneműket meg miegyebet, és Misztörendőzán hatékony segítségével áthurcolkodtam.
Bazmegeznemjóóó. De kemény voltam, kitartó, meg minden. Azért hihetetlen békapofákat vágtam.

Estére, amikorra becuccoltam már, megszűnt a fájdalom is, a bizonytalanság azonban másnap reggelig velem maradt, akkor elűzte a másnaposság.

Köszönhetően Rejtő-hős és ármádiája működésének.

* * *
Vasárnap tümmedtem délig, megnyitottam a Szennyes Ruha Tárolására Rendszeresített, Szennyes Ruha Tárolására Dedikált Kosár Beszerzéséig Ideiglenesen E Célra Alkalmazott Széket, majd lábra kaptam, és eloldalogtam hazafelé, mert a költségoptimalizációs és családboldogító modul megegyezett abban, hogy jó lesz nekem hazamenni családi vacsorára. Úgy nézett ki, kezdik megszokni a szüleim a gondolatot, és rájöttek, hogy bár többször mondtam, hogy nem Szibériába megyek lakni, tényleg nem Szibériába megyek lakni. Nekem meg maradt az az érdekes felismerés, hogy Rákospalota és a belváros épp olyan messze van egymástól, mint a belváros és Rákospalota, vagyis az út attól, hogy az ellenkező irányból próbálom végigjárni, nem lesz szignifikánsan rövidebb. Whoa.

* * *
Hétfő. Na, a hétfő egy egészen ellentmondásos darabra sikerült. Az egész nap azzal telt, hogy utakat néztünk. Nem viccelek.
Ja, és közben megpróbáltak hülyének is nézni párszor. Ez a szakmával járó kockázat. Viszont cserébe kaptunk ebédet. Nem volt rossz.
Komolyan mondom, helyenként a saját prosztatáját vizsgálgathatta a téridő, mert tíz kilométernyi úthoz itt-ott száz-százhúsz évnyi időutazás dukált, és sejthetitek, hogy nem a magasan fejlett bio- és atomtechnika csodáiban gyönyörkdötünk szegycsontig himbálózó állal.
Másrészt meg ott volt az, hogy városhoz szokott szemem néha csak nehezen kívánta befogadni az épületek és a láthatár arányát.

-Az ég nagy, a város kicsi... hübazmeg... a kamion is nagy, és a mikrobusz is kicsi...- villant belém az egyet-fizet-kettőt-kap felismerés egy útelágazásnál.

Ja, és a reggel fél héttől este kilencig tartó munkanapért kapni fogok hatszáz forint napidíjat. A hülyének is megéri.

Este megint Dunába lökött Zergling. Előbb-utóbb meg fogok tanulni úszni.

* * *
Ma. Kijött rajtam az internetfüggőség, ezért bejöttem. És most megyek képeztetni magam, de ez első pillantásra lógásnak tűnik.

péntek, április 23, 2004

Az életem nem vált sokkal érdekesebbé.

Hacsak azt az ügyes szervezési huszárvágást nem vesszük ide, hogy megszerveztem egy találkozót Pszch2-vel 17:00-ra... majd egy másikat Ambivalenssel 14:45-re, sörözés céljából. Olyan hihetetlenül őszinte leszek, hogy le kell majd lövetni. Király.
"...és az ifjú Bürokrata, aki úgy döntött, hogy eleget élvén, elindulna világot látni, elköszönt atyjától s anyjától, kik útravalóul egy pár jólnevelt, nem káromkodós parasztkolbászt, egy doboz extra szűz olívaolajas margarint, két pohár emulgeátorban gazdag kaviárt, egy flakon Coccolino öblítőt, egy ötkilós Persil mosóport, egy flakon Gillette borotvahabot adának neki, és nagy szomorkodások közepette útjára bocsátották a legényt, és szavát vették, hogy alkalmasint hazatér, és beszámol viselt dolgairól..."

ex.: Urbánus népmesék, összeállította: Srakker Domesticus, 2004.

csütörtök, április 22, 2004

Combfiksz művésznő írta volt itt: "Szerintem azt mondom, Jézusom... De jó hangosan. Ezeket elolvasom, s azt mondom, letészem a lantot, nehéz az. Át kell adni a helyet a köv. generációnak, nincs itt mese, kérem."

