Möhöhö.
Frissítettem az olvasott blogok listáját Angel-eyes blogjával, akit ugyan régóta olvasok, viszont a temp-lét (elnézést) nagy kérdéseit mindig lassan oldom meg. Ugye.
Általánosító személyiségtesztekért bármikor félreteszem a napi punnyadást.
Íme!
Wackiness: 40/100
Rationality: 38/100
Constructiveness: 68/100
Leadership: 52/100
You are an SECF--Sober Emotional Constructive Follower. This makes you a hippie. You are passionate about your causes and steadfast in your commitments. Once you've made up your mind, no one can convince you otherwise. Your politics are left-leaning, and your lifestyle choices decidedly temperate and chaste.
You do tremendous work when focused, but usually you operate somewhat distracted. You blow hot and cold, and while you normally endeavor on the side of goodness and truth, you have a massive mean streak which is not to be taken lightly. You don't get mad, you get even.
Please don't get even with this web site.
Iä. Francba, lebuktam. Öltönyös hippi vagyok, damn it.
csütörtök, augusztus 12, 2004
Triggerhappy vagyok vagy másfél hete. De nagyon. Legfőbb ideje a szabadságnak, amikor végre magamra zárom az ajtót, és pocakvakargatva emelkedek ki a szellemi posványból tizenegy óra tájékán.
Szösszenet tőlem. Kreatív, neh? *fáradtan röhög*
A retinaleolvasót szerencsére nem zavarta meg a néhány bevérzés, amit az egész estés monitorbámulástól bírtam összeszedni: a szemfenéki érkonfigurációm kemény, tökös gyerek, lézerszikén és jégcsákányon innen viszonylag kevés dolog hatja meg. Amióta a csipaszűrőt is telepítettem, igazán kevés gondom van az azonosítással. Amikor a biztonsági rendszert installáltattam annak idején, szóba került az ujjlenyomat-felismerés is, végül mégis ennél maradtam, mivel a szememet ritkábban vágom el, mint a hüvelykujjamat.
- Helló, öreg - köszöntött a bunker mesterséges intelligenciája. - Milyen volt odakint?
- Mint mindig. Undorító, nyálkás, nedves, párás, és egy igazi fostalicska volt a légcsere is, százzal a mezőn, és még mindig nem lötyögött ki az egész. Amellett az emberek kilencven-kilencvenöt százaléka olyan szinten van szopóra állítva a közelemben, hogy (18+)-os karikát kéne viseljenek az arcuk bal alsó szekciójában. Bukkake live bazmeg. Egy-két kivétellel, de őket is csak kontrasztnak rakta be a valóság, ahogy elnézem. Attól függetlenül azért örülök...
A sör mellé manapság cigaretta is dukál, és mostanság sokat sörözök. Ergo a reggeleim olyanok, mint régen.
- Oh, értem. Szóval jókedvű vagy.
- Mint egy szegény rokon temetése. Ja. Tegnap baromira bedühödtem, már tüzet is nyitottam majdnem, full flém üzemmódban, habzó szájjal, amikor kiderült, hogy...
Kicsit összegyűrödött az arcom.
- ...hogy?
- ...hogy hamis riadó és baráti tűz. Még szerencse, hogy picsa rosszul célzok. Azért is gondoltam, hogy jobb lenne most egy kis időt idebent tölteni.
- Igazság szerint semmi okod a panaszra, ugye tudod?
- Ahem - húztam el a számat. - Ez a legidegesítőbb része az egésznek. Annak ellenére, hogy tisztában vagyok mindennel, ami pozitív és szép és jó és juhé - igazság szerint már azt unom, hogy ennyiszer mondom magamnak -, mégis olyan az egész, mint egy borzasztó hosszúra nyúlt reklámszünet, amit elvileg azért illenék követni valami értelmesnek, de amíg a napnak vége nem lesz, nem tudhatod, hogy nem a Teleshop csatornára hangoltál-e véletlenül.
- Költői.
A párbeszéd kicsit megszakadt, amíg leerőltettem magamról a cipőmet - ahogy öregszik a szerencsétlen, egyre összetettebb és kibogozhatatlanabb csomókat varázsol magára, amúgy random.
- Ezért fizetnek, nem tudtad? - vágtam ki a légzsilipbe a cipőt. - Na jó, amiért fizetnek, azt épp masszívan nem csinálom, nem is vagyok emiatt túl büszke magamra. Mondjuk, a Hivatal, épp amiatt mert egy Hivatal, és mint ilyen, politikaérzékeny, viszont még a papírok szintjén sem törekszik a hatékonyságra, amúgy is ellene mond a munkára csábításnak. Néha hajtás van, akkor a belünk kilóg. De amúgy...
- És mikor tervezed összeszedni magad? Úgy értem, eddig minden projekt fejvesztett rohanással és heves káromkodással ért véget. Vagy nem?
- Volt, amelyik apátiával. És akkorra szedem össze magam, amikor a kijelzőn felvillan a "majdnem túl késő, te idióta kreténpöcs, húzzad már végre össze a záróizmaidat és eridjél melózni" figyelmeztető jelzés.
A bunker felröhögött.
- Aha. Hát végül is, amíg nem a teljesítmény-értékelésedben látod viszont, talán nincs akkora baj.
- Nem, végül is nincs.
Kis hallgatás.
- ...és ha elkezdesz az emberi hülyeségről és/vagy a nőkről keseregni, elárasztom a helyiséget metánnal, napalmmal, válogatott minőségű fehér foszforral, összegyűrt pingponglabdákkal, aztán szikrát adok.
- Ööö, oké. Ha így mondod... Van itthon sör?
Szösszenet vége, Srakker kilép. Csak mert ma ilyen "baszokbele" hangulatban tudott érni a reggel. Majd még leszek.
Szösszenet tőlem. Kreatív, neh? *fáradtan röhög*
A retinaleolvasót szerencsére nem zavarta meg a néhány bevérzés, amit az egész estés monitorbámulástól bírtam összeszedni: a szemfenéki érkonfigurációm kemény, tökös gyerek, lézerszikén és jégcsákányon innen viszonylag kevés dolog hatja meg. Amióta a csipaszűrőt is telepítettem, igazán kevés gondom van az azonosítással. Amikor a biztonsági rendszert installáltattam annak idején, szóba került az ujjlenyomat-felismerés is, végül mégis ennél maradtam, mivel a szememet ritkábban vágom el, mint a hüvelykujjamat.
- Helló, öreg - köszöntött a bunker mesterséges intelligenciája. - Milyen volt odakint?
- Mint mindig. Undorító, nyálkás, nedves, párás, és egy igazi fostalicska volt a légcsere is, százzal a mezőn, és még mindig nem lötyögött ki az egész. Amellett az emberek kilencven-kilencvenöt százaléka olyan szinten van szopóra állítva a közelemben, hogy (18+)-os karikát kéne viseljenek az arcuk bal alsó szekciójában. Bukkake live bazmeg. Egy-két kivétellel, de őket is csak kontrasztnak rakta be a valóság, ahogy elnézem. Attól függetlenül azért örülök...
A sör mellé manapság cigaretta is dukál, és mostanság sokat sörözök. Ergo a reggeleim olyanok, mint régen.
- Oh, értem. Szóval jókedvű vagy.
- Mint egy szegény rokon temetése. Ja. Tegnap baromira bedühödtem, már tüzet is nyitottam majdnem, full flém üzemmódban, habzó szájjal, amikor kiderült, hogy...
Kicsit összegyűrödött az arcom.
- ...hogy?
- ...hogy hamis riadó és baráti tűz. Még szerencse, hogy picsa rosszul célzok. Azért is gondoltam, hogy jobb lenne most egy kis időt idebent tölteni.
- Igazság szerint semmi okod a panaszra, ugye tudod?
- Ahem - húztam el a számat. - Ez a legidegesítőbb része az egésznek. Annak ellenére, hogy tisztában vagyok mindennel, ami pozitív és szép és jó és juhé - igazság szerint már azt unom, hogy ennyiszer mondom magamnak -, mégis olyan az egész, mint egy borzasztó hosszúra nyúlt reklámszünet, amit elvileg azért illenék követni valami értelmesnek, de amíg a napnak vége nem lesz, nem tudhatod, hogy nem a Teleshop csatornára hangoltál-e véletlenül.
- Költői.
A párbeszéd kicsit megszakadt, amíg leerőltettem magamról a cipőmet - ahogy öregszik a szerencsétlen, egyre összetettebb és kibogozhatatlanabb csomókat varázsol magára, amúgy random.
- Ezért fizetnek, nem tudtad? - vágtam ki a légzsilipbe a cipőt. - Na jó, amiért fizetnek, azt épp masszívan nem csinálom, nem is vagyok emiatt túl büszke magamra. Mondjuk, a Hivatal, épp amiatt mert egy Hivatal, és mint ilyen, politikaérzékeny, viszont még a papírok szintjén sem törekszik a hatékonyságra, amúgy is ellene mond a munkára csábításnak. Néha hajtás van, akkor a belünk kilóg. De amúgy...
- És mikor tervezed összeszedni magad? Úgy értem, eddig minden projekt fejvesztett rohanással és heves káromkodással ért véget. Vagy nem?
- Volt, amelyik apátiával. És akkorra szedem össze magam, amikor a kijelzőn felvillan a "majdnem túl késő, te idióta kreténpöcs, húzzad már végre össze a záróizmaidat és eridjél melózni" figyelmeztető jelzés.
A bunker felröhögött.
- Aha. Hát végül is, amíg nem a teljesítmény-értékelésedben látod viszont, talán nincs akkora baj.
- Nem, végül is nincs.
Kis hallgatás.
- ...és ha elkezdesz az emberi hülyeségről és/vagy a nőkről keseregni, elárasztom a helyiséget metánnal, napalmmal, válogatott minőségű fehér foszforral, összegyűrt pingponglabdákkal, aztán szikrát adok.
- Ööö, oké. Ha így mondod... Van itthon sör?
Szösszenet vége, Srakker kilép. Csak mert ma ilyen "baszokbele" hangulatban tudott érni a reggel. Majd még leszek.
szerda, augusztus 11, 2004
Lássuk, mit hozott nekem Magamura, a képregények jobb megértése érdekében:
Alan Moore's Writing for comics
Scott McCloud - Understanding comics (The invisible art)
Kurt Busiek's Astro City (Life in the big city)
@THENA INC. - The manhunter project
Alan Moore's Magic words
Mwouhuhu, most aztán lesz mit olvassak megint, végre. Úgy értem,
nem olyanokat, mint ami még itt fetreng az asztalomon, mint zárókonferenciára készült száraz és élettelen kiadvány, észrevételeket tartalmazó válaszlevél, a dolgok felszínét kapargató feljegyzés.
Köszönöm.
Alan Moore's Writing for comics
Scott McCloud - Understanding comics (The invisible art)
Kurt Busiek's Astro City (Life in the big city)
@THENA INC. - The manhunter project
Alan Moore's Magic words
Mwouhuhu, most aztán lesz mit olvassak megint, végre. Úgy értem,
nem olyanokat, mint ami még itt fetreng az asztalomon, mint zárókonferenciára készült száraz és élettelen kiadvány, észrevételeket tartalmazó válaszlevél, a dolgok felszínét kapargató feljegyzés.
Köszönöm.
Amíg az ember német EU-s szöveget nem látott, nem látott semmit. Most kaptam egy glosszáriumot, amely a jelentősebb fogalmakat taglalja (nem mitnha bármikor dolgom kellett volna, hogy legyen effélével, de mindegy). A rövidebb szócikkek kisebb szigetecskék, a kiterjedtebbek már egész szubkontinensek fölött támadt vogon területi vita minden bájával bírnak, ha felolvassák őket.
"eine Reform der europäischen Sozialversicherungssysteme" hell yeah.
"eine Reform der europäischen Sozialversicherungssysteme" hell yeah.
kedd, augusztus 10, 2004
Heh. Az ebédeim általában nem túl említésre méltóak. Ma viszont kapott a napi rutin (kisrutin, nagyrutin) egy szívlapáttal, mert ma Pookah-val. Kellemes volt, legalábbis.
Ma pedig megyek és adok az izomzatomnak még egy esélyt, hogy szénné égessen.
Ma pedig megyek és adok az izomzatomnak még egy esélyt, hogy szénné égessen.
Egyértelműen túl sok időt nyűglődök ma a neten. Az agyam megsült és kihólyagzott a fülemen, emiatt van. (Meg azért, mert egyes humánok, ahelyett, hogy az én irományaimra reflektálnának és bréjnsztormingolnánk, lassan egy éve nem látott ismerőseivel vedelnek/vannak. Undorodom. *röhög*)
Péntekre borzasztó szegedi vedelés néz ki Misztörendőzánnal, ez aztán tényleg szöges léccel fogja megerőszakolni az anyagi helyzetemet, de az anyagi helyzetem kemény legény, hó elejére minden borzalomból felépül. Sorry mindenkitől, akinek esetleg bármi anyagi támogatást ígértem, ez, úgy nézem, nem fog menni, sőt, még a behajtani tilos táblák ellenére is fogok kérni pénzt alkalomadtán. Annyi pénzt csesztem el az elmúlt egy hétben, hogy az egészen megdöbbentő - az időnként rámtörő nagylelkűségi rohamok már csak ilyen költséges mulatságot jelentenek.
Na, mentem enni.
Péntekre borzasztó szegedi vedelés néz ki Misztörendőzánnal, ez aztán tényleg szöges léccel fogja megerőszakolni az anyagi helyzetemet, de az anyagi helyzetem kemény legény, hó elejére minden borzalomból felépül. Sorry mindenkitől, akinek esetleg bármi anyagi támogatást ígértem, ez, úgy nézem, nem fog menni, sőt, még a behajtani tilos táblák ellenére is fogok kérni pénzt alkalomadtán. Annyi pénzt csesztem el az elmúlt egy hétben, hogy az egészen megdöbbentő - az időnként rámtörő nagylelkűségi rohamok már csak ilyen költséges mulatságot jelentenek.
Na, mentem enni.
Tegnap a változatosság kedvéért megint ittam. (...és csak tárazgatok, csak tárazgatok...)
Kényszerzubbonyt rám, amikor legközelebb a pénztárcámért nyúlok, basszameg! Mindegy, nem volt rossz egyáltalán az este. Volt ugye Alie, meg ButyTime, meg rövid ideig PsycloneJack, meg Spacemonkey, valamint Zergling.
Félprofi szórakoztató és altestileg bármit szétpoénkodó különítményünk ismét teljes sörmeghajtással akciózott végig az estén. ("Te ilyen vidám gyerek vagy, nem, Srakker?" Jahm, úgy nézem, valóban. Az esetek túlnyomó többségében igen. Update: pláne, mert humor nélkül nem húznám túl sokáig.) Aztán hazamentem. Hát ennyi.
Éjszaka arra ébredtem, hogy olyan görcsöt kapott a lábam, mint állat. Amúgy is szomjas voltam, így hát feltehetőleg egy zombi bicegésének minden bájával közelítettem meg az itatót. Szerencsére csak félálombeli emlékképek maradtak meg róla, és nem látott meg senki, mert senki sem sikoltozott.
Levezetésként egy mai szösszenet:
"Amikor a sült virsli hatja át a chi-det, érzed, ahogy eggyé válsz a gyomroddal. A gyomrod vezérli a kezed. Önuralom, vér, belek, gyomorsav. Ez a Bratwurst útja."
Kényszerzubbonyt rám, amikor legközelebb a pénztárcámért nyúlok, basszameg! Mindegy, nem volt rossz egyáltalán az este. Volt ugye Alie, meg ButyTime, meg rövid ideig PsycloneJack, meg Spacemonkey, valamint Zergling.
Félprofi szórakoztató és altestileg bármit szétpoénkodó különítményünk ismét teljes sörmeghajtással akciózott végig az estén. ("Te ilyen vidám gyerek vagy, nem, Srakker?" Jahm, úgy nézem, valóban. Az esetek túlnyomó többségében igen. Update: pláne, mert humor nélkül nem húznám túl sokáig.) Aztán hazamentem. Hát ennyi.
Éjszaka arra ébredtem, hogy olyan görcsöt kapott a lábam, mint állat. Amúgy is szomjas voltam, így hát feltehetőleg egy zombi bicegésének minden bájával közelítettem meg az itatót. Szerencsére csak félálombeli emlékképek maradtak meg róla, és nem látott meg senki, mert senki sem sikoltozott.
Levezetésként egy mai szösszenet:
"Amikor a sült virsli hatja át a chi-det, érzed, ahogy eggyé válsz a gyomroddal. A gyomrod vezérli a kezed. Önuralom, vér, belek, gyomorsav. Ez a Bratwurst útja."
hétfő, augusztus 09, 2004
Nah, hát ma olyan aktív voltam, kérem, akár a szénszűrő. Frontline-t hegesztettem munkaidőben, és most két doboznyi energiaital pörget párhuzamosan az önindukált inszomniám utóhatásainak menedzselése érdekében. Az eredmény vicces.
Este meglátjuk, lehet-e még fajulni. Lehet. Rút szibaríta váz egyelőre kikapcs.
Este meglátjuk, lehet-e még fajulni. Lehet. Rút szibaríta váz egyelőre kikapcs.
Na, visszatértem, kialvatlanságom és ingerültségem teljében, bár előbbi teljesen az én hibám, sztori később. A hétvége érdekesen telt, bár forgatókönyvbe nem kívánkozik egyik esemény sem.
Pénteken megejtettem utolsó szeánszomat Pszich2-nél, köszönjük a részvételt. Értékelés: bár rendes és aranyos nő, de elsősorban azért mégiscsak a májam tartozik neki köszönettel, hogy azt a pénzt nem piára költöttem. Lehet, hogy a szakmájához ért, de hozzám, úgy tűnik, nem eléggé. Kompatibilitási gondok, hardvert kell cserélnem. Bár anno többen felajánlották, hogy ócsóé helyettesítik és ellátnak válltöméssel, amin kisírhatom magam, tősgyökeres technokrataként azért mégiscsak hiszek a papír hatalmában, holott jobban is tudhatnám már, hogy nem papír teszi a szakembert. (Tévedés ne essék: biztos vagyok benne, hogy bizonyos típusú páciensekkel kitűnően boldogul. Csakhogy én azért adtam neki pénzt, hogy velem boldoguljon.)
Utána Zergling szólt, hogy buli van. Én előzőleg azért bementem a kórházba édesanyámhoz (dolgozik ott, nem ügyfél), és csak némi késleltetés után csatlakoztam. Zergling volt ott, Festő, meg két programozó arc. A sört most jobban tűrtem, de a zenei kínálat hamar lelombozott: akárha egy bespeedezett hörcsög ugrált volna egy időgép kezelőszervein, a zenefelelős '70-es '80-as évek legkedveltebb slágereivel terrorizált. Különösen komorra váltott az összkép, amikor kiderült, hogy Zergling ezeket az izéket mind ismeri. (Komolyan vártam, hogy valaki lelkesen felkiált, az egyik idősebb alkotás hallatán, hogy "Ááá, egy stegosaurus!") Aztán felkerült a lézerre valami ebből a földrajzi korból származó, amire Zergling, aki ekkorra már teljesen felpörgött a sörtől (ezt én nem értem, hogy csinálja, én speciel zen leszek tőle), előadott egy murva-breaket, ettől szakadni kezdtünk Festővel és felzavartuk a táncparkettre. Aztán befenyítettem, hogy ha nem vigyáz a valóság, én is felmegyek, ekkor szavamon fogtak és tényleg mennem köllött vonaglani. (Aki ezt látta, tudja, miről beszélek. Videofelvétel hiányában én szerencsére mindmáig nem tudom, mit művelek ilyenkor a környezetemmel.) A második körben Zergling felkért táncolni egy szőke, csinos lányt valamék szomszéd asztaltól, aki addig nem túl lelkesen asszisztált ahhoz, hogy VV Szabolcs ultralight edition addigra már meglehetősen illuminált állapotban lévő barátnőjéhez khm közeledik. Közmegdöbbenésre azután sem menekült sikoltva, hogy látott minket táncolni, bár Festő egyértelműen javította az átlagot. Sőt, átült hozzánk. Borzasztóan kommentáltuk a szomszéd asztalnál történteket, a cinizmus- és szarkazmus-modul több biztosítékot is agyoncsapott egyszerre. Aztán a Holdudvar már ürülni kezdett, meg zárni is, nekünk meg elegünk kezdett lenni. Ígyhát átmentünk a Piafba. Itt sötét volt, meleg, füst és pára, ígyhát idővel arra ébredtem, hogy a pincérnő ébresztget, hogy az neki nem lesz jó, ha a főnöke engem aludni lát. ("Csak a szememet pihentettem", vigyorogtam rá kicsit agyhalott módon.) Mire kivégeztük azt az egy-egy üveg sört, amit rendeltünk, orvul reggel lett. Időközben felajánlottuk, hogy a hölgy alhat nálunk, ha végképp nem tud hazamenni, legfeljebb majd én áthurcolkodom Zergling szobájába. Megdöbbentő sármunk lehetett, mert egy ideig (bizony mondom) fontolóra vette a lehetőséget. Aztán persze nemet mondott (jé, nem akart két vadidegen férfinál aludni egy idegen városban). Így elkísértem a metróig, és (kérésére) megadtam a számomat, hogy jövő héten tudjunk esetleg egyeztetni, hogy ki hol mulat pénteken. Hát, eredményhirdetés az maaajd lesz.
Ekkorra már ugye szombat volt. Rövid, de elszánt szunyát követően csatlakoztam Misztörendőzánhoz, és együtt elnyikorogtunk egy konditerembe. Fanfárok, fanfárok. Punnyadt vagyok, mint a mirelit makaróni, de innen szép nyerni.
Immár évtizedes hagyományt törtem meg egy óvatlan pillanatban - felálltam a mérlegre. Ennek kapcsán a következő párbeszéd hangzott el:
Srakker: - Lemértem magam.
Misztörendőzán: - Na, és mennyi lett?
Srakker: - Kilencvenöt.
Misztörendőzán: - Hány centi is vagy?
Srakker: - Száznyolcvanöt-száznyolcvanhét, mit tudom én.
Misztörendőzán: - Az nem is olyan rossz. Miért, mennyire számítottál?
Srakker: - Hát, olyan kilencven és száz kiló közé. Nem is tippeltem rosszul. (...) De azért titokban mindig reménykedtem, hogy nyolcvan. (*röhög*)
Hazafelé már éreztem, hogy olyan dolgokat fogok megtudni magamról, amit eddig soha, nevezetesen olyan helyeken is fájó izmokat fogok felfedezni, ahol józan ésszel feltételezve nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán lehet.
Miután hazaszállingóztam, este felhívott Rejtő-hős, hogy menjünk enni. Az ilyesmire engem amúgy sem túl bonyolult rábeszélni. Elmentünk a Bajorba, amit túl sokat nem kell dicsérgetni a kedves közönségnek, mert elég jó, különösen hétvégén 12-24 h között, mert akkor féláron van minden. Ezt szeretjük.
Vasárnap későn keltem, hazamentem, megebédeltem a közeli rokonsággal, szibériai útra elegendő útravalót kaptam szüleimtől (jól jött), vittem egy PowerDVD-t apámnak, mert az övé valamiért nem működött, hazamentem, Frontline-on dolgoztam, végigjátszottam a Call of Duty-t, végre, Frontline-on dolgoztam, közben Panterát hallgattam, múlt havi PC GURU-t olvastam, Frontline-on dolgoztam, majd a hazatérő Zerglinggel beszélgettem, és megpróbáltam elaludni. Itt jött a napra rendelt szopás. Ugyanis még otthon, fél hét tájékán, elkészítettem egy mentőkávét, csakhogy kicsit túlbillent a bödön, és három evőkanálnyi Nescafé landolt a vízben. Nembaj, gondolta Srakker, kemények vagyunk, amellett költségtudatosak, a pazarlást pedig megvetjük, és meg is itta a kávét. Az, hogy már három napja nem fogyasztott koffeint, nem tűnt fel. Csak éjfél körül, amikor még mindig nem sikerült elaludnia.
Ma. Kettőkor elaludtam, hétkor keltem, de úgy, mint egy különösen mérges zombi. Azóta rendbejöttem. Hát ennyi.
Pénteken megejtettem utolsó szeánszomat Pszich2-nél, köszönjük a részvételt. Értékelés: bár rendes és aranyos nő, de elsősorban azért mégiscsak a májam tartozik neki köszönettel, hogy azt a pénzt nem piára költöttem. Lehet, hogy a szakmájához ért, de hozzám, úgy tűnik, nem eléggé. Kompatibilitási gondok, hardvert kell cserélnem. Bár anno többen felajánlották, hogy ócsóé helyettesítik és ellátnak válltöméssel, amin kisírhatom magam, tősgyökeres technokrataként azért mégiscsak hiszek a papír hatalmában, holott jobban is tudhatnám már, hogy nem papír teszi a szakembert. (Tévedés ne essék: biztos vagyok benne, hogy bizonyos típusú páciensekkel kitűnően boldogul. Csakhogy én azért adtam neki pénzt, hogy velem boldoguljon.)
Utána Zergling szólt, hogy buli van. Én előzőleg azért bementem a kórházba édesanyámhoz (dolgozik ott, nem ügyfél), és csak némi késleltetés után csatlakoztam. Zergling volt ott, Festő, meg két programozó arc. A sört most jobban tűrtem, de a zenei kínálat hamar lelombozott: akárha egy bespeedezett hörcsög ugrált volna egy időgép kezelőszervein, a zenefelelős '70-es '80-as évek legkedveltebb slágereivel terrorizált. Különösen komorra váltott az összkép, amikor kiderült, hogy Zergling ezeket az izéket mind ismeri. (Komolyan vártam, hogy valaki lelkesen felkiált, az egyik idősebb alkotás hallatán, hogy "Ááá, egy stegosaurus!") Aztán felkerült a lézerre valami ebből a földrajzi korból származó, amire Zergling, aki ekkorra már teljesen felpörgött a sörtől (ezt én nem értem, hogy csinálja, én speciel zen leszek tőle), előadott egy murva-breaket, ettől szakadni kezdtünk Festővel és felzavartuk a táncparkettre. Aztán befenyítettem, hogy ha nem vigyáz a valóság, én is felmegyek, ekkor szavamon fogtak és tényleg mennem köllött vonaglani. (Aki ezt látta, tudja, miről beszélek. Videofelvétel hiányában én szerencsére mindmáig nem tudom, mit művelek ilyenkor a környezetemmel.) A második körben Zergling felkért táncolni egy szőke, csinos lányt valamék szomszéd asztaltól, aki addig nem túl lelkesen asszisztált ahhoz, hogy VV Szabolcs ultralight edition addigra már meglehetősen illuminált állapotban lévő barátnőjéhez khm közeledik. Közmegdöbbenésre azután sem menekült sikoltva, hogy látott minket táncolni, bár Festő egyértelműen javította az átlagot. Sőt, átült hozzánk. Borzasztóan kommentáltuk a szomszéd asztalnál történteket, a cinizmus- és szarkazmus-modul több biztosítékot is agyoncsapott egyszerre. Aztán a Holdudvar már ürülni kezdett, meg zárni is, nekünk meg elegünk kezdett lenni. Ígyhát átmentünk a Piafba. Itt sötét volt, meleg, füst és pára, ígyhát idővel arra ébredtem, hogy a pincérnő ébresztget, hogy az neki nem lesz jó, ha a főnöke engem aludni lát. ("Csak a szememet pihentettem", vigyorogtam rá kicsit agyhalott módon.) Mire kivégeztük azt az egy-egy üveg sört, amit rendeltünk, orvul reggel lett. Időközben felajánlottuk, hogy a hölgy alhat nálunk, ha végképp nem tud hazamenni, legfeljebb majd én áthurcolkodom Zergling szobájába. Megdöbbentő sármunk lehetett, mert egy ideig (bizony mondom) fontolóra vette a lehetőséget. Aztán persze nemet mondott (jé, nem akart két vadidegen férfinál aludni egy idegen városban). Így elkísértem a metróig, és (kérésére) megadtam a számomat, hogy jövő héten tudjunk esetleg egyeztetni, hogy ki hol mulat pénteken. Hát, eredményhirdetés az maaajd lesz.
Ekkorra már ugye szombat volt. Rövid, de elszánt szunyát követően csatlakoztam Misztörendőzánhoz, és együtt elnyikorogtunk egy konditerembe. Fanfárok, fanfárok. Punnyadt vagyok, mint a mirelit makaróni, de innen szép nyerni.
Immár évtizedes hagyományt törtem meg egy óvatlan pillanatban - felálltam a mérlegre. Ennek kapcsán a következő párbeszéd hangzott el:
Srakker: - Lemértem magam.
Misztörendőzán: - Na, és mennyi lett?
Srakker: - Kilencvenöt.
Misztörendőzán: - Hány centi is vagy?
Srakker: - Száznyolcvanöt-száznyolcvanhét, mit tudom én.
Misztörendőzán: - Az nem is olyan rossz. Miért, mennyire számítottál?
Srakker: - Hát, olyan kilencven és száz kiló közé. Nem is tippeltem rosszul. (...) De azért titokban mindig reménykedtem, hogy nyolcvan. (*röhög*)
Hazafelé már éreztem, hogy olyan dolgokat fogok megtudni magamról, amit eddig soha, nevezetesen olyan helyeken is fájó izmokat fogok felfedezni, ahol józan ésszel feltételezve nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán lehet.
Miután hazaszállingóztam, este felhívott Rejtő-hős, hogy menjünk enni. Az ilyesmire engem amúgy sem túl bonyolult rábeszélni. Elmentünk a Bajorba, amit túl sokat nem kell dicsérgetni a kedves közönségnek, mert elég jó, különösen hétvégén 12-24 h között, mert akkor féláron van minden. Ezt szeretjük.
Vasárnap későn keltem, hazamentem, megebédeltem a közeli rokonsággal, szibériai útra elegendő útravalót kaptam szüleimtől (jól jött), vittem egy PowerDVD-t apámnak, mert az övé valamiért nem működött, hazamentem, Frontline-on dolgoztam, végigjátszottam a Call of Duty-t, végre, Frontline-on dolgoztam, közben Panterát hallgattam, múlt havi PC GURU-t olvastam, Frontline-on dolgoztam, majd a hazatérő Zerglinggel beszélgettem, és megpróbáltam elaludni. Itt jött a napra rendelt szopás. Ugyanis még otthon, fél hét tájékán, elkészítettem egy mentőkávét, csakhogy kicsit túlbillent a bödön, és három evőkanálnyi Nescafé landolt a vízben. Nembaj, gondolta Srakker, kemények vagyunk, amellett költségtudatosak, a pazarlást pedig megvetjük, és meg is itta a kávét. Az, hogy már három napja nem fogyasztott koffeint, nem tűnt fel. Csak éjfél körül, amikor még mindig nem sikerült elaludnia.
Ma. Kettőkor elaludtam, hétkor keltem, de úgy, mint egy különösen mérges zombi. Azóta rendbejöttem. Hát ennyi.
péntek, augusztus 06, 2004
Áramszünet, nyami. Az azért is jó, mert ott is leáll a légkondi, ahol van. Kezdek megveszni egy cigiért, ez nem vicces. (Kitartás, ügynök, úgyis otthon hagytad. Otthon figyel két fél doboz cigi. Bizony. De az, ugye, otthon van. Te meg itt rohadsz. A kérés meg ugye nagy szégyen. Tehát most hallgasd, ahogy habzik a tüdőd. Mwöhöhö.)
Ááá! Sirolmom, fohászatum, tertetik kiül...
(Neómagyar nikotin-siralom)
* * *
Hivatali párbeszédek #13
Osztályértekezlet, újoncostul.
Főnök: - Na igen, az 2002-es dokumentum az elég rossz...
Srakker: - Tudom, én írtam.
Főnök: - Nyugi, az egyik rész az enyém volt.
Ááá! Sirolmom, fohászatum, tertetik kiül...
(Neómagyar nikotin-siralom)
* * *
Hivatali párbeszédek #13
Osztályértekezlet, újoncostul.
Főnök: - Na igen, az 2002-es dokumentum az elég rossz...
Srakker
Főnök: - Nyugi, az egyik rész az enyém volt.
...és igen.
Körülölelt bennünket az óvó sötét, bizonytalan kezem végigsimított Rajta. Zergling teste eközben megfeszült valahol messze, elől, talán egy másik univerzumban. Torkunkat hangos zihálás hagyta el, ütemesen, akár a tengerpartnak csapódó hullámok a forró Mediterráneumban. Ritmusra mozdult a testünk. Homlokom, vállam tiszta verejtékben fürdött. Tudtam, már nem vagyunk messze a Valóság legtetejétől, a céltól, ahová minden gondolkodó lény igyekszik. Az első még könnyen ment. A másodiknál már éreztem, hogy talán túl sokat vállaltam. A harmadik, a negyedik már egy elvillanó, kínos pillanat, a teljesítménykényszer szorításában vergődő hörgők és izmok szenvedésétől hangos. És igen, az ötödik. A megdicsőülésé.
- Kibaszott nyomtató. De kurva nehéz volt, úristen. De már fönn van - zihálta Zergling.
- Remélem, mintát is tud nyomtatni színes ingre, legalább, ha már ilyen dög nagy - hörögtem csendesen.
Hát igen, Alie-nál cígöltünk egyet. Miért, mit gondoltatok, mégis mit csináltunk, huncut banda. Először Butytime gangszta említette, hogy segíteni fog a cipelésben, amelynek apropóját ugye lehet látni az érintettnél, én meg, mivel sejtettem, hogy állapotomból fakadóan az előzetesen Zerglinggel tervezett kreatív esten kábé két órás üzemidőre vagyok hitelesítve, felajánlottam a segítségem. Elmentünk a Kék rózsába, ahol először is két Zipferrel, egy bélszínnel Gourmand módra és némi kávéval és cigivel alapoztam. Most éppen várost építünk, a két puszta kreatív elménkkel e. Aztán idő telt és múlt, és némi téridős bűvészkedés után (értsd: "Hol és mikor legyünk, könyörgöm?") fel is bukkantunk. A többi már sejthető. Butytime-nak volt némi megrázó kalandja a liftajtó-rögzítő kallantyúkkal és az emberi izmokon áthaladó, rugdosódó elektronok hordájával, de végül innovatív helykihasználással felülkerekedett a problémán. Miután minden fenn volt, kiderült, hogy van ám még feljebb is, nevezetesen a galéria, és valójában az a végállomás. Hárman-négyen megoldottuk. (Butytime-ot meg bevitetem tanulmányoztatni, mert nemtom, hova fért el rajta az az izomzat, amit meló közben kigöngyölt magán.)
Miután ez megvolt, nem a terveknek megfelelően, de elnéztünk a Holdudvarba, ami a jelenlévő martinis stickybomb-direktmarketinges lányoknak köszönhetően spontán kabaréestbe torkollott. Részletek Zerglingnél, hamarosan. Vettünk egy-egy üveg sört, mert hely az nem volt, de a biztonság éber őrei nem akartak minket kiengedni az üveggel a kezünkben (a négyszáz forintos sörben nincs benne a betéti díj? gratulálok.), sz'al ültünk és néztünk kuszán. Meg röhögtünk.
Aztán én, mint a Hátizászlós Különítmény kettes fokozatú, Dragon-V tuning hátizászlósa, elügettem a lámpafényben, mert a naplementét már amúgy is rég lekéstük.
Körülölelt bennünket az óvó sötét, bizonytalan kezem végigsimított Rajta. Zergling teste eközben megfeszült valahol messze, elől, talán egy másik univerzumban. Torkunkat hangos zihálás hagyta el, ütemesen, akár a tengerpartnak csapódó hullámok a forró Mediterráneumban. Ritmusra mozdult a testünk. Homlokom, vállam tiszta verejtékben fürdött. Tudtam, már nem vagyunk messze a Valóság legtetejétől, a céltól, ahová minden gondolkodó lény igyekszik. Az első még könnyen ment. A másodiknál már éreztem, hogy talán túl sokat vállaltam. A harmadik, a negyedik már egy elvillanó, kínos pillanat, a teljesítménykényszer szorításában vergődő hörgők és izmok szenvedésétől hangos. És igen, az ötödik. A megdicsőülésé.
- Kibaszott nyomtató. De kurva nehéz volt, úristen. De már fönn van - zihálta Zergling.
- Remélem, mintát is tud nyomtatni színes ingre, legalább, ha már ilyen dög nagy - hörögtem csendesen.
Hát igen, Alie-nál cígöltünk egyet. Miért, mit gondoltatok, mégis mit csináltunk, huncut banda. Először Butytime gangszta említette, hogy segíteni fog a cipelésben, amelynek apropóját ugye lehet látni az érintettnél, én meg, mivel sejtettem, hogy állapotomból fakadóan az előzetesen Zerglinggel tervezett kreatív esten kábé két órás üzemidőre vagyok hitelesítve, felajánlottam a segítségem. Elmentünk a Kék rózsába, ahol először is két Zipferrel, egy bélszínnel Gourmand módra és némi kávéval és cigivel alapoztam. Most éppen várost építünk, a két puszta kreatív elménkkel e. Aztán idő telt és múlt, és némi téridős bűvészkedés után (értsd: "Hol és mikor legyünk, könyörgöm?") fel is bukkantunk. A többi már sejthető. Butytime-nak volt némi megrázó kalandja a liftajtó-rögzítő kallantyúkkal és az emberi izmokon áthaladó, rugdosódó elektronok hordájával, de végül innovatív helykihasználással felülkerekedett a problémán. Miután minden fenn volt, kiderült, hogy van ám még feljebb is, nevezetesen a galéria, és valójában az a végállomás. Hárman-négyen megoldottuk. (Butytime-ot meg bevitetem tanulmányoztatni, mert nemtom, hova fért el rajta az az izomzat, amit meló közben kigöngyölt magán.)
Miután ez megvolt, nem a terveknek megfelelően, de elnéztünk a Holdudvarba, ami a jelenlévő martinis stickybomb-direktmarketinges lányoknak köszönhetően spontán kabaréestbe torkollott. Részletek Zerglingnél, hamarosan. Vettünk egy-egy üveg sört, mert hely az nem volt, de a biztonság éber őrei nem akartak minket kiengedni az üveggel a kezünkben (a négyszáz forintos sörben nincs benne a betéti díj? gratulálok.), sz'al ültünk és néztünk kuszán. Meg röhögtünk.
Aztán én, mint a Hátizászlós Különítmény kettes fokozatú, Dragon-V tuning hátizászlósa, elügettem a lámpafényben, mert a naplementét már amúgy is rég lekéstük.
csütörtök, augusztus 05, 2004
Van egy tekintetem, ami általában le van lakatolva. Nem nagyon engedem a levegőre. Ha szavakba kéne önteni, valami olyasmi lenne, hogy: "Jól van, jól van, most már aztán elég legyen, mert elhagy az önfegyelem." Semmi olyasmi, amit ne tűrne meg a nyomdafesték. Ehhez képest sokan reagálnak úgy, mintha élre fent szívlapáttal rohannék feléjük, üvöltve. Nem tudom, olyankor mi van a szememben.
Öt perce előmászott valami, és átverekedte magát az önkontroll rácsain. Egy szót sem szóltam. Egy kolléganő alighanem átértékelte a rólam alkotott véleményét.
Kicsit kínos.
"Kérjük, vigyázzanak, a démon kivizel."
Ingerültségem oka a másnaposság és a tehetetlenség. Az egyik elmúlik, a másikon - talán - segít a tudatos intézkedési terv.
Öt perce előmászott valami, és átverekedte magát az önkontroll rácsain. Egy szót sem szóltam. Egy kolléganő alighanem átértékelte a rólam alkotott véleményét.
Kicsit kínos.
"Kérjük, vigyázzanak, a démon kivizel."
Ingerültségem oka a másnaposság és a tehetetlenség. Az egyik elmúlik, a másikon - talán - segít a tudatos intézkedési terv.
...az elveszett postok apja...
Kőtáblára véssem a cuccaimat, mielőtt elküldöm ennek a pöcsköszörű szervernek?
...ecch...
Update: a post valójában egy párhuzamos valóságban landolt. Előbb villásreggelizett Chtulhuval, majd egy tuning T-34-essel elrabolta egy közelebbről meg nem nevezett fekete-afrikai ország félkatonai szervezetének parancsnokát, írt néhány szívhezszóló szonettet, majd a lehető legmeglepőbb pillanatban hazajött.
Odalent látható, formalinban.
Kőtáblára véssem a cuccaimat, mielőtt elküldöm ennek a pöcsköszörű szervernek?
...ecch...
Update: a post valójában egy párhuzamos valóságban landolt. Előbb villásreggelizett Chtulhuval, majd egy tuning T-34-essel elrabolta egy közelebbről meg nem nevezett fekete-afrikai ország félkatonai szervezetének parancsnokát, írt néhány szívhezszóló szonettet, majd a lehető legmeglepőbb pillanatban hazajött.
Odalent látható, formalinban.
Hivatali párbeszédek #12:
Misztörendőzán: - Te, és mi véleményed az új gyakornokról?
Srakker: - Hát, annyira nem szobanövény, mint az előző, de azért eléggé.
Tegnap projektindító, fizetést követő, boldog sörözésünk volt Misztörendőzánnal. Jövő héten ivászat van betervezve hétvégén (ami engem ismerve azért annyira talán nem meglepő). Szóba került elég sok minden, a Hivatalon belüli személyes dolgok, amiket a hírös négy fal között az ember nem hoz szóba, szóba került egy-két sci-fi könyv, amikről jókat dumáltunk, szóba került néhány film, meg a várható és megtörtént nyaralások, és nagyjában-egészében örültünk, hogy végre pénzünknél vagyunk. Később beesett Zergling is a kollégáival, de akkor én már négy korsónyi előnyben voltam, hamar ki is fáradtam. Ahhoz képest, hogy csak sör mellé dohányzom, úgy érzem, indokolatlanul sokat bagóztam, mert a frissen és épp akkor vett doboz Gauloises-t lazán kipusztítottam. Sok.
Ma végre elküldtem a kurkiba fordítást, elvileg már nem kell vele foglalkoznom. A tempóm nem volt valami fenomenális, sőt, de most ennyire tellett. És igen, ez volt nagyjából az utolsó, hogy ilyesmit bevállaltam.
Az XTC meg egy fos, nem akarja megmenteni az agyműködésemet az istennek sem. A gyomromat viszont fortyogtatja. Nekem ma szükségem van az agyműködésemre! Tényleg! Plíííz?
Misztörendőzán: - Te, és mi véleményed az új gyakornokról?
Srakker: - Hát, annyira nem szobanövény, mint az előző, de azért eléggé.
Tegnap projektindító, fizetést követő, boldog sörözésünk volt Misztörendőzánnal. Jövő héten ivászat van betervezve hétvégén (ami engem ismerve azért annyira talán nem meglepő). Szóba került elég sok minden, a Hivatalon belüli személyes dolgok, amiket a hírös négy fal között az ember nem hoz szóba, szóba került egy-két sci-fi könyv, amikről jókat dumáltunk, szóba került néhány film, meg a várható és megtörtént nyaralások, és nagyjában-egészében örültünk, hogy végre pénzünknél vagyunk. Később beesett Zergling is a kollégáival, de akkor én már négy korsónyi előnyben voltam, hamar ki is fáradtam. Ahhoz képest, hogy csak sör mellé dohányzom, úgy érzem, indokolatlanul sokat bagóztam, mert a frissen és épp akkor vett doboz Gauloises-t lazán kipusztítottam. Sok.
Ma végre elküldtem a kurkiba fordítást, elvileg már nem kell vele foglalkoznom. A tempóm nem volt valami fenomenális, sőt, de most ennyire tellett. És igen, ez volt nagyjából az utolsó, hogy ilyesmit bevállaltam.
Az XTC meg egy fos, nem akarja megmenteni az agyműködésemet az istennek sem. A gyomromat viszont fortyogtatja. Nekem ma szükségem van az agyműködésemre! Tényleg! Plíííz?
szerda, augusztus 04, 2004
A helyszínről nem írok. Minek? Leszek ott eleget, rögtön például holnap, meg amúgy is, már így is többet foglalkozom a munkámmal a postjaimban az egészségesnél.
Hivatali párbeszédek #11
Misztörendőzán: - Szerinted holnap is itt kezdünk?
Srakker: - Hát, figyelj, ha nem lesz meg, amit kértünk, akkor igen elégikus hangulatba kerülök.
...a fordítás meg mégis holnapra marad.
Hivatali párbeszédek #11
Misztörendőzán: - Szerinted holnap is itt kezdünk?
Srakker: - Hát, figyelj, ha nem lesz meg, amit kértünk, akkor igen elégikus hangulatba kerülök.
...a fordítás meg mégis holnapra marad.
Mai jelszavunk: "Back up, punk, I'm a bureaucrat with a mission."
A fekete öltöny jó. A fekete öltöny a barátom. A fekete öltöny harminc fokban azért is különösen a barátom, mert van válltömése, van belső zsebe, és van egy olyan kinézete, mint egy martinkemencének, és ezek bizony mind nagyon jó dolgok. Pszichológiai hatás, teccikérteni.
A hatást számtalan alanyon teszteltem, és mindannyiszor bevált. (Valami kölök sírni kezdett, miután vizuális kontaktust létesített velem, de logikai hiba lenne ezt az én nyakamba varrni. A szerves sziréna azért szólalt meg, mert az édesanyja nem akarta kiengedni a vészkijáraton.)
Az egyetlen jelentős hátrány napsütötte, zárt, párás helyeken mutatkozik. Ehhez nem kell melegházba menni, simán elég egy pirosban álló busz. Az is melegház, csak bűzölgő hónaljakat meg szörcsögő tüdőket nevelnek benne, mobil, kétlábú táptalajokon. Ekkor a bürokrata párologtatási rendszere komoly károsodást szenved, majd ideiglenesen szünetelteti a működését.
...a Frontline-nal nem haladtam, de ezzel a kurkiba fordítással mindjárt végzek.
A fekete öltöny jó. A fekete öltöny a barátom. A fekete öltöny harminc fokban azért is különösen a barátom, mert van válltömése, van belső zsebe, és van egy olyan kinézete, mint egy martinkemencének, és ezek bizony mind nagyon jó dolgok. Pszichológiai hatás, teccikérteni.
A hatást számtalan alanyon teszteltem, és mindannyiszor bevált. (Valami kölök sírni kezdett, miután vizuális kontaktust létesített velem, de logikai hiba lenne ezt az én nyakamba varrni. A szerves sziréna azért szólalt meg, mert az édesanyja nem akarta kiengedni a vészkijáraton.)
Az egyetlen jelentős hátrány napsütötte, zárt, párás helyeken mutatkozik. Ehhez nem kell melegházba menni, simán elég egy pirosban álló busz. Az is melegház, csak bűzölgő hónaljakat meg szörcsögő tüdőket nevelnek benne, mobil, kétlábú táptalajokon. Ekkor a bürokrata párologtatási rendszere komoly károsodást szenved, majd ideiglenesen szünetelteti a működését.
...a Frontline-nal nem haladtam, de ezzel a kurkiba fordítással mindjárt végzek.
kedd, augusztus 03, 2004
Míting letudva, roger that.
A tüdőm még mindig büntet, roger that.
A fizetésem egy napot még minimum lófrál az OTP-nél, roger that.
Az egyik részfeladatról sikeresen leráztam a főnökséget, azzal egyelőre megint nem kell pöcsölni, roger that.
E-maileztem egy viccös nevű Inc. nevében, roger that.
Magamura itthon, roger that.
Hm-hm.
Akkor nyomás fordítani. Kávéra ezúttal nem lesz szükség.
A tüdőm még mindig büntet, roger that.
A fizetésem egy napot még minimum lófrál az OTP-nél, roger that.
Az egyik részfeladatról sikeresen leráztam a főnökséget, azzal egyelőre megint nem kell pöcsölni, roger that.
E-maileztem egy viccös nevű Inc. nevében, roger that.
Magamura itthon, roger that.
Hm-hm.
Akkor nyomás fordítani. Kávéra ezúttal nem lesz szükség.
Napi sajtófigyelőnk. Csernobil ügyében, úgy látszik, még mindig van titkolni való, holott a radioaktív szarörvény már lassan húsz éve combközépig ér. Bravó, fiúk, bravó. Mikor is volt? 1986? A Lukasenko-bohóc amúgy is egy kiélt, középkategóriás zsebdiktátornak tűnik, az ilyen és ehhez hasonló brutálbalkáni jellegű húzásaival pedig mindent megtesz, hogy még messzebbre taszajtsa magától az unt és utált nyugat-európai segítségnyújtás lehetőségét.
Hiszen nem neki, a seggpiócáinak, hanem csak a "választóinak" kell megküzdeniük az alacsony életszínvonal és az alacsony várható élettartam okozta nehézségekkel.
Miccsoda vezéér.
Hiszen nem neki, a seggpiócáinak, hanem csak a "választóinak" kell megküzdeniük az alacsony életszínvonal és az alacsony várható élettartam okozta nehézségekkel.
Miccsoda vezéér.
Neeem, bazmeg, nem vagyok ideges, ingerlékeny, félig pszichopata pöcs ma, dehogy. ("...egy munkatársad aortája szorult a fogad közé, Srakker.")
De ha még egyszer egy ilyet elvállalok, mint amit ma munkaidőben csinálok, fordulásból lőjön valaki tarkón, plíz. Kurvára nem vagyok én erre alkalmas hangulatban.