Nem értem én ezt. Mindenki kiakad, holott a mélypontot már rég elérte a magyar fantasy ponyva. Most nem Cherubionék 100 mini fantasy iszonyatára gondolok, mert az a napi képes bulvár és az állatos pornó találkozásából fakadó szentségtelen színvonalat produkálja, és mint ilyen, kerébe töri, felgyújtja, tűzcsappal abuzálja az irodalom amúgy is meggyötört fogalmát.

A vastagon aranyozott gumipálmát nálam egy szépnevű művésznő mondata vitte el: "Úgy szerette az albínót, ahogy egy ló csak szeretni képes." (Nem mondok neveket, ki-ki járjon utána.) Kész. A mélypont elérve, innentől fogva minden, ami vérvággyal, acéllal, sikoltással, sárga szemekkel, kikattanó acélcsirkékkel kapcsolatos, csak gyenge maszatolás. A lantot meg csak azért nem teszem le, mert a csuklómhoz csavarozta valami játékos kedvű technikus.
Heh. Boldog születésnapot, Bright blogja. Ha te nem lettél volna, az Official Report (immár Phase 2) sem jött volna létre.
A félelem nem természetes állapota az embernek. Most ízlelgetem a mondatot, görgetem a nyelvemen, mint valami különösen rossz ízű, keserű-savanyú gyógyszert, ami ki fog kúrálni akkor is, ha beleszakadok.

A félelem nem természetes állapota az embernek.

Még ha huszonéves korára is kell, hogy rádöbbenjen, mennyiben vezérli ez a cselekedeteit és a nem-cselekedeteit.

Ismétel, megjegyez, alkalmaz.

A kocka ugyanis el van vetve, aratásig várunk.

Teszem mindezt azután, hogy egy másfél mázsás zsírdisznó röfögött a hónom alatt egész álló tegnap délután.

Mert hogy kezdődött azzal, hogy Zergling vett egy Expresszt délelőtt.
Utána egyeztettünk a potenciálisan bejövős hirdetésekről.
Utána telefonálgatni kezdett.
Harmadszorra talált is megfelelőt, 2 szoba, belváros a négyzeten, ennél városiasabban legfeljebb a metró-aluljáróban élhetnénk. Bútorok vannak, háztartási gépek vadonásújak, a falak vastagok, ahogy szeretjük, a két szoba sajnos egymásba nyílik, de ezt némi szervezéssel leküzdjük. 60.000,- Ft + rezsi, a kaució borsos, de ez már csak így megy a budapesti lakáspiacon.
Megtekintjük a helyszínt munka után, mindkettőnknek tetszik, a rossz hír az, hogy más is kinézte magának a dolgot, ezért hamar kell a kaució és az első havi lakbér, meg a szerződés, különben másé lesz. Kicsit megfuttatnak minket. De ez már csak így megy a budapesti lakáspiacon.
Kétségbeesett telefonálgatás a barátoknak, hogy összejöjjön a pénz (nem terveztem, hogy ilyen gyorsan ennyit kell felköhögnöm). És ezúton köszönöm, köszönöm mindenkinek, aki segített. Sok mindent el szoktam felejteni, de a fontos dolgokat nem. Köszönöm mindenkinek, még egyszer, na. Lekötelezve érzem magam, és ennek ezúttal semmi köze nincs a bondázshoz, ezt ne írja, Gizike.
Még útközben derül ki, hogy a másik versenyző másnapra halasztotta a dolgot, ezért a Zergling-Ügynök malacfuttató páros hirtelen toronymagas esélyessé lép elő a bérleményért folyó öldöklő küzdelemben ("...nézzék ezt a hi-cchetetlenelszántságot, kedves hölgyeim és uraim, ahogy araszolnak keresztül a budapesti csúcsforgalomban az Andrássyn! Micsoda jellem, kellem, báj és szellem sugárzik minden egyes mozdulatukból, ahogy csatakos homlokukat törölgetik! A verseny óriási pillanatai ezek, kérem, ésmoststúdió.")
Szerződésírás, gyors telefon a főnökömnek ("sziafőnöknőm-bocsdemingyálemerül-atelefonom-megtudnádmondani-hogyalakásbérletiszerződésre-kell-e-tanú?"), aláírásgyűjtés, szöszölés, aztán hazaosonás és ágybadőlés.