De ha még egyszer egy ilyet elvállalok, mint amit ma munkaidőben csinálok, fordulásból lőjön valaki tarkón, plíz. Kurvára nem vagyok én erre alkalmas hangulatban.
hétfő, augusztus 02, 2004
...milyen kínos is lenne, ha kiderülne, hogy van lelkem, és pláne milyen kínos, ha elmondanám, hogy valójában, a legtöbb sorstársához hasonlóan, egyáltalán nincs (mindig) jól, vagy megelégedve magával. Höhö.
Na, most aztán mindenki rettentően meg van lepve, mi? A problémákról nem beszélünk, elvégre mindig van valami halvány esély, hogy elmúlnak maguktól. Na, relevációs másfél perc vége.
Vissza a munkafrontra.
Na, most aztán mindenki rettentően meg van lepve, mi? A problémákról nem beszélünk, elvégre mindig van valami halvány esély, hogy elmúlnak maguktól. Na, relevációs másfél perc vége.
Vissza a munkafrontra.
Hüm, hát ez a hétvége... nem volt túl produktív, sőt, de azért élveztem. Bah, lóbráner.
Péntek. Először bizottsági ülés, tíztől kettőig, kis vitáktól eltekintve az érintettek minden lényegeset megszavaztak. Én nem szavaztam, mert én csak megfigyelésileg és pogácsazabálásilag vagyok jelen, ráadásul egyelőre nincs kedvem igazgatókkal, főigazgatókkal, kis-, közepes- és übermuftikkal bratyizni. Nem megy az öltönyöm színéhez az ilyen viselkedés. Délután gondosan kerülöm, hogy bármit csináljak, mégis haladok: a Traffic után több órányi billentyűverdesés a Need for Speed: Undergrounddal. Igen, kevéssé voltam kreatív. Ami azt illeti, ahogy vénülök (és ráncosodik szemem sarka, és érzem, ahogy tanyát ver az ízületeimben a csúz, és az a vicces nevű német doktor kezdi elpakolgatni a dolgaimat), egyre kontrolláltabb körülmények (vagy jóval nagyobb adag önfegyelem) kell ahhoz, hogy írni tudjak. Ez kínos, mert amikor a végén mondom, hogy checksum, a valóság meg a pofámba röhög törvénytelenül (hogy kiba kevés ez így, cimbora, pláne ennyi idő alatt), akkor még inkább megzuhanok. Pedig a potenciál ott van, csak tékozoltatik elfele, általam, általunk. És csak állok, és nézem, mint folyik ki a kezemből a talentumok halma. Ha végképp elfogy, újat markolok, és eltékozlom azt is. (Igen, többet kéne aludnom, akkor pozitívabban látnám a világot.) Jó lesz így, süsükém?
Szombat. Író-olvasó találkozó, három olvasó, és - a társulat csúcsformájában - kilenc író részvételével. Vicces volt, bár nagyon a seggére vertem a pénzemnek, és ahogy néztem, a résztvevők egy része pénzének is. Meg néhány sörnek. Meg volt egy Ballantine's is. A hozzátartozó bagóval egyetemben. Magam voltam a releváció, bazmeg. Egy manifeszt literátor, kérem. Szóval én afféle szatellitaként voltam jelen, végignéztem az olvasói oldalon megjelenteken, és úgy gondoltam, jobb, ha itt is csak megfigyelő leszek.
Vasárnap. Srakker felkel, hazamegy, eszik, beszélget, tévézik, punnyad, alszik, felkel, utolsó járművekkel visszatér a városba, találkozik Rejtő-hőssel, elissza a sörét, a whiskyjét és pöfékel mellé. Jóóó dolog néha a magány, főleg, ha az ember már hozzászokott.
Ma.
BBC-vel kell kezdeni, mert az még ebben a gottverdammte uborkaszezonban is jó. Némettel kell folytatni, mert azt már majdhogynem elfelejtettem, én meg itt ülök a képernyő meg a szélessávú internet előtt, és csak ma fogalmazódott meg bennem a lehetőség, hogy mi lenne ha... no igen. Ha meglesz a hivatalos végeredmény, azonnal szólok, de érzem, hogy az én kedvenceim nem lesznek benne.
Bár az én kedvenceim a német nyelv e-re-den-dő-en militáns hangzását támasztják alá. Jut is eszembe erről vidám kalandom a francia nyelvtanulással. Sokan hallották, de páran még nem. Ezért most el fogom mondani. Tudni kell, hogy a franciát, mint EU-s munkanyelvet, legalább háromszor újrakezdtem, majd, kiszámíthatatlan hivatali időbeosztásom miatt, abbahagytam. Nomármost, második turnusban volt szerencsém találkozni a supermarché - szupermarket - szóval, amit a csoport, angol alapműveltsége míján, meglehetősen britesen bírt kimondani. Megy körbe a szó, próbálkozás próbálkozást követ, a tanárnő arca egyre szomorúbb. "Ne ilyen angolosan", mondja, de érzi, nincs remény. Srakker ügynök ekkor, aki amúgy arról híres, hogy relatíve hamar elsajátítja a kiejtési szabályokat, magához ragadja a szót. "Nem úgy kell azt!" Tanárnő arca felderül. Ekkor Srakker ügynök arcán gonoszdi vigyor terpeszkedik el, és elhangzik az, hogy "Hallottátok: nem szabad angolosan ejteni! Úgy kell mondani, hogy zúpama'kt!" Akkor végre láttam vasvilla szemeket mereszteni az amúgy békés természetű, igazán jobb sorsra érdemes franciatanárnőt. Az ember azt hitte volna, hogy az Európai Unió és az in diversity we trust (vagy hogy mondják) korában a német-francia ellenségeskedésnek is vége van, akár a Twin Peaksnek.
Ezt meg itt olvastam, és elképzelve a jelenetet, hangosan felröhögtem.
"Australia's Foreign Affairs Minister, Senator Gareth Evans, once famously told the then-governor of Hong Kong, Chris Patten, whose family pet dog was missing that he should check the nearest Chinese restaurant.
''They'll turn it into hors-d'oeuvres for Deng Xiaoping, who I am told eats four puppies a day,'' he said.
Fortunately the senator was spared any serious repercussions as his comments were greeted with a very-undiplomatic sense of humour.
The Chinese embassy in Canberra stated: 'We are unable to comment on Mr Deng's culinary habits, but four puppies a day seems a little excessive.'"
Most meg valami történt a vérnyomásommal (felment), a kárfelmérés még folyik.
Péntek. Először bizottsági ülés, tíztől kettőig, kis vitáktól eltekintve az érintettek minden lényegeset megszavaztak. Én nem szavaztam, mert én csak megfigyelésileg és pogácsazabálásilag vagyok jelen, ráadásul egyelőre nincs kedvem igazgatókkal, főigazgatókkal, kis-, közepes- és übermuftikkal bratyizni. Nem megy az öltönyöm színéhez az ilyen viselkedés. Délután gondosan kerülöm, hogy bármit csináljak, mégis haladok: a Traffic után több órányi billentyűverdesés a Need for Speed: Undergrounddal. Igen, kevéssé voltam kreatív. Ami azt illeti, ahogy vénülök (és ráncosodik szemem sarka, és érzem, ahogy tanyát ver az ízületeimben a csúz, és az a vicces nevű német doktor kezdi elpakolgatni a dolgaimat), egyre kontrolláltabb körülmények (vagy jóval nagyobb adag önfegyelem) kell ahhoz, hogy írni tudjak. Ez kínos, mert amikor a végén mondom, hogy checksum, a valóság meg a pofámba röhög törvénytelenül (hogy kiba kevés ez így, cimbora, pláne ennyi idő alatt), akkor még inkább megzuhanok. Pedig a potenciál ott van, csak tékozoltatik elfele, általam, általunk. És csak állok, és nézem, mint folyik ki a kezemből a talentumok halma. Ha végképp elfogy, újat markolok, és eltékozlom azt is. (Igen, többet kéne aludnom, akkor pozitívabban látnám a világot.) Jó lesz így, süsükém?
Szombat. Író-olvasó találkozó, három olvasó, és - a társulat csúcsformájában - kilenc író részvételével. Vicces volt, bár nagyon a seggére vertem a pénzemnek, és ahogy néztem, a résztvevők egy része pénzének is. Meg néhány sörnek. Meg volt egy Ballantine's is. A hozzátartozó bagóval egyetemben. Magam voltam a releváció, bazmeg. Egy manifeszt literátor, kérem. Szóval én afféle szatellitaként voltam jelen, végignéztem az olvasói oldalon megjelenteken, és úgy gondoltam, jobb, ha itt is csak megfigyelő leszek.
Vasárnap. Srakker felkel, hazamegy, eszik, beszélget, tévézik, punnyad, alszik, felkel, utolsó járművekkel visszatér a városba, találkozik Rejtő-hőssel, elissza a sörét, a whiskyjét és pöfékel mellé. Jóóó dolog néha a magány, főleg, ha az ember már hozzászokott.
Ma.
BBC-vel kell kezdeni, mert az még ebben a gottverdammte uborkaszezonban is jó. Némettel kell folytatni, mert azt már majdhogynem elfelejtettem, én meg itt ülök a képernyő meg a szélessávú internet előtt, és csak ma fogalmazódott meg bennem a lehetőség, hogy mi lenne ha... no igen. Ha meglesz a hivatalos végeredmény, azonnal szólok, de érzem, hogy az én kedvenceim nem lesznek benne.
Bár az én kedvenceim a német nyelv e-re-den-dő-en militáns hangzását támasztják alá. Jut is eszembe erről vidám kalandom a francia nyelvtanulással. Sokan hallották, de páran még nem. Ezért most el fogom mondani. Tudni kell, hogy a franciát, mint EU-s munkanyelvet, legalább háromszor újrakezdtem, majd, kiszámíthatatlan hivatali időbeosztásom miatt, abbahagytam. Nomármost, második turnusban volt szerencsém találkozni a supermarché - szupermarket - szóval, amit a csoport, angol alapműveltsége míján, meglehetősen britesen bírt kimondani. Megy körbe a szó, próbálkozás próbálkozást követ, a tanárnő arca egyre szomorúbb. "Ne ilyen angolosan", mondja, de érzi, nincs remény. Srakker ügynök ekkor, aki amúgy arról híres, hogy relatíve hamar elsajátítja a kiejtési szabályokat, magához ragadja a szót. "Nem úgy kell azt!" Tanárnő arca felderül. Ekkor Srakker ügynök arcán gonoszdi vigyor terpeszkedik el, és elhangzik az, hogy "Hallottátok: nem szabad angolosan ejteni! Úgy kell mondani, hogy zúpama'kt!" Akkor végre láttam vasvilla szemeket mereszteni az amúgy békés természetű, igazán jobb sorsra érdemes franciatanárnőt. Az ember azt hitte volna, hogy az Európai Unió és az in diversity we trust (vagy hogy mondják) korában a német-francia ellenségeskedésnek is vége van, akár a Twin Peaksnek.
Ezt meg itt olvastam, és elképzelve a jelenetet, hangosan felröhögtem.
"Australia's Foreign Affairs Minister, Senator Gareth Evans, once famously told the then-governor of Hong Kong, Chris Patten, whose family pet dog was missing that he should check the nearest Chinese restaurant.
''They'll turn it into hors-d'oeuvres for Deng Xiaoping, who I am told eats four puppies a day,'' he said.
Fortunately the senator was spared any serious repercussions as his comments were greeted with a very-undiplomatic sense of humour.
The Chinese embassy in Canberra stated: 'We are unable to comment on Mr Deng's culinary habits, but four puppies a day seems a little excessive.'"
Most meg valami történt a vérnyomásommal (felment), a kárfelmérés még folyik.
csütörtök, július 29, 2004
Oké, oké, elég lesz az ováció. Hát persze, hogy nem haladtam a Frontline-nal, végül is miért tettem volna. Ehelyett hivatalilag pezsegtem.
Zergling tegnap este tudtán kívül tök jó poént, vagyis inkább érdekes egybeesést teremtett az ötletével, ez ma realizálódott bennem... de ez tipikusan az a fajta poén, ami csak az ember fejében hangzik jól, és megromlik, amint hangszálat ér, sz'al hagyjuk.
Amúgy semmi. Kellett volna történnie valaminek? Höhö. Író-olvasó találkozó lesz, a hétvégén, megyek. Valakinek a pénzén inni fogok. Ha a tippem nem csal, szinte teljesen kizárt, hogy ez a valaki én legyek. (Ezzel adtam egy lökést nevezett író-olvasó találkozó részvételi adatainak - a szakadék felé.)
Zergling tegnap este tudtán kívül tök jó poént, vagyis inkább érdekes egybeesést teremtett az ötletével, ez ma realizálódott bennem... de ez tipikusan az a fajta poén, ami csak az ember fejében hangzik jól, és megromlik, amint hangszálat ér, sz'al hagyjuk.
Amúgy semmi. Kellett volna történnie valaminek? Höhö. Író-olvasó találkozó lesz, a hétvégén, megyek. Valakinek a pénzén inni fogok. Ha a tippem nem csal, szinte teljesen kizárt, hogy ez a valaki én legyek. (Ezzel adtam egy lökést nevezett író-olvasó találkozó részvételi adatainak - a szakadék felé.)
...miután a kávém valahová eltüntette a belé vetett cukrot és tejport, és ugyanolyan maróan keserű és némiképp termőföldízű, ahogy azt az Úr megadta, próbálom ráigazítani az agyam azokra a hihetetlen szellemi kihívásokra, amikkel ma szembe kell néznem.
...got the life, got the life, got the life, got the life...
Megint új ötlet jött, ezúttal Zerglingé, és felcsévélte az agyam tegnap este, ahelyett, hogy eredeti tervem szerint idejében lefeküdtem volna aludni. Félelmetesen jót dumáltunk, rohadt inspiráló hatással tudunk lenni egymásra. És ez az, amiben jónak érzem magam: felépíteni magát a koncepciót, kölcsönösen visszacsatolva valakivel, aki kreatív földönkívüli, egymás ötleteire támaszkodva, villámgyorsan összeállítani valamit, ami korábban még nem volt. Belespannolni egymást olyan... hogyismondjam... fókusz-képek megalkotásába, amire visszagondolva minden járulékos gondolat, ötlet felszínre kerül, és amelyekre támaszkodva ki lehet dolgozni a részleteket. A részletes kidolgozás viszont igen gyenge pontom, ecch. Nem véletlen, hogy a Frontline előrehaladási mutatói akkora borzalmas rémfost produkáltak, amekkorát. Talán, ma, ha hagynak végre egy kicsit szüttyögni, lesz időm. Minden kreatív földönkívüli mellé kell legalább két ember, aki hegeszteni tud. Aki hajlandó lapátolni, elvégezni azt a fajta munkát, amiben alkotói öröm ugyan nem sok van, viszont muszáj megcsinálni, ha rendes végredményt akarsz. A munkamennyiség dandárja viszont, eléggé el nem ítélhető módon, az ilyen feladatokban van.
* * *
Ma sokként ért a felismerés: egy tekintetben mindenképpen felvettem a sztereotip bürokrata egy jellemvonását. Minden reggel pontosan ugyanazt a megjegyzést teszem Misztörendőzánra. Szó szerint. Ha nem szól, észre sem veszem.
Megoldási javaslat:
Shut up, go adapt.
(Napi nyolc órát töltök vele egy kis szobában, monoton melót végezve. Rosszabb, mint a házasság, bazmeg.)
...got the life, got the life, got the life, got the life...
Megint új ötlet jött, ezúttal Zerglingé, és felcsévélte az agyam tegnap este, ahelyett, hogy eredeti tervem szerint idejében lefeküdtem volna aludni. Félelmetesen jót dumáltunk, rohadt inspiráló hatással tudunk lenni egymásra. És ez az, amiben jónak érzem magam: felépíteni magát a koncepciót, kölcsönösen visszacsatolva valakivel, aki kreatív földönkívüli, egymás ötleteire támaszkodva, villámgyorsan összeállítani valamit, ami korábban még nem volt. Belespannolni egymást olyan... hogyismondjam... fókusz-képek megalkotásába, amire visszagondolva minden járulékos gondolat, ötlet felszínre kerül, és amelyekre támaszkodva ki lehet dolgozni a részleteket. A részletes kidolgozás viszont igen gyenge pontom, ecch. Nem véletlen, hogy a Frontline előrehaladási mutatói akkora borzalmas rémfost produkáltak, amekkorát. Talán, ma, ha hagynak végre egy kicsit szüttyögni, lesz időm. Minden kreatív földönkívüli mellé kell legalább két ember, aki hegeszteni tud. Aki hajlandó lapátolni, elvégezni azt a fajta munkát, amiben alkotói öröm ugyan nem sok van, viszont muszáj megcsinálni, ha rendes végredményt akarsz. A munkamennyiség dandárja viszont, eléggé el nem ítélhető módon, az ilyen feladatokban van.
* * *
Ma sokként ért a felismerés: egy tekintetben mindenképpen felvettem a sztereotip bürokrata egy jellemvonását. Minden reggel pontosan ugyanazt a megjegyzést teszem Misztörendőzánra. Szó szerint. Ha nem szól, észre sem veszem.
Megoldási javaslat:
Shut up, go adapt.
(Napi nyolc órát töltök vele egy kis szobában, monoton melót végezve. Rosszabb, mint a házasság, bazmeg.)
szerda, július 28, 2004
Huh, ma úgy pattogtam a blogok között, mint valami nagyon csíroid bogár. Refress, refress, refress, közben szövegkohéziót vizslattam egy dokumentumban, meg kaptam valami jogszabályt is, hogy nézzem át. Oké, szép. Na és akkor? Hozzászólni az ilyesmihez én ma nem fogok. Ez garantált.
A lelkivilágom ma is egyszerű, mint egy szinuszgörbe, és olyan mélyenszántó, hogy az ekevas már elakad a döglött vakondokok tömegeiben.
Csak végetér ez a nap... egyszer csak...
A lelkivilágom ma is egyszerű, mint egy szinuszgörbe, és olyan mélyenszántó, hogy az ekevas már elakad a döglött vakondokok tömegeiben.
Csak végetér ez a nap... egyszer csak...
Óóóó-kééé. Itt ülök az irodámban, és próbálok némi HP-t regenerálni az előrecsomagolt - épp ezért valami pofátlan módon túlárazott - szendvics és a dobozfején kaján vigyorral vizslató XTC-ből, ami már akkor is tudta, hogy megveszem, amikor beóvakodtam a boltba. És várom, hogy felpörögjön a mókuskerék.
Vajon miért van az, hogy nekem szétpunnyadt reaktorral is épp, vagy legalább annyit kell innom, mint életerőm teljében? A megszokás? A hülyeség? Ki tudná ezt eldönteni... no mindegy, nem lehetek mindig tüneményes, ezt most éppenhogy dobtam csak meg. Amúgy élveztem nagyon, kösz az összes résztvevőnek. Nemtom, meddig bírtátok végül, de mindent összevetve jobban jártam, hogy eljöttem valamikor kettő körül, mert így is egy öngyilkos elszántsága kellett ahhoz, hogy reggel levetődjek az ágyamról.
De emlékszem ám, hogy kitől lejmoltam cigit, és mégegyszer bocs eSDé. Ja, cigi. Juteszembe. Most már offisöl. Nem tudtam leszokni. Az ital, az döntött a romlásba. Alkohol mellé bagózom. Period.
Ja és persze sztéjtúnd.
Vajon miért van az, hogy nekem szétpunnyadt reaktorral is épp, vagy legalább annyit kell innom, mint életerőm teljében? A megszokás? A hülyeség? Ki tudná ezt eldönteni... no mindegy, nem lehetek mindig tüneményes, ezt most éppenhogy dobtam csak meg. Amúgy élveztem nagyon, kösz az összes résztvevőnek. Nemtom, meddig bírtátok végül, de mindent összevetve jobban jártam, hogy eljöttem valamikor kettő körül, mert így is egy öngyilkos elszántsága kellett ahhoz, hogy reggel levetődjek az ágyamról.
De emlékszem ám, hogy kitől lejmoltam cigit, és mégegyszer bocs eSDé. Ja, cigi. Juteszembe. Most már offisöl. Nem tudtam leszokni. Az ital, az döntött a romlásba. Alkohol mellé bagózom. Period.
Ja és persze sztéjtúnd.
kedd, július 27, 2004
Báááháhá. Ma, kedves mindenki, az idegrejárást gyakoroltam. Nem egyszerűen egyszer mentem az emberek idegeire, hanem tudatosan, előre megfontoltan, ismételten. Több áldozatot választottam, és ha nem hivatalos minőségemben tettem volna, amit tettem, lehetett volna perelni zaklatásért.
Kitartottak: mindenki mosolygott, csak kicsit túl sok fog volt azokban a mosolyokban.
Most képzeld el. Hívlak egyszer. Hívlak kétszer, és háromszor, és megint, és tolmácsolom a Felsőbb Szintek épp aktuális kívánságát, és remélem közben, hogy errefelé sem lőnek a rossz hír hozójára, hívlak negyedszer is, a hangom fáradt, rekedt és ideges, és nem, kurvára nem élvezem. Csörren a telefonod, ma már ötödször. Meglátod a számot rajta. Már a gondolattól borsódzik a hátad, de fel fogod venni.
Welcome to my world.
Kitartottak: mindenki mosolygott, csak kicsit túl sok fog volt azokban a mosolyokban.
Most képzeld el. Hívlak egyszer. Hívlak kétszer, és háromszor, és megint, és tolmácsolom a Felsőbb Szintek épp aktuális kívánságát, és remélem közben, hogy errefelé sem lőnek a rossz hír hozójára, hívlak negyedszer is, a hangom fáradt, rekedt és ideges, és nem, kurvára nem élvezem. Csörren a telefonod, ma már ötödször. Meglátod a számot rajta. Már a gondolattól borsódzik a hátad, de fel fogod venni.
Welcome to my world.
"...aaand, ladies and gentlemen, Juliano Bastardo hit the road again yesterday! He even learnt how to drive! Horrible, swift and cruel, this latest hotshot nitro junkie terrorizes the unwary and annihilates his peers! Watch him in his four-cylindered interceptor benzene soap as he blazes through the city in his wake! More comes tomorrow... and after the commercials, you will know every single detail about the younger "Zergling" Bastardo, who is also an indispensable member of the infamous Bastardo Racing Team!
...and now - sports."
Röviden és velősen: borzalmasat kockultam. És tök jó volt. A végén még tényleg megtanulok megint billentyűzettel vezetni, ezt a hasznos skillt utoljára 12 éves koromban, egy 4.77 MHz-es processzorral, 640 Kb memóriával, mindösszesen 40 Mb tárterülettel és egy CGA adapterrel hasító IBM PC/XT-n játszva birtokoltam, amikor a híres-nevezetes Test Drive még újnak számított idehaza. Troglodita vagyok, csak a homlokereszemet csatolom le reggelente.
És a mosolyomat fel -TAK-klak-, legalábbis az ilyen vidáman hátfájós, esősen borongós, Londonból importált, kábé nyolcszorosan elcseszett reggeleken, amikor majdnem üresen lelem a hűtőt. Néha meglazul a mosoly széle, de amúgy jól tart.
Tegnap majdnem sikerült a lábamba vágni a folderemet, aztán mégsem. Az előzetes mérések szerint kábé négy centin múlt. Mááázli-faktor. És duplán és triplán. Mert hogy: az elmúlt egy hétben nem egy, hanem rögtön két alkalommal derült ki, hogy átmentem a vizsgán úgy, hogy egyikre sem tanultam többet két óránál. (...majd improvizálunk valamit.) Egyik se volt túl jelentős, viszont a munkahelyi presztízsbe beleszámítottak. Ha! Szénné tippeltem a mocskos kis tesztjeiteket, hobbitkák.
Most meg, úgy néz ki, újabb kolléga kapott találatot és dőlt ki a sorból. Egek.
...and now - sports."
Röviden és velősen: borzalmasat kockultam. És tök jó volt. A végén még tényleg megtanulok megint billentyűzettel vezetni, ezt a hasznos skillt utoljára 12 éves koromban, egy 4.77 MHz-es processzorral, 640 Kb memóriával, mindösszesen 40 Mb tárterülettel és egy CGA adapterrel hasító IBM PC/XT-n játszva birtokoltam, amikor a híres-nevezetes Test Drive még újnak számított idehaza. Troglodita vagyok, csak a homlokereszemet csatolom le reggelente.
És a mosolyomat fel -TAK-klak-, legalábbis az ilyen vidáman hátfájós, esősen borongós, Londonból importált, kábé nyolcszorosan elcseszett reggeleken, amikor majdnem üresen lelem a hűtőt. Néha meglazul a mosoly széle, de amúgy jól tart.
Tegnap majdnem sikerült a lábamba vágni a folderemet, aztán mégsem. Az előzetes mérések szerint kábé négy centin múlt. Mááázli-faktor. És duplán és triplán. Mert hogy: az elmúlt egy hétben nem egy, hanem rögtön két alkalommal derült ki, hogy átmentem a vizsgán úgy, hogy egyikre sem tanultam többet két óránál. (...majd improvizálunk valamit.) Egyik se volt túl jelentős, viszont a munkahelyi presztízsbe beleszámítottak. Ha! Szénné tippeltem a mocskos kis tesztjeiteket, hobbitkák.
Most meg, úgy néz ki, újabb kolléga kapott találatot és dőlt ki a sorból. Egek.
hétfő, július 26, 2004
Megy körbe és körbe és körbe a Firestarter.
Erre lenne jó nehéz csatapáncélban rohanni egy hűtőbordáktól és rejtett világítástól kontrasztos folyosón, és a sarkon futtomban - a gyújtóláng spirális derengést húz maga mögött, ahogy a hirtelen nyomás hátra és oldalra löki a lángszórót - be-bepöffenteni az odabent sokadozókra.
Fájösztaata-HWUMPF.
A szám mentális klipjének leforgatása alatt egyetlen képzelet szülte lény sem sérült vagy halt meg.
No, igen. Más kérdés, hogy köszönhetően a genfi konvenciónak, no meg annak, hogy negyven kilónyi gyúlékony-robbanékony matériával a vállán nem akkora legény senki, manapság már jobb' szeretik a bevált gyújtólőszereket és rakétákat. Hogy ez mennyivel humánusabb, mint a napalm - amelyet csak kevesen tekintenek a felebaráti szeretet anyagba születésének -, még szakértők bevonásával vizsgáljuk. Komolyan: mentális gyakorlat. Előszedünk egy szócikket, és addig keressük a kapcsolódó elemeket, amíg az emberi hülyeséghez lyukadunk ki. Rendszerint nem tart sokáig, de szórakoztató lehet, ha ügyesen csinálják.
Erre lenne jó nehéz csatapáncélban rohanni egy hűtőbordáktól és rejtett világítástól kontrasztos folyosón, és a sarkon futtomban - a gyújtóláng spirális derengést húz maga mögött, ahogy a hirtelen nyomás hátra és oldalra löki a lángszórót - be-bepöffenteni az odabent sokadozókra.
Fájösztaata-HWUMPF.
A szám mentális klipjének leforgatása alatt egyetlen képzelet szülte lény sem sérült vagy halt meg.
No, igen. Más kérdés, hogy köszönhetően a genfi konvenciónak, no meg annak, hogy negyven kilónyi gyúlékony-robbanékony matériával a vállán nem akkora legény senki, manapság már jobb' szeretik a bevált gyújtólőszereket és rakétákat. Hogy ez mennyivel humánusabb, mint a napalm - amelyet csak kevesen tekintenek a felebaráti szeretet anyagba születésének -, még szakértők bevonásával vizsgáljuk. Komolyan: mentális gyakorlat. Előszedünk egy szócikket, és addig keressük a kapcsolódó elemeket, amíg az emberi hülyeséghez lyukadunk ki. Rendszerint nem tart sokáig, de szórakoztató lehet, ha ügyesen csinálják.
Nnna.
*nyihirehi-nyiheri-BRAWW-dabdabdab-BRAAWWW-píííűűű-dabdabdab*
vagyis másképpen:
*indító-indító-beröffen-alapjárat-kövérgáz-turbó-alapjárat*
Napi betevő hangeffektem kipipálva. A vicces az, hogy ezt már megboldogult kilencéves koromban is produkáltam, igaz, akkor még jóval magasabb volt a hangom, sz'al az összhatás mégis inkább egy rossz karban lévő elektromotorra emlékeztetett, akármilyen férfiasnak tűnt is akkoriban egy megtermett turbódízelt utánozni. De ezt akkor még nem tudhattam, és még most sem lehetek biztos benne, csak amúgy retrospektíve valószínűsíthetem. Start the engines!
Pénteken. Pénteken orvul távol maradtam mindenféle társasági élettől, köszönhető ez nagyban a csütörtöknek, ugye. Vadul kockultam, aztán lefeküdtem. Kezelés: Need for Speed: Underground, Call of Duty, Star Wars: Knights of the Old Republic, Ground Control II. Kiirtottam az otthonról hozott utolsó paprikát, és vigyorogtam nagyon, mert véletlenül erőspaprika volt. És én az olyat szeretem.
Szombaton csetes figuráknál voltam, kiváló arcoknál, és a fél éve ott hagyott fél üveg whiskym elpusztításával áldoztam az alkohológiai démonoknak.
Vasárnap hazamentem, ebédeltem, elvesztettem a Windows partíciómat, az összes dokumentumommal és mentett állásommal együtt. Megint. Szöges lécet fogok körbecsavarni Bill Gates végbelében, amíg ki nem alakul a felszínén a híres szíriuszi kilencszer csavart spirál, de amúgy nem haragszom. Lassan már tényleg az lesz, hogy naponta átmentem a mentett állásaimat Zergling gépére, ami leheletnyivel gyengébb ugyan, de megtűri magán az oprendszert. Még az a szerencse, hogy jó bürokratához méltón a fordítás-korrektúrát papíron csináltam meg, nem gépen, így ahhoz nem kell Windows.
Amúgy semmi. Pénzem az nincs, de ez nem akadálya annak, hogy jól érezzem magam. (Igen, kicsit "ottbasszamegazegész" módon érzem jól magam, de tényleg ottbasszameg. Máshogy nem megy. Ennyiért ennyi jár, kedves valóság.)
No, mentem. Mindenkibe jókat.
*nyihirehi-nyiheri-BRAWW-dabdabdab-BRAAWWW-píííűűű-dabdabdab*
vagyis másképpen:
*indító-indító-beröffen-alapjárat-kövérgáz-turbó-alapjárat*
Napi betevő hangeffektem kipipálva. A vicces az, hogy ezt már megboldogult kilencéves koromban is produkáltam, igaz, akkor még jóval magasabb volt a hangom, sz'al az összhatás mégis inkább egy rossz karban lévő elektromotorra emlékeztetett, akármilyen férfiasnak tűnt is akkoriban egy megtermett turbódízelt utánozni. De ezt akkor még nem tudhattam, és még most sem lehetek biztos benne, csak amúgy retrospektíve valószínűsíthetem. Start the engines!
Pénteken. Pénteken orvul távol maradtam mindenféle társasági élettől, köszönhető ez nagyban a csütörtöknek, ugye. Vadul kockultam, aztán lefeküdtem. Kezelés: Need for Speed: Underground, Call of Duty, Star Wars: Knights of the Old Republic, Ground Control II. Kiirtottam az otthonról hozott utolsó paprikát, és vigyorogtam nagyon, mert véletlenül erőspaprika volt. És én az olyat szeretem.
Szombaton csetes figuráknál voltam, kiváló arcoknál, és a fél éve ott hagyott fél üveg whiskym elpusztításával áldoztam az alkohológiai démonoknak.
Vasárnap hazamentem, ebédeltem, elvesztettem a Windows partíciómat, az összes dokumentumommal és mentett állásommal együtt. Megint. Szöges lécet fogok körbecsavarni Bill Gates végbelében, amíg ki nem alakul a felszínén a híres szíriuszi kilencszer csavart spirál, de amúgy nem haragszom. Lassan már tényleg az lesz, hogy naponta átmentem a mentett állásaimat Zergling gépére, ami leheletnyivel gyengébb ugyan, de megtűri magán az oprendszert. Még az a szerencse, hogy jó bürokratához méltón a fordítás-korrektúrát papíron csináltam meg, nem gépen, így ahhoz nem kell Windows.
Amúgy semmi. Pénzem az nincs, de ez nem akadálya annak, hogy jól érezzem magam. (Igen, kicsit "ottbasszamegazegész" módon érzem jól magam, de tényleg ottbasszameg. Máshogy nem megy. Ennyiért ennyi jár, kedves valóság.)
No, mentem. Mindenkibe jókat.
péntek, július 23, 2004
Nu, vissza a jól bevált fapad HTML edithez, azt legalább megszoktam, és kisebb az esélye, hogy jelenlegi zilált állapotomban elcseszem a hiperhivatkozást.
Ehhez hasonló sors egyik főiskolás cimborának lett osztályrésze, amikor békésen, hosszú hajjal, bőrdzsekiben, valami obskurus fémegyüttes pólójában, szakállasan, bakancsban slattyogott a városban, amikor egy kábé ötéves gyerek fordult be előtte a sarkon, anyja kezébe kapaszkodva. Gyerek vadul beszél éppen, amikor a pillantása cimborámra tévedt. A megkezdett mondat kettétörött, majd koppanva esett a földre. Kisgyerek szeme tágra nyitva, szája sírásra biggyed,
- Ööördög! - mondja panaszosan, majd anyja szoknyájába temeti az arcát.
- Nem ördög a bácsi - mondja erre szénné égve a vöröslő arcú anyuka -, csak kicsit furcsán öltözik.
Cimbora áll, néz, hitetlenkedve.
Mint az a fentiekből sejthető, az illető gyerek beceneve innentől nem Béluska volt. Ördög amúgy halál békés gyerek, fát lehetett vágni a hátán. Jókat söröztünk együtt, csak csocsóban gyepált el mindig.
Ehhez hasonló sors egyik főiskolás cimborának lett osztályrésze, amikor békésen, hosszú hajjal, bőrdzsekiben, valami obskurus fémegyüttes pólójában, szakállasan, bakancsban slattyogott a városban, amikor egy kábé ötéves gyerek fordult be előtte a sarkon, anyja kezébe kapaszkodva. Gyerek vadul beszél éppen, amikor a pillantása cimborámra tévedt. A megkezdett mondat kettétörött, majd koppanva esett a földre. Kisgyerek szeme tágra nyitva, szája sírásra biggyed,
- Ööördög! - mondja panaszosan, majd anyja szoknyájába temeti az arcát.
- Nem ördög a bácsi - mondja erre szénné égve a vöröslő arcú anyuka -, csak kicsit furcsán öltözik.
Cimbora áll, néz, hitetlenkedve.
Mint az a fentiekből sejthető, az illető gyerek beceneve innentől nem Béluska volt. Ördög amúgy halál békés gyerek, fát lehetett vágni a hátán. Jókat söröztünk együtt, csak csocsóban gyepált el mindig.
...egy sör, mi?
Mwuhaha. Hát, kedves drága nyájas olvasók, Rejtő-hősről ismét kiderült, hogy nem szabad hinni neki, amikor azt mondja a maga utánozhatatlan hangján, hogy "Figyelj, öreg, jó vagy nálam egy sörre, nem többre, nem ugrunk össze valahol?" ...hacsak nem vagyunk nagyon-nagyon eltökéltek. Én nem voltam. Másnapos ...hát, hm, másnapos sem vagyok éppen, legalábbis nem kimondottan - ami vagyok, arra leginkább a lehasznált kifejezés illik, de nem úúúgy. Csak az alkohol tevékenykedett bennem áldásosan.
Merthogy kezdődik ugye a dolog egy sörrel. Ez eddig rendjén is van - minden a tervek szerint halad, örvendezzünk. Aztán folytatódik néhány másikkal, ami még szintjén rendjén valónak tűnik, egész addig, amíg nem csatlakozik melléjük egy fél üveg ukrán vodka, amit rituálisan elpusztítunk. Aztán megint sör. A whiskyt tényleg nem kellett volna. Kevés volt, de mégiscsak túl sok.
Valahol a vodka vége környékén megérkezett PsycloneJack, akit én már kellemes illuminátus állapotban bírtam fogadni. Eh, whatever. Amint kapok fizetést, lesz viszontsör, ofkoz. A jövő hónapot ennek szentelem. (Ami azt jelenti, hogy nem lesz telefoncsere, sorry folks, továbbra is elérhetetlenkedem. Vagy iszom, vagy féltartós fogyasztási cikkeket vásárolok - a kettő együtt, elsősorban anyagi okokból, nem megy.)
No, megyek vissza tovább hadakozni, mert a Hivatal már csak olyan, hogy nincs tekintettel a rabszolgamunkásai testi és lelki állapotára.
Mwuhaha. Hát, kedves drága nyájas olvasók, Rejtő-hősről ismét kiderült, hogy nem szabad hinni neki, amikor azt mondja a maga utánozhatatlan hangján, hogy "Figyelj, öreg, jó vagy nálam egy sörre, nem többre, nem ugrunk össze valahol?" ...hacsak nem vagyunk nagyon-nagyon eltökéltek. Én nem voltam. Másnapos ...hát, hm, másnapos sem vagyok éppen, legalábbis nem kimondottan - ami vagyok, arra leginkább a lehasznált kifejezés illik, de nem úúúgy. Csak az alkohol tevékenykedett bennem áldásosan.
Merthogy kezdődik ugye a dolog egy sörrel. Ez eddig rendjén is van - minden a tervek szerint halad, örvendezzünk. Aztán folytatódik néhány másikkal, ami még szintjén rendjén valónak tűnik, egész addig, amíg nem csatlakozik melléjük egy fél üveg ukrán vodka, amit rituálisan elpusztítunk. Aztán megint sör. A whiskyt tényleg nem kellett volna. Kevés volt, de mégiscsak túl sok.
Valahol a vodka vége környékén megérkezett PsycloneJack, akit én már kellemes illuminátus állapotban bírtam fogadni. Eh, whatever. Amint kapok fizetést, lesz viszontsör, ofkoz. A jövő hónapot ennek szentelem. (Ami azt jelenti, hogy nem lesz telefoncsere, sorry folks, továbbra is elérhetetlenkedem. Vagy iszom, vagy féltartós fogyasztási cikkeket vásárolok - a kettő együtt, elsősorban anyagi okokból, nem megy.)
No, megyek vissza tovább hadakozni, mert a Hivatal már csak olyan, hogy nincs tekintettel a rabszolgamunkásai testi és lelki állapotára.
csütörtök, július 22, 2004
Kibekkelem valahogy ezt a hónapot. Nem lesz egyszerű.
Üeee, de éhes vagyok megint.
Semmi sem történik, de most amúgy lapítok. Meg dolgozom. Meg írok. Meg néha, rövid időkre felcsapom az agyam, aztán nagy nehezen lenyugszom. Sz'al ennyi. Semmi különleges, semmi említésre méltó. Ugyan, honnan vettem, hogy érdekes életem? (Nézőpont kérdése.)
* * *
Ebéd után.
Éppen arról beszéltem a két új kollégának, hogy a próbaidő meghosszabbítása inkább azon múlik, hogy mennyire tudnak velük együtt dolgozni, mint a nyers szakmai szempontokon, amikor kijött a lurkből mögöttem a f?nököm. De mielőtt észrevette volna, a kolléga épp visszakérdezett, hogy "Ezek szerint nem szakmai, hanem személyes szempontok döntenek arról, hogy maradunk-e?" Kösz, bazmeg, épp kérni akartam. Picsába. A főnököm hallásának teszteredményeit a következő jutalomosztáskor közöljük.
Valaminek mindig történnie kell, igaz? Igaz?
Üeee, de éhes vagyok megint.
Semmi sem történik, de most amúgy lapítok. Meg dolgozom. Meg írok. Meg néha, rövid időkre felcsapom az agyam, aztán nagy nehezen lenyugszom. Sz'al ennyi. Semmi különleges, semmi említésre méltó. Ugyan, honnan vettem, hogy érdekes életem? (Nézőpont kérdése.)
* * *
Ebéd után.
Éppen arról beszéltem a két új kollégának, hogy a próbaidő meghosszabbítása inkább azon múlik, hogy mennyire tudnak velük együtt dolgozni, mint a nyers szakmai szempontokon, amikor kijött a lurkből mögöttem a f?nököm. De mielőtt észrevette volna, a kolléga épp visszakérdezett, hogy "Ezek szerint nem szakmai, hanem személyes szempontok döntenek arról, hogy maradunk-e?" Kösz, bazmeg, épp kérni akartam. Picsába. A főnököm hallásának teszteredményeit a következő jutalomosztáskor közöljük.
Valaminek mindig történnie kell, igaz? Igaz?
szerda, július 21, 2004
Oké. Tudom ám, mi történt. Tudom ám, miért van, hogy dől rólam a verejték, miközben a kulturáltak és jól sminkeltek olyan száraz bőrrel virítanak, mint a Kalahári, évszázados aszály után. Nem ez az első eset, hogy megtörténik, és nem is én vagyok az egyetlen áldozat. Azok a kedves - elsősorban - hölgyeknek és - másodsorban - uraknak, akik egy szörnyű, évtizede történt, ködös és borongós éjszakán elkaptak, elkábítottak, és telides-tele operálták a bőrömet a saját magukból kiszakított és eképpen feleslegessé vált izzadságmirigyeikkel, üzenetem van. Egyszer megtalállak benneteket. Feltolatok a lépcsőházba, beberregek a tetőtérbe, üzemi légfék hangjára riadtok a pincében. Jönni fogok a billenőplatós Kamazzal, és visszaadom a kölcsönt. Bele foglak titeket fojtani az évekig rajtam élősködő izzadságmirigyekbe, bizony - a Gyilkos Kamazon visszatér, hogy rettegésbe fojtsa a REM-fázisotokat, gonoszul műtő, nemeuklideszi disznók.
Mwuhuhuhahahaaaa. (villámfény villámfény BRAKKOWWW)
Kezd az agyamra menni ez a meleg, különösen, mert lassan a háziorvosom fog nekem sótablettát felírni, nehogy véletlenül hanyatt essen az elektrolitháztartásom. Nyár? Persze, hogyne. Amíg nem kapok külön bejáratú mediterrán vagy trópusi tengerpart-szakaszt fehér homokkal, mindig hűvös koktéllal és csinos lányokkal, addig ott rohadjon a nyár, ahol van (vagyis ez a véleményem meglehetősen stabil). Ilyenkor kéne mondjuk meglátogatnom a vonzó és bájos Norvégiát.
Na mindegy, iä, back to my slumber.
Mwuhuhuhahahaaaa. (villámfény villámfény BRAKKOWWW)
Kezd az agyamra menni ez a meleg, különösen, mert lassan a háziorvosom fog nekem sótablettát felírni, nehogy véletlenül hanyatt essen az elektrolitháztartásom. Nyár? Persze, hogyne. Amíg nem kapok külön bejáratú mediterrán vagy trópusi tengerpart-szakaszt fehér homokkal, mindig hűvös koktéllal és csinos lányokkal, addig ott rohadjon a nyár, ahol van (vagyis ez a véleményem meglehetősen stabil). Ilyenkor kéne mondjuk meglátogatnom a vonzó és bájos Norvégiát.
Na mindegy, iä, back to my slumber.
kedd, július 20, 2004
"...a civilizációt huszonnégy óra és két étkezés választja el a barbarizmustól."
Az áramszünet ritka nagy kitolás a hozzám hasonló, könyvtárát vesztett frissenköltözötteknek, pláne munkahelyen. Kéne valami időtálló művet felszegezni a falra, üvegszekrényben, mellette a kis piros kalapács és a felirat: "Vész esetén az üveget betörni, a könyvet elolvasni! Ha a probléma ezután sem rendeződik, léptesse életbe az Apokalipszis-protokollt!"
Szóval áramszünet. Ez azért jó, mert akkor a légkondi is behal. A hűtőről nem beszélve. A szemközti kisbolt tulajdonosa felkészült gyerek: dízelaggregátról küldi a feszültséget (*döbdöbdöbdöbdöbdöb*, ezt hallgattam egész reggel.) Légkondira visszatérve: nem mintha az irodámban lenne ilyen, ezért csak a többi kollégát önti el a verejték, amit én már úgy-ahogy megszoktam. Ők meg rínak. Kicsit jó nézni, ahogy vergődnek. Kicsit. Azért sokkal jobban örülnék, ha nekik is lenne 'kondijuk, meg nekem is.
Tegnap visszamondtam Butytime-ék sörözési meghívását, sorry folks, de borzasztó álmos voltam aznap. Ahhoz azért nem voltam túl fáradt, hogy a Frontline-hoz párbeszédeket ne hegesszek. Meglepetésre, ez még mindig megy. Ergo haladok. Lassan, de.
- Tehát az idő itt nem áll...
- ...csak nem hajlandó haladni. Renyhe szemét.
Hivatali impressziók, előbb vagy utóbb képileg megjelenítve. Höhö.
Az áramszünet ritka nagy kitolás a hozzám hasonló, könyvtárát vesztett frissenköltözötteknek, pláne munkahelyen. Kéne valami időtálló művet felszegezni a falra, üvegszekrényben, mellette a kis piros kalapács és a felirat: "Vész esetén az üveget betörni, a könyvet elolvasni! Ha a probléma ezután sem rendeződik, léptesse életbe az Apokalipszis-protokollt!"
Szóval áramszünet. Ez azért jó, mert akkor a légkondi is behal. A hűtőről nem beszélve. A szemközti kisbolt tulajdonosa felkészült gyerek: dízelaggregátról küldi a feszültséget (*döbdöbdöbdöbdöbdöb*, ezt hallgattam egész reggel.) Légkondira visszatérve: nem mintha az irodámban lenne ilyen, ezért csak a többi kollégát önti el a verejték, amit én már úgy-ahogy megszoktam. Ők meg rínak. Kicsit jó nézni, ahogy vergődnek. Kicsit. Azért sokkal jobban örülnék, ha nekik is lenne 'kondijuk, meg nekem is.
Tegnap visszamondtam Butytime-ék sörözési meghívását, sorry folks, de borzasztó álmos voltam aznap. Ahhoz azért nem voltam túl fáradt, hogy a Frontline-hoz párbeszédeket ne hegesszek. Meglepetésre, ez még mindig megy. Ergo haladok. Lassan, de.
- Tehát az idő itt nem áll...
- ...csak nem hajlandó haladni. Renyhe szemét.
Hivatali impressziók, előbb vagy utóbb képileg megjelenítve. Höhö.
hétfő, július 19, 2004
Srakker kávét iszik.
Először vizet tölt a 'matába, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Aztán babkávét ad neki, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Aztán elmos egy csészét, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Kiüríti a zacctartó fiókot, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Mindezt azért, hogy sehogyan se tudja telibe szopatni az a rohadt 'mata. Közben fütyörészik, mert már korábban eldöntötte, hogy a Nagyszerűen Időzített Hétfői Szívások ellenére sem vágja falhoz az egeret, és az ártatlan jószág plasztik életének megkímélése feletti önelégültség kis időre boldog és elégedett munkaerővé teszi.
Kiváló, bazmeg, kiváló. Tiszta Office Space az életem (akár fel is gyújthatom...).
Először vizet tölt a 'matába, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Aztán babkávét ad neki, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Aztán elmos egy csészét, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Kiüríti a zacctartó fiókot, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Mindezt azért, hogy sehogyan se tudja telibe szopatni az a rohadt 'mata. Közben fütyörészik, mert már korábban eldöntötte, hogy a Nagyszerűen Időzített Hétfői Szívások ellenére sem vágja falhoz az egeret, és az ártatlan jószág plasztik életének megkímélése feletti önelégültség kis időre boldog és elégedett munkaerővé teszi.
Kiváló, bazmeg, kiváló. Tiszta Office Space az életem (akár fel is gyújthatom...).
Jíííí-háááá. Újabb teljességgel elcseszett hétvége, de yoda se neki, így volt ez rendjén- iszonytatóan bekockultam ugyanis. Egy iskola étkezőjét béreltük ki húsz képcsőarcú cimborával együtt, hogy ott borzasztóan szétlőjük egymást BF: 1942-ben, mint már azt ugye korábban talán mondtam volt. Mivel engem az szállított a helyszínre, aki a szervert is vitte, kénytelen voltam 5:30-kor kelni, hajnalban - Armageddon, Armageddon! -, emiatt pénteken viszonylag korán feküdtem. Szombaton pakolás, indulás, majd heveny hálózatépítés, rágcsa-vásárlás és Red Bull-döntögetés után végre kezdődhetett a WWII-light. Eddigre aztán persze kiderült, hogy bár eredetileg úgy terveztük, hogy kétszer tizenöt fő fog pixelt kergetni, az ellenfél, a Nagyszájú Ifjoncok csapata nyolc fővel képviseltette magát. Így aztán megvalósult az adjkirálykatonát-effekt, némi sírással és rívással vegyest.
Én a nyolc órás kezdést követően másnap négyig bírtam alvás nélkül, ahol az utolsó két óra amúgy is nyűglődés volt. Nem bírom én ezt már úgy mint megboldogult fiatalkoromban, höhö. Volt pár vicces jelenet - például a hármas friendly fire esete, amikor engem aközben bombázott le az egyik gyerek, hogy én tévedésből kilőttem egy másik figurának az ellenségtől rekvirált tankját, vagy az, amikor a zászlót öt percig egymagam tartottam, majd lőszerem fogytán a helyszínre érkező baráti sniper ürítette belém pisztolya tárát -, de egészében véve inkább csak megcsömörlöttem a játéktól. Ebben az is közrejátszott, hogy a résztvevők egy része valamit véglegesen elvesztett a játék fogalmából, és versengéssel helyettesítette azt.