Mindösszességében három nap alatt találtunk egy olyan kecót, amibe akár már szombaton költözhetünk. Mutáns hízót utalnak minden ügynöknek. Jelentkezzen holnap ügynöknek Ön. (Ami azt illeti, valszeg tartom egyelőre a stratégiai tervemhez, nevezetesen az Ügynökségnél betöltött munkakörömet megtartom, mint operatív bázist, igyekszem végre félre is tenni valamennyit, és mintegy mellékesen rohadtul meggazdagodni a kreatív tevékenységemből. Vagyis vissza kell fognom a vedeléssel és egyéb mulatozásokkal kapcsolatos programjaimat, mert lezabálják a számlámat, és a rendelkezésre álló időmet. Azé' szerzetbe nem állok, mindenki tegye le a téglát.)

Most már meg kell végre szerveznem, mi történjen körülöttem. A fejemben lakó pilóta megtanul végre kézi irányítással, szabadon vezetni. Ha nem csapódik a földbe dicstelenül, idejekorán, ő lesz a legjobb. (Nem röhögni!)

szerda, április 21, 2004

Na? Na? Melyik nap kell nekem úgy dönteni, hogy nincs szükségem kabátra? Melyik nap? Na, melyik nap? Ma.

Hát, most szénné fogok ázni hazafelé menet.
Cockney sirám.

"Blimey! the bread boat goes dahn, the beef boat goes dahn, the rum and sugar boat goes dahn, but the perishin' quinine boat always gets 'ere."

Nyersfordítás:
"Fenébe! A kenyérszállító hajó elsüllyed, a hússzállító hajó elsüllyed, a rum- és cukorszállító hajó elsüllyed, de a rohadt kininszállító hajó valahogy mindig ideér."

Nem, az én billentyűzetemből nem fog a nép egy darabig komoly, tépelődő, érzelmi jellegű postot látni. Ez van. Nem mintha nem lenne érzelmi életem, mert van, nem mintha nem fájna, mert fáj, nem mintha nem lennének kétségeim, mert szinte csak azok vannak, viszont képtelen vagyok ezeket úgy leírni, hogy érdemes legyen elolvasni.

Akkor meg ugye, minek.

Nekem még ars poeticából is csak ilyen egyszerű arcú jutott. Jaj, jaj.
Valami 16-18 kHz környékén sípol odakint, folyamatosan. Most már a jó kurva életbe, abba lehetne hagyni. Fáj a fejem, kezd keresztbe állni a szemem, és nagyon, nagyon, nagyon nagy kedvem támad időnként arra, hogy egy shotgunnal a kezemben, hallás után behatároljam a célpontot, majd megsemmisítsem.

Terminátorosan:
Binaurális iránykeresés megkezdve ...kurzorkurzorkurzor...
Marker a nyifogás forrására állítva ...kurzorkurzorkurzor...
Vinnyogásforrás bemérése ...kurzorkurzorkurzor...
Több találat bevitele a szóban forgó céltárgyra ...kurzorkurzorkurzor...
Ugrálás a romokon ...kurzorkurzorkurzor...
Céltárgy működtetőjének többszöri, életveszélyes megfenyegetése a nyüszítés újraindításának esetére, új pálya, autosave.