Mert az, amikor a közvetett páncélostalálatot szenvedett és éppen ezért ballisztikus pályára álló katona kinyitja az ejtőernyőjét, és egy árokba libben, hogy leérkezéskor ne veszítse el azt a kevés benne lévő vitamint, ami megmaradt,eképpen alakulva három HP-s monsztává, épp olyan röhögésre ad okot, ha én ültem a tankban, mint ha engem lőttek.
A szép megoldásokat illik megdicsérni akkor is, ha az ellenfél csinálta. A hibákon felül kell emelkedni. Idővel beletanul a leghurkaujjúbb is. ...és akkor mi van, ha elbukjuk? Ha jól küzdöttünk és jól szórakoztunk, akkor nincsen semmi ok a szégyenkezésre, az egyéb, járulékos hisztiket meg végképp kéretik otthon felejteni.
De ennek ellenére nem volt rossz. Bár asszem, a továbbiakban inkább hanyagolom. C-hö.
Nade ezek után közvetlenül támadott a vasárnap - először szüleimhez mentem, családi ebédre. Borzalmasan szét voltam esve az elején, de ezt elnézték. Ennek örültem, mert amikor pislogtam, még ott játszott az esti játék visszfénye - lelki szemeim előtt páncéloscsaták képei peregtek. Rohadt kellemetlen volt így lefeküdni szunyálni, hogy mást ne mondjak. Aztán megjött nagyapám, barátnőjével együtt, aki tény, kicsit terhelő idegileg, de hát a fene megegye, a nagyapám választotta, tehát én ehhez jó képet fogok vágni. Ha őt nem idegesíti, én sem fogom kimutatni az ingerültségemet. Szóba kerültek olyan témák is, mint apai nagyapám és az ő alkoholizmusa, illetve ennek okai - botrány, hogy amikorra a bajai elhatalmasodtak rajta, az Államokban már rég ismert volt ez a tünetegyüttes. Kicsit keserédes hangulatú lett ez az alkalom (többek közt a Becherovka miatt, amit belém diktáltak, holott nagyon kapálóztam), de nem bántam.
Aztán hazamentem, meghallgattam Zergling élménybeszámolóját a Xena-féle buliról, pofozkodtam egy kicsit a frissen szerzett Ground Control II-vel, majd lefeküdtem, és izomból bealudtam.
Ma pedig próbálom türtőztetni magam, hogy egy másik intézménynél dolgozó, épp szabadságon lévő, korombéli úriembert tíz óra előtt zavarjak, pedig a főnökeim is kapacitálnak erre. K i fogok tartani, keményen. Én se szeretném, ha tíz előtt zavarnának.
Én a nyolc órás kezdést követően másnap négyig bírtam alvás nélkül, ahol az utolsó két óra amúgy is nyűglődés volt. Nem bírom én ezt már úgy mint megboldogult fiatalkoromban, höhö. Volt pár vicces jelenet - például a hármas friendly fire esete, amikor engem aközben bombázott le az egyik gyerek, hogy én tévedésből kilőttem egy másik figurának az ellenségtől rekvirált tankját, vagy az, amikor a zászlót öt percig egymagam tartottam, majd lőszerem fogytán a helyszínre érkező baráti sniper ürítette belém pisztolya tárát -, de egészében véve inkább csak megcsömörlöttem a játéktól. Ebben az is közrejátszott, hogy a résztvevők egy része valamit véglegesen elvesztett a játék fogalmából, és versengéssel helyettesítette azt.
Mert az, amikor a közvetett páncélostalálatot szenvedett és éppen ezért ballisztikus pályára álló katona kinyitja az ejtőernyőjét, és egy árokba libben, hogy leérkezéskor ne veszítse el azt a kevés benne lévő vitamint, ami megmaradt,eképpen alakulva három HP-s monsztává, épp olyan röhögésre ad okot, ha én ültem a tankban, mint ha engem lőttek.
A szép megoldásokat illik megdicsérni akkor is, ha az ellenfél csinálta. A hibákon felül kell emelkedni. Idővel beletanul a leghurkaujjúbb is. ...és akkor mi van, ha elbukjuk? Ha jól küzdöttünk és jól szórakoztunk, akkor nincsen semmi ok a szégyenkezésre, az egyéb, járulékos hisztiket meg végképp kéretik otthon felejteni.
De ennek ellenére nem volt rossz. Bár asszem, a továbbiakban inkább hanyagolom. C-hö.
Nade ezek után közvetlenül támadott a vasárnap - először szüleimhez mentem, családi ebédre. Borzalmasan szét voltam esve az elején, de ezt elnézték. Ennek örültem, mert amikor pislogtam, még ott játszott az esti játék visszfénye - lelki szemeim előtt páncéloscsaták képei peregtek. Rohadt kellemetlen volt így lefeküdni szunyálni, hogy mást ne mondjak. Aztán megjött nagyapám, barátnőjével együtt, aki tény, kicsit terhelő idegileg, de hát a fene megegye, a nagyapám választotta, tehát én ehhez jó képet fogok vágni. Ha őt nem idegesíti, én sem fogom kimutatni az ingerültségemet. Szóba kerültek olyan témák is, mint apai nagyapám és az ő alkoholizmusa, illetve ennek okai - botrány, hogy amikorra a bajai elhatalmasodtak rajta, az Államokban már rég ismert volt ez a tünetegyüttes. Kicsit keserédes hangulatú lett ez az alkalom (többek közt a Becherovka miatt, amit belém diktáltak, holott nagyon kapálóztam), de nem bántam.
Aztán hazamentem, meghallgattam Zergling élménybeszámolóját a Xena-féle buliról, pofozkodtam egy kicsit a frissen szerzett Ground Control II-vel, majd lefeküdtem, és izomból bealudtam.
Ma pedig próbálom türtőztetni magam, hogy egy másik intézménynél dolgozó, épp szabadságon lévő, korombéli úriembert tíz óra előtt zavarjak, pedig a főnökeim is kapacitálnak erre. K i fogok tartani, keményen. Én se szeretném, ha tíz előtt zavarnának.
péntek, július 16, 2004
Hihetetlen egyébként, hogy a történelem szemétdombjára mindig van pályázó. Nézzük meg ezt a fiút, egészen elképesztő, mit produkál: kábé annyira sikeres, mint Takuma Szato egy rolleren. A politika nem úriembereknek való mulatság, de mindig szívesen nézek majmot, és ha jó napom van, még perecet is dobok neki olykor.
Szédületes a fiú, igazi kirakat-diktátor.
"We cannot accept the insolence of European officials who, along with a handful of oppositionists, want to teach Belarus a lesson for its stubbornness." - Belarusian radio, July 2004
Hnyeh.
Szédületes a fiú, igazi kirakat-diktátor.
"We cannot accept the insolence of European officials who, along with a handful of oppositionists, want to teach Belarus a lesson for its stubbornness." - Belarusian radio, July 2004
Hnyeh.
Hüjh, mit csináltak ezek már megint. Az új, még dizájnosabb, még környezetbarátabb Blogger, új funkciókkal. Egész egyszerűen lenyűgöző.
Viszont a reggeli bitkergetés során rá kellett jönnöm, hogy a problémáim egyediségéről már az első internetcsatlakozás varázsló konfigjakor lemondtam. Vagy ez már a megszületésemkor megtörtént? Eh, whatever. Persze, mindenki ugyanazért rí, és közben borzasztó egyedinek hiszi magát. Én se vagyok kivétel. Pont kivétel lennék?
No mindegy, tutifrankó megint megmondva, ki-ki ossza be.
Holnap megyek egy maratoni, huszonnégy órás, harmincfős multi-partira, vagyis helyi hálóban fogjuk egymást péppé lőni Battlefield:1942-ben. Tegnap éppen emiatt átcaplattam a partira szintén hivatalos cimborámhoz patchekért, majd együtt indultunk el tőlük, ki-ki a dolgára. Látjuk ám, hogy arra jártak az FKF-típusú narancssárga fanyűvő manók, és lecsupálták az egyik fa ágait. A járdán halomban állt a levél.
- Mi a franc ez? - kérdeztem bölcsen. - Gyűjtik a textúrát holnapra?
Aztán elképzeltem, hogy holnap reggel nyolckor látjuk az utolsó platós Zileket távozni, amiken a göngyölt textúrákat hozták, még egy kis vésztartalékot is, hogy ki ne fogyjon mondjuk vasárnap tizenegy körül. Mert akkor kitörne a peonlázadás.
Valaki adjon már egy agyat, és hozzon egy pár tüdőt is, ha erre jár. Hiába szoktam le - úgy-ahogy-, ez a szövetcsomó még mindig nem hajlandó összekapni magát. Elképesztő hálásan tudok nézni az ilyen apró, de jóindulatra valló szívességek miatt is. Plíííz?
Viszont a reggeli bitkergetés során rá kellett jönnöm, hogy a problémáim egyediségéről már az első internetcsatlakozás varázsló konfigjakor lemondtam. Vagy ez már a megszületésemkor megtörtént? Eh, whatever. Persze, mindenki ugyanazért rí, és közben borzasztó egyedinek hiszi magát. Én se vagyok kivétel. Pont kivétel lennék?
No mindegy, tutifrankó megint megmondva, ki-ki ossza be.
Holnap megyek egy maratoni, huszonnégy órás, harmincfős multi-partira, vagyis helyi hálóban fogjuk egymást péppé lőni Battlefield:1942-ben. Tegnap éppen emiatt átcaplattam a partira szintén hivatalos cimborámhoz patchekért, majd együtt indultunk el tőlük, ki-ki a dolgára. Látjuk ám, hogy arra jártak az FKF-típusú narancssárga fanyűvő manók, és lecsupálták az egyik fa ágait. A járdán halomban állt a levél.
- Mi a franc ez? - kérdeztem bölcsen. - Gyűjtik a textúrát holnapra?
Aztán elképzeltem, hogy holnap reggel nyolckor látjuk az utolsó platós Zileket távozni, amiken a göngyölt textúrákat hozták, még egy kis vésztartalékot is, hogy ki ne fogyjon mondjuk vasárnap tizenegy körül. Mert akkor kitörne a peonlázadás.
Valaki adjon már egy agyat, és hozzon egy pár tüdőt is, ha erre jár. Hiába szoktam le - úgy-ahogy-, ez a szövetcsomó még mindig nem hajlandó összekapni magát. Elképesztő hálásan tudok nézni az ilyen apró, de jóindulatra valló szívességek miatt is. Plíííz?
csütörtök, július 15, 2004
...amikor a Manson néni-féle Coma white-ot egy oktávval lejjebb éneklem az eredetinél, még nem tűnik fel semmi. Amikor a Life of Agony-tól megint előmászik a playlistről Don't you forget about me, de a lehető legjobb pillanatokban ám, és én erre fogom magam, és többé-kevésbé tartva magam az eredetihez, eléneklem, gyanússá válik. Főleg, mert magam vagyok az irodában, és a hangszigetelés nem tökéletes. A folyosón pl. adott esetben egész jól lehet hallani.
Motivált, vidám munkaerő vagyok.
Motivált, vidám munkaerő vagyok.
"Oh, Mr. Nice Guy was assumed to be dead..." - dúdoltam zuhanyzás közben, miközben a képzeletbeli háttérben valami hátborzongatóan tinglitangli gitártéma ment. "fat children with arrows are unhealthy combination..." "...yeah, that winged camper has sniped him down..."
Reggelente rendkívül meggyőző a hangom, tessék szépen elhinni.
Aztán megittam a kávémat, ami miatt most éppen Megnevezhetetlen történik velem.
Nodeviszont. Kedvem lenne becaplatni Lakodalmas Lajoshoz és fölrúgni azért, amit a Paulanerrel engedett történni. Az a hihetetlen kőbunkó pincérgárda, amit láttam, hát wow. Az árak irreálisak, ezt eddig is tudtuk, na de legalább szarba nem néztek mellé. Nem örülök. Azért viszont örülök, hogy Xena, Bright, Butytime (korábban egyiptomi istenség, azóta viszont bevezették a didaktikus materializmust, és ez nem tett jót az istenpiacnak), Rejtő-hős és Zergling ott voltak. Kiderült a dudor-dráma végkifejlete, hát ilyen is csak Rejtő-hőssel történik ( de csitt, itt jön ő maga!) Amúgy elvoltunk, mint a befőtt, röhögtünk, nagyon.
Hazafelé menet pedig jól beégettük Zerglinggel Butytime-ot és Rejtő-hőst, ahogy fáradtamerikaitengerészgyalogos-ügetésben, képzeletbeli Garandot markolva zúztunk egészen a BAH-csomópontig, és időnként megálltunk, hogy előrefeszített állkapoccsal, macsón a vállunkra vessük a - még mindig képzeletbeli - fegyvert. Hogy bevárjuk őket, háhá. Aztán jött a C3PO & R2-D2 páros, két standard humanoid előadásában tolmácsolva. Hát igen, öröm a közelünkben lenni.
...aztán meg azt álmodtam, hogy valami ismeretlen behányt a tagboardomra az éjszaka, és mire beérek a munkába, már dúl a flém. (A blogommal álmodtam, igen. Nesze neked álomfejtés.)
Reggelente rendkívül meggyőző a hangom, tessék szépen elhinni.
Aztán megittam a kávémat, ami miatt most éppen Megnevezhetetlen történik velem.
Nodeviszont. Kedvem lenne becaplatni Lakodalmas Lajoshoz és fölrúgni azért, amit a Paulanerrel engedett történni. Az a hihetetlen kőbunkó pincérgárda, amit láttam, hát wow. Az árak irreálisak, ezt eddig is tudtuk, na de legalább szarba nem néztek mellé. Nem örülök. Azért viszont örülök, hogy Xena, Bright, Butytime (korábban egyiptomi istenség, azóta viszont bevezették a didaktikus materializmust, és ez nem tett jót az istenpiacnak), Rejtő-hős és Zergling ott voltak. Kiderült a dudor-dráma végkifejlete, hát ilyen is csak Rejtő-hőssel történik ( de csitt, itt jön ő maga!) Amúgy elvoltunk, mint a befőtt, röhögtünk, nagyon.
Hazafelé menet pedig jól beégettük Zerglinggel Butytime-ot és Rejtő-hőst, ahogy fáradtamerikaitengerészgyalogos-ügetésben, képzeletbeli Garandot markolva zúztunk egészen a BAH-csomópontig, és időnként megálltunk, hogy előrefeszített állkapoccsal, macsón a vállunkra vessük a - még mindig képzeletbeli - fegyvert. Hogy bevárjuk őket, háhá. Aztán jött a C3PO & R2-D2 páros, két standard humanoid előadásában tolmácsolva. Hát igen, öröm a közelünkben lenni.
...aztán meg azt álmodtam, hogy valami ismeretlen behányt a tagboardomra az éjszaka, és mire beérek a munkába, már dúl a flém. (A blogommal álmodtam, igen. Nesze neked álomfejtés.)
szerda, július 14, 2004
Anger core isolated. Sociability module is operating at 100% nominal. Status lights are showing green. Bouts of anger, irritability or sudden emotional overflow are expected to remain within controllable limits. All units, stand down. I repeat, stand down.
...érzem magamban, hogy keresem az alkalmat, hogy feldühödhessek valamin. Figyelek ám, baze. Figyellek.
You cannot Hyde from me, mwouhaha.
(Ugh.)
No, tehát a tegnapi letépemafejedet-összeroskadás után ismét talpon, nem kevésbé ingerülten, de annál összeszedettebben. Úgy nézem, Zerglinggel tudnék együtt dolgozni, már feltéve, ha tudjuk tolerálni egymás hisztijeit. (Mert hogy rögtön két olyasmit röffentettünk össze két óra alatt, amiből jóféle játékot lehetne építeni. No, hol az a pár millió dollár, az kell a munkához...)
Hát ennyi.
...érzem magamban, hogy keresem az alkalmat, hogy feldühödhessek valamin. Figyelek ám, baze. Figyellek.
You cannot Hyde from me, mwouhaha.
(Ugh.)
No, tehát a tegnapi letépemafejedet-összeroskadás után ismét talpon, nem kevésbé ingerülten, de annál összeszedettebben. Úgy nézem, Zerglinggel tudnék együtt dolgozni, már feltéve, ha tudjuk tolerálni egymás hisztijeit. (Mert hogy rögtön két olyasmit röffentettünk össze két óra alatt, amiből jóféle játékot lehetne építeni. No, hol az a pár millió dollár, az kell a munkához...)
Hát ennyi.
kedd, július 13, 2004
"I decided to be depressed for a while." - Spider Jerusalem, Transmetropolitan, vol. 1.
Mindenki vonuljon fedezékbe. Nagyon göröngyös a hangulatom. Föl-le, föl-le, rohadtul abba lehetne már ezt hagyni.
Ma éppen:
-összecsikorduló fogak között elsziszegett, cikkcakkban a bőr alá vágó sértésekhez van kedvem;
-összeráncolt, mélyre húzott szemöldökök alól elővágó, hideg, fáradt tekintetek vetéséhez van kedvem;
-mélyről feltörő, végső figyelmeztetés-jellegű felmorduláshoz van kedvem.
Aztán elsétálni, féloldalas, cinikus mosollyal, fürdőzni kicsit a saját jelentéktelenségemben, és a felemás tudattal, hogy bántottam valakit.
A következő másodpercben bevág végre a tudatos, a jól szituált, a jól szocializált és egyébként is whatever énem, kavarog valamit a szelepekkel. Ekkor adok magamnak egy kis szégyenfröccsöt, csak egy leheletnyit, hogy a hangulatom igazán összetett, ravaszul vegyített módon menjen az idegeimre. Az egész hangulatgörbe ezután átvándorol a fáradtsági tartományba, amikor legszívesebben csak ülnék felpezsdülő tüdővel, kissé elbiggyesztett ajkakkal, és a vállamat rándítva kérdezném magamtól, hogy a fentieknek mégis mi értelme van.
Lehet, hogy ez nikotinelvonás? Hétvégén kocadohányoztam, és a számok kezdenek stimmelni. (Az lesz az.)
(...)
Most megint könnyebb. Fuck it. A tudatos énem gond nélkül elmehet berepülő pilótának azok után, amit az utóbbi időben az érzelmi életem produkál vele szemben.
Megyek is haza, mindenki legyen jó.
Mindenki vonuljon fedezékbe. Nagyon göröngyös a hangulatom. Föl-le, föl-le, rohadtul abba lehetne már ezt hagyni.
Ma éppen:
-összecsikorduló fogak között elsziszegett, cikkcakkban a bőr alá vágó sértésekhez van kedvem;
-összeráncolt, mélyre húzott szemöldökök alól elővágó, hideg, fáradt tekintetek vetéséhez van kedvem;
-mélyről feltörő, végső figyelmeztetés-jellegű felmorduláshoz van kedvem.
Aztán elsétálni, féloldalas, cinikus mosollyal, fürdőzni kicsit a saját jelentéktelenségemben, és a felemás tudattal, hogy bántottam valakit.
A következő másodpercben bevág végre a tudatos, a jól szituált, a jól szocializált és egyébként is whatever énem, kavarog valamit a szelepekkel. Ekkor adok magamnak egy kis szégyenfröccsöt, csak egy leheletnyit, hogy a hangulatom igazán összetett, ravaszul vegyített módon menjen az idegeimre. Az egész hangulatgörbe ezután átvándorol a fáradtsági tartományba, amikor legszívesebben csak ülnék felpezsdülő tüdővel, kissé elbiggyesztett ajkakkal, és a vállamat rándítva kérdezném magamtól, hogy a fentieknek mégis mi értelme van.
Lehet, hogy ez nikotinelvonás? Hétvégén kocadohányoztam, és a számok kezdenek stimmelni. (Az lesz az.)
(...)
Most megint könnyebb. Fuck it. A tudatos énem gond nélkül elmehet berepülő pilótának azok után, amit az utóbbi időben az érzelmi életem produkál vele szemben.
Megyek is haza, mindenki legyen jó.
Megfájdult a fejem és kicsit üresnek érzem magam. Amúgy minden rendben van, bár a képemről helyenként lejött a bőr borotválkozás közben (micsoda Rambo, micsoda Rambo). Adok a keringési rendszeremnek két pofával, kávé, guaranás XTC, you name it, we have it. Percről percre váltok a túlpörgésből a méla szemmel bámulásba - így válik igazán érdekessé a nap.
Még az a szerencse, hogy ma még nem találtak be munkatöltettel. Azt nehezen viselném.
Még az a szerencse, hogy ma még nem találtak be munkatöltettel. Azt nehezen viselném.
hétfő, július 12, 2004
Hüjnye, ez a hétvége, kiválóság volt nagyon. Az Írókör2 vidám társaság, a legtöbb emberrel, úgy hiszem, nagyon kijöttem, a relatíve kisszámú kivétellel pedig toleráltuk egymást. "Bwáháhá", mondtam péntek délután, amikor kiderült, hogy csontra keresztbe szerveztem magamnak, és csak a saját hülyeségemnek köszönhettem, hogy megúsztam végül. (Note to self: ha a Pszich2-es szessönöd 3-kor kezdődik, az nem azt jelenti, hogy 3-kor végződik. Az így elvesztett egy órát csak a feledékenység pótolhatja.) Aztán késtem. Húsz perc alatt levágtam a zuhanyzás/ hajmosás/ borotválkozás/ összepakolás eseménysort, ehhez képest meglepően kevés helyen hibáztam. Például az állam bal felén három napig díszelgett egy agresszív szőrcsík, ami gerillaharcmodorral túlélte a kezelést. Például nem vittem magammal pulóvert, ezért a zakóm kapott az arcába rendesen a füstből és a piából. Tiszta Tarzan, hörhör. (A solutio antisudorica, ez a szépészeti és higiéniai tömegpusztító fegyver, amely olcsón kapható a patikákban, full üzemben dolgozott, és meg is tette a lehetetlent. A bőröm viszont előbb-utóbb azzal honorálja majd meg a gondoskodást, hogy álmomban elvágja a torkomat, gondolom.) Absztinensből kocadohányossá léptem át. Pénteken házigazdánk Döniróu, és Tevekereskedő által elkövetett halászlé, szombaton Xena által elkészített vietnami menü, hádewhoa. (Mindig is mély tiszteletet éreztem azok iránt, akik képesek az amúgy nem túl gusztusos termés- és tetemdarabokból étvágygerjesztő ételeket készíteni. Én a magam részéről semmivel se lettem konyhatündérebb, mint amikor elköltöztem.) Emellé valami egészen elképesztő mennyiségű sör és ennél jóval kisebb mennyiségű whisky fogyott, de bőven rókahatáron innen voltam még. Mindvégig.
Született egy pár díjnyertes benyögés, sőt, annyi, hogy a felét másnapra elfelejtettük. Most épp a "korlátozott felhasználású baltás gyilkos" jár az eszemben, mert az egy különösen markáns összmunka volt. És azért jegyeztem meg, mert én fejeztem be ezt az izét, és rohadtul büszke voltam magamra.
A korlátozott felhasználású baltás gyilkost éjszaka kell becsempészni az áldozat szobájába. Miután levettük a fejéről a zsákot, öt perc múlva aktiválódik, és a szobában található valamennyi személyt felszecskázza. A szobából azonban már nem tud kijutni, mert a keresztbe fordított balta miatt nem fér ki, így hajnalig kopácsol, majd lemerül. A korlátozott felhasználású baltás gyilkos ezután biztonságosan eltávolítható. Tuti balesetnek fog tűnni.
Ja, meg amikor az este sztárját, az azonosítatlan fajú, de annál kíméletlenebb fásszárút többen is lefejelték, és végül én is sorra kerültem *thwupp-ááá.*: "Idefigyeljél, baz, sokáig csinálod, leesel a lépcsőn. Aztán felmászol, és megint leesel."
* * *
A hétvége nagy tanulsága ezenfelül, hogy jobban járok, ha nem vagyok hajlandó még gondolatban sem a zárt ajtók, zárt szájak és zárt szemek mögött kalandozni - kivéve a kontrollált körülmények menüpont. Mert így jobban érzem magam. Merthogy nem kutakodtam, így nem harapta le a fejem az érzelmi Chtulhu, csak éreztem lurkolni. (...és csak tárazgatok és hülyeségeket beszélek...) Felszínes vagyok, de ennek nagyon jó oka van. Nyisd ki az ajtód, nyisd ki a szád, nyisd ki a szemed, és hidd el, fantasztikusat fogunk mi mulatni együtt. Bwáhháhá.
...ugye, milyen megnyerő? Legalább őszinte. Őszinteségi szuronyrohamom másik terméke egy mentális feljegyzés, amelyet, öngyalázó jellege és saját magammal szemben támasztott mérhetetlen cinizmusom miatt, megtartok magamnak.
Újra úszik a cápa, csak ezúttal hassal felfelé. De azért vigyorog.
Született egy pár díjnyertes benyögés, sőt, annyi, hogy a felét másnapra elfelejtettük. Most épp a "korlátozott felhasználású baltás gyilkos" jár az eszemben, mert az egy különösen markáns összmunka volt. És azért jegyeztem meg, mert én fejeztem be ezt az izét, és rohadtul büszke voltam magamra.