De a célpont csak nyüszít, nyüszít lelkesen. Valaki úgy döntött, hogy megvalósítja a jó öreg paranoid Philip K. Dick ötletét a Transzból, - az alvászavaró ruszki szörnyszerkezetre gondolok, ami az állandó vernyogásával nem engedi aludni a lakosságot, ezzel kergetve az őrületbe őket -, és rajtam teszteli. Néha fúrnak is. Falat. Máskor fogat (magas nyomású víz nyiszogása, ó igen, ez jó, ez kell). Hogy más egyebet fúrnak-e, azt nem tudom, a hivatali hátbafúrás általában hang nélkül történik, csak egy elhaló hörgés, vagy halk rinya tudatja, hogy valakit leépítettek, vagy nem léptettek elő.

Na. Most úgy tűnik, kicsit nyugi van.
Megint túl sok mindennel akarok foglalkozni egyszerre, holott olykor a létfenntartáshoz is alig elegendő energiával vagyok megáldva. Most mi? Hééélóóóó. Mert hogy számoljuk csak össze.

1. Nőfront (avagy a bürokrata szerencsétlenkedései a hormonok mezején)
2. Regény (a világ, földi szemmel)
3. Agency 00 (a képregény, ami nem akar íródni magától)
4. Sajátprojekt (a szerepjáték, ami szintén nem)
5. Banda #1 (kódnév: Pocak)
6. Banda #2 (kódnév: Vilmos atya és a Versenytorzító Ármegállapodás, az elvi megállapodás szintjén)
7. Munka (lehetőség szerint új).

Ebből mészárlás lesz.
Tegnap elkezdtük szűkíteni az elfogadható számokat a leendő bandánknak, ahol elvileg énekes leszek, már ha belátható időn belül letisztul a szerves trugya a hangszálaimról. Kicsit elhúzódott a dolog, ahogy ez már csak lenni szokott. Előtte meg Zerglinggel terveztünk megnézni egy potenciális albérletet, ami végül nem jött össze (ezt a mondatot vágólapra tehetem lassan, mert ez már nem az első, és garantáltan nem az utolsó). Albérletnézés helyett összedobtunk egy nagyon általános, de tetszetősnek tűnő anime-koncepciót, az eredeti ötlet ezúttal az enyém, de továbbfejlesztettük alaposan. Az ilyeneket kellene kidolgozni és végigvinni, talán nem itt tartanánk akkor.

Reggelre elpárolgott a kezemből a rugany. Kicsit beégettem magam fél kilenc környékén, de ha valaki emiatt arcoskodni fog, addig rapportoltatom, amíg bele nem kékül. Na. *nagyon keményen néz*

Megkaptam Magamurától tegnap az Agency 00 kódnevű dokumentumot, ennek örömére semmi időm nem volt belenézni. A másik saját projektünk már megint leállt, most próbáljuk életre rugdosni. De csak nyüfög, és nem hajlandó továbbmenni. Lelőni meg nem akarjuk. Sajnos, az a helyzet, hogy addig tutujgattuk szegényt, hogy időközben trendi lett megint a második világháború, a csapból is Normandia folyik. Pedig a regénykezdeménynek ez az egyik alapja. Most már be fogom fejezni, mert elég jó ahhoz, hogy foglalkozzak vele, de sok macera lesz még vele, amíg kiadható állapotba kerül. Ha most áttérek az első világháborúra, akkor az lesz divatos, vagy mi?

(Felfordítok egy követ, és lám, mi mászik ki alóla: háborús humor. Rendkívül kegyetlen.)

Egyelőre ennyi.

kedd, április 20, 2004

"Gályaválasztási tanácsadó... ókori elhelyezkedési hetilap..."

Tevekereskedő: - Jajajj... Újabb Necronomicon-lúzer...
Fejvadász: - Én is a Necronomicon olvasásával nõttem fel, még valamikor idõszámítás elõtt 20 körül...
Srakker: - Ja, aztán megtaláltad Lakodalmas Lucius Daloskönyvét, és rájöttél, hogy vannak iszonyatok, amelyekhez képest a csillagok között támolygó Nehezen Mérhetõ Idõsek eltörpülnek...
Sáska: - A Necronomicon igenis létezett! Emlékszem milyen jól aládúcolta a billegő asztalomat...Csak aztán jött az a hideg tél, amikor olyan nehéz volt begyújtani a kályhába...
Srakker: - Igen, a Necronoprogramok shortcutja az Asztalon a Necronomicon...