A korlátozott felhasználású baltás gyilkost éjszaka kell becsempészni az áldozat szobájába. Miután levettük a fejéről a zsákot, öt perc múlva aktiválódik, és a szobában található valamennyi személyt felszecskázza. A szobából azonban már nem tud kijutni, mert a keresztbe fordított balta miatt nem fér ki, így hajnalig kopácsol, majd lemerül. A korlátozott felhasználású baltás gyilkos ezután biztonságosan eltávolítható. Tuti balesetnek fog tűnni.
Ja, meg amikor az este sztárját, az azonosítatlan fajú, de annál kíméletlenebb fásszárút többen is lefejelték, és végül én is sorra kerültem *thwupp-ááá.*: "Idefigyeljél, baz, sokáig csinálod, leesel a lépcsőn. Aztán felmászol, és megint leesel."
* * *
A hétvége nagy tanulsága ezenfelül, hogy jobban járok, ha nem vagyok hajlandó még gondolatban sem a zárt ajtók, zárt szájak és zárt szemek mögött kalandozni - kivéve a kontrollált körülmények menüpont. Mert így jobban érzem magam. Merthogy nem kutakodtam, így nem harapta le a fejem az érzelmi Chtulhu, csak éreztem lurkolni. (...és csak tárazgatok és hülyeségeket beszélek...) Felszínes vagyok, de ennek nagyon jó oka van. Nyisd ki az ajtód, nyisd ki a szád, nyisd ki a szemed, és hidd el, fantasztikusat fogunk mi mulatni együtt. Bwáhháhá.
...ugye, milyen megnyerő? Legalább őszinte. Őszinteségi szuronyrohamom másik terméke egy mentális feljegyzés, amelyet, öngyalázó jellege és saját magammal szemben támasztott mérhetetlen cinizmusom miatt, megtartok magamnak.
Újra úszik a cápa, csak ezúttal hassal felfelé. De azért vigyorog.
péntek, július 09, 2004
Országos rábaszás-versenyünk egyik esélyese lettem. Hear hear. No, megint lesz miből kimászni.
Basszameg, lenne kedvem megmondani most a tutifrankót valamiről, ami zavar, de nincsenek meg hozzá a szavaim. (Tisztára, mint valami gyorsposta. Deliver everything with a smile.)
Mentem Egerbe. Demivel a bor kár belém, mert sosem tudtam értékelni, én ott is sörözni fogok. Be lehet perelni.
Basszameg, lenne kedvem megmondani most a tutifrankót valamiről, ami zavar, de nincsenek meg hozzá a szavaim. (Tisztára, mint valami gyorsposta. Deliver everything with a smile.)
Mentem Egerbe. Demivel a bor kár belém, mert sosem tudtam értékelni, én ott is sörözni fogok. Be lehet perelni.
Hivatali párbeszédek #11
Miszterendőzán: - Te Srakker, tegnap ettél valamit sörözés előtt?
Srakker: - Jah, egy sztrapacskát, mert az volt még elviselhető áron.
Miszterendőzán: - Csaaalóóóó... fúj, doppingolt.
* * *
Deviszont. Volt Salvator. Bizonyám, a Salvator feltámadt haló poraiból - igaz, majd' négy hónapig tartott a mutatvány, de bízvást állíthatom, hogy az eredmény megérte a várakozást. Fűszeres, gyönyörű színű (olyan, mint egy ravaszul megtervezetett naplemente, némi photoshopos bűvészkedés után, mivel a földi légkör ilyen színeket nem dobál csak úgy), és jahahaj, de mekkorát üt. A sztrapacska-dopping ellenére alig bírtam megküzdeni négy korsóval és két pohárral. Nem mintha a Salvator akkora, kiválasztott keveseknek járó luxuscikk lenne, de szeretem, és ennyi igazán kijár.
Most közel sem vagyok annyira másnapos, mint amilyen lehetnék.
* * *
Az anyagi helyzetem viszont orvul vörösbe kúszott: ha a legrosszabb forgatókönyv következik be, akkor nem csak hogy nekifutásból, de egy infravörös vezérlésű föld-föld rakétára kötözve fogom lefejelni a hónap végét. De sebaj, legalább majd azt kiabálom közben, hogy YEEE-HAWW!
* * *
Mivel tegnapi vedelési partnereim, akik közül kettő ex-kolléga, jóval kitartóbbak voltak a lőtérre járásban, mint jómagam, tájékozódtam a lőtérhasználati díjról. Elég borsos. 5000,-Ft havonta, és három hónapra előre köll fizetni, legalább, és lőszert még nem is vettem. Ebben a hónapban se lesz ebből semmi, már rá van írva. Nem mintha a hihetetlen pisztolyforgató izmaimra lennék majd büszke mondjuk egy év után ("Hé, béjb, látod ezt az alkart, a szálkás vállizmot, meg a kiegyensúlyozott lövészpocakom? Na, gyere, omolj a karomba tüstént!"), de koncentrálóképesség-fejlesztésnek lenne olyan, mint a többi. Ha lehetne sportlőni taktikai nukleáris fegyverekkel, én azt választanám. Mondjuk a Holdon. ("Ne haragudj, drágám, de megbeszéltem a cimborákkal, hogy ma elmegyünk durrogtatni egyet a Mare Nubiumhoz. Már biztos van annyi légkör az erőtér-buborékban, hogy elég látványos legyen, ha landol a töltet, és a város-maketteket is összeraktuk rendesen.") De hát, mint azt Zergling is elmondta, a pattintott űrkorszakban élünk, amikor az űrutazás azt jelenti, hogy orosz csávók pizsamában, akváriummal a fejükön bukfenceznek a mikro g-ben. Így marad ez.
* * *
Mivel kifogytam a fekete zokniból, kénytelen voltam az ultrazárt félcipőmben melózni jönni. (Nem, nem hordok szandált zoknival, ez ugyanis nem szandál, hanem olyan félcipő, amin a szokásosnál nagyobbak a légcserélő-nyílások. Nagy különbség.) Nomármost, a szinte rezzenetlen függőleges nadrágszár, amelynek vége mindig csak valami varázslat következtében kerüli el, hogy leérjen a talajra, illetve a hegyesített orrú félcipő kombójának látványa újabb lépéssel közelebb vitt, hogy végre rendesen megtervezzem a Bürokrata Power Suitot. (*pneumatika nyüffög, álcázott páncéltalpak konganak a kihalt folyosókon*)
* * *
A Holisztikus Irattározási Rendszer újabb taktikai diadalának lehettem szemtanúja ma reggel: kérés után másfél perccel már vigyorogva vittem valami obskurus iratot drága főnöknőmnek. Csak benyúltam a szekrénybe, és véletlenül ott volt a papír.
"Megvan, ez tuti... valahol..."
* * *
Megpróbálok valamit kezdeni a Frontline-nal.
Miszterendőzán: - Te Srakker, tegnap ettél valamit sörözés előtt?
Srakker: - Jah, egy sztrapacskát, mert az volt még elviselhető áron.
Miszterendőzán: - Csaaalóóóó... fúj, doppingolt.
* * *
Deviszont. Volt Salvator. Bizonyám, a Salvator feltámadt haló poraiból - igaz, majd' négy hónapig tartott a mutatvány, de bízvást állíthatom, hogy az eredmény megérte a várakozást. Fűszeres, gyönyörű színű (olyan, mint egy ravaszul megtervezetett naplemente, némi photoshopos bűvészkedés után, mivel a földi légkör ilyen színeket nem dobál csak úgy), és jahahaj, de mekkorát üt. A sztrapacska-dopping ellenére alig bírtam megküzdeni négy korsóval és két pohárral. Nem mintha a Salvator akkora, kiválasztott keveseknek járó luxuscikk lenne, de szeretem, és ennyi igazán kijár.
Most közel sem vagyok annyira másnapos, mint amilyen lehetnék.
* * *
Az anyagi helyzetem viszont orvul vörösbe kúszott: ha a legrosszabb forgatókönyv következik be, akkor nem csak hogy nekifutásból, de egy infravörös vezérlésű föld-föld rakétára kötözve fogom lefejelni a hónap végét. De sebaj, legalább majd azt kiabálom közben, hogy YEEE-HAWW!
* * *
Mivel tegnapi vedelési partnereim, akik közül kettő ex-kolléga, jóval kitartóbbak voltak a lőtérre járásban, mint jómagam, tájékozódtam a lőtérhasználati díjról. Elég borsos. 5000,-Ft havonta, és három hónapra előre köll fizetni, legalább, és lőszert még nem is vettem. Ebben a hónapban se lesz ebből semmi, már rá van írva. Nem mintha a hihetetlen pisztolyforgató izmaimra lennék majd büszke mondjuk egy év után ("Hé, béjb, látod ezt az alkart, a szálkás vállizmot, meg a kiegyensúlyozott lövészpocakom? Na, gyere, omolj a karomba tüstént!"), de koncentrálóképesség-fejlesztésnek lenne olyan, mint a többi. Ha lehetne sportlőni taktikai nukleáris fegyverekkel, én azt választanám. Mondjuk a Holdon. ("Ne haragudj, drágám, de megbeszéltem a cimborákkal, hogy ma elmegyünk durrogtatni egyet a Mare Nubiumhoz. Már biztos van annyi légkör az erőtér-buborékban, hogy elég látványos legyen, ha landol a töltet, és a város-maketteket is összeraktuk rendesen.") De hát, mint azt Zergling is elmondta, a pattintott űrkorszakban élünk, amikor az űrutazás azt jelenti, hogy orosz csávók pizsamában, akváriummal a fejükön bukfenceznek a mikro g-ben. Így marad ez.
* * *
Mivel kifogytam a fekete zokniból, kénytelen voltam az ultrazárt félcipőmben melózni jönni. (Nem, nem hordok szandált zoknival, ez ugyanis nem szandál, hanem olyan félcipő, amin a szokásosnál nagyobbak a légcserélő-nyílások. Nagy különbség.) Nomármost, a szinte rezzenetlen függőleges nadrágszár, amelynek vége mindig csak valami varázslat következtében kerüli el, hogy leérjen a talajra, illetve a hegyesített orrú félcipő kombójának látványa újabb lépéssel közelebb vitt, hogy végre rendesen megtervezzem a Bürokrata Power Suitot. (*pneumatika nyüffög, álcázott páncéltalpak konganak a kihalt folyosókon*)
* * *
A Holisztikus Irattározási Rendszer újabb taktikai diadalának lehettem szemtanúja ma reggel: kérés után másfél perccel már vigyorogva vittem valami obskurus iratot drága főnöknőmnek. Csak benyúltam a szekrénybe, és véletlenül ott volt a papír.
"Megvan, ez tuti... valahol..."
* * *
Megpróbálok valamit kezdeni a Frontline-nal.
csütörtök, július 08, 2004
Whááá, legszívesebben hangeffektekkel tölteném fel ezt a postot.
A gép, jelentem, működik, a Windowst is csak egyszer kellett újrainstallálnom, de most úgy tűnik, kicsit jobb a helyzet, mint az előző hardverrel. Azért akkora hihetetlen előrehaladást nem észleltem - kicsit kisebb volt a szaggatás, kicsit több az effekt, de azért mindent összevetve nem váltottam abakuszról Cray-re.
Beütött a reggeli energiaital, meg a tudatom határvidékén görnyedt háttal, itt-ott megtépázva kóválygó álom-emlék (*HRÖÖMFF*), amikor is a következők történtek:
1. jelenet: Srakker rohan egy templom felé, az óráját nézi, mert elkésett. Szürke öltöny van rajta, a kezében virágcsokor, végülis tökmindegy, milyen, a lényeg, hogy a sziromlevelek vörösek. Ajtó belökve, belső monológ: "Úristen, baz, ilyenkor elkésni..."
2. jelenet: három ember pisztollyal fenyegeti az egybegyűlteket, elhangzik az obligát "Fegyver van nálam és nem félek használni!" (Az atomfizikus, aranyanyám. Mintha nem látnánk.) Srakker fékez, megtorpan, szembenéz egy revolverrel, amin hangtompító van. Két férfi a támadó, meg egy nő, akin fekete nagyestélyi van - kábé annyira csábító, mint egy sötét kelmébe burkolt, napbarnított bojler. Srakker engedelmesen a padlóra dobja a pénztárcáját, amiből egy romlottlazacszínű ötszázas kandikál ki, meg egy bankkártya.
3. jelenet: szóváltás - Srakkernek nagy a szája, főleg, mert gyanítja, hogy ilyen pisztoly - értsd: hangtompítós revolver - a világon nincs. Srakker odaugrik, és dulakodni kezd a pisztolyt markoló férfival.
4. jelenet: a férfi kiszabadítja magát, eltaszítja Srakkert, és három méteres távolságból hat lövedéket ereszt Srakker mellkasába. Srakker bárgyún néz az öltönyéről ide-oda pattogó sárga műanyaglabdacsokra. A pisztoly kiesik a fickó kezéből.
5. jelenet: a semmiből elősenderedik Rejtő-hős, és a földön prögő pisztolyt úgy közelíti meg, mintha legalábbis kobra lenne. Végül, amikor a csőtorkolat nem felé néz, felkapja, és a kettes számú, eleddig elhanyagolt lúzerre fogja. Egyes számú lúzer és estélyis bojler menekülni kezd.
6. jelenet: Srakker egyes számú lúzer után veti magát, és jobb karjával egy vaskorlátba, bal karjával a lúzer karját markolva megakadályozza a menekülésben. Srakker ujjai, mint a vaskapcsok, na de most komolyan, mert egyes számú lúzer a karját markolva összerogy. Az előkerülő vendégek megragadják és elcipelik.
7. jelenet: Srakker kirohan a templombelsőből, amihez - visszatekintve érdekes módon - csatlakozott azóta egy előtér is. Odakint tömeg, estélyis bojler éppen küzd, mert nem akarják átengedni. A jelenet szubjektív időben kábé öt percet vesz igénybe. (Közben Srakker többször vizuális kapcsolatot létesít a célobjektummal, majd elveszíti.)
8. jelenet: mielőtt Srakker odaérhetne, és lovagiatlankodhatna, felmentő sereg érkezik, és elragadják estélyis bojlert.
9. jelenet: Srakker visszatér a templombelsőbe, ahol Paszulykaró és Rejtő-hős tárgyalják az iménti eseményeket.
- Én elhiszem, hogy bajaid vannak a technikával, de nem értem, miért kellett nekirohannod annak az embernek - dicséri épp ironizálva Srakkert Paszulykaró.
Epilógus: óra pittyeg, Srakker ébred. - Űűááá - mondja, és próbálja levakarni a garatürege belső felületéről a gyanús állagú, szerves trugyát.
Hát nesztek, álomnapló. Most komolyan, őszintén, kedves írótársak, ennek mégis mi a fityfene hasznát veszem mondjuk a Frontline-nál? (Hülye álmaim vannak, jé. Az ébrenlét sem hoz jelentős javulást.) Hagyjuk egymást már békibe.
No. Mentem kérdőívet írni. Eeeeszméletlenül jó lesz. Biz' ám.
A gép, jelentem, működik, a Windowst is csak egyszer kellett újrainstallálnom, de most úgy tűnik, kicsit jobb a helyzet, mint az előző hardverrel. Azért akkora hihetetlen előrehaladást nem észleltem - kicsit kisebb volt a szaggatás, kicsit több az effekt, de azért mindent összevetve nem váltottam abakuszról Cray-re.
Beütött a reggeli energiaital, meg a tudatom határvidékén görnyedt háttal, itt-ott megtépázva kóválygó álom-emlék (*HRÖÖMFF*), amikor is a következők történtek:
1. jelenet: Srakker rohan egy templom felé, az óráját nézi, mert elkésett. Szürke öltöny van rajta, a kezében virágcsokor, végülis tökmindegy, milyen, a lényeg, hogy a sziromlevelek vörösek. Ajtó belökve, belső monológ: "Úristen, baz, ilyenkor elkésni..."
2. jelenet: három ember pisztollyal fenyegeti az egybegyűlteket, elhangzik az obligát "Fegyver van nálam és nem félek használni!" (Az atomfizikus, aranyanyám. Mintha nem látnánk.) Srakker fékez, megtorpan, szembenéz egy revolverrel, amin hangtompító van. Két férfi a támadó, meg egy nő, akin fekete nagyestélyi van - kábé annyira csábító, mint egy sötét kelmébe burkolt, napbarnított bojler. Srakker engedelmesen a padlóra dobja a pénztárcáját, amiből egy romlottlazacszínű ötszázas kandikál ki, meg egy bankkártya.
3. jelenet: szóváltás - Srakkernek nagy a szája, főleg, mert gyanítja, hogy ilyen pisztoly - értsd: hangtompítós revolver - a világon nincs. Srakker odaugrik, és dulakodni kezd a pisztolyt markoló férfival.
4. jelenet: a férfi kiszabadítja magát, eltaszítja Srakkert, és három méteres távolságból hat lövedéket ereszt Srakker mellkasába. Srakker bárgyún néz az öltönyéről ide-oda pattogó sárga műanyaglabdacsokra. A pisztoly kiesik a fickó kezéből.
5. jelenet: a semmiből elősenderedik Rejtő-hős, és a földön prögő pisztolyt úgy közelíti meg, mintha legalábbis kobra lenne. Végül, amikor a csőtorkolat nem felé néz, felkapja, és a kettes számú, eleddig elhanyagolt lúzerre fogja. Egyes számú lúzer és estélyis bojler menekülni kezd.
6. jelenet: Srakker egyes számú lúzer után veti magát, és jobb karjával egy vaskorlátba, bal karjával a lúzer karját markolva megakadályozza a menekülésben. Srakker ujjai, mint a vaskapcsok, na de most komolyan, mert egyes számú lúzer a karját markolva összerogy. Az előkerülő vendégek megragadják és elcipelik.
7. jelenet: Srakker kirohan a templombelsőből, amihez - visszatekintve érdekes módon - csatlakozott azóta egy előtér is. Odakint tömeg, estélyis bojler éppen küzd, mert nem akarják átengedni. A jelenet szubjektív időben kábé öt percet vesz igénybe. (Közben Srakker többször vizuális kapcsolatot létesít a célobjektummal, majd elveszíti.)
8. jelenet: mielőtt Srakker odaérhetne, és lovagiatlankodhatna, felmentő sereg érkezik, és elragadják estélyis bojlert.
9. jelenet: Srakker visszatér a templombelsőbe, ahol Paszulykaró és Rejtő-hős tárgyalják az iménti eseményeket.
- Én elhiszem, hogy bajaid vannak a technikával, de nem értem, miért kellett nekirohannod annak az embernek - dicséri épp ironizálva Srakkert Paszulykaró.
Epilógus: óra pittyeg, Srakker ébred. - Űűááá - mondja, és próbálja levakarni a garatürege belső felületéről a gyanús állagú, szerves trugyát.
Hát nesztek, álomnapló. Most komolyan, őszintén, kedves írótársak, ennek mégis mi a fityfene hasznát veszem mondjuk a Frontline-nál? (Hülye álmaim vannak, jé. Az ébrenlét sem hoz jelentős javulást.) Hagyjuk egymást már békibe.
No. Mentem kérdőívet írni. Eeeeszméletlenül jó lesz. Biz' ám.
szerda, július 07, 2004
Bwááháhá. Másfélmillió TP? Hát, meglehet, hogy ezt csúnyán alábecsültem. Ezért a projektért annyi TP jár, hogy egy apácazárda is gépágyús-gránátos-sznyipér halálkommandóvá avanzsálna, egy honvéd szakasz pedig megtanulna menet közben harangot önteni (szerepjátékos belterjhumor-jelző kirakva a képernyő jobb szélére). Úgy fest, erre a projektvezetőség is rádöbbent, mert aktiválta a "Jézusúristen, namostmilesz!" feliratú vészprotokollt.
Most azzal küzdünk. Hűűű, micsoda rinyák várhatók itt, kérem, álljanak készen. Ha már én nem tudok.
Most azzal küzdünk. Hűűű, micsoda rinyák várhatók itt, kérem, álljanak készen. Ha már én nem tudok.
Mottó:
"Héja-hama-heja-hamma-csörr-ahamma-ijahamma-csörr" (kérésre részegen előadom), avagy kibersámán install közben. Számítástechnika, bah! Körbe kell táncolni, rézcsengettyűket rázva, fekete kecskét áldozni, gyertyát gyújtani, füstölőkkel teletöltekezni hörgőügyileg, fennakadt szemmel kántálni, és akkor talán, de egyáltalán nem biztosan, menni fog.
Igen, új hardvert vettem, vagyis egy új alaplapot, meg egy pronyót. Elvileg pszeudo-überkraft, vagyis nem a legjobb, hanem a legjobb, ami számomra elérhető és hajlandó vagyok érte fizetni. Ehhez képest fagy. De mint az állat. Mármint a videokártya, ami eddig - a számára kisiskolás feladatokkal - vihogva elboldogult, de most, hogy ki kéne futnia magát, recsegve omlik össze. Zergling össze is vérezte rögtön a gépem, mert egy fémlemez felhasította az ujját, de nem kell aggódni miatta, a művelet végére regenerálta magát. Fájdalomdíjul én fizettem a DirtyPantyElastics (TM) szagú garnélás pizzáját. Az enyémről meg lespórolták a pálpusztait - a szemetek! -, vagy legalábbis kezelték előtte valami nagyon halványítóval, mert az igazi, szomszédhergelő bűzorgia hamvába holt. Tizenegykor végül ágyba tévelyedtem.
Aztán ma eszembe jutott, hogy lehet, hogy rosszul intonáltam az egyik "hamma"-t, még az elején, vagy a litániaillesztőn nem volt
friss a kakasvér, esetleg a reanimálnii kívánt tetemnek van valami rejtett hibája, ezért még nincs minden remény veszve.
Hát ez azért így siralmas, ismerjük el. Na, megyek, ődöngök egy kicsit a Hivatalban.
"Héja-hama-heja-hamma-csörr-ahamma-ijahamma-csörr" (kérésre részegen előadom), avagy kibersámán install közben. Számítástechnika, bah! Körbe kell táncolni, rézcsengettyűket rázva, fekete kecskét áldozni, gyertyát gyújtani, füstölőkkel teletöltekezni hörgőügyileg, fennakadt szemmel kántálni, és akkor talán, de egyáltalán nem biztosan, menni fog.
Igen, új hardvert vettem, vagyis egy új alaplapot, meg egy pronyót. Elvileg pszeudo-überkraft, vagyis nem a legjobb, hanem a legjobb, ami számomra elérhető és hajlandó vagyok érte fizetni. Ehhez képest fagy. De mint az állat. Mármint a videokártya, ami eddig - a számára kisiskolás feladatokkal - vihogva elboldogult, de most, hogy ki kéne futnia magát, recsegve omlik össze. Zergling össze is vérezte rögtön a gépem, mert egy fémlemez felhasította az ujját, de nem kell aggódni miatta, a művelet végére regenerálta magát. Fájdalomdíjul én fizettem a DirtyPantyElastics (TM) szagú garnélás pizzáját. Az enyémről meg lespórolták a pálpusztait - a szemetek! -, vagy legalábbis kezelték előtte valami nagyon halványítóval, mert az igazi, szomszédhergelő bűzorgia hamvába holt. Tizenegykor végül ágyba tévelyedtem.
Aztán ma eszembe jutott, hogy lehet, hogy rosszul intonáltam az egyik "hamma"-t, még az elején, vagy a litániaillesztőn nem volt
friss a kakasvér, esetleg a reanimálnii kívánt tetemnek van valami rejtett hibája, ezért még nincs minden remény veszve.
Hát ez azért így siralmas, ismerjük el. Na, megyek, ődöngök egy kicsit a Hivatalban.
kedd, július 06, 2004
Hörhör. "Tudni azt ugyan semmit se tudok, de sebaj, majd improvizálunk valamit." Könnyen meglehet, hogy ez a magatartás, minden józan belátást tarkón lőve, ismét elhoz nekem egy papírt, ami a világon mit sem ér, de legalább fizettek érte. Persze, az is könnyen meglehet, hogy nem. Mindenesetre vicces.
Amúgy meg több géppuskalövedék csapódjon a gut reaction nevezetű jelenségbe, de akkor ám, amikor én gondolom. (*ka-zslak-ssdügdüg-fwip-tügdügdüg-fwip-fwí-schtlugg-tügdüg*) Szánalmas, szánalmas. Ráadásul ostoba is. Mégis a részem, mint hülyegyerek a Családnak, csak ennek nem lehet keresni egy békés, sine cura pozíciót, hogy abajgassa a pincérlányokat.
Biztos az időjárás, vagy az idiotin-virág szárba szökkenése teszi, de lükeséget dobál azért a környezetem is, szép számmal. Kinek-kinek a magáé, én már csak azt mondom, és mindig ugyanazt mondom. Idővel csökken azoknak a javaslatoknak a száma, amit viszonylag tiszta szívvel ajánlani tudok. Kiöregszem a szakmából, vagy mafasz. És egyre inkább már csak drukkolni tudok, miközben persze hülyén lesek, hogy adott helyzetben mit tennék, mit nem tennék, mit tűrnék és miért rúgnám fel az asztalt. ("...and I do not name names while getting the hell outta here...")
Egy-két fordítási ügyeskedés fűződik az álnevemhez az elmúlt két-három napban, és orvul bevállaltam egy igazi jutalomjátékban való részvételt - olyasvalami ez, amiből kimaradni lehet ugyan, de aki rajong épp, annak ez már bűn lenne. És az 51-est én fordítanám jobban, ez van, nincs vita. (*Srakker ügynök röhög*)
...és egyszer már tényleg megcsináljuk a MUTHAFRAGGA (esetleg még rákerülhet a 18/9/0 statisztika, a szám mezejébe) feliratú futballmezt. (Van még egypár ötlet raktáron, pl. a Dustmote Inquisitors, de az inkább amerikai focimez lenne, meg a Csúnyán nézek, olcsón, ami a gyakorlati elemek megvalósításának hiánya miatt szintén elmaradt.)
...no, megyek felkészülni a következő projektre. Neveztessék mondjuk... Másfélmillió TP Magyarországon-nak.
Amúgy meg több géppuskalövedék csapódjon a gut reaction nevezetű jelenségbe, de akkor ám, amikor én gondolom. (*ka-zslak-ssdügdüg-fwip-tügdügdüg-fwip-fwí-schtlugg-tügdüg*) Szánalmas, szánalmas. Ráadásul ostoba is. Mégis a részem, mint hülyegyerek a Családnak, csak ennek nem lehet keresni egy békés, sine cura pozíciót, hogy abajgassa a pincérlányokat.
Biztos az időjárás, vagy az idiotin-virág szárba szökkenése teszi, de lükeséget dobál azért a környezetem is, szép számmal. Kinek-kinek a magáé, én már csak azt mondom, és mindig ugyanazt mondom. Idővel csökken azoknak a javaslatoknak a száma, amit viszonylag tiszta szívvel ajánlani tudok. Kiöregszem a szakmából, vagy mafasz. És egyre inkább már csak drukkolni tudok, miközben persze hülyén lesek, hogy adott helyzetben mit tennék, mit nem tennék, mit tűrnék és miért rúgnám fel az asztalt. ("...and I do not name names while getting the hell outta here...")
Egy-két fordítási ügyeskedés fűződik az álnevemhez az elmúlt két-három napban, és orvul bevállaltam egy igazi jutalomjátékban való részvételt - olyasvalami ez, amiből kimaradni lehet ugyan, de aki rajong épp, annak ez már bűn lenne. És az 51-est én fordítanám jobban, ez van, nincs vita. (*Srakker ügynök röhög*)
...és egyszer már tényleg megcsináljuk a MUTHAFRAGGA (esetleg még rákerülhet a 18/9/0 statisztika, a szám mezejébe) feliratú futballmezt. (Van még egypár ötlet raktáron, pl. a Dustmote Inquisitors, de az inkább amerikai focimez lenne, meg a Csúnyán nézek, olcsón, ami a gyakorlati elemek megvalósításának hiánya miatt szintén elmaradt.)
...no, megyek felkészülni a következő projektre. Neveztessék mondjuk... Másfélmillió TP Magyarországon-nak.
hétfő, július 05, 2004
Oké, behekkeltem a saját blogomba.
Nyugtató, személytelen női hang: Padded room locks secured. All systems are operating normally. Atmospheric control on line.
Oú, a fejem. Éjszaka megtalált a Külsőleg!-manó és kitöltötte olyan kis poliuretán vackokkal a fejemet, amiben a sérülékeny tárgyakat szokták tárolni - tudjátok, amik mindig szétszóródnak, a statikus elektromosság miatt izomból kapaszkodnak a padlószőnyegbe, és úgy néznek ki, mint a fehérre festett patkányürülék -, szóval azzal az idegesítő izével, na. Az egyetlen érzékelhető különbség, hogy ha megrázom a fejem, nem zsizseg.
Pedig tegnap nem is ittam.
Feljegyzés a hálátlan utókornak és benne akkori önmagamnak: jú-li-us-ne-gye-di-ke-baz-meg! Feljegyez, alkalmaz! Feljegyez, alkalmaz! Maga barom! Szerencsétlen, recéstökű kretén! A nyelvcsapjánál fogva kötözöm a korláthoz, ha megint elfelejti! Canaille!
Khm, elnézést.
Reggel, zuhanyzás közben jutott eszembe az alábbi szösszenet.
"...már csak hárman lapultunk a felborult autóbuszroncsok takarásában. Fém fém hátán, összecsavarodva, megolvadva, újra megdermedve, tiszta dekonstrukcionista életkép. Oleg, a tisztázatlan származású, jellegtelen arcú proteinbetyár, aki korábban vélhetőleg csempészettel kereste a kenyerét, harmad- és negyedfokú égési sérülésekkel végezte nemrég. Egyikünk sem volt az a kimondott széplélek, ami azt illeti, de nem kérdezősködtünk sokat, és ha lehetett, nem is igen támaszkodtunk egymásra. Ahogy cégeséknél mondták volna, igen erős a csapatban a fluktuáció.
Hülye gondolatok köröztek Oleg képzeletbeli teteme körül, és próbálták kitakarni a képeket lelki szemem elől. Arra eszméltem, hogy valami fáj: olyan görcsösen szorítottam a nemrégiben rekvirált vadászpuskát, hogy belesajdultak az ízületeim. Franc az összes ösztönös reakcióba. Rebellis és Zorró, a két vidám ellenforradalmár, ahogy magukat nevezték, láthatóan hasonló passzban voltak, mint én. Úgy néztem, tőlem várnak iránymutatást, ami azért volt baromság, mert rövid távú taktikai mészárláson kívül nem sajátítottam el sokat a hadművészetből.
Azt mondják, a gyerekek megérzéseiben meg lehet bízni. Ennek némileg ellentmond, hogy egyes gyerekek szeretnek állatokat kínozni, és akkortájt a legkegyetlenebbek, amikor még nem töri be őket a társadalom. Felteszem, senki nem gondolta volna, hogy akkor nekem volt igazam. Ezért aztán nem is beszéltem a félelmeimről senkinek. Hiszen valójában nem létezik, és különben is, csak egy film, ráadásul olyan aranyos, nem?
- Ott van egy!
Kurta karikalábak tottyantak a forróságtól felpuhult aszfalton. Hullaszínű bőr, sápadt redők, komikus mozgás, a háromujjú kézben güzmőpisztoly, ahogy az efféle berendezéseket nevezni szokás.
Hát, egyelőre beérjük a rövid távval is, gondoltam.
- Adjunk neki! Zorró, kerüld meg! Rebellis, tiszta találatra menj, kevés már a skuló.
Sosem hittem volna, hogy E.T. tényleg létezik, basszameg, azt meg pláne nem, hogy egyszer elhozza a haverjait is..."
Oké, oké, annyira nem vicces - bár a posztapokaliptikus izéket már annyiszor lelőtték, hogy lassan már egy nyeretlen kétéves is tudja, hogy Armageddon esetén hogyan kell konzervhez, ásványvízhez, fegyverhez és lőszerhez jutni - csak azért jutott eszembe, mert emlékszem, nagyonkevés éves koromban, amikor először láttam azt a filmet, halálra paráztam magam rajta. Szekludált környezet, vagy mafasz. Én népirtásos és mészárlásos könyveken nevelkedtem (indiántörténetek és az Egri csillagok), nem voltam felkészítve a "ne a külső alapján ítélj" haladó eszméjére. (Rosszakaróim most hozzátehetnék, hogy a tükröt is elzárták előlem, pedig tényleg világszép gyerek voltam, különösen a virágmintás zacskóval a fejemen.)
Az elmúlt négy napot azzal töltöttem, hogy végigjátszottam a SW: Knights of the Old Republicot. Kár, hogy a fejlesztőkből a játék végére kifogyott a kreatív nafta, bár persze meglehet, hogy egy közepesen sikerült, az eredeti trilógiával szemben elkövetett különösen kegyetlen tiszteletadásról van szó. Nomindegy, ki-ki derítse ezt ki magának. Én azért inkább maradnék az első verziónál, mert fáj a fejem, és ilyenkor a legjobbat hozom ki magamból. Aztán azt a legjobbat rituálisan felgyújtom.
(Termés: ...lerobbantha jáművem... ...a tatuini sznobok jellegzetes betegsége a rancorság... ...sithkozódni fogok mosmá baz...)
A Frontline-nal persze semmit se haladtam, én állat, én. Már nem mondok semmit sem a határidőkről. Minek.
Ennyi. Mentem tanulni, Holnap vizsga. Iä, iä.
"Columbo hadnagy nyomoz. Columbo hadnagytól sokan tartanak. Columbo hadnagy ugyanis, bár csak egyszer teszi fel a kérdést, tömören, lényegretörően, sokkal zavaróbb, mint filmbéli előfutára. Columbo hadnagy ugyanis nem a rendőrségnél, hanem az űrtengerészgyalogságnál szolgál, és plazmahowitzerrel reagál, ha valami nem tetszik neki.”
Nyugtató, személytelen női hang: Padded room locks secured. All systems are operating normally. Atmospheric control on line.
Oú, a fejem. Éjszaka megtalált a Külsőleg!-manó és kitöltötte olyan kis poliuretán vackokkal a fejemet, amiben a sérülékeny tárgyakat szokták tárolni - tudjátok, amik mindig szétszóródnak, a statikus elektromosság miatt izomból kapaszkodnak a padlószőnyegbe, és úgy néznek ki, mint a fehérre festett patkányürülék -, szóval azzal az idegesítő izével, na. Az egyetlen érzékelhető különbség, hogy ha megrázom a fejem, nem zsizseg.
Pedig tegnap nem is ittam.
Feljegyzés a hálátlan utókornak és benne akkori önmagamnak: jú-li-us-ne-gye-di-ke-baz-meg! Feljegyez, alkalmaz! Feljegyez, alkalmaz! Maga barom! Szerencsétlen, recéstökű kretén! A nyelvcsapjánál fogva kötözöm a korláthoz, ha megint elfelejti! Canaille!
Khm, elnézést.
Reggel, zuhanyzás közben jutott eszembe az alábbi szösszenet.
"...már csak hárman lapultunk a felborult autóbuszroncsok takarásában. Fém fém hátán, összecsavarodva, megolvadva, újra megdermedve, tiszta dekonstrukcionista életkép. Oleg, a tisztázatlan származású, jellegtelen arcú proteinbetyár, aki korábban vélhetőleg csempészettel kereste a kenyerét, harmad- és negyedfokú égési sérülésekkel végezte nemrég. Egyikünk sem volt az a kimondott széplélek, ami azt illeti, de nem kérdezősködtünk sokat, és ha lehetett, nem is igen támaszkodtunk egymásra. Ahogy cégeséknél mondták volna, igen erős a csapatban a fluktuáció.
Hülye gondolatok köröztek Oleg képzeletbeli teteme körül, és próbálták kitakarni a képeket lelki szemem elől. Arra eszméltem, hogy valami fáj: olyan görcsösen szorítottam a nemrégiben rekvirált vadászpuskát, hogy belesajdultak az ízületeim. Franc az összes ösztönös reakcióba. Rebellis és Zorró, a két vidám ellenforradalmár, ahogy magukat nevezték, láthatóan hasonló passzban voltak, mint én. Úgy néztem, tőlem várnak iránymutatást, ami azért volt baromság, mert rövid távú taktikai mészárláson kívül nem sajátítottam el sokat a hadművészetből.
Azt mondják, a gyerekek megérzéseiben meg lehet bízni. Ennek némileg ellentmond, hogy egyes gyerekek szeretnek állatokat kínozni, és akkortájt a legkegyetlenebbek, amikor még nem töri be őket a társadalom. Felteszem, senki nem gondolta volna, hogy akkor nekem volt igazam. Ezért aztán nem is beszéltem a félelmeimről senkinek. Hiszen valójában nem létezik, és különben is, csak egy film, ráadásul olyan aranyos, nem?
- Ott van egy!
Kurta karikalábak tottyantak a forróságtól felpuhult aszfalton. Hullaszínű bőr, sápadt redők, komikus mozgás, a háromujjú kézben güzmőpisztoly, ahogy az efféle berendezéseket nevezni szokás.
Hát, egyelőre beérjük a rövid távval is, gondoltam.
- Adjunk neki! Zorró, kerüld meg! Rebellis, tiszta találatra menj, kevés már a skuló.
Sosem hittem volna, hogy E.T. tényleg létezik, basszameg, azt meg pláne nem, hogy egyszer elhozza a haverjait is..."
Oké, oké, annyira nem vicces - bár a posztapokaliptikus izéket már annyiszor lelőtték, hogy lassan már egy nyeretlen kétéves is tudja, hogy Armageddon esetén hogyan kell konzervhez, ásványvízhez, fegyverhez és lőszerhez jutni - csak azért jutott eszembe, mert emlékszem, nagyonkevés éves koromban, amikor először láttam azt a filmet, halálra paráztam magam rajta. Szekludált környezet, vagy mafasz. Én népirtásos és mészárlásos könyveken nevelkedtem (indiántörténetek és az Egri csillagok), nem voltam felkészítve a "ne a külső alapján ítélj" haladó eszméjére. (Rosszakaróim most hozzátehetnék, hogy a tükröt is elzárták előlem, pedig tényleg világszép gyerek voltam, különösen a virágmintás zacskóval a fejemen.)
Az elmúlt négy napot azzal töltöttem, hogy végigjátszottam a SW: Knights of the Old Republicot. Kár, hogy a fejlesztőkből a játék végére kifogyott a kreatív nafta, bár persze meglehet, hogy egy közepesen sikerült, az eredeti trilógiával szemben elkövetett különösen kegyetlen tiszteletadásról van szó. Nomindegy, ki-ki derítse ezt ki magának. Én azért inkább maradnék az első verziónál, mert fáj a fejem, és ilyenkor a legjobbat hozom ki magamból. Aztán azt a legjobbat rituálisan felgyújtom.
(Termés: ...lerobbantha jáművem... ...a tatuini sznobok jellegzetes betegsége a rancorság... ...sithkozódni fogok mosmá baz...)
A Frontline-nal persze semmit se haladtam, én állat, én. Már nem mondok semmit sem a határidőkről. Minek.
Ennyi. Mentem tanulni, Holnap vizsga. Iä, iä.
"Columbo hadnagy nyomoz. Columbo hadnagytól sokan tartanak. Columbo hadnagy ugyanis, bár csak egyszer teszi fel a kérdést, tömören, lényegretörően, sokkal zavaróbb, mint filmbéli előfutára. Columbo hadnagy ugyanis nem a rendőrségnél, hanem az űrtengerészgyalogságnál szolgál, és plazmahowitzerrel reagál, ha valami nem tetszik neki.”
péntek, július 02, 2004
(Összefüggéstelen)
Itt ülök egy félhomályos szobában, ami Rejtő-hősé, próbálom leküzdeni a legális mérget, ami az enyém, és próbálom helyretenni a világot, ami, bár nem állt fejre, azért megbaszgatta a vízsintmérőmet. Semmi sem változik. Semmit sem csináltam az elmúlt két napban, csak pixeleket kergettem, és arra voltam büszke, amit egy virtuális jédiritter (Jedi lvag) bőrébe bújva elkövettem 512 megabyte memóriában. Igen, vissza kell térni a geek gyökerekhez, félsötétben penészedni, pizzát rendelni, távol tartani magam a nyüzsgő humán populációtól, elvágni a kommunikációs csatornákat.
Ujjaim táncot járnak a billenytűzeten, ami érthetetlen, mert józanul soha, soha nem voltam még ilyen gyors, kivéve, amikor táncot dobolt szívemben a koffein és a taurin. Itt lappangok, nem értek semmit, és csak arra emlékszem az elmúlt másfél napból, amikor negyven perc késés után Pszich2 közölte: "igazság szerin tarról kéne beszélnünk, arról kellett volna beszélnünk, hofgy milyen kapcsolatban van a testével. A verbalitása lenyűgöző - Lenyűgöző, bazmeg! Olyasvalakiről beszélünk, aki látta a fonákomat is -, ezzel sosem fogom megfogni." Ohohó. Igen, ez igaz, kár, hogy ennyi időmbe és ennyi pénzembe került, hogy ez a hiba kibukjon. Nagyon kínos, mert most már vízbe veti magát a majom: hogyan látom én magam, és hogyan látnak engem mások? Honnan veszem az ideáljaimat és mihez mérem magam. Mikor leszek hajlandó végre névértéken elfogadni magam. Mikor Rejtő-hős és Pszich2 ugyanazt mondják, akkor van biztos pont, amihez igazodni lehet. Ha - majd, valamikor - kijózanodom, ehhez kell tartsam magam. Ami van, az állapot ugyan, de most már el kell mozduljak valamerre.
Hát ennyi.
Mentem inni.
Én, részegen. :bociszemek:
Itt ülök egy félhomályos szobában, ami Rejtő-hősé, próbálom leküzdeni a legális mérget, ami az enyém, és próbálom helyretenni a világot, ami, bár nem állt fejre, azért megbaszgatta a vízsintmérőmet. Semmi sem változik. Semmit sem csináltam az elmúlt két napban, csak pixeleket kergettem, és arra voltam büszke, amit egy virtuális jédiritter (Jedi lvag) bőrébe bújva elkövettem 512 megabyte memóriában. Igen, vissza kell térni a geek gyökerekhez, félsötétben penészedni, pizzát rendelni, távol tartani magam a nyüzsgő humán populációtól, elvágni a kommunikációs csatornákat.
Ujjaim táncot járnak a billenytűzeten, ami érthetetlen, mert józanul soha, soha nem voltam még ilyen gyors, kivéve, amikor táncot dobolt szívemben a koffein és a taurin. Itt lappangok, nem értek semmit, és csak arra emlékszem az elmúlt másfél napból, amikor negyven perc késés után Pszich2 közölte: "igazság szerin tarról kéne beszélnünk, arról kellett volna beszélnünk, hofgy milyen kapcsolatban van a testével. A verbalitása lenyűgöző - Lenyűgöző, bazmeg! Olyasvalakiről beszélünk, aki látta a fonákomat is -, ezzel sosem fogom megfogni." Ohohó. Igen, ez igaz, kár, hogy ennyi időmbe és ennyi pénzembe került, hogy ez a hiba kibukjon. Nagyon kínos, mert most már vízbe veti magát a majom: hogyan látom én magam, és hogyan látnak engem mások? Honnan veszem az ideáljaimat és mihez mérem magam. Mikor leszek hajlandó végre névértéken elfogadni magam. Mikor Rejtő-hős és Pszich2 ugyanazt mondják, akkor van biztos pont, amihez igazodni lehet. Ha - majd, valamikor - kijózanodom, ehhez kell tartsam magam. Ami van, az állapot ugyan, de most már el kell mozduljak valamerre.
Hát ennyi.
Mentem inni.
Én, részegen. :bociszemek:
szerda, június 30, 2004
Köztisztviselők napja, péntek, szombat, vasárnap. Ezek lesznek szabadok, jihá. Kialszom magam, az már tuti, csak azt nem tudom még, enni miből fogok. Utalják már a pénzemet, pritiplíííz, nem szeretnék szürke zakóban, fekete ingben, nyakkendőben kajára koldulni az aluljáróban, mert a közhiedelemmel ellentétben ez cseppet sem vicces.
Hogyan kell félhavi fizetésnek megfelelő jutalomból tortúrát, kellemetlen helyzetet, lesütött szemeket és megvont vállakat csinálni. Hogyan kell a szerencsét kínná változtatni. Hogyan kell széthúzást elültetni. Hogyan kell nem megjutalmazni, aki méltó, és hogyan kell kiemelni azt, aki nem (és itt most magamról is beszéltem, igen). Hát, gratulálok. Ezt valami tanácsadó javasoltA?
Szarul érzem magam, mert annyian kívántak kést a vesémbe, mint még kevésszer.
Hát miért kellett ezt?!
Szarul érzem magam, mert annyian kívántak kést a vesémbe, mint még kevésszer.
Hát miért kellett ezt?!
Höhö. Tegnap Xena felajánlotta, hogy kiríhatom magam a vállán virtuálisan, ha már, de inkább kuponra váltottam a lehetőséget, mert:
-a százötven kilós hónaljdisznó és a Mázlifaktor-angyalka megalapította a Pénzügyi Segélykommandót, és most kánonban küldik az áldást, egyelőre nagyon úgy tűnik, legalábbis. Nem központi költségvetés-szoppantóan nagy összegekről beszélünk, kérem szépen, de nekem nagyon jól fog jönni. ("...gyere papához, úúúgyvan.") Nekem, aki rendszeresen, lendületből lefejeli a hónap végét, és úgy tántorog keresztül az utolsó héten, mint egy jól-rosszul összefércelt financiális zombi, ennél jobb hír kevés van.
-mert letudtam az egyik ostoba feladatot, úgy tűnik.
-mert fel vagyok pörgetve.
-mert úgy érzem, hogy el tudnám énekelni a Life of Agony-tól az Other side of the rivert, de a Heroin dreams-t egész biztosan, és az utóbbiba még csak bele sem roskadnék talán.
-mert végre, hosszú késéssel megnéztem a Chihiro szellemországban c. örökbecsűt, és megint van kedvem haladni.
-mert már mocorog a fejemben az a mondat, amit egy plazmavetővel felszerelt nehézpáncélos mondhat ellenfelének:
"...felsütöm az árnyékodat a falra, kicsipöcs!"
-mert van kivel játsszak, van kivel röhögjek, van kivel borongjak és van kivel vedeljek, és már ezt sem mondhatja el magáról akárki.
Szóval nagyjából rendben vannak a dolgok.
* * *
Gótügynök képzeletbeli párbeszéde az óvodában:
- Az én nevem... MARI NÉNI! Megértették?
- Néni igen néni!
Ááállat.
* * *
Rejtő-hőssel beszéltünk két-három napja, vagy valahogy így, a blogokról. Nem véletlen, hogy anno így tudtunk együtt dolgozni - és várhatóan a jövőben is tudunk majd -, mert a változatosság kedvéért ezt is hasonlóképpen látjuk. Vagyis hogy a blogolás mindkettőnk számára elsősorban szórakoztatási és exhibicionizmus-kiélési célú tevékenység. És nem, bizonyos dolgaimról nem fogok a blogon értekezni, jé. Ez egy szórakoztatni, néha elgondolkodtatni kívánó szösszenet. Hogy hogyan lehet látni ugyanazt a darát, ami naponta körülvesz, és a fel-feldobott követ, ami valahogy mindig rámesik, pedig még ki sem mondtam, hogy Je. Élveboncolás, olykor, betegebb érdeklődésűeknek. Nem szeretném viszont, ha érzelmi dagonya lenne, ahová visszatérhetek meghempergőzni, ha épp szomorú dolog előmászni a zugomból.
Ars poetica, hát persze.
* * *
Hivatali párbeszédek #10
Misztörendőzán: - Srakker, hogy állsz azzal az izével, tudod...
Srakker: - Ja, azzal? Hát, bazmeg, az nem csak hogy bumerángra van kötve, de még gumikötélre is, hogy biztos el ne vesszen.
-a százötven kilós hónaljdisznó és a Mázlifaktor-angyalka megalapította a Pénzügyi Segélykommandót, és most kánonban küldik az áldást, egyelőre nagyon úgy tűnik, legalábbis. Nem központi költségvetés-szoppantóan nagy összegekről beszélünk, kérem szépen, de nekem nagyon jól fog jönni. ("...gyere papához, úúúgyvan.") Nekem, aki rendszeresen, lendületből lefejeli a hónap végét, és úgy tántorog keresztül az utolsó héten, mint egy jól-rosszul összefércelt financiális zombi, ennél jobb hír kevés van.
-mert letudtam az egyik ostoba feladatot, úgy tűnik.
-mert fel vagyok pörgetve.
-mert úgy érzem, hogy el tudnám énekelni a Life of Agony-tól az Other side of the rivert, de a Heroin dreams-t egész biztosan, és az utóbbiba még csak bele sem roskadnék talán.
-mert végre, hosszú késéssel megnéztem a Chihiro szellemországban c. örökbecsűt, és megint van kedvem haladni.
-mert már mocorog a fejemben az a mondat, amit egy plazmavetővel felszerelt nehézpáncélos mondhat ellenfelének:
"...felsütöm az árnyékodat a falra, kicsipöcs!"
-mert van kivel játsszak, van kivel röhögjek, van kivel borongjak és van kivel vedeljek, és már ezt sem mondhatja el magáról akárki.
Szóval nagyjából rendben vannak a dolgok.
* * *
Gótügynök képzeletbeli párbeszéde az óvodában:
- Az én nevem... MARI NÉNI! Megértették?
- Néni igen néni!