"Megalománia - Óriás lovak imádata"

Ezt pedig Bright cimbinek dedikáltam gondolatban...

"Odi et ammo, ahogy a költõ mondta volt."

Igen. Ez mind én voltam. Ma. Iszonyatos vége lett volna a világnak, ha ma dolgoznom kell, de mint a mellékelt, 5. sz. ábra mutatja (az "ábráscet" jelű szóvicc sebzetten borul az árokba), ez nem történt meg. Mindenki örvendezzen. Vagy ne.
Visszatértem, eltökéltségem, tehetetlenségem teljes harci díszében. Sisakomon apátia-toll lengedez, tankerméretű aktatáska a pajzsom, hivatali igazolvány a kardom, fekete öltöny a páncélom, szélben libbenő fülű, fáradt Rocinantém pedig egy ezüstszínű Ford Transit, ami fáradhatatlanul hurcolt ide, később meg oda.

Az út során rendszeresen támadt az a benyomásom, hogy valójában egy helikopterben ülök, és repülünk valahol a dzsungel fölött, miközben aláfestő zeneként Rob D-től a Clubbed to Death, vagy Rammsteinéktől a Die Sonne vagy a Links 2 3 4 szól a fülhallgatóból. Százzal-százhússzal aprítani kétsávos, némileg elfáradt utakon egy tolóajtós transzporterrel, nos, ez a legjobb ügynökök érzékelését is megzavarja. (Ami azt illeti, az első helyen okoztam némi meglepetést: az arra kószáló negyvenes hátébé majd' elejtette a szatyrát, amikor hirtelen feltéptem a tolóajtót, és fekete öltönyöm temetői eleganciájában kiliffentem a középső ülésről, kicsit kinyújtóztatni a lábaimat. Túl sok amerikai kémfilmet néznek a mai középkorúak, gondoltam, aztán feltűnt, hogy a jármű ablaka sötétített. Eh.)
És, miközben ahelyett, hogy gépen szálltam volna fölébe, és térkép lett volna a táj, ahogy azt jobb helyeken illenék, félprofi sofőrünknek köszönhetően csak elvillantunk a települések központja mellett, az érvényes sebességhatárt alighanem messze túllépve, meg-sem-torpanva siettünk is tovább, a képek és benyomások áradatától meg csendben túltöltődött és megsült az agyam.

Néztem a falvakat, amelyek mellett lényegében érintőlegesen elsuhant a rendszerváltás, csak a boltok kínálata nőtt valamelyest, és vadul rájuk csattogott a rettegett agrárolló; a településhatáron ágáló ordas szeméthegyetek, amelyekből nem hogy gyanús, de ránézésre büntetendő állagú folyadék szivárgott; a klorofill különböző féléit és formáit, amelyeket még nem lepett be egészen a városi por; a zsebkendőnyi kertben fejkendőben-virágos egyberuhában kolbászoló nyolcvanas anyókát, amint épp valami zöldséget molesztált egy kerti szerszámmal - alighanem manuális gyomtalanítást hajtott végre izomból, de a rendelkezésre álló másfél másodperc nem tette lehetővé ennek kétséget kizáró megállapítását; az ólomszürke ég alatt bóbiskoló főtereket. Másik világ. Na és a hivatalok, ahol voltunk. Minden lassabban, megfontoltabban megy, és bár szórakoztatónak találtam eleinte, mennyire ráértek, azért a végére már kezdtem unni magam. Szerintem ők meg azt gondolták, hogy mit pezsegnek itt ezek a pestiek. Itt nem azért várakoztattak, mint a székesfővárosunkban szokás - hogy megmutassák, mennyire felsőbbrendűvé teheti a szubhumán bürokratát is két pecsét meg egy kék Pax toll, vagy azért, mert inkompetens barmok lennének -, elvégre félt, ha egyáltalán nem is kedvelt vendégek voltunk, hanem azért, mert itt nem szokás rohanni. Mi meg zsizsegtünk, pezsegtünk, kameráztunk, fontoskodtunk, kérdezősködtünk, maceráltunk és zaklattunk, és igyekeztünk mindezt titkolni. Gyönyörű barátságok szoktak így kezdődni, én mondom.