Ááállat.
* * *
Rejtő-hőssel beszéltünk két-három napja, vagy valahogy így, a blogokról. Nem véletlen, hogy anno így tudtunk együtt dolgozni - és várhatóan a jövőben is tudunk majd -, mert a változatosság kedvéért ezt is hasonlóképpen látjuk. Vagyis hogy a blogolás mindkettőnk számára elsősorban szórakoztatási és exhibicionizmus-kiélési célú tevékenység. És nem, bizonyos dolgaimról nem fogok a blogon értekezni, jé. Ez egy szórakoztatni, néha elgondolkodtatni kívánó szösszenet. Hogy hogyan lehet látni ugyanazt a darát, ami naponta körülvesz, és a fel-feldobott követ, ami valahogy mindig rámesik, pedig még ki sem mondtam, hogy Je. Élveboncolás, olykor, betegebb érdeklődésűeknek. Nem szeretném viszont, ha érzelmi dagonya lenne, ahová visszatérhetek meghempergőzni, ha épp szomorú dolog előmászni a zugomból.
Ars poetica, hát persze.
* * *
Hivatali párbeszédek #10
Misztörendőzán: - Srakker, hogy állsz azzal az izével, tudod...
Srakker: - Ja, azzal? Hát, bazmeg, az nem csak hogy bumerángra van kötve, de még gumikötélre is, hogy biztos el ne vesszen.
kedd, június 29, 2004
Újabb győzedelmes nap. Whee.
Bumerángra kötözött dokumentumokkal gyürkőzöm, a feljegyzés-Godzilla az iroda belső tartományai felé nyomul, ó, igen, de visszaszorítjuk.
Zolika, a Döglégy, ha anno bürokratának állt volna, most mondhatná, hogy "Táblázat, hö! Ötödik óóldal, hatodik óóldal!" De nem lett, így nem mondja. Ugyan, hogyan tudhatná így, milyen az igazi élet? Höhö.
Izék, időtöltési céllal. Egyébre nyilván nem jók.
Fáradt vagyok megint, de van racionális magyarázat.
Bumerángra kötözött dokumentumokkal gyürkőzöm, a feljegyzés-Godzilla az iroda belső tartományai felé nyomul, ó, igen, de visszaszorítjuk.
Zolika, a Döglégy, ha anno bürokratának állt volna, most mondhatná, hogy "Táblázat, hö! Ötödik óóldal, hatodik óóldal!" De nem lett, így nem mondja. Ugyan, hogyan tudhatná így, milyen az igazi élet? Höhö.
Izék, időtöltési céllal. Egyébre nyilván nem jók.
Fáradt vagyok megint, de van racionális magyarázat.
hétfő, június 28, 2004
péntek, június 25, 2004
...tegnap. Tegnap megkaptam az arcomba egy kolleganőtől, hogy lelketlen vagyok. Ma is ezen röhögtünk Misztörendőzánnal. No nem azért, mert én lennék Prézliosztó Szent Vendettius újkori követője, hanem mert a szóban forgó hölgy mentálisan kábé annyira stabil, mint egy agressziónövelőkön és hiszterozinon nevelt mimóza. A megjegyzés oka az volt, hogy kritikai megjegyzéssel illettem az egyik képzésen teljesítő tolmácsot. Nomármost, a dologba az is beletartozik, hogy jobban jártunk volna mindannyian, ha olyasvalakit küldenek, aki történetesen gagyog valamit az adott nyelven, mert így legalább felül tudta volna bírálni jegyzetelés közben az esetleges tolmácsolási hibákat. Mert, az tény, hogy nem kell mindenkinek érteni az EU vastagbelének működését, és nem kell tudni az egyes cafatok pontos nevét. Kivéve, ha ezért fizetik, és hagynak neki időt a felkészülésre. Igen, érzékenyen érintenek még a leghülyébb megjegyzések is. Cccö.
...ma.
"Ez az, fagyj le! Igen! Épp kérni akartam! Gyerünk, te eszelős féreg, zárd be az összes ablakot! No! Mi lesz már? A nyomtatást is felejtsd el! (...) Elindulsz? Köszönöm. Te adatvesztős, ostoba nyomoronc, hát nem megmondtam neked, mit csinálj? Úúúristen. Oh. Ehh, rossz állományt nyitottam meg, upszi."
Háháhát ez siralmas. Nem sírva vigadok, sírva röhögök - egyáltalán nem ugyanaz, no nem mintha számítana. Attól, hogy teljesen seggberakják a feladatomat egy szöges léccel, és még körbe is csavarják, amikor koppan a mandulán, a határidő nem módosul: így is kell ezt, bizony. No mindegy, jelentéktelen - egyszerre csak három dologgal csúsztam meg a négyből. (Mindegy, hamarosan újraszövöm a hivatali álcahálót, és akkor csak kezelhető mennyiségű ökörséggel találnak meg.)
Ha a Life of Agony nem lett volna, amelyet Rejtő-hős poros winchesteréről kaptam anno, akkor apokaliptikus méretekben lett volna rossz kedvem. (Zeneileg is meglehetősen műveletlennek tudok olykor bizonyulni. Így viszont könnyű szórakoztatni.) A gyomrom, jó szokása szerint, borzalmas állapotban van: óriási rinyáira jellemző, hogy a legutóbb, amikor sikerült kisírnia egy vérvételt, megállapították, hogy minden rendben van. Kiáltson farkast Ön is!
Ez az emberellenes hangulat egészen délig eltartott, amikor elröffentette magát a hónom alatt a másfél mázsás zsírsertés, és ennek jövő hónapban várhatóan egyenes pénzügyi következményei lesznek. A Mázlifaktor-angyalka a névleges kimeneti teljesítmény 200%-on riceg, ez az, csak így tovább - amikor belaszik és lekonyul, én már egy bunkerben leszek, és várom, hogy kitörjön a Ragnarok du jour.
...és ma este. És ma iszunk, mintha nem lenne holnap - az majd idejön, ha akar valamit. Valahogy kihúzom hónap végéig, de erre most nekem szükségem lesz. Valahol. Valamiből.
...ma.
"Ez az, fagyj le! Igen! Épp kérni akartam! Gyerünk, te eszelős féreg, zárd be az összes ablakot! No! Mi lesz már? A nyomtatást is felejtsd el! (...) Elindulsz? Köszönöm. Te adatvesztős, ostoba nyomoronc, hát nem megmondtam neked, mit csinálj? Úúúristen. Oh. Ehh, rossz állományt nyitottam meg, upszi."
Háháhát ez siralmas. Nem sírva vigadok, sírva röhögök - egyáltalán nem ugyanaz, no nem mintha számítana. Attól, hogy teljesen seggberakják a feladatomat egy szöges léccel, és még körbe is csavarják, amikor koppan a mandulán, a határidő nem módosul: így is kell ezt, bizony. No mindegy, jelentéktelen - egyszerre csak három dologgal csúsztam meg a négyből. (Mindegy, hamarosan újraszövöm a hivatali álcahálót, és akkor csak kezelhető mennyiségű ökörséggel találnak meg.)
Ha a Life of Agony nem lett volna, amelyet Rejtő-hős poros winchesteréről kaptam anno, akkor apokaliptikus méretekben lett volna rossz kedvem. (Zeneileg is meglehetősen műveletlennek tudok olykor bizonyulni. Így viszont könnyű szórakoztatni.) A gyomrom, jó szokása szerint, borzalmas állapotban van: óriási rinyáira jellemző, hogy a legutóbb, amikor sikerült kisírnia egy vérvételt, megállapították, hogy minden rendben van. Kiáltson farkast Ön is!
Ez az emberellenes hangulat egészen délig eltartott, amikor elröffentette magát a hónom alatt a másfél mázsás zsírsertés, és ennek jövő hónapban várhatóan egyenes pénzügyi következményei lesznek. A Mázlifaktor-angyalka a névleges kimeneti teljesítmény 200%-on riceg, ez az, csak így tovább - amikor belaszik és lekonyul, én már egy bunkerben leszek, és várom, hogy kitörjön a Ragnarok du jour.
...és ma este. És ma iszunk, mintha nem lenne holnap - az majd idejön, ha akar valamit. Valahogy kihúzom hónap végéig, de erre most nekem szükségem lesz. Valahol. Valamiből.
csütörtök, június 24, 2004
Olyan punnyadék vagyok, hogy ha most megkapnám a 28 nappal később vírusát, csak ülnék a székemben, és az időszakonkénti vesetépdesés helyett görbeteg középső ujjamat mutogatnám a világnak. Reggel iszonyú módon durcás voltam a világra, de, meglepetésre, ettől semmi nem változott. Most vagy hat csészényi kávé lötyög a hasamban, de mivel nincs agyteljesítmény, amit szorozgathatna, az eredmény közelíti a nullát.
Tegnap megalakult a Bastardo Racing Team, köszönhetően Zerglingnek, aki inkább ösztönösen, mint előre kiszámítottan, de olyan gusztustalanul vezetett olykor a Need for Speed: Undergroundban, hogy a térdemet csapkodtam a röhögéstől.
A pszichém két ébresztő maflást kapott az arcába. Egyet Pszich2-től, egyet meg az esti sörözéstől. "Mindig egy pohár sörnek indul, aztán lám, mindig mi lesz belőle." Elszívtam egy cigarettát egy óvatlan pillanatban. Francba, hogy még mindig nem vagyok immunis. Francba, hogy várhatólag már nem is leszek. Francba, hogy megbotlom. Nem szabad ilyen könnyen megbocsássak magamnak.
Most várom, hogy a munka-gumilaszti, amit reggel elindítottam, visszajöjjön, és hozza a haverjait is.
Tegnap megalakult a Bastardo Racing Team, köszönhetően Zerglingnek, aki inkább ösztönösen, mint előre kiszámítottan, de olyan gusztustalanul vezetett olykor a Need for Speed: Undergroundban, hogy a térdemet csapkodtam a röhögéstől.
A pszichém két ébresztő maflást kapott az arcába. Egyet Pszich2-től, egyet meg az esti sörözéstől. "Mindig egy pohár sörnek indul, aztán lám, mindig mi lesz belőle." Elszívtam egy cigarettát egy óvatlan pillanatban. Francba, hogy még mindig nem vagyok immunis. Francba, hogy várhatólag már nem is leszek. Francba, hogy megbotlom. Nem szabad ilyen könnyen megbocsássak magamnak.
Most várom, hogy a munka-gumilaszti, amit reggel elindítottam, visszajöjjön, és hozza a haverjait is.
szerda, június 23, 2004
Filozofikus hangulat, amitől csak három kávé és egy három napja molesztált táblázat zaklatása után kerülhet az ember.
Business as usual.
Az elmúlt egy hetemre - nagyjarészt a pénzhiányom miatt - erősen jellemző ez a mondat. Nem mintha ez önmagában rossz lenne, csak... *ingerült csettintés* túlságosan kiszámítható. (Aztán, amikor beüt a válság, kétségbeesetten imádkozom az unalomért. Nem jó nekem már semmi se. "A kaland sem az, aminek feldicsérik", mondta anno Rincewind, Terry Pratchett legéletrevalóbb teremtménye, és az esetek túlnyomó többségében egyet is értek vele. Egy működő rendszernek nincs szüksége hősökre. De valami kontrollált izgalom nem lenne hátrány. *röhög*)
Minden nap egy fogaskerék, amelyek, némi huzavona és fogszámlálós recsegés (*krakka*) után mindig beilleszkednek a többi mögé, és az önfejlesztő gépezet, amelyet az életemnek nevezhetek, szépen, strukturáltan nő tovább, még egy kicsit. Unalmas? Lehet, sőt. Lélektelen? Fenét. A könyökvédő - amitől szerencsére mindeddig megkímélt a sors - csak szimbóluma, nem kiváltója a napi rutinba belesavanyodott embereknek. Vagyis, mindig lehet keríteni néhány percet, jobb esetben órát, különösen kegyes együttállások esetében akár napokat is, amikor be lehet röffenteni a kreatív modult, vagy a szociabilitás-pumpát - és ez nagyjából független attól, hogy mivel foglalkozol, amíg a Munka Törvénykönyve, illetve a munkavédelmi előírásait akár közelítőleg betartják. Vagyis a szellemi kulimunkások között nincs kiemelten hátrányos helyzetem. A munkaidőn kívüli kreatív teljesítményem ugyan nem hagy szégyenben senkit, de az alkotói potenciál megvan, sőt. Így hát nem aggódom. Az idő nincs értem, de egyelőre ellenem sincs - a fegyverszünet törékeny, és a végzetes egyensúlytalanság, ami kioltja majd a tudatomat, mindig közelebb kerül. Aggodalomra azonban semmi ok. Három éves időtávot is csak erőlködve fog át az agyam, nemhogy harmincat.
...hát ennyi. Bepillantás a mai butazombi-énem gondolataiba. Néha a bohóc is szünetet tart, bepakol egy sört, és elgondolkodik, hogy miért is kelt fel reggel, és tette meg a Nagy, Veszélyes Szafarit a kávésbödönig, ahol tudvalevőleg "elefántok és egyéb furcsa állatok vagynak." Most is csak annyit tudok mondani, hogy túl sokat gondolkodom ilyesmiről.
...és attól, hogy nem szoktam beszélni róla, van érzelmi életem. Egy állóvíz. Szép, nagy, nyugodt, helyenként meglepően mély, de a fejesugrást csak óvatosan. Minden békés, csak egy agresszív, néhány hete ott érlelődő parti szendvics próbálja leharapni a látogatók lábát. A hosszú ideje nyugodt vízfelületek mindig felhívást az Illetékeseknek keringőre, és a feszültségük idővel kibírhatatlanra nő, így előbb-utóbb belekúrnak egy aszteroidát. Ha ez megtörtént, szólok. Addig inkább csend, és hullaszag, csak a parti szendvics csócsál egy lábszárat.
...szal ennyi. Addig is szörnyű, szakállas szóvicc:
egyházi helyi háló = pap-LAN
...na de most tényleg. Állj, állj, állj, zene állj.
Business as usual.
Az elmúlt egy hetemre - nagyjarészt a pénzhiányom miatt - erősen jellemző ez a mondat. Nem mintha ez önmagában rossz lenne, csak... *ingerült csettintés* túlságosan kiszámítható. (Aztán, amikor beüt a válság, kétségbeesetten imádkozom az unalomért. Nem jó nekem már semmi se. "A kaland sem az, aminek feldicsérik", mondta anno Rincewind, Terry Pratchett legéletrevalóbb teremtménye, és az esetek túlnyomó többségében egyet is értek vele. Egy működő rendszernek nincs szüksége hősökre. De valami kontrollált izgalom nem lenne hátrány. *röhög*)
Minden nap egy fogaskerék, amelyek, némi huzavona és fogszámlálós recsegés (*krakka*) után mindig beilleszkednek a többi mögé, és az önfejlesztő gépezet, amelyet az életemnek nevezhetek, szépen, strukturáltan nő tovább, még egy kicsit. Unalmas? Lehet, sőt. Lélektelen? Fenét. A könyökvédő - amitől szerencsére mindeddig megkímélt a sors - csak szimbóluma, nem kiváltója a napi rutinba belesavanyodott embereknek. Vagyis, mindig lehet keríteni néhány percet, jobb esetben órát, különösen kegyes együttállások esetében akár napokat is, amikor be lehet röffenteni a kreatív modult, vagy a szociabilitás-pumpát - és ez nagyjából független attól, hogy mivel foglalkozol, amíg a Munka Törvénykönyve, illetve a munkavédelmi előírásait akár közelítőleg betartják. Vagyis a szellemi kulimunkások között nincs kiemelten hátrányos helyzetem. A munkaidőn kívüli kreatív teljesítményem ugyan nem hagy szégyenben senkit, de az alkotói potenciál megvan, sőt. Így hát nem aggódom. Az idő nincs értem, de egyelőre ellenem sincs - a fegyverszünet törékeny, és a végzetes egyensúlytalanság, ami kioltja majd a tudatomat, mindig közelebb kerül. Aggodalomra azonban semmi ok. Három éves időtávot is csak erőlködve fog át az agyam, nemhogy harmincat.
...hát ennyi. Bepillantás a mai butazombi-énem gondolataiba. Néha a bohóc is szünetet tart, bepakol egy sört, és elgondolkodik, hogy miért is kelt fel reggel, és tette meg a Nagy, Veszélyes Szafarit a kávésbödönig, ahol tudvalevőleg "elefántok és egyéb furcsa állatok vagynak." Most is csak annyit tudok mondani, hogy túl sokat gondolkodom ilyesmiről.
...és attól, hogy nem szoktam beszélni róla, van érzelmi életem. Egy állóvíz. Szép, nagy, nyugodt, helyenként meglepően mély, de a fejesugrást csak óvatosan. Minden békés, csak egy agresszív, néhány hete ott érlelődő parti szendvics próbálja leharapni a látogatók lábát. A hosszú ideje nyugodt vízfelületek mindig felhívást az Illetékeseknek keringőre, és a feszültségük idővel kibírhatatlanra nő, így előbb-utóbb belekúrnak egy aszteroidát. Ha ez megtörtént, szólok. Addig inkább csend, és hullaszag, csak a parti szendvics csócsál egy lábszárat.
...szal ennyi. Addig is szörnyű, szakállas szóvicc:
egyházi helyi háló = pap-LAN
...na de most tényleg. Állj, állj, állj, zene állj.
kedd, június 22, 2004
Whoa. Ha nem figyelsz, nem csak hogy dolgoztatni kezdenek, mert az még istenes, mert fizetnek érte, de baszogatnak is. Ha már nem is kell hibázni ahhoz, hogy az embert baszogassák, kész botrány. Oda az érinthetetlenségem illúziója, a hivatali álcaháló cafatokban, mostantól laza vesszőkocogás.
I feel so... exposed.
Nomindegy. Újabb panelek kellenek a Kettes epizódba. Megcsináljuk. Ja, és felcsaptam részidős önkéntes fordítónak egy szééépséges projektbe. Mert érdekel.
I feel so... exposed.
Nomindegy. Újabb panelek kellenek a Kettes epizódba. Megcsináljuk. Ja, és felcsaptam részidős önkéntes fordítónak egy szééépséges projektbe. Mert érdekel.
hétfő, június 21, 2004
I can't believe it's over. Szép munka a hölgytől, szép munka, hogy akkor is befejezte, amikor már semmi anyagi haszna nem származott belőle, csak a műve és a rajongói iránti elkötelezettségből. Így kéne nekem is, csak valaki adjon egy új agyat, és menni fog. Egy új test se ártana, de ezt már mondtam, oszt' mégse lett, és különben se legyünk telhetetlenek.
Pénteken Rejtő-hős követett el vizuális merényletet ellenem. Ha belegondolok, hogy csak a kedvemért vállalta a The Good Shoppe borzalmait, könny szökik a szemembe, de azért mégis inkább halálra rugdosnám egy állatfejes mamusszal. Hogy miért? Ezért e.
Ez az ember g*ci. Megláttam, felsikoltottam, felröhögtem, megfenyegettem, lefényképeztettem, eltüntettem, hazavittem, megmutattam, feláldoztattam valami megnevezhetetlennek. Azóta se tudjuk, mi történt.
Oh, igen, aztán, amikor az ember szombat hajnali kettőkor a Counter Strike kommandósait idéző mozgással vonulhat végig a Rákóczin, előretartott képzeletbeli pisztollyal, és bezsebeli azokat a pillantásokat, amelyek kizárólag akkor járnak, ha a te hibádból valaki, aki amúgy egészen kedvel, szeretne valahol másutt lenni, és őszintén letagadni, hogy valaha, bármiféle köze volt hozzád. (Ilyenkor a képzeletbeli pisztoly egyébként jó szokás szerint követi a szemmozgást, így a zebrán való körülnézés ki-mon-dot-tan látványos.) Kiben mi marad meg. Mert úgy döntöttem, nem érdekel most más, mert pillanatonként úgy hiányzott a szűrőbetét a számból, mint még soha, mert már megint a más pénzén ittam, mert majdnem bealudtam a diszkóban - ahova azóta sem értem, miért mentünk -, mert vicces volt, de néha kicsit talán hosszú szünet telt el két értékelhető benyögés között.
Szombaton délelőtt olvastam. Váltva keltünk Zerglinggel - ő kizombult fájdalomcsillapítóért, anélkül, hogy felébresztett volna, majd, miután megszerezte, bealudt; én meg, miután visszatérése után aktívba rugdostam a kijelzőket, olvasni kezdtem, és ötig abba se hagytam. Hiányzott már a ponyva-adagom. Aztán Starfuckers, Inc., másnéven kicsiny, ámde annál ütőképesebb űrgárdista kompániánk újabb kalandjait játszottuk el. Előkerült néhány hipersúlyos benyögés a papírokról, amelyekre jegyzetelni szoktam.
"Ne haragudj ezekre a fiúkra, Robert, mert ezek olyanok, hogy lelőnek..." - Osborne
"Mi az, hogy démon? Mert azt, hogy elpusztítani, azt értjük." - Zergling
"Hát nem tudom, nincs igazán sok kedvem ahhoz, hogy kiszedjem a nyúltagyát a fülén keresztül egy rozsdás szemöldökcsipesszel..." - Srakker
"Persze, meg kiteszi a reakcióidejét a pohárba, mint más a protézisét..." - Zergling
"Ha szájon vágod, kőpor szitál, nem vér." - Zergling
"Olyan szocreál arcberendezése van." - Srakker
Vasárnap ittam, játszottam, hazamentem, ebédeltem, ettől eltekintve semmi érdekes nem történt. A mai nap meg... gyönyörű, na. A Faszság kódnevű feljegyzés vándorlása során újabb meg újabb adag fost zúdít a nyakamba, mert ez egy ilyen magassági felderítő feljegyzés. Kurrrrvaanyját.
Pénteken Rejtő-hős követett el vizuális merényletet ellenem. Ha belegondolok, hogy csak a kedvemért vállalta a The Good Shoppe borzalmait, könny szökik a szemembe, de azért mégis inkább halálra rugdosnám egy állatfejes mamusszal. Hogy miért? Ezért e.
Ez az ember g*ci. Megláttam, felsikoltottam, felröhögtem, megfenyegettem, lefényképeztettem, eltüntettem, hazavittem, megmutattam, feláldoztattam valami megnevezhetetlennek. Azóta se tudjuk, mi történt.
Oh, igen, aztán, amikor az ember szombat hajnali kettőkor a Counter Strike kommandósait idéző mozgással vonulhat végig a Rákóczin, előretartott képzeletbeli pisztollyal, és bezsebeli azokat a pillantásokat, amelyek kizárólag akkor járnak, ha a te hibádból valaki, aki amúgy egészen kedvel, szeretne valahol másutt lenni, és őszintén letagadni, hogy valaha, bármiféle köze volt hozzád. (Ilyenkor a képzeletbeli pisztoly egyébként jó szokás szerint követi a szemmozgást, így a zebrán való körülnézés ki-mon-dot-tan látványos.) Kiben mi marad meg. Mert úgy döntöttem, nem érdekel most más, mert pillanatonként úgy hiányzott a szűrőbetét a számból, mint még soha, mert már megint a más pénzén ittam, mert majdnem bealudtam a diszkóban - ahova azóta sem értem, miért mentünk -, mert vicces volt, de néha kicsit talán hosszú szünet telt el két értékelhető benyögés között.
Szombaton délelőtt olvastam. Váltva keltünk Zerglinggel - ő kizombult fájdalomcsillapítóért, anélkül, hogy felébresztett volna, majd, miután megszerezte, bealudt; én meg, miután visszatérése után aktívba rugdostam a kijelzőket, olvasni kezdtem, és ötig abba se hagytam. Hiányzott már a ponyva-adagom. Aztán Starfuckers, Inc., másnéven kicsiny, ámde annál ütőképesebb űrgárdista kompániánk újabb kalandjait játszottuk el. Előkerült néhány hipersúlyos benyögés a papírokról, amelyekre jegyzetelni szoktam.
"Ne haragudj ezekre a fiúkra, Robert, mert ezek olyanok, hogy lelőnek..." - Osborne
"Mi az, hogy démon? Mert azt, hogy elpusztítani, azt értjük." - Zergling
"Hát nem tudom, nincs igazán sok kedvem ahhoz, hogy kiszedjem a nyúltagyát a fülén keresztül egy rozsdás szemöldökcsipesszel..." - Srakker
"Persze, meg kiteszi a reakcióidejét a pohárba, mint más a protézisét..." - Zergling
"Ha szájon vágod, kőpor szitál, nem vér." - Zergling
"Olyan szocreál arcberendezése van." - Srakker
Vasárnap ittam, játszottam, hazamentem, ebédeltem, ettől eltekintve semmi érdekes nem történt. A mai nap meg... gyönyörű, na. A Faszság kódnevű feljegyzés vándorlása során újabb meg újabb adag fost zúdít a nyakamba, mert ez egy ilyen magassági felderítő feljegyzés. Kurrrrvaanyját.