Nem tudom, hogy csőre húzott pisztollyal kényszerítik-e az embereket, hogy kis vidéki települések polgármesterei legyenek, vagy felajánlják nekik, hogy vagy ez, vagy az uránbánya, de valami összeesküvésnek kell lennie a háttérben - vagy valaminek, amit a pestiek előtt titkolnak -, de a lényeg, hogy én ezt nem értem. A hivatali látogatások során kellemetlen külsejű képpé kattant bennem össze az eddig meglehetősen széttartó puzzle, és ismét felmerült bennem a gyanú, hogy ez a rendszer úgy, ahogy van, de tényleg úgy ám, ahogy van, el van ba... csesz... rontva.

De erre előjött a cinikus énem, és szemét forgatva megkérdezte: "Kell a pénz, vagy nem kell? Ha kell, fogadd el úgy, ahogy adják. Ha nem kell, hát, ott jön az a Természetes Szelekció feliratú higanyszállító teherszerelvény, még mindig a sínek elé kötözheted magad, hiszen az ilyesmi sosem késő."

Ebben is maradtunk, és nem akartam "Huááááárohaaaam, stönk-pöcc", vagyis a szélmalomról való cseppet sem heroikus és/vagy hatékony lepattanást ilyen fiatalon megjátszani, leültem inkább magamat SFCIII-mal nyugtatni. Bölcs döntésnek bizonyult, csak megint van egy missön, amit nem tudok megoldani, mert mindig vaporizálják a teherhajót, amit az irányíthatatlan, alulfelszerelt, alulpajzsolt, lomha (és még dagadt is!) bárkámmal meg kéne védeni, a szövetséges hajók meg látványosan, alsóhámig felvakarják a töküket.

Ma pedig láttam a buszon egy roppant vidám jelenséget. Tizenhat év kötül járhat , szemüveges, barna hajú, úgy bámul ki a busz ablakán, mintha egy másik világot látna a túloldalon, csuklóízülettel kapaszkodik, akármilyen furcsán hangozzék is ez, a fekete öltözteti, álla alatt tokakezdemény - kölyökképű, kisfiús geek, aki alighanem szentül hiszi, hogy belőle aztán lesz valaki.
Kíváncsi lettem volna, mi történik, ha odamegyek hozzá, és megszólítom, Helló, a klónod vagyok. Ez volt, ami először eszembe jutott, amikor megláttam a Kettes Számú Verziómat, akit ránézésre kábé 1987-ben vagy 1988-ban szintetizálhattak.

Különös élmény volt, olyan tükör, ami tényleg a fejembe kényszeríti az objektivitást, amit nem felhőz annyira a pillanatnyi hangulat, és az ömbizalomtelepek töltöttségi állapota.

Juteszembe.

"- Jól áll nekem ez az öltöny? Kettes, gyere, vedd fel, hadd nézzem..."

"Modell-klónok, beépített agycsökevénnyel, háromféle gyári beégetett érzelmi reakcióval, teljes tudati kontrollal, mindenféle házimunkára alkalmas, gyors házhozszállítással, megbízható szintézissel a Kopi-Paszta Bt-től. Érd.: 1-555-CLONE."

Már megint túl kevés a munkám, mi?

Update: Pátoszölő Delete végigzúzott itt-ott a poston.

hétfő, április 19, 2004

Na, I'm on my way.
Hah! Első nap, első post, és ma alighanem az utolsó is, kedves Hölgyeim és Uraim, tisztelt olvasóság. Ugyanis a Nyolclotos névre hallgató kis torzszülött projekt eljutott a helyszíni nyünnyögés fázisába, azaz hamarosan bebábozódik, és harmincoldalas dokumentum formájában kikel. Aztán nyolcvannyolcasokkal lelövik a Duna fölött, és vaskos füstuszályt eregetve kényszerleszállást hajt végre a Parlament közelében.

De ez még a jövő kakofóniája: ma megyek utakat nézni, akármilyen visszatetszően hangozzék is ez.

Besta Srakker, mai kiadás: "Ezek nemhogy nem tették magasra a lécet, hanem elásták inkább."

A fenyegető végzet tudatosságával tűnt fel érzékelésem hátsó traktusában az a tény, hogy fél óra után már kellemetlenül melegnek tűnik az obligát fekete öltönyöm. Undorodni fogok magamtól, mire ezzel a nappal végzek.

péntek, április 16, 2004

Nem túl érdekfeszítő nap. Élvezem.
Főnököm visszafelé jövet valami helyszínről hozott két gyrost, mondván, hogy akinek van kedve, egyen bőszen. Csak én voltam benn. Én ettem meg mindkettőt. Hiszen hiba is lett volna kihűlni hagyni őket, nem igaz?
Egy óra alatt faragtam magamból embert reggel. Komolyan, lassan több időt töltök a tükör előtt, mint egy narcisztikus modell. A burkolatát vesztett metrófogantyú jellegzetes fémes szaga keveredik a kezemen a szappanéval, ettől olyan illatkombináció jön létre, mint egy Terminátor kisbabának (azt' meg lecsapom oldalvást a mellkaspáncélzatomat, és szétkapom a John Connor gyereket a plazmainflikterrel, de előtte még aláíratom vele a megsemmisítési felhatalmazás űrlapot). Érdekes.

csütörtök, április 15, 2004

- Enlarge your penis!
- Enlarge? Akkor pixeles lesz, bakker.


Büszke vagyok magamra.
Tegnap eltérítettem Zerglinget, kaptam tőle pénzt jól, utána ittunk könnyeden. Megint a Dunába lettem lökve. Voltam Pszich2-nél, úgy néz ki, mégiscsak ki fogunk mi jönni egymással, ha másért nem, azért, mert az ilyenfajta vallomásokat épp elég macerás egyszer megtenni - ismételgesse vadidegen emberek előtt feleslegesen az, akinek hat anyja van.

Ma pedig felkapott és megdarált a hivatali fogaskerék. Whíííí.

Elharaptam a pofám, és most love the taste of our own blood. Pörgök, de nem tudom, minek, és nem tudom, hova.

*tink-tink-tirlink-tink-plonk-plönk-tirling-KA-ZZZT* - oh, igen, úgy érzem magam, mint az a bizonyos elszabadult csavar a reaktorban: bár sejtelmem sincs, merre tartok, azt azért érzem, hogy sok fejfájást fogok okozni.

szerda, április 14, 2004

Most, hogy már negyedik hete absztinenciát gyakorlok nikotin-ügyben, kezd visszatérni az énekhangom. Ez sosem derült volna ki, ha Misztörendőzánt el nem ragadják a hivatali rémek, és én magamra nem maradok az irodámban egész nap.

És ez a Srakker - blogger, longer, uncut edition mai garantáltan utolsó postja.
Olcsó humor szekciónk következik.

Az addig rendben, hogy az emberek arról, hogy "armor piercing" általában páncéltörő lőszerre asszociálnak, de vajon én, és csakis én vagyok vajon olyan állat, hogy erről a kifejezésről az orrcimpán átvezetett páncélkesztyű, vagy a köldökbe fűzött csataszoknya jusson eszembe?

Mert bizony ilyenek is átfutottak már az én fejemen, a sáros lábukkal.
Érdekes.
Gótügynök: - Ez se rossz, most érkezett. VIP vendég jön... " Please take special care to pretend that we are a decent company, no running, no csocsó, maybe wearing the ID badge..."

Mindenhol ugyanaz a kupleráj van... *röhög, röhög kegyetlenül*